31
  • Alien_AM
    #31
    :D hat igen, de DozR ez egy ujabb paradoxont vet fel mer ha latom magam felnagyitva akkor ha meg tovabb nagyitom akkor latom magam hogy magamat nagyitom és ez a végtelenségig megy.
  • Keroo
    #28
    TheZsenyka!
    Köszönöm a felvilágosítást! :)) (mondjuk nem akartam szörszálhasogató lenni)
  • pascal
    #27
    Nekem csak bajom van azzal a porkupaccal :) nemtudom hogy a V383 Monocerotis körül lévő csillagok milyen távolságban vannak tőle viszont felteszem, hogy egy sikban ugyanis az felhő fodrozodik a egyik másik "kék" csillag körül. Namármost a csillagok nem szoktak rögtön egymás mellett lenni, tartják a tisztes távot. ha csak 1 fényévre is van a másik csillag akkoris a kilöködött anyag nehány hét alatt megtette a távot ami gigantikus (Eistein szerint el sem érhető) sebességre vallana... amúgy szint semmi semmi szakirány ez amolyan "parasztlogika"
  • TheZsenyka
    #25
    Ráadásul egyel több pályát rajzoltak be... olyan érzetet kelt, mintha a Föld a negyedik bolgyó lenne a Naprendszerben... sőt, lefelejtették az aszteroida övezetet a Mars és a Jupiter pályája között...
  • TheZsenyka
    #24
    Ennyi erővel az is hibás a képen, hogy be vannak rajzolva a pályavonalak (egyébként rosszul, mert koncentrikus körökként vannak ábrázolva és nem két gyújtópontú ellipszisként), sőt, több százezer kilóméteres betűk vannak a képen... :D
  • TheZsenyka
    #23
    Ehh... ami pedig az ominózus legalsó képet illete... nos... hát igen, "kissé" elnagyolt. Inkább csak afféle illusztráció akart lenni hogy megmutassa (nagy gömb) mely bolygók pályáján túlra terjedne ki a V838 Monocerotis csillag. Ennyi erővel minden Magyarország térkép hibás, hiszen ha kiszámolod mekkora egy vonallal ábrázolt autóút szélessége a lépték alapján, esetleg 395 métert kapsz és az nem reális... persze egyetértek, hogy alaposan elnagyolt az ábra, de nem is lehetne arányos rajzot készíteni, gondold el a méreteket.
  • TheZsenyka
    #22
    Keroo... felülről a harmadik kép (amelyiken a 20000 és a 26000 fényévnyi távolság is fel van tüntetve) a mi galaxisunkat SZIMBOLIZÁLJA. Ezt nem lehet másként értelmetni, mivel a belsejében ábrázolták a Nap-ot (Sun)...
  • TheZsenyka
    #18
    Amúgy válassz ki tájékozódási pontnak egy a V838 Monocerotis "közelében levő" másik csillagot és meglátod hogy az anyagfelhő milyen elmozdulást mutat hozzá képest. Ebből kitűnik, hogy csak is a megfigyelt csillagból származó kilökődött anyag lehet.
  • TheZsenyka
    #17
    Felettébb valószínűtlen ha egy picit átgondolod:

    1., A galaxisunkat ábrázoló rajzon egyértelműen a MI galaxisunk perifériájára helyezik a szóban forgó csillagot (nem nap, mert csak egy Nap van mégpedig a mi csillagunk).

    2., Nem lehet "jóval nagyobb" az anyagfelhő kiterjedése, mert akkor (figyelembe véve a csillag elhelyezkedését az illusztráción) a mi látószögünkből nem lenne érzékelhető a kiterjedése éppen a méretei miatt.

    3., Ha "jóval nagyobb" (vagy csak megközelítőleg akkora) lenne az említett felhő, akkor nem mutathatna (képtelenség) olyan nagy intenzitású expanziót olyan rövid idő alatt ami a felvételek elkészítése között eltelt. (Több száz fényévnyi tágulást mutatna néhány hónap vagy hét alatt, függően attól, mennyi idő telt el a képek elkészítése között.)

    4., Nem gondolhatunk másra, mint hogy a csillag körül gömb alakban távolodó anyaghalmaz a csillagból származó kitörésből származik, ha úgy tetszik "maga a kitörés".

    5., Nem vagyok csillagász vagy asztrofizikus így nem ártana egy szakirányú felkészültséggel bíró fórumozó véleménye.
  • pascal
    #16
    Most lehet hogy kattant vagyok de ööö ez a "porfelhő" a vörös nap körül sacc/kb nagyobb mint a tejútrendszer, és szvsz ennyi anyag nem 3 bolygóból keletkezett...
    Másik érdekessség a tejútrendszer képe lett volna de megelőztek :)
  • TheZsenyka
    #15
    A mi galaxisunkat ábrázoló kép egészen biztosan illusztratív jellegű és csak az arányokra kell figyelni (a spirálkarok felépítését ábrázoló grafika nyílván nem valós, inkább spekulatív jellegű).

    Hát, vannak ugye a világűrben telepített megfigyelő teleszkópok amik közül a Hubble a legnagyobb teljesítményű (tudtommal) már amennyiben vizuális megfigyelésről beszélünk. Végeredményben a világűrben készült felvételeket nem zavarja a légkör, hiszen azon túl helyezkednek el a teleszkópok, legfeljebb a csillagközi törmelék illetve a fény tulajdonságainak megváltozása a hosszú út alatt amit idáig megtett. Egyébként - mint az illusztráció is mutatja - a megfigyelt csillagrendszer erősen periférikus elhelyezkedésű, ami rendkívül kedvező a vizuális megfigyelés szempontjából. Tételezzük fel - megalapozatlanul - hogy hasonló jelenségek játszódnak le galaxisunk magja "környékén": egészen biztosan nem lehetne ilyen jó felvételeket készíteni, sőt esetleg lehetetlen lenne, mert egészen egyszerűen kitakarják egymást a csillagrendszerek vagy egszerűen megbújnak a csillagközi gáz- és törmelékhalmazokban vagy azok mögött.

    Egyébként nincs is olyan messze ha parsec-ben adod meg a távolságot (6100 parsec)
  • vice
    #13
    Hutch meg tőlem :D
  • Hutch
    #12
    index meg tőlem szedi a híreket :D és akkor mivan ? :D
  • Mighty
    #11
    Mindig is meg akartam kerdezni valakitol, hogy ha mar ilyen nagy tavolsagok repkednek, hogy 20-30000 fenyev. Hogy a piklakba keszult a tejutrendszerrol ilyen kep? Meg a V838 Monocerotis etkezeserol az a negy kep? Ennyire jo tavcssoveik vannak a tudosoknak?

    A masik, ha belegondolunk ez a lakoma mar tobb, mint 20000 evvel ezelott tortent, azota mar megehetett meg tobb bolygot, nem?
  • RangeR
    #9
    Na ja, pl. én nem szoktam nézni az index-et,viszont máshol láttam előbb.Csakhogy illusztrációk,felvételek nélkül,és fele ilyen részletességgel kitárgyalva.És nem akadályozott meg benn,hogy itt is ráklikkeljek,mert neméppen mindennapi a hír!
  • TheZsenyka
    #8
    Mi a francért lehet egyáltalán regisztrálatlanul hozzászólni a cikkekhez?
  • Cat #7
    egyszerüen van néhány hír, ami minden hiroldalon megjelenik... ha kinyitod a népszabadságot, a hírek 75%a megegyezik a magyar hirlap, magyar nemzet, népszava stb. hireivel - mégis mindenki más újságot vesz :D
  • Mighty
    #6
    Az ilyen embereket en is ruhellem...
    Kivancsi lennek O honnan venne a hireket. Fenntartana egy egesz foldre kiterjedo hirugynokseget? pffff
  • Mighty
    #5
    Van aki nem olvassa az index-et... Es vica versa.
  • TheZsenyka
    #4
    Másrészt nem értelek, nem az a fontos, hogy eljusson hozzád az információ? Úgy gondolod, a hír (maga a lényegi információ) tulajdona egyes embereknek vagy mi? Örülj neki, hogy vannak hírek.
  • TheZsenyka
    #3
    Ne aggódj, néhány dömpingszerű hírforrásból dolgozik mindenki...
  • TheZsenyka
    #1
    Böff