Tudományos tévedés
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Csak hogy nehezebb legyen összemosni.
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Freud patológiás személyekre dolgozta ki az elméleteit, és olyan embereket keresett az elméleteihez, akik éppen passzoltak beléjük, ebbõl próbált egészséges emberekre is következtetni.
Az sem kétséges, hogy mekkora hatása volt (és szerintem sem pozitív), de szerintem ez pont a tekintélyelvûség miatt volt lehetséges, mert az emberek kritika nélkül besz*pták, hogy ez így van, ahogy õ mondja.
Továbbá azért, mert ez a fajta pszichológia kb. olyan sikamlós terület, mint a filozófia, vagy vallás. Amolyan "Jézus értünk halt meg - támadott föl, és aki ezt nem hiszi, az pokolra kerül." modern köntösben.
Éppen ezért nem kell elhinni mindent bemondásra, és igenis bele kellett volna "kontárkodni" a pszichológiába, még ha valaki nem is az atyaúristen a szakmában. Legalább meg kellett volna kérdõjelezni.
Kérdés: Szerinted, ha Freud ma élne, akkor helytállóak lennének az elméletei?
Amég ilyenekben hisznek az emberek, akiket megkárosítanak, addig van értelme a vitának, a belekontárkodásnak. Mondjuk engem inkább egyes jelenségek létezése/nemlétezése érdekel. Ha Freud létezõ jelenségeket írt le, azzal nem lenne semmi gondom, amég azt lehet ellenõrizni, ha tévedett, rá lehet mutani, lehet cáfolni, ugyanez áll minden más jelenségre is.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Na ennyit errõl az egészrõl részemrõl.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Vagy másként fogalmazva: sok esetben az is tudományosnak számít amivel kapcsolatban kellõ számú tekintélyes ember egyetért. Ennyi. És ezt nevezik tudományosnak. Újra kellene gondolni a fogalmak jelentését...
A tudományos módszer jó, de csak arra, amire ki van találva. Csak tudományos módszert használva nem ismerhetõ meg a világ. Ahhoz a tudomány gyerekcipõben jár még, így kizárólag a valóság egy leegyszerûsített modellje ismerhetõ meg általa. De ezt le tudom neked formalizáltan is vezetni: Ha a tudomány azon a szinten fog állni hogy képes lesz élettelen anyagból (legalábbis ma így gondoljuk hogy abból állunk...) egy embert újraalkotni, akkor fog annyit tudni az ember saját magáról, hogy képes legyen tudományos módszerekkel helyettesíteni az intuíciót. Logikus, nem?
Amíg ez nem valósul meg, az ember a formalizált természettudománnyal szemben mindig elõnyben lesz. Az ember (nem egy-egy egyén, hanem az ember) mindig többet fog érzékelni és tudni mint ami tudományos módszerekkel leírható.
De a tudomány ettõl függetlenül nagyon fontos, csak helyére kell tudni tenni. A tudomány úgy funkcionál, mint egy eszköz. Mankó a gondolkodáshoz. Ezen szerepében egyszerûen pótolhatatlan, és felbecsülhetetlenül nagy segítség, de egyszerûen életveszélyes dolog túl nagy jelentõséget tulajdonítani neki (azaz annál nagyobbat mint amilyen jelentõsége valójában van). Mert tudomány ide vagy oda, a világ megismerésének elsõ számú eszköze a mai napig az ember maga. (Ezért nem tetszik nekem pl. a Zeitgest Addendumban felvázolt jövõkép sem.)
Mivel az ember az alapja a világ megismerésének, és mivel egyetlen egyén sem képes mindent megismerni, hanem az igazán nagy teljesítmény kizárólag az egyes egyének kifinomult rendszerétõl lehet elvárni, ezért támogatom azt a civilizációs modellt mely minden embert értékesnek tart, minden embertõl elvárja hogy saját képességei minél teljesebb kihasználását, vagy más szavakkal az egyén sorsának beteljesítését. (Na ez utóbbit formalizáld. Ha lehetséges volna (=ha képes volnék rá pár mondatban), egyszerûbb volna neked is elmagyarázni hogy mirõl beszélek. DE: van értelme beszélgetni a témáról, lehet közösen képesek lennénk formalizálni a dolgot...)
