netKar Pro

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#3106
én sajnos nem tudtam jönni vasárnap, mert nem voltam otthon, sõt gépközelben is csak ma reggeltõl. sajnálom, mert 1:36-ba be tudtam menni, sztem jó versenyem lett volna. :) majd az eredményeket megnézem.

csige791
#3105
Szerencsére ez csütörtökönként lesz, így nem fogunk ütközni velük. De még õk sem tudják mikor kezdõdik, mert nem tudják mikor jön a verda.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

Alexease
#3104
csige791
#3103
Gergõ próbálja elõcsalni az adatbázisból, ezért én már nem álltam neki kézzel megcsinálni.
Csak 4 en voltunk ebbõl egy nem Magyar. Én hívtam meg, mert õ a rank bajnok f2000 és f3 ban. Végül két futamot mentünk, az elsõn rajtam kívül mindenki hibázott, így azt nyertem a másodikon meg a francia nyert de végig egy másodperc körül volt a különbség a két autó között, szóval kemény meccs volt.

Sajnos a nem demót meg kell nyitni külföldiek felé is, mert kevés az ember. A francia írt nekem egy mailt és nagyon elismerõen nyilatkozott rólunk.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3102
Eredmények?

csige791
#3101
netkar chat nem mukodik, a szerverre gyertek aki akar.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3100
Idõpont: 2010.10.31. Vasárnap
Versenyzõi eligazítás: 19:50
Kvalifikáció: 20:00 óra
Futam: 20:20

Versenyzõi eligazítás és a futam elõtti találkozó a netKar fõmenüébõl elérhetõ Chat-en. A versenyzõi eligazítás alatt a szerver leállításra kerül.

Pályaszabályok:
Elsõ kanyar: kiszélesítése engedélyezett, de a sárga kicsi bóják elõtt vissza kell térni a pályára a bóják érintése nélkül.
Negyedik kanyar: (Hosszú egyenes utáni visszafordító) A kigyorsításnál kiszélesíthetõ.
A pálya összes többi részén a normális szabályok vannak érvényben. (A belsõ kerekek nem érhetnek hozzá a fehér vonalhoz.)

Pálya: Hockenheim Ring
Letöltés:
Mirror 1: http://forum.radiators-champ.com/go/aHR0cDovL3d3dy5tZ2xkLz9kPU5YVlRMMEs4
Mirror 2: http://www.mediafire.com/?xqr63qv12bxossj
Autó: Formula 3 (FTarget)

Kvalifikáció: 10 perc.
Versenytáv: 18kör +1 felvezetõ kör.
Rajt: Repülõ Rajt

Szerver: netKar.hu
Pass: ranga

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3099
bocs, egy francia versenyzovel beszéltem és véleten a google fordito helyett ide masoltam. :)

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3098
but wheel externe touch ligne white it's good

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3097
Eddig azt hittem, hogy túlzás a netKar gumikopása, de ma ezt olvastam:

"Kiss Pál Tamás: - Sikerült hamar megszoknom az F3-as autót, és egész jó idõket értem el. Az elsõ nap mindkétszer a harmadik, míg tegnap délelõtt a második, délután pedig ismét a harmadik lettem. Viszont egyértelmû lett a számomra, hogy ebben a kategóriában sokkal hamarabb kopnak a gumik, és 4-6 gyors kör után rohamosan romlanak a köridõk, össze-vissza csúszkál a kocsi, amit nagyon nehéz a pályán tartani."

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3096

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3095
Pályaszabályok Hockenheimre:

Elsõ kanyar: kiszélesítése engedélyezett, de a sárga kicsi bóják elõtt vissza kell térni a pályára a bóják érintése nélkül.
Negyedik kanyar: (Hosszú egyenes utáni visszafordító) A kigyorsításnál kiszélesíthetõ.
A pálya összes többi részén a normális szabályok vannak érvényben. (A belsõ kerekek nem érhetnek hozzá a fehér vonalhoz.)

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

mackosajt
#3094
És ezt privátban el se lehet intézni? Ki nem akar békülni? Ki nem keresi a békés megoldást?
Azt nem érted meg, hogy a kis elemzésed már nem hiányzott a jelenlegi esetben. Ráadásul ha olvasod SimCo fórumot, láthatod, a hangnemen volt a hangsúly ott is.
Azt az ominúzus család képbe kavarásánál úgy benézted az egészet, mint a ház. Ott nem én neveztelek annak, de te természetesen engem kezdtél ki akkor is.
Én most is Mugent "védtem" volna, mert ismerem, és tudom, hogy ha hibázik, elismeri. Szabályokat betartja stb.
Nem mellékesen ahogy olvasom, a replayben sem érnek össze a kocsik, csak megtörténik a baj. A "sértett" kolléga is visszaállt a versenybe, éppen úgy, mint Mugen, de az gondolom már nem baj.

500servers meg olyan amilyen. Már csak azt várjuk, hogy leteljen a kifizetett idõ. Folyamatos problémák, ótvar support... ha a NK Teszt futam azon a szerón volt, nem is csodálkozom a lagra.

Leakadni? Kirõl? Mirõl? Minek?
Eddig se voltam rádszállva. Te emlegeted fel mindig az opelt és a családot...

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

#3093
a célegyenes utáni gyors jobbosban engedélyezett a pálya egészséges elhagyása? (a "bójákon" belül)

csige791
#3092
Nagyjából 100 embert ismerek a Magyar szimulátoros közösségben (sokat csak névrõl), ezek közül kettõ(2) darab ember van akit nem látok szívesen a netkar.hu bajnokságban. A mai napig csak egy volt és az nem te voltál.

A pár évvel ezelõtti "beszélgetésünk" melynek végén elküldtelek a családoddal együtt melegebb ékhajlatra megalapozta a viszonyunkat, de:
Én az utolsó záró hozzászólásom elõtt (amiben a családodról is szó volt) végig a békés megoldáson dolgoztam, ez az összes(!) csapattársaddal sikerült is (nem mellesleg volt aki elismerte, hogy nem vagy egyszerû eset, de kiáll melletted, és te is ugyanígy mellette, ