Magyar Foci

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#29387
Egyetértek veled én is 86 után születtem és abban nőttem fel, hogy a focink xar, de addig még naponta az aranycsapatot fogja emlegetni a média ezt nem fogja senki sem elfogadni.

Én tegnap este néztem meg felvételről az Ír meccset a kommentátor is meg a szakértők is egyszerűen nem fogják fel, hogy mennyire lent vagyunk végig lenézően beszélnek az Írekről, hogy mennyire nem technikások meg majd biztos elfáradnak a végére (ezen hangosan röhögtem egy championshipben edződő ír hamarabb elfárad a riporter szerint, mint mondjuk Balogh a mennyeiből) mintha mi lennénk a német válogatott akinek ez ujjgyakorlat az egyenlítő gól előtt is hogy beszélt a riporter az Írekről meg a próbálkozásaikról "lenézően, mint a tesitanár a dagadt kisgyerekről aki 60 méteres sprintnek vág neki azzal a felkiáltással, hogy ő lesz a leggyorsabb az osztályból...."

Arra akarok kilyukadni, hogy a sajtó és a szakmai sem közvetíti a valós képet ami könnyítené annak elfogadását.

Jó a soros kudarc után mindig van egy vészharangkongató világvége cikk, de aztán pár hét múlva a sajtó ugyanígy folytatja az ámítást és a szar mosdatását az ellenfél lenézését.
Utoljára szerkesztette: sempronius18, 2014.09.10. 12:28:08
#29386
Azért bátorkodtam összehasonlítani, mert én már 86 után születtem, szóval abban nőttem fel, hogy igencsak szar a focink, de mindenki hajtogatja, hogy bezzeg ez régen nem így volt. Nem az eredményességről beszéltem, hanem arról, hogy tudjuk, hogy igen, szarok vagyunk nemzetközileg, és ennek ellenére mindenki szereti a válogatottat és annak is tudunk örülni, ha második vonalas vb csoportban bent tudunk maradni. Mert mint mondtam, tisztában van mindenki a jelenlegi a helyzetünkkel és nem azt várják, mint a fociban, hogy a nagyokat verjük meg, mert régen meg tudtuk valamikor, akkor most is menne, aztán jön a nagy blama és mindenki a másikra mutogat, ahelyett, hogy bevallanák, hogy bocs, ennyit tudunk...
#29385
+ és ha nem indulnának az a mennyei csapatai a BL selejtezőben mint ahogy a MOL liga csapatai sem vetélkednek a legmagasabb szinten, így nem szembesülnénk azzal, hogy hol tart a ligánk és tudnánk örülni a szoros bajnokságnak......
Utoljára szerkesztette: sempronius18, 2014.09.10. 12:07:02
#29384
Jégkorongban sohasem voltunk VB 2.-ak meg nem voltunk sohasem a világ legjobbjai között ezért más az értékrend. A jégkorong válogatott sohasem játszik Hollandia szintjének megfelelő jégkorongcsapatokkal akik le 8-1 ezhetnék mert még akkor is mikor egyszer kijutottunk az A VB-re a legjobb Kanadai játékosok nem ellenünk hanem az NHL-ben küzdöttek (így is 9-0 lett).

A jégkorongban van A B C csoportos VB így mindenki a saját szintjén játszhat ezért mivel a mi szintünkön elől vagyunk a laikusok eredményesnek gondolják a jégkorongot, egy haverom aki csak a VB-n nézi a korongot mai napig azt hiszi, hogy VB bronzérmesek vagyunk és magyaráz, hogy bezzeg a focisták több pénzből......

A jégkorong világranglista áll max 40 csapatból a verseny is kisebb így sokkal stb stb nem 200-ból kisebb a verseny.

Az hogy a MOL liga javul-e nem lehet tudni mert nincs igazán nemzetközi vetélkedés ami támpontot adna, ok ott a Kontinentális kupa ahol a top korong bajnokságok nem indulnak, de legalább egy Finn másodosztályú csapatot elvert a DAB ez azért néha tán a Vidinek is menne, hogy megverjen egy Boltont (tálán 10-ből 2-3-szor). Jó a bajnokság maga az szoros és jó meccsek vannak.

A kirakat csapat Volán meg középcsapat egy közepes ligában ami mondjuk fociban az Orosz szintjének felel meg.

Szó mi szó nem lehet a korongot a focival összehasonlítani, csak akkor ha a 86 előtti eseményeket kitörölnénk mindenki agyából...
#29383
dehogynem 😄 szoktak itt is, egyébként egyetlen a gond ezzel az egésszel, minden más sportágban helyén tudjuk kezelni a helyzetünket, talán még a kézilabda, ahol kicsit túl vannak sztárolva a srácok, de a focival ott a bibi, hogy a mai fiaink, fele annyit sem tudnak, mint a régiek, mégis mindenki a múltban él és azt várja, hogy megint továbbjutunk a következő világbajnokságon a csoportkörből...
bakkerman
#29382
jó Mourinhot is láttam már köpködni,nem arról van szó...😄

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

#29381
Valamint a jégkorongban nem köpködnek 2 percenként a játékosok., mint sokmás csapatsportban sem.
Nálunk még a foci szövetségi kapitány is tud meccs közben. .

#29380
Ezt becsülöm a jégkorongban, mert ott tényleg az megy, hogy tisztában vagyunk vele, hogy hol a helyünk és minden sikernek örülünk. Inkább szponzori, mint állami pénzből élnek a csapatok és évről évre jobb a bajnokság, hála a liga vezetőinek. A fociban is így kellene csinálni.
LSSAHPAUL
#29379
Én is így vagyok pont, de nem lesz ez így a végletekig, mert kb negyedévente feladja egy ember.. pl az én kb 200-300-as ismeretségi körömben régen mindenki nézte, sőt kocsmában néztük, mára már csak én maradtam, tényleg hónapról hónapra kevesebben lettünk. Ki mennyit bír.
Lehetne prédikálni de Kovács Kálmánnak volt a legnagyobb igaza hogy az a baj hogy nem tudjuk hol van a helyünk, senki nem jelenti ki hivatalosan tv-ben hogy a focivilágban már teljesen jelentéktelen szerepet töltünk be.
Ha eljutnánk oda mint pl a magyar bob is kikap a világranglista 100. bob csapatától és senki nem hőbörög akkor ott kezdődne a javulás. Ja az meg alap hogy az én adómból senki ne kapjon támogatást egy olyan sportra ahol nincs eredmény évek óta. Nyomják amatőr szinten és ha így tudnak mutatni valamit akkor lehet kicsit támogatni. Vagy szerezzenek szponzort, csak ne az adófizetők zsebéből pazarolják rá a pénzt.

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

bakkerman
#29378
jók ezek az írások,és sajnos igazak,de mégis mi változik attól hogy ezek megszületnek? Egyszerű futballt követő emberek elolvassák a gép előtt,hőbörögnek,siránkoznak,aztán jön a következő meccs,és megint leülnek megnézni. És jön a következő pofon,és a következő "miértszaramagyarfoci" írás. Változás lesz? Nem. Finnek elleni meccs után én is eldöntöttem,hogy nem leszek kiváncsi az első selejtezőre,aztán mégis leültem sörrel,szotyival a tévé elé,mert mégis csak magyar vagyok,aztán megint a szart kaptam. Persze leülök majd a románok elleni meccset is megnézni...és ez így mehet a végletekig,de már nincs messze a gödör legalja

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

Narxis
#29377

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#29376
Új KFT mint az Újpestnél, nem? De lehet hogy vidékieknek ezt nem szabad.
Lényeg hogy a licencbizottság ott a szeren!

Narxis
#29375

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

lac coo
#29374
Így jobb ! 😄


Utoljára szerkesztette: lac coo, 2014.09.07. 13:05:55

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

a.carkey
#29373
Felcsúton mostantól gyalog járnak a bakák.

A medve nem játék.

#29372
Buzsákyt azért talán kiszorítja majd a Fradiban.

zaki
#29371
Persze, hogy nem, mivel senkinek nem kell mar kulfondon.

rooney8
#29370

Vigyáznom kell magamra, mert bel?lem csak egy van, mások többen vannak, ?ket könnyebb pótolni.

#29369
hogymi???
nincs pénz igazolni? szar csapatot tudott összerakni, ezért rögtön le is lép, ahelyett, hogy megpróbálna velük kezdeni valamit? minek ment oda, ha nem tud szarból várat építeni?
ressy14
#29368

Dum spiro, spero.

bakkerman
#29367
legyek? komolyan? Doll bácsit is kezdi beszippantani a magyar közeg úgy látom,micsoda kifogás...legyek 😄DDD következő mi lesz? Az ebola járvány megzavarta az egyik fekete légióst? 😄

Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!

passatgt
#29366
vidinek ebben a szezonban gólaránya kupával és ligakupával együtt 30-2<#circling>

Sippie
#29365
micsoda Barcás labdatartó játék, aztamindenit 😮
#29364
Doll tuti az X-re 😊

Thomas Doll: "Jó munkát végeztek a fiatalok, noha mély volt a pálya talaja. Ellentétben a vasárnap látottakkal, most szívvel lélekkel játszottunk. Zsivóczky nagyon szép gólt szerzett, fontos, hogy a fiatalokban meglegyen a jó értelembe vett pimaszság. A két csapat játéka kioltotta egymást, mindkét gárda taktikusan focizott, igazságos 1:1 volt, de a legnagyobb problémát ma a legyek jelentették."

...mondjuk a legyeket nem értem 😊, de tulajdonképpen lényegtelen hogy melyik edző mikor miről beszél itt.

Narxis
#29363

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

Narxis
#29362
aranypillanatok gyanús

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#29361
vajon ki mire fogadott? 😄
Kaplan
#29360
Ez most valóban megtörtént egy futballmérkőzésen? Jézus atyaúristen! <#idiota> Szerintem a két csapat komolyan összebeszélt, hogy mindketten elpróbálják ezt a gyalázatot.

we all follow the arsenal over land and sea... we all follow the arsenal on to victory!