A világrenddel kapcsolatos több ezer éve domináló elképzelés pont az elõzõekben felvázoltnak az ellenkezõje. Az embert haszontalannak, értéktelennek, bûnösnek, rossznak, tudatlannak, fejlõdésre képtelennek, elavultnak, félelmetesnek stb. stb. állítja be, és ezért ELLENE küzd. Nem érte, nem kihasználva a benne rejlõ lehetõségeket, hanem visszafogva azt. És ezen a világ összes tudománya sem segít... sõt, még az is a kiteljesedés ellen hat.
A mai ember nem eredmények elérésére, hanem pont az ellenkezõjére van ösztönözve már gyerekkora óta. Ezt sem csak én mondom, olvastál mostanában kritikákat a magyar vagy egyes külföldi oktatási rendszerekrõl? Droidokat nevelnek, formalizálják az embereket, mesterséges modellek szerint alkotják újra a viselkedést és gondolkodást. Mert így könnyebb a tömegeket irányítani. Könnyebb mindenkit a számára kijelölt fakkba tuszkolni hogy ott élje le az életét. Mert a civilizációnk nincs felkészülve arra hogy az emberek mindent beleadjanak. A jelenlegi rend ezt nem élné túl... És ettõl nem csak a jelenlegi vezetõk félnek, de sokan azok közül is akik most nem értik hogy mirõl beszélek. De ez valszeg már NWO téma.
"Ennyi erejével az ima és a hit erejét is mérhetének a mohamedán és a kersztény vallás között."
Most lehet kiakadsz, de van értelme annak a kérdésnek hogy a két vallás közül melyikben van nagyobb ereje a hitnek és az imának. Lehet hogy természettudományos szemmel nézve nincs értelme (vagy legalábbis szerinted nincs értelme), de a kérdés attól még fontos, és sokan megpróbálnak legjobb tudásuk szerint választ adni rá, akkor is, ha jelenleg nincs 100%-os módszer arra hogy ezt a választ tudományos alapon adjuk meg.
A társadalomtudós is sokszor blöfföl (te így mondanád) vagyis leírja a meggyõzõdését. Nincs lemérve, nincs alátámasztva, de az esetek többségében mégis tudásról van szó, igaz csak tapasztalati úton megszerzettrõl. Erre használják a tudományosság hívõi az áltudományosság kifejezést. Ahogy azt már az elõzõekben írtam, én meg az elbizakodott tudományosság-hívõk tévedéseivel kapcsolatban használom ugyanezt.
Az ember (tehát nem minden egyén, hanem az ember úgy általánosságban) rengeteg (egyelõre) megmérhetetlen, formalizálhatatlan kérdést egyszerûen tisztán lát ösztönösen. Mert tapasztalt, és bölcs, és olyan forrásokból is információhoz jut, melyet nem ért (újabb feladat: formalizáld a bölcsességet). És ezt a tudást bizony sok esetben felhasználják akkor mikor civilizációnk sorsa eldõl...
Most nem ostorozni akarom a tudósokat, de errõl eszembe jutott az a felismerésem, hogy a tudósok pontosan ezért könnyen megvezethetõek, és ezért nem tudják sokszor azt hogy milyen civilizációs hatása lesz annak a munkának amit elvégeznek, mert egyszerûen nem áll rá az agyuk. Mert a civilizációs hatások nem formalizálhatók úgy, ahogy a tudomány formalizál. Azaz teljesen más gondolkodásmód kell az egyik és a másik témához.
Még annyit akartam a témához írni, és nem tudom hova kellene beszúrnom úgyhogy ide ragasztom a végére, hogy a formalizálás kétségkívül sokat segít abban hogy a megszerzett tudást tároljuk és továbbítsuk hogy térben/idõben távol található emberek is felhasználhassák. De van egy bökkenõ: a bonyolult folyamatok bonyolult formalizációt eredményeznek, ezért úgy gondolom hogy nem minden esetben a formalizáció a megfelelõ stratégia. Na ennyit még le akartam írni.
Remarknak meg szerintem igaza van.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
A mûszaki és tudományos szemlélet teljes hiánya esetén nem lehet érdemi vitát folytatni. A gépek nem teológia elvek alapján terveztettek és mûködnek...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
De aztán mikor nekifeszülök, hogy akkor jól van legyen, és írok pár oldal szöveget, akkor meg hirtelen elmaradnak a reakciók. Mintha a tudományosság szószólói úgy éreznék hogy a tudományosság alapelvei csak arra lennének jók hogy mások gondolatait bírálják vagy állítsák be áltudományosnak és ily módon tegyék nevetségessé az embert vagy ily módon mutassák be hogy az embernek nincsen igaza. De mintha ugyanezen alapelvek rájuk nem vonatkoznának, és nekik nem kellene elõször a kutatómunkát letenni az asztalra (amihez anyagot többször is mellékeltem) és csak utána leírni hogy áltudományos amit írok.
Miközben meg kutatásaim során számtalan olyan példára bukkantam mikor áltudományos dolgokat (téves vagy nem megalapozott tudományos elméleteket) tettek elfogadottá egész társadalmakkal, vagy az egész emberiséggel, és ily módon hatottak tömegekre, arra hivatkozva hogy "a tudomány jelen állása szerint ez meg ez az igaz". A kedvenc példám Freud. Az egész XX. század történelmére hatással volt, és közben egy idióta hülye volt - már elnézést a stílusért, de nagyon fel vagyok háborodva - és mégis, évtizedeken keresztül kormányok társadalmi és gazdasági politikáját határozták meg az általa felvázolt elvek, valamint az emberrõl alkotott de csak félig igaz modelljét sikerrel használták fel tömegmanipulációra.
Érdemes megnézni hogy milyen emberek elméleteit karolja fel mindig a hatalom. Fraud pl. saját magától félt. Félt az emberben lakozó ismeretlen erõktõl. Nem megismerni akarta, hanem elfojtani (!!!). Még szép hogy felkarolta a politika és örömmel zavarták össze az embereket arra hivatkozva hogy az ember félelmetes, olyan dolgok lappanganak mindenki fejébe amitõl meg kell védeni a társadalmat stb. Aztán teljesen véletlenül a társadalom maga is pont olyan beteggé vált mint az alap elképzelés maga és aberrált dolgokat kezdett el produkálni, és ilyenkor már lehet ujjal mutogatni hogy lám-lám milyen borzalmas is az ember. Vazze nem kellene belekontárkodni olyasmibe amihez nem értenek. Mondjuk én úgy tartom hogy nagyon jól tudták hogy mit csinálnak, szimplán kellett nekik egy ok és egy eszköz amivel átformálják az emberi gondolkodást. Megkapták! Amíg folyt a pszichológia tudományával megtámogatott hadjárat az emberek ellen, addig az USA végig háborúzta az egész világot. Van itt bármi ok-okozat? Persze hogy van, de úgy csinálunk mintha nem lenne, és aki azt állítja hogy van, az meg összeesküvés elmélet hívõnek mondjuk. Na persze.
Fraud pedig Edward Bernays-re volt nagy hatással aki fenekestõl felforgatta a XX. század gazdasági modelljét és a demokrácia elveit. Bernays nem tartotta sokra az embert. Miért mindig ezekre a szerencsétlenekre hallgatunk?
Igaz hogy kifakadtam, de nem rád, csak amit írtál arról eszembe jutottak ezek a dolgok. De ez az értelmetlen veszekedés az áltudományosság és tudományosság oldalára állított emberekbõl álló csoportok között egyszeru"en felbosszant. Nincs két oldal. Mindannyian a valóság megismerésének egy fokán állunk. Nem veszekedni kell egymással, hanem tanulni egymástól.
Ezt én értem, és megértem. Én is kibuknék ilyen kijelentéseken. Csak annyit akartam felhozni, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, mert a tudományosság nem "varázsszer", a magukat tudományosan objektívnek gondolók között is akad jópár szemellenzõs, akik a saját maguk által hangoztatott elveket sem tudják saját magukra vonatkoztatni. Én meg ezen vagyok kiakadva.
Az olyannyia hypolt csodálatos, misztikus, stb. jelenségeket érdekes módon soha nem sikerült reprodukálni. Mint az örökmozgó és egyebek.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ha a jelenséggel kapcsolatban akarsz példákat, akkor kereshetek neked.
De azzal már nem, hogy ez bármilyen jelenség létére bizonyíték lenne, hogy ezért bármilyen témában elkövetett állításukat el kéne hinnem, csak azért, mert értenek hozzá.
Szerintem sokan az olyan, és hasonló állításokon buknak ki, hogy "A gonosz tudósok semmibe veszik Uri Gellert, aki minden erejével próbál nekik segíteni."
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Kémiai, biológiaia, pénzgyügyi és villamosmérnöki dolgokba nem igazán szólók bele, mert nem értek hozzájuk.
Ehhez képest kérlek sassold meg, hogy akárhányszor valami MiG-29 vagy Gripennel kapcsolatos hír volt milyen észlények szóltak hozzá...
Esetleg linkeljek pár ilyen topikot a múltból elrettentésképpen?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
"A magyar társadalom alsó hangon 2/3-a természettudományos és / vagy mûszaki analfabéta. Ezzel nincs olyan nagy baj amíg nem kezd el ott szakértani amihez nem ért."
Ezzel alaphangon még egyet is értenék, ha nem pont a természettudományos és/vagy mûszaki ismeretekkel jól ellátott emberek állnának le folyton olyasmirõl vitatkozni amihez nem értenek. Hozzá nem értésük pedig pusztán abból következik, mert az adott kérdés kívül esik a természettudomány hatáskörén, így õk a kérdéssel kapcsolatban a megszokott információcsatornáikon keresztül nem juthattak információhoz.
Tehát nem, a természettudomány sosem fedi le a valóságot 100%-ban, de ezt maguk a tudósok is bevallják, és egyébként is egyértelmû hiszen valami nem attól létezik vagy nem létezik hogy van rá természettudományos definíció/magyarázat/elmélet, hanem attól létezik mert a valóság része. Ez nagyon fontos alapszabály és jó lenne ha minden természettudományos guru észben tartaná.
De ugye amit mondok evidens, hiszen a természettudomány fejlõdése pontosan arról szól, hogy a valóság egyre több elemét/törvényszerûségét képes leírni. De mindig marad olyan szelete a valóságnak ami nincs leírva, valamint az is igaz, hogy amit eddig nem volt képes leírni, az eddig is ott volt, eddig is mûködött, nem kérte a tudósok engedélyét ahhoz hogy létezzen.
Úgyhogy még egyszer: teljesen egyetértek, aki valamihez nem ért, ne csináljon úgy mintha mégis értene, de ez vonatkozik mindenkire, a természettudományos mûveltségükkel túl messzire merészkedõkre is.
A természettudomány nem minden, a világ nem szûnik meg létezni azon kívül!!! (Kivéve azok fejében, akik így gondolkodnak.)
A témához (tudományos tévedés) kapcsolódóan a fentiek alapján pedig annyit, hogy aki az, aki a fentieket nem érti meg, az könnyen "tudományos tévedés" áldozata lesz. Mert az egyfajta tudományos tévedés mikor nem fogjuk fel hogy a tudomány a valóságnak csak egy szeletét fedi le. (Nem állítom hogy ezt az itt hozzászólók nem értik, de arra meg mernék esküdni hogy hozzászólásaik megfogalmazásakor ezt a szabályt a kelleténél kevesebbszer alkalmazzák.)
