32945
Magyar Foci
-
sempronius18 #26321 Persze, de ebből nem következik, hogy LCS jobb volna. -
#26320 Teljesen mindegy ki milyen eredményeket ért el mert Egervárinál láttuk, hogy mit tud a válogatott, innentől kezdve meg felesleges felemlegetni a múltjukat. -
sempronius18 #26319 Jó azért Egervári nyert jó pár bajnokságot, László Csabának meg a legnagyobb sikere a Fradival egy EL csoportkör, meg egy skót 3. hely.
Tudom, hogy divat szidni Egervárit, de László Csaba nem feltétlen jobb nála az eredmények alapján szerintem.
MÁS
Amúgy Koeman meg így utólag jó kapitány volt. A barimeccseken volt rosszabb a mérlege, de akkor erősebb válogatottakkal játszottunk nem ilyen Ománnal meg mit tudom én kivel.
A csoportunkban 3.-ak voltunk úgy, mint a faszrajzolóval.
Az esélyünk a Svédek ellen nála is az utolsó percben ment el.
Amiben jobb volt, mint Egervári az az, hogy nála a legcsúfosabb meccs egy Portugálok elleni hazai beszari 1-0 volt. A 0-3, 1-8 után azt visszasírtam.
Játékosokkal se jött ki rosszabbul mert Egervári Husztival balhézik ő meg Gerával balhézott.
-
#26318 "csapata látványos, izgalmas futballt játszott"
Nézzétek, a realitásokat figyelembe véve ha ezt a válogatott élén meg tudná valósítani úgy, hogy a bukarestihez és amszterdamihoz hasonló mérkőzések többé ne forduljanak elő, akkor már több, mint amit tett. Ezzel a játékosállománnyal többet max. valami überbrutálszar csoportbeosztással lehetne összekaparni. :(
Már nem is tudom ki mondta, Dunai talán, de ameddig nem játszik minimum két-két játékos fixen angol-német-spanyol-olasz-francia-holland bajnokság valamelyik csapatában, hanem kispados kb. mindenhol, addig felejtsünk el bármiféle tervezgetést bármilyen rangos kupában. -
#26317 ő szerintem is jobb, úgyhogy nem is kéne a tehetségét a válogatottra pocsékolnia :D -
brazdajoska3 #26316 Nem mindegy?Ezekkel a focistákkal? -
#26315 László Csaba? Sztem ő jobb. Mármint Egervárinál biztosan. :D -
#26314 szerintem teljesen jó, hogy nem valami nagy név, mert azok se érnének el itt eredményt, ráadásul még többe is kerülnek, viszont azzal nem értek egyet, hogy ebben az esetben be kéne érni egy magyar kapitánnyal, mivel épp előtte írja, hogy egervárinál nincs jobb... -
#26313 Ki az a Fred Rutten és miért kell nekünk?
hmm -
#26312 Nem (2715)
Igen (2264) -
#26311 Érdekes. Nem követem az utpót focit, de elmosolyodtam, hogy a Fehér Miklós Akadémia edzőjét Pacsi Bálintnak hívják ... :) -
brazdajoska3 #26310 Jöhet ide akármilyen külföldi edző,nem fog csodát tenni.Ez már sokszor bebizonyosodott -
Zenszkij #26309 nem gondolja magyarnak magát, a románoknak is szurkol -
#26308 Valami újat(pozitívat) úgy is hoz ebbe a posványba, mint ahogy koeman is hozott még ha sokaknak nem is tűnt fel, vagy matheus, bár őt nem nagyon bírtam.
Nyilván lehetett volna sikeresebb embert is keresni, de hát tudjuk milyen hozzáértés uralkodik odafent. -
#26307 Ruttenben az bánt a leginkább, hogy még nem volt válogatott élén edző. Franc sem tudja, hogy mit tudna kihozni egy adott keretből, ahova igazolni nem tud, esetleg behív addig mellőzött embereket, akik nem feltétlen jobbak, mint amik eddig voltak. -
#26306 hát a szakma kérdezni nem kérdezne tőle az biztos :D -
#26305 én meg azt mondom h tökmindegy ki jön. Ferguson is hiába jönne ide, még azt is kicsinálná a közeg. szal mindegy. -
#26304 mit ráz ő gatyába?
ez egy senki
pont mint a kúman volt
hibás döntés
ennyi erővel csőpatkány is lehetne kapitány -
sempronius18 #26303 Magnetto magyar bajnok edző és az Olaszok réme. :)
Annyira nem rossz ő, mint tűnik a magyar felhozatalhoz viszonyítva. -
sempronius18 #26302 Nem tudtak vele megegyezni állítólag.
Mondjuk az Oláhoknál volt ő szövetségi kapitány, de csúnyán megbukott, nem tudom nálunk mi lett volna. -
#26301 csak tán magyarnak mondja magát nem? attol h milyen állampolgár, vagy románnak? -
#26300 *román -
#26299 Mert? Bölöni egy külföldön is elismert magyar edző. -
#26298 kövesdből gondolom a fiát viszi is át:D -
#26297 Örökké nem maradhatott Garami sem. De a kaszinóssal jól megszívjátok, még Várhidivel is jobban járnátok :D -
#26296 amúgy inkább ő mint bölöni -
#26295 Ön szerint Fred Rutten jó választás a magyar válogatott élére?
Nem (732)
Igen (710)
Fő az egyetértés :D
szerintem jó lesz -
#26294 "A Nemzeti Sport Online információi szerint", szóval még nem biztos:D -
sempronius18 #26293 No kint voltam az MTK meccsen sajnos kieső helyen a csapat, ennél sokkal nagyobb baj, hogy úgy tűnik tényleg jön kaszinós.
Állítólag Józsi bácsi nem vállal többet.
Ruttennek meg én örülök persze biztos lesznek károgók, de ide senki sem lenne jó mindenkinek. -
#26292 Hoppá!
Na majd ő gatyába rázza ezt a társaságot. -
#26291 Fred Rutten lesz a magyar kapitány, a jövőhéten bejelenthetik -
#26290 bognár játékvezető fekete nadrágban meg lábszárvédőben van, hát uraim ilyen a világon nincs -
#26289 Pedig egyértelmű, hogy ezek a kelta keresztnek látszó dolgok valójában célkeresztek, amiket az ellenfél játékosainak félrevezetésére raktak ki, hogy oda rúgják a labdát. -
#26288 Ha Hemi papa most sír a szélsőséges csoportok miatt, mit szólt volna a 90-es években? :D
-
Grenzjager #26287 Azért az respect hogy ebben a szezonban még nem volt gól nélküli meccs az Mb1-ben. -
sempronius18 #26286 Mondom, hogy az ő szájából ez azért nagy megmondó ember faktort tartalmaz, de alapvetően jó ötlet. -
#26285 jó ötlet a fizetési sapka
gyepes meg ezt az ötletét akkor is előadhatta volna, amikor épp hazaigazolt, legalábbis hitelesebbnek tartanám, ha ő is a részese lenne :D -
sempronius18 #26284 Talán valamikor elhitte, hogy Real Madrid játékos lesz, erre most itt találja magát K-Európában. Gondolom nem ezt a lovat akarta, így nem is játszik 100%-on valamint nem túl lelkes.
Talán, ha egyszer elfogadja, hogy ő ide való a tudása alapján akkor jó lesz... -
#26283 az többekhez hasonlóan beleszarik az egészbe az eddigi teljesítménye alapján
és ez még a jobbik eset lenne, mert legalább azt jelentené, hogy valójában többet tud, mint amit mutat :D -
sempronius18 #26282 Na, hogy legyen téma váltás belinkelek egy szösszenetet a nso-ból Devecseri példaképétől Gyepes Gábortól.
Elég magas a megmondó ember faktora, de van benne igazság:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-fizetesi-sapka-kellene-gyepes-szerint-sok-a-legios-2300113