6506
The Movies & Stunt Effects
  • Hmuda
    #6386
    Legjobb tudtom szerint csak anyit tehetsz, hogy kiszámolod, hogy melyik jelmez lesz több jelenetben használva, azt berakod default-nak, és a többiben meg már a díszletről öltöztetsz. Sajna jobb megoldásról nem tudok.
  • mabbak
    #6385
    Ez eddig világos, de ha úgy szeretném h 10 snitt ilyen ruciban 10 olyanban, 10 amolyanban? Anélkül, hogy váltogatnom kéne minden snitt közben a jelmezt. Tehát megadom, h most ez a jelmez, készitek 10 jelenetet, aztán átváltok egy másik jelmezre és a addig amíg megint nem váltok ez a második jelmez lesz rajta.
  • Hmuda
    #6384
    Ha állandó jelmezváltást akarsz arra a filmre, akkor ne a díszletről húzd be a szinészt az öltöztető ikonra, hanem a baloldali ikonsorról.
  • mabbak
    #6383
    Hali
    Azt nem lehet vhogy kiküszöbölni, hogy ha én a főképernyőn mozi készítésénél megváltoztatom a jelmezt, azt az addig meglévő snitteken ne változtassa meg? Mert baromi idegesítő, hogy csináltam 10et melegítőbe, 5öt rablós ruciba, megint 10et öltönybe ugyanazzal a karival, és mikor megnéztem az eddig legyártott dolgokat akkor mindenhol az őtttöny volt rajta. Egyesével mindig ráadogatni a rucikat macerás és ugyanazzal a rucival meg, hogy néz már ki h utcán-lopni-partira ugyanúgy jár. :-DDD
  • Egedke
    #6382
    Sziasztok!
    A játék kilép miután elindítom a Sandbox vagy az Új Játék módot memóriahibára vonatkozóan. Valakinél ez előfordult?
  • superbayern
    #6381
    sziasztok!!! segítség kéne több mindenben is! sok az adósságom, olyan 120 ezer... és nem tudok belőle kimenni... sztetek mit tegyek??? csináltam egy jó filmet, amivel tuti h sikerülne, de nem vettem meg hozzá két díszletet és anélkül nem tudják forgatni...

    az is zavar hogy összesen csak 6 színész lehet... munkások meg ketten.. meg kevesen mindenhol.. nem tudom, hogy kéne hogy több legyen belőlük.. de leginkább egy kis pénz cheat kéne ha valaki tud légyszi írjon!!! írhat privibe is!! köszi előre is :)
  • mukievil
    #6380
    http://themovies.filefront.com/

    itt van egy két dolog
  • mukievil
    #6379
    Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy:

    Nézegetem a gép által gyártott scripteket, és egy csomoban, olyan jelenetek vannak, meg jelmezek, amiket én saját forgatokönyvnél nem tudok behozni. Pl: ufo, repül az ürben, a kocsi háttérmozgatásosnál, és csomo ilyen gyik jelmez van, cápafejü ufo ,meg hasnolok, nekem meg mi van ? csirke meg gorilla.

    Szoval erre van vmi megoldás ? vagy ezek késöbb be fognak jönni ?
  • Sasika30
    #6378
    Hello..Valaki Tud Bonus Itemeket helyszineket a játékhoz hogy hol lehet leszedni?
  • #6377
    Köszi!
  • Hmuda
    #6376
    Bocs, hogy csak most, de nem voltam itthon.


    1: Ha már nyitottál meg nyereményeket, akkor van a dokumentumok->saját neved->application data->lionhead studios->movies könyvtárban egy unlocking.ini file. Másold bele úgy, hogy csak ezt tartalmazza:

    highest_decade = 2000

    [prizes]
    RANKPRIZE_1
    RANKPRIZE_2
    RANKPRIZE_3
    RANKPRIZE_4
    RANKPRIZE_5
    RANKPRIZE_6
    RANKPRIZE_7
    RANKPRIZE_8
    RANKPRIZE_9
    RANKPRIZE_10
    RANKPRIZE_11
    RANKPRIZE_12
    RANKPRIZE_13
    RANKPRIZE_14
    RANKPRIZE_15
    RANKPRIZE_16
    RANKPRIZE_17
    RANKPRIZE_18
    RANKPRIZE_19
    RANKPRIZE_20
    RANKPRIZE_21
    RANKPRIZE_22
    RANKPRIZE_23
    RANKPRIZE_24
    RANKPRIZE_25
    STUNTRANKPRIZE_1
    STUNTRANKPRIZE_2
    STUNTRANKPRIZE_3

    2: Na erre már sajnos nem pontosan emlékszem. Ha arra gondolsz, hogy a forgatás alatt, akkor elvileg oldalt vannak a szereplők ikonjai. Na, ha onnan húzod a szinészt az öltöztető ikonra, akkor ELVILEG minden új jelenetnél azt veszi az alap kosztümnek.
  • #6375
    A kérdésem az lenne, hogy meglehet az oldani (mentés,cheat,akármi) hogy az időben előrehaladva kezdjem a játékot, és a jobb kiegészítőket is megkapjam?

    A másik gondom meg a ruhás probléma amit biztos sokan kérdeznek, hogy hogyan lehet megoldani, hogy egy szereplőn mindig ugyanaz a cucc legyen?

    A válaszokat köszi előre is!
  • #6374
    KKKK-KKKK-KKKK-KKKK-3473
  • Gyurmix
    #6373
    Kisfigi ha nyomsz a játékkal vegyél már fel msn re légyszives...


    [email protected] az msn cimem!
  • kisfigi
    #6372
    Biztos valami bonus itemek :)
  • Gyurmix
    #6371
    Sziasztok..Én már elég rég játszok a movies játékkal..Több filmem is van ami 90 perces :)
    NA de nekemis van kérdésem persze..
    Mikor belépek a hivatalos oldalra akkor ott vannak olyan filmek amiben repűlőgép nagyon jo kis horror jelenetek illetve anyahajo is van,görög helyszinekről meg nem is beszélve!..Ezeket honnan lehet berakni?
    A Stunt Efecctben nincs benne és hát a mostani thiller amit csinálok jelenleg ahhoz kelle pár ilyen.
  • erikn
    #6370
    Hello!
    Valaki meg tudja adni a Stunt Effects CD key-ét?
    köszi
  • #6369
    Nincs valami magyar nyelvű FAQ a játékhoz?
  • vonyarc
    #6368
    Hali! Nekem régebben fennnt volt a játék, aztán uninstaláltam. Most fel akartam tenni újra, de ezt írja:

    A termék egy másik verziója már telepítve van. A jelenlegi verzió telepítése nem folytatható. A létező verzió konfigurálásához használja a Vezérlőpult Programtelepítés alkalmazását.

    Hogy tudnám újra feltenni?
  • Colton
    #6367
    Mi a legutolsó kór?
  • BGYI
    #6366
    Hy
    Nem tudjátok hogy lehet saját zenét berakni a filmek alá?
  • kopo
    #6365
    Bocsánatot kérek a figyelmetlenságem miatt.
  • Hmuda
    #6364
    Lehet nem ártana elolvasni a régebbi hozzászólásokat, hátha valaki már válaszolt.

    #2: ha a játékban felcsatlakozol a regisztrált neveddel/jelszavaddal akkor lép életbe a TMO account.
  • kopo
    #6363
    Sziaztok.
    Van egy érdekes problémá. Remélem ti tudtok segíteni. Szoval, felmegyek a http://movies.lionhead.com/ oldalra. Rámegyek a New User felíratra. Átdob a http://community.lionhead.com/ oldalra. Ott belépek. Rendesen van Profilem? irja stb. Most jön a csavar. Visszamegyek movies.lionhead.com-ra, de ott nem vagyok belépve. Ezért beírom a useer nevem és a jelszot. SEMMI! Megprobálom az e-mail címet amivel bere4ggeltem és jelszot. SEMMI! Mi lehet aa gond?
  • kopo
    #6362
    És ha Archivumba rakom, az mappailag hol találom?
  • kopo
    #6361
    Sziasztok. Én is arra lennék kiváncs amire c115, ugyanis valamiért nem tudom ki exportálni a filmeket. S ami wmv van a Movies könyvtárbasn, azt asem játsza le.
  • c115
    #6360
    Milyen progival lhet megnézni a filmeket????? ((((c:/Dokumentumok/The Movies/Movies/XY.trl))))HELPPPP
  • Hmuda
    #6359
    1: próbálj directX-et, drivereket, játékot frissíteni. Ha azok nem mennek, akkor passz.
    2: ha a játékban felcsatlakozol a regisztrált neveddel/jelszavaddal akkor lép életbe a TMO account. CSAK EREDETIVEL PRÓBÁLKOZZ!
    3: passz. Itthon horribilis ára volt megjelenéskor és én külföldről szereztem be. Megnéztem egy-két helyen, de itthon már nem tudom hol lehetne kapni.
  • kopo
    #6358
    ja igen. és 3. Honnan tudnám megvenni?
  • kopo
    #6357
    Sziasztok. Lenne pár kérdésem:
    1. Mér van az, hogy amikkor elinditom a StarMaker-t, és új szinészt vagy színésznőt csinálok, a bábu feje fehér?
    2. Valaki reggelt a Movies Onlinon? Kiváncsi lennék, hogy hogyan kell. A http://community.lionhead.com/ oldalon betudok lépni, de amikor beírom nevem a Movies Onlinon nem fogadaj el, nincs benne az adatbázisukban.
  • Hmuda
    #6356
    Majd idővel lesznek jobb forgatókönyv-irodák, fejlődnek a sztárok, lesz reklámra lehetőség, stb.
  • alebardo
    #6355
    Hello!

    Tudtok valami tuti módszert arra hogy ötcsillagos filmet csináljak? 1935-ben járok gyengécske színészekkel...kösz!
  • Neogan
    #6354
    Épp meg akarom szerezni a játékot, és cikkek alapján nagyon jónak tűnik de az a kérdésem hogy nem válik hamar unalmassá?
  • Zsocee
    #6353
    Meglett az 5 csillag mindenből,így megvan az összes oklevél,de a letölthető színészekről 1 link jöhetne.
  • Zsocee
    #6352
    Üdv mindenki,hogyan lehet 5 csillagos sztárt csinálni?
    csak néha ugrik 4 fölé (a barátságok rész illetve a hír nem nagyon akar felfele menni pedig fényképeztetem meg ilyenek) ,illetve honnan lehet letölteni kész színészeket starmakerrel nem akarok pcsölni :)
    a válasz jöhet nyugodtan privátüzibe is.
  • kopo
    #6351
    Sziaztok. Amikor elkészült a film, berakom lwejátszoba, vagy uto-munkálatokhoz, a játék hibát észlel és kilép. Miért? Help..
  • Rolcas
    #6350
    Hát akkor szelektálni kell. Például van vagy 5 féle scfi corridon mindig a legújabb kell stb. A sztárok legyenek minden típusú filmben jók legyen király kapcsolatuk egymással nézzenek ki jól és akkor jönnek a csillagok
  • Fenrir
    #6349
    Igen, visszavonom. Elég szépen jönnek az újak.

    BTW vért szenvedtem mire meglett egy 3 csillagos sztár. 4 csillagost hogyan lehet összehozni? Kéne az új forgatókönyíró épület és már csak a 4 csillagos sztár hiányzik abból.

    Másik fele, hogy betelt a studióm és a legújabb díszleteket már nem tudom felépíteni. Szoktam nézni a novelty értéküket (ha alacsony akkor már eléggé gagyi), de annyit nem tudok lebontani amennyit kéne.
  • Rolcas
    #6348
    Ha egy nyugdíjba megy majd megjelenik egy 18 éves ne aggódj :)
  • Fenrir
    #6347
    Kicsit gondban vagyok. 1960-ban járok és az első sztárjaim most lesznek 70 évesek, ergó mennek nyugdíjba. A probléma az, hogy nem nagyon van fiatal sztárom, a 80%-uk már 60 feletti és a végén ha elmennek akkor nem marad még 1 filmre való ember sem. Erre van valami megoldás? Néha jön sztár a rivális studiótól, de az is már 60 felett van és nem veszem fel. Fiatalok pedig már nagyon régóta nem jelentkeztek a Stage School-nál pedig gyakran nézem (mondjuk máshol sem, de az annyira nem probléma).