A fentiek folytatásaként hadd fogalmazzak meg általam ismert (általam annak tartott) két tudományos tévedés fajtát:
-Az elsõ a fent kifejtett "nem vesszük észre hogy a tudomány nem fedi le a valóságot" dolog. Ez a hiba vezethet végsõ esetben olyan érvelés felállításához, hogy "amit a tudomány nem fogalmaz meg, nem definiál, az nem is létezik". Ebbe a hibába lépten nyomon beleesnek emberek, a legfájdalmasabb terület ahol elkövetik ezeket a hibákat, az az EMBER. Az ember nincs lemodellezve, ami modellek vannak azok pedig sarkított, szélsõséges modellek, melyek nem fedik le a valóságot! Ez utóbbi elvisz minket a következõ tudományos tévedéshez:
-Tudományos tévedés következõ fajtája az, mikor úgy csinálunk mintha az elmélet lefedné a valóságot, de valójában nem. Vagy hiányos az elmélet/modell, vagy szimplán tévedünk. Esetenként elõfordul hogy a tudomány ki is mondja hogy a modell/elmélet amit alkotott nem megfelelõ így csak fenntartásokkal szabad alkalmazni. De esetenként a tudomány nem jön rá, hogy tévedett a modell megalkotásakor, vagy nem akar rájönni, mert azon célokra mikre a modellt fel akarják használni, a modell megfelel (ez utóbbit talán inkább úgy kellene megfogalmazni, hogy a tudomány szempontjából nem történt tévedés, de a valóságot az elmélet mégsem írja le, amit ha valaki elfelejt, tudományos tévedés áldozata lesz). Ezt az esetet írja le megfelelõen az áltudományos kifejezés. Mikor a tudomány meg van gyõzõdve hogy a modellje megfelelõ, de mivel az nem írja le a valóságot megfelelõen, így az összes elmélet melyben ez a hiányos/téves modell fel lesz használva áltudományossá válik. Ezzel szokták a hozzá nem értõket hülyíteni a tudósok elméleteit felhasználó politikusok és más haszonlesõk, mint pl. a haszonlesõ tudósok.
Az elõbb említett "hülyítésnek" messzemenõ következményei vannak, ami érinti azon kérdéseket hogy a társadalmunk hogyan mu"ködik, fejlõdik, merre tart, hogyan irányítják stb. Ezért a témát (van-e és ha van mik a tudományos tévedés hatásai életünkre) érdekesnek és szem elõtt tartandónak tartom, ami érinti mind az NWO mind a gazdasági világválság témaköröket, meg úgy általában minden témát amibe a tudomány beleüti az orrát, vagy a "tudományosan gondolkodók" beleütik az orrukat... De ezzel senkit nem akartam megbántani, szerintem ez szimplán egy tény.
Nem sok alap van arra, hogy ezt a fórumot tudományosnak hívjuk, persze a nevét leszámítva.
Az emberek többsége csak szórakozni jár ide, aki tudományos társalgásra vágyik, biztos nem ide fog jönni, elég csak kicsit beleolvasni, röhely az egész.
Végül is az Anaid féle paranoid képzelgések simán elférnek a többi õrültség közt.
Ne érts félre, nem õt akarom védeni, láthattad, hogy én is próbáltam õt rávezetni a tudományos módszerek alkalmazására.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
olvasom a hozzászólásaid és olyan mintha már "megértél" volna😄
t u d o m á n y o s fórumon vagy, az a minimum, hogy kicsit összeszeded
a hozzászólásod, központozott mondanivalóval, érvekkel, elfogadható hangnemben, nem összevissza csapongsz,terelsz,sarkítasz! SENKI nem mondta, hogy nem hiszi el, hogy gömbvillámot láttál,
és a tudomány is igazolja a jelenséget! Nem tipikus parajelenség, csak még nem ismert a pontos kiléte, ennyi!
Napok óta ez megy a fórumon az összes topikban, kicsit kiborító már!
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Tudományban szerencsére nem kell hinni, csak a parajelenségekben.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Aki hit alapon áll hozzá természeti jelenségek magyarázatához az kicsit necces. Vagy inkább röhejes.
Az, hogy te nem értesz az áramlás és hõtanhoz vagy mechanikához nem jelenti azt, hogy más sem.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Vannak területek, amikhez jobban értek mint te, van amikhez nem, bár fiatalabb vagy nálam, lásd nem vagyok veled lekezelõ.
Nem lekezelõ, max. nyersen fogalmazok. Én sem megyek pénzügyi topikokba szítani a flémet és olyan állításokkal érvelni amik nevetségesek, mert nem értek hozzá. Te viszont kijelented, hogy középiskolás fizika a plafon nálad. Én meg végzett mérnök vagyok. Akkor engedtessék meg, hogy tudományos téren kicsit tájékozottabbnak tartsam magam és jó lenne, ha esetleg figyelnél is egy kicsit a többi itt írógató emberre akik szintén mûszaki pályán vannak.
A magyar társadalom alsó hangon 2/3-a természettudományos és / vagy mûszaki analfabéta. Ezzel nincs olyan nagy baj amíg nem kezd el ott szakértani amihez nem ért.
Remélem azért nem veszed ezt annyire személyed elleni támadásnak, csak a legtöbb tudományos / érdekes mûszaki hír kapcsán sajnos olyan dolgokat olvas az ember a kommenek között, hogy az ember haja égnek áll. Sajnos, pont olyanokat, mint most te. Az, hogy te most netezhetsz és áram van, stb. nem az a fajta szemlélet miatt van amit te olyan makacsul védesz.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Mégegyszer: Eddig senki nem vitatta a gömbvillám létét.
Az ilyen kanálhajlítgatós, távolbalátós, telekinézises, médiumos csodatevésekrõl volt szó, ami ugyan lehet, hogy van, csak eddig még nem produkálták magukat. Ha viszont te azt mondod, hogy ezek léteznek, akkor mutasd meg, mutass rá dokumentált esetet, stb.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Lebegett, basszus, nem csak kicsit meglibbent, de ezt is írtam. Egyszerûen sértõ, hogy annyira idiótának néznek, hogy nem elõször azt ellenõrizném le, de nincs jelentõsége, ugyanis ilyen jelenségek csak egy ideig voltak a GV után. Igenis elõfordulnak paranormális jelenségek egy ideig ott, ahol felbukkant a GV. lehet nem minden esetben, de nálunk voltak. Én marha azt hittem, ha beszélek ezen jelenségekrõl közelebb léphetünk ahhoz, hogy megértsük milyen, hogyan keletkezik és mit okozhat a GV. Én is kicseszett naiv hülye voltam....Nem idiotizmus volt a levegõ sztatikusságával összehozni a függönylebegést, meg sokminden más jelenség sem idiotizmus, hanem utóhatás és baromi sok köze van elektromágnesességhez, elektrosztatikához, de mostmár cseszek az egészre. Úgy fogytak az izzók, mintha ennénk õket abban az idõben, sûrûn sercegtek a konektorok, pislogtak a lámpák, azóta megszûnt. Persze ez mind csak anekdota és ne írjam le, mert nem tudományos, de azért az emberek nem lenne rossz, ha tudnának róla, hogy ahol megjelenik egy GV ilyenek elõfordulhatnak utána és jobban teszik, ha pár hónapra elhúzzák a csíkot. Én sem olvastam cikket ilyenekrõl, nem figyelmeztettek. Sokmindentõl megkímélhettük volna magunkat. Vagy fogjam be és ha ilyenek máshol is elõfordulnak hívjanak ördögûzõt, mert nem hallottak, nem olvastak róla, milyen utóhatásai is lehetnek? Csesszétek meg az okoskodásaitokat...Pont ezzel ûztök még több embert a vallásokhoz és még ti szidjátok õket? Röhely.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
van e apró elhajlás, de ezt már írta valaki. Konkrétan segíteni próbált,
nem kiröhögött, hogy úristen, szellem..
Ha jól emlékszem erre is tudományos magyarázatot próbáltam meg találni annak ellenére, hogy nem volt olyan légmozgás a helységben, ami igazolta volna a függönylebegést, meg is lett magyarázva, hogy az elektrosztatika nem para. Tudjátok mit? Szellem rángatta. Mostmár legalább lesz oka egyeseknek kiröhögni. A túl szkeptikus hozzáállással bebizonyítottátok nekem, hogy jobb a hívõk között, mint a racionalisták között, kevesebbet gúnyolnak, megértõbbek és nem néznek egy furcsa jelenség miatt kapásból hülyének. Köszönöm, mostmár jobban tudom, miben érdemes nekem hinnem.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Minõsítést nem lehet bizonyítani. Nemtom hogy gondolod egyáltalán...
Bizonyítsd be, hogy az ebéded finom volt! Na, ennyire sok értelme van az elõzõ mondatodnak...
Mindenesetre még mindig TE nem érted.
"Egyébként nem lenne lényeges olyan jelenségrõl ismeretet terjeszteni, mint a GV, ami mellesleg életveszélyes is és nem azon vitatkoznod velem, hogy létezik-e vagy sem?"