DaemoonHunter
#29359
Amíg egyre több pénz ölnek bele ebbe a foshalmazba fejlesztés címszó alatt, és azért hogy ebből minél többen meg tudjanak gazdagodni, kezdve az ilyen sztárjelölt gyerkőcöknél nincs miről beszélni, Pinyő csak a jéghegy csúcsa.

#29358
Félek attól, hogy Pintért el is tudta kápráztatni egy-két "hajtós" spíler....

DaemoonHunter
#29357
Épp most nyilalk..vagyis hazudja az egyik ecsetfejű hogy hajtós meccs volt. Látom.

#29356

Csak az a rohadék pár száz néző ne zavarná mindkét csapatot a bűnöző jelenlétével.....

ReszegKoldus
#29355

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

#29354
hoppá, Nikházit elengedték Miskolcról kölcsönbe Dunaújvárosba, ezt nem igazán értem, kiszorította a kicsi Bognár?
#29353
még szerencse, hogy a fociban nincs visszavásárlási garancia, különben az everton egyből visszahozná a gyereket 😄
video
#29352
A Diósgyőr mikor volt emberhátrányban a tegnapi meccsen? 😄
"Diósgyőri VTK (DVTK)
14 órája
77. perc: létszámelőnyben a DVTK

Zsidai kézzel mentette a 16-os előterében Gosztonyi bombáját, amiért megkapta második sárga lapját"

PS3 Slim 160Gb AsRock Fatality z87 Killer|Core i5 4570S|CM Hyper 212|ASUS GTX 760 DCUII OC|8GB DDR3 1600MHZ| FSP Aurum Pro gold 750w|

passatgt
#29351
többen azt írják, Roland Lamah

passatgt
#29350
"Egy harmincon aluli, 3 millió euró piaci értékű szélső igazol a Fradiba, aki kifejezetten gyors, és a spanyol élvonal mellett a Premier League-ben is szerepelt"

tipp?

LSSAHPAUL
#29349
Megint csak a diósgyőri drukkereket tudom dicsérni 😊 mondjuk ott foci is volt, óriási mákja van a lokinak hogy kihúzta az x-el, ha bíró kicsit is focibarát nem 4 percet hosszabbít.. ha én bíró lennék megszívatnám az ilyen beszari időhúzó csapatokat mint a loki. Mellesleg úgy szart be a debrecen hogy a Diósgyőr emberhátrányban volt! Ugyanez van ha külföldi csapat ellen játszanak és 'jól állnak' kezdődik a beszarás ahelyett hogy ésszerűen kontráznának és megsemmisítenék az ellenfelet 😄
Az mtk-fradin csak az mtk drukkerek hangját hallottam, ami katasztrófa hangulat szempontból.. eemtééékáá, emmtééékáá, semmi más, ezt is olyan szomorúan, kb mint a hajrá rá vác, hál istennek a vác már eltakarodott a képernyőről remélem az mtk is így tesz előbb utóbb.

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

passatgt
#29348
Az MTK–FTC meccsen az 1000 néző akkor is nagyon alacsony szám, ha figyelembe vesszük, hogy majd' kétszáz néző nem jutott be a stadionba, mert nem a kijelölt útvonalon közelítette meg a helyszínt.

vicc az egész, majd biztos nekiállok buszozni hogy meccsre menjek, meg vadászni hol lehet jegyet venni stb... meg is van az eredménye

ReszegKoldus
#29347
De már nem büntetnek érte 😄

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

ressy14
#29346
csak a miheztartás végett, az új stadionban is van kinemugrálszarújpesti, faszszopóújpest, buzimlsz, szarnyíregyháza, ez nem fog megszűnni

Dum spiro, spero.

a.carkey
#29345
Amíg nem volt az a bizonyos "B Közép", addig is jártak a népek fradi meccsre, vagy hívjuk bárminek. Lehet, hogy csak fújj bíróztak, nem ..urva any.d ment, meg a többi, sok sok okosság, de mégis volt fradi. Ezután is így lesz. Más lesz, de lesz. Ha jönnek az eredmények, pláne.

A medve nem játék.

#29344
mondja az elmebeteg...
ressy14
#29343
Új stadion, új tábor. Az meg olyan, amilyen. Leginkább semmilyen 😄
Egyébként igaza van szöllősinek. Aki még szept 15 után is kimegy, az tényleg elmebeteg 😄

Dum spiro, spero.

#29342
Ilyen ez amikor hisztizik a keménymag.
dave9004
#29341
Kubi elintézte. az új b-kőzép (a drapi miatt írom hosszúval) még nem tanulta meg a fradiindulókat a papírról
passatgt
#29340
azt is 1 ember mondja😄 de úgy látszik működik, vezetnek😊

#29339
nekem az a fura, hogy az örökrangadón azt hallani szinte csak, hogy "EMTÉKÁ!! EMTÉKÁÁ!!"
dave9004
#29338
Úgy fest a Fradi meccseket én is a hangulat miatt néztem eddig. Temető hangulatban a játékra is koncentrál az ember, az meg hullagyenge.