211992
-
#192273
Pár elemzés a BL- re.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Montpellier - Olympiakos
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 1.8
Hát finoman fogalmazva se volt a tegnapi nap a ''tutik'' napja. Na se baj, ez a mai az lesz. Szerintem a mai nap egyik legnagyobb ''tutija'' az, hogy ezen a meccsen mind két csapat gólt lő. Lássuk, hogy miért. Körübelűl egy szinten van a két csapat, talán a Franciákat egy kicsit erősebbnek tartom. Az Olympiakosz egy 4-0 győzelemmel hangolt a mai meccsre, míg a hazaiak 2-1 re kikaptak idegenben a Rennestől. De agyban már a mai meccsre készültek, ami nagyon fontos lesz, sőt talán perdöntő is. Nulla, illetve egy ponttal állnak a 3.- és 4. helyen ami elég gyatra, míg a 2. helyen a Schalke 4 ponttal, és a tabellát vezeti az Arsenal 6 ponttal. Tehát ha valamit is akarnak még itt a csapatok a BL- ben akkor ma nyerniük kell. Ennek érdekében mindent megfognak tenni ma a csapatok, és az eredmények is azt mutatják, hogy azért rendre szoktak kapni is, és rúgni is.Igen csak gyenge, és sebezhető mind két csapat védelme, ami még egy ok arra, hogy mind két csapat betalál ma este. Ez ma sem lesz másként, vagy egy gól gazdag mérkőzést fognak játszani, vagy pedig a nagy tét nyomására mind két csapat be fog állni védekezni, és egy nagyon unalmas meccsen 0-0, maximum 1-0 át fog játszani a két csapat. Hogy kinek a javára, azt még meg tippelni se lehet. De ez szerintem most nemfog bekövetkezni. Óvatosan fog játszani mind két csapat, de 1-1 gólt be fognak rámolni és egy 1-1 es döntetlennel mehetnek majd haza a Görögök, ami ugyan egyik csapatnak se jó, de a jelenlegi erőviszonyokat nézve, nem fog bírni egymással a két csapat és X lesz a vége. Tehát a tippem, hogy mind a két csapat szerez gólt.
Dinamo Zagrabe - PSG
Csapat Alatt/Fölött(Határ 1.5) / V F
Odds: 1.72
Szerintem ez a tipp magától érthetődő. Nagyon nagy különbség van a két csapat között minden téren. Mind pénzügyileg, (bár kitudja mennyi pénz folyik be a Dinamonál a sok bundából) mind ha a játékos keretet nézzük, és szinte mindenben a PSG a jobb. Ibrahimovic, Pastore, Maxwell, Matiudi, Silva, és még sorolhatnám. Jobbnál jobb játékosok. Tehát láthatjuk, hogy messze jobb játékosok játszanak a Franciáknál, mint a Horváth csapatban. Aki ebbe a csoportba bármit is akar, annak a csapatnak a Dinamot oda - vissza kell vernie, különben nagyon nehéz helyzetbe kerül. Dinamonak eddig két veresége van, úgymond hozta a kötelezőt, és mind a Portótól, mind a Kijevtől 2-0 ás vereséget szenvedett. A PSG 4-1 re verte a Kijevet, és 1-0 ra, talán kicsit meglepetésre is, de kikapott a Portótol. Mindenképpen a PSG- nek oda - vissza kell vernie az elkövetkező 1 hónapba a Zágrábot, ha tovább akarnak jutni a csoportból, márpedig tovább akarnak. Tippem: nagyon sima 0-3 Francia siker.
Malaga - Milan
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 1.8
Újabb egyértelmű meccshez érkeztünk. A Malaga kitűnőformában van, 3.- ak a bajnokságban, Cazorla távozása egyáltalán nem látszott meg rajtuk, míg a Milán 15 éve nem kezdte ilyen rosszul a Seria A- t, az eddzőt meneszteni akarják, és még ezer más probléma áll fenn az Olasz csapatnál. Sima hazai, vágják rá sokan az emberek. Igen ám de ez nem ilyen egyszerű. Ez a BL, és mint láthatjuk itt eddig kitűnően szerepel a Milánói csapat, hiszen egy döntetlennel és egy győzelemmel a 2. helyen áll. Egyébként a Malaga vezeti a tabellát 6 ponttal. A Milán védelme ebben az idényben nagyon gyenge, és az, hogy a Malaga szerez gólt szinte garantált. Ha csak valami csoda nem történt szombat óta, akkor itt a Malaga 2-3 gólt biztos fog szerezni. Lazio elleni meccsen is, amit 3-2 re elveszítettek, rossz volt nézni amit csináltak. Nagyobbnál, nagyobb bakikat csináltak. Viszont a támadó játékuk jó, sőt most úgy néz ki, hogy magukra találtak és Montolivo irányításával, és a két csatár a nagy tehetség El Shawaary, és Pazzini vezérletével akármikor képesek egy gólra. Jó hír lehet, hogy a Brazil Pato is felépűlt, és csereként már pályra is léphet akár. Tehát összegezve, Milan nem fogja könnyen adni a bőrét, ez egy nagyon fontos meccs lesz mind két csapat számára, és ennek megfelelően is fognak játszani. Tippem: 2-2 es igazságos döntetlen
Arsenal - Schalke
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 1.66
Imádom ezt a fogadási tipust. Van egy néhány meccs, amire ránézek és egyből látom, hogy itt mind két csapat gólt fog szerezni. Na ez is egy ilyen. Aztán utánna megnéztem statokat, felállásokat, nyilatkozatokat, és akkor győződtem meg róla biztosan, hogy itt ma mind a két csapat fog gólt szerezni. A Schalke a hétvégén egy nagy rangadót játszott, ami megnyert idegenben a Dortmund ellen. Ez most nagyon jól jött az Arsenal meccs elött, hiszen önbizalmat, és erőt adott a csapatnak. Én úgy gondolom, hogy kifog tartani ez a lendület a mai meccsre is, és Huntelar, Farfan, Affelay, Holtby négyes közül egyikőjük be fog találni. Az Arsenal a hétvégén kikapott 1-0 a Norwich otthonában. Ma javítani fognak. Podolski, Giroud, Cazorla, és még sorolhatnám. Jobbnál jobb csatárok, nem lehetésges, hogy itt ma ne javítsanak és ne találjanak be. Tippem: 3-2 es hazai siker.
Ajax - Manchester City
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 1.53
Nagyon sokáig gondolkodtam ezen a meccsen, hogy 2,5- nél több gólt kellene játszani, vagy pedig a sima City győzelmet. Végül azért döntöttem egy harmadik opció mellet, mert mind a két csapatnak életbe vágó ez a mai meccs. 1 pontja van eddig a Citynek, míg a Dortmundnak 4, a Reálnak pedig 6. és az Ajax még nem szerzett pontot. Valószinű, hogy a Madrid lesz a csoport első, de a 2. helyért nagyon nagy csata lesz, és ha ma nyerni tudna az Ajax még ő is megpályázhatná ezt a helyet. Szóval ez a meccs is nagyon fontos lesz mind két csapatnak, és az Ajax egy tipikusan olyan csapat, ahol nincsenek olyan nagyon nagy nevek, de csapatként hihetetlenűl jól tudnak dolgozni, és akárkit képesek meg szorongatni. Otthon, hazai pályán, ma szívüket lelküket ki fogják tenni a pályán. Citynek nyernie kell. Nincs mese, a tulajdonosok, a szurkolók, mindenki elvárja tőlük, ezért is lehet rajtuk egy kis nyomás, amit ki használhat majd az Ajax. Én azt gondolom, hogy ez lesz a szerdai meccsek közül az egyik legizgalmasabb, és a tippem: 2-3 vendég siker.
-
#192272
Espoo felébredhetne akár... -
#192271
Most mért 1x élünk. 
Vagy csak, hogy nagyon jó fej legyek, mondok neked még 1 tutit ami most kezdödik: Zenit gólt lő. Nemtudom 1.07 körül lehet az oddsa, de atom tuti. Ha erre rakod fel, izgulnod se kell, mert tuti h bejön. HAJRÁ!
-
#192270
hm hm... mindkettőt megjátszottam (real X2 mondjuk) -
#192269
:D:D:D:D:D Mondtam én..
-
Rudee #192268 Ez a Zenit annyira győzelemre van ítélve szerintem. Le is szaladtam még feladni egy szelvényt. Ilyen csapattal egy Anderlecht nem lehet ellenfél. Aztán lehet, hogy nagyot tévedek :DD -
Tomi 74 #192267 Ott is van a Sarpsborg gól!!!Nesze neked 1milla...
-
#192266
biztos norvég másodosztályra fogja feltenni a házát... -
#192265
172 Porto - DinamoKijev H 1.43
181 DinamoZagreb - ParisSG 1.fi. D 2.20
205 Ajax - Manchester City 1.fi. V 2.24
208 Dortmund - Real Madrid V 2.00
Mára ezt tettem. -
Gaba94 #192264 PSG (1,55x) vagy DNB Real Madrid (1,5x) szted? -
#192263
De legalább tuti. Most figyelj, erre a helyedbe a házat felraknám, mert ennél tutibb nincsen a világon. ÉN IS FELTENNÉM, csak nincs házam.. :S HAJRÁ! -
Rudee #192262 Azért napi szinten én azzal pont meg lennék elégedve. -
Rudee #192261 Chelsea-t is nagyon fölnyomták tegnap, aztán láttuk is hogy hogyan jártak.
Bár én is a Málaga hiányzóit tartom nagyobb veszteségnek. -
#192260
Milan X2 már 1.94... erre muszáj raknom 10 körüli összeget -
#192259
hogy lehet kaszálni egy 1.04-es oddsal?? :DDD 1 milliónál is csak 40 ezer a haszon :DDDD -
#192258
ennyi papírmeccs egyszerre biztos nem fog jönni,válassz ki kettőt,és az mehet nagyobb téttel. Nekem szimpi a Schalke-Atletico kettős,de a BL meg az EL befolyásolhatja a hétvégi eredményeket -
Tomi 74 #192257 Szerintem a bajnoki meccseket nagyban befolyásolja az,hogy mit játszanak ma a BL-ben.Schalke,Dortmund,PSG,Arsenal,Man. C.,mind ma játszik.Ezért nem tutik a nyerők. -
#192256
túl papír... -
geeg20 #192255 még csak nézegetem szerintem amúgy elég jónak tűnik -
Tomi 74 #192254 Szerintem azokat a csapatokat amelyek a BL-ben is szerepelnek,inkább hanyagoljad.Vagy ha mégis megjátszod,akkor inkább X-re tedd. -
geeg20 #192253 most nézegetem a hétvégi kínállatót
240 Schalke - Nürnberg H 1,33
239 Freiburg - Dortmund V 1,56
254 Nancy - Paris SG V 1,50
242 Arsenal - QPR H 1,29
243 Manchester City - Swansea H 1,21
250 Napoli - Chievo H 1,36
252 Atl. Madrid - Osasuna H 1,32
mik a véleményetek jöhet -
#192252
meg is lőttem
-
Tomi 74 #192251 Ha lenne a tippmix kínálatban 14 db. 1.01 szorzós meccs,azt kellene megjátszani,de csak 200 ft-tal,aztán remeghetnénk egész este a 30 ft-ért.Hátha meg lenne.
-
Tomi 74 #192250 Én ezt tettem mára:
178-Dinamo Z.-PSG:V-1.51
189-Arsenal-Schalke:2,5g kev,több:V-1.66
196-Malaga-Milan:H-1.88
202-Ajax-Man. C.:V-1.65
tét:10000ft
Odds:7,77
V.Ny.:77000ft.
-
geeg20 #192249 tegnap elégé mellé ikszeltem, de ma remélem jönnek a papír formák
66 Zenit Szentpétervár - Anderlecht H 1,45
172 Porto - Dinamo Kijev H 1,50
178 Dinamo Zagreb - Paris SG V 1,51
202 Ajax - Manchester City V 1,65
Eredő odds: 5,41901
Tét: 4000Ft
Várható nyeremény: 21675 Ft -
#192248
áhh, ez veszélyes.. Meg mi a faszé raksz teniszre ? Ottvan 1.04 ért a Sarpsborg gól na az tuti, és azzal is eléggé szépen kaszálhatsz... -
Tomi 74 #192247 Azt a k...va!!!!Ekkora rizikót bevállalni...Remélem bejön!
-
#192246
szép.
hát még ha bejön,akkor huhúúúúúúú
-
Ferrari23 #192245 Szerintem ennyit ne kockáztass, ráadásul 2 eseményt tenni már veszélyes. Én Ferrer-t dobnám csak meg!!! -
#192244
az igen
én ezt teszem ma
mi a véleményed róla???
azarenak 1,11
ferrer 1,08
200Ft*1,19
-
#192243
*(1-0) Dinamo Zagreb - Paris SG V 2.25
Arsenal - Schalke: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz V 1.66
Ajax - Manchester City: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz V 1.65
*(1-0) Dortmund - Real Madrid H 1.73
*(0-1) Montpellier - Olympiakosz V 1.77 ezen még gondolkozok -
Rudee #192242 A cseh hokibajnokságban jó lesz odafigyelni a Liberec-re, tegnap szerződtetek 2 csatárt az NHL-ből.
Meg a Salzburg is kettőt igazolt 2 nap alatt, nekik az egyik védő a másik csatár. -
#192241
nekem elég :DD -
#192240
Poénkodtam csak :DD Most vagyok 169, tudom nem vagyok olyan hű de magas, deaz a nagyon kicsi se. Ami meg azt illet, ha fejben ott lennek, mar halálra nyerhettem volna magam, csak állandoan elbaszom hülyeségekre, pedig napi 1-2 ''tuti'' tippem mjanem mindig van, ami eléggé jó arányba jön is be. :D -
#192239
178 centi??? :DDD
A férfi az valahol 185 környékén kezdődik. :D -
#192238
ne parázz,most vagy 15 nickedből itélve,én a középsulit kb ekkora magassággal kezdtem,aztán 3. év végére már 176 centi voltam,még utána 4.-ben nőttem 2 centit,és azóta ennyi is maradtam,178 centi. Ne aggódj,a fiúk amúgyis is később érnek,lehetsz te még kosaras is akár :D -
#192237
igen persze:D:D:D
weedet arról ismerjük, hogy halálra nyeri magát:D:D:D
jó vicc:DD:
szerintem megint bukott mint mindig tuti cselzit, vagy a juvét mellé rakta még a lille-bayernhez:DD: -
#192236
hát én megraktam a Milan X2-t,a 1.78-ért még nagy fogás is lehet,azért ez egy BL meccs lesz,én azt hiszem összekapja magát annyira Allegri,hogy nem fognak kikapni,szerintem 1-1 vagy 2-2 lesz a meccs vége -
Dean Winchester #192235 betegesen alacsony :D
nem néztem de kivi lennék, hogy egy hendis malaga győzelemre mekkora szorzót kínálnak ?! Szerintem 2 góllal nyer a malaga, 2-0!
#192221
pont ezen dilemmázok én is :D
#192230 |
weed alkalmanként visszatér, lehet most halálra nyerte magát a bayern győzelemmel és még másnapos vagy harmadnapos lesz :D
hétvégén is nyert a bayern lehet akkor is megtolta , ki se józanodott aztán most is tolta őket a lille ellen :D -
miluu92 #192234 Hello!:)