Mintha arról vitatkoznék veled, hogy a gömbvillám létezik-e, vagy sem... Te hozod fel mindig, folyton olyan hozzászólásaimra válaszként, aminek egyáltalán semmi köze nem volt a gömbvillámhoz.
Mindegy, egyébként, lassan megunom ezt a "vitastílust", aztán onnantól már engem nem fog idegesíteni...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
A tudomány attól nem fejlõdik, ha a Föld minden embere elhiszi, hogy létezik parajelenség. Még attól sem fejlõdik, ha ellenõrzött körülmények között igazolják a létezését, de még ilyet sem sikerült mondanod.
Mondd, mi az aminek a léte nem igazolható tudományosan.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
Csak kérdem, kb. hány ember életét menthették meg azon "szubjektív" megfigyelések, hogy hova csap legsûrûbben a villám? Saccolni sem lehet.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Egyébként nem lenne lényeges olyan jelenségrõl ismeretet terjeszteni, mint a GV, ami mellesleg életveszélyes is és nem azon vitatkoznod velem, hogy létezik-e vagy sem? Ha jól figyeltem meg a dolgokat és ezzel segíthetek akár csak egy embernek is, hogy ne essen baja, akkor fontosabb ismeretet terjesztettem, mint te a bizonygatás-követeléseddel.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Abban az esetben lehet statisztikával elõhozakodni, AMIKOR_VAN_ÉRTELME, bakker! A születéses példádban pont az égvilágon semmi...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
"ha a tudományotok elzárkózik minden elõl, ami nem bizonyítható "
...aminek _A_LÉTEZÉSE_SEM_ bizonyítható.
Amíg nem érted meg a különbséget, nem nagyon van értelme az egész beszélgetésnek...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Csoda? Hát az is kicsit csoda, hogy orvosi segítség nélkül így rendbejöttem. Természetesen hiába kértek bizonyítékokat, azt bizonyítani nem tudom, hogy fájt és sok ideig, de ezt vizsgálatokkal sem lehetne bizonyítani, akkor sem lehetett volna...Legfeljebb mások hasonló tapasztalatai alapján hihetõ. Ennyi. De sem drogos, sem elmebeteg nem vagyok. Néhol kicsit úgy beszélgettek velem....Elég volt már.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
A statisztika nem igazolja azt sem, hogy létezik parajelenség, vagy csoda.
Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.
DronkZero, te arra is célozgattál, hogy az általam tapasztalt jelenségeket te drogos hallucinációnak vélnéd, ha veled történne. Nem vagyok agresszív, csak kicsit "alja célozgatás, meg szöveg is volt".
De tök mindegy, ami valós valós marad, ami meg nem, nem. Ez teljesen független attól, hogy bármely ember mit mond. Engem be lehetett sározni, a múltat eltüntetni nem lehet. Annyit azért értek, hogy kicsit megnézegettem a topicocat és azt vettem észre, hogy más szemléletû emberekkel hajlamos voltál addig vitatkozni, míg le nem szálltak a témáról, vagy le nem léptek. Nem hiszem ez alapján én lennék agresszív a védem az álláspontomat elvakultan kérdésben...
Chris! Az nem az én hibám, hogy szerintetek a tudomány parajelenségeket, GV-t kutató része nem annyira tudomány kategória.
Molnibalage:Azért mert bemagoltál pár adatot, te jobban értesz hozzá?
Vannak területek, amikhez jobban értek mint te, van amikhez nem, bár fiatalabb vagy nálam, lásd nem vagyok veled lekezelõ. Ha te velem igen az nem az én szegénységi bizonyítványom.
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Elsõ körben az, hogy butaságot kérsz. Az örökélet elixírt esetleg ne prezentáljam ezen helyt?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A horomnszint mérhetõ és van kapcsolat a hormonszint és érzelmek között.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Nem azért élek, hogy megfeleljek a te elvárásaidnak és te sem azért jöttél a világra, hogy a kedvem szerint élj...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az viszont felbassza az agyam, hogy már az elsõ hozzászólásoddal itt is trollkodsz. Tesla nem volt Isten bár te jóformán annak tartod.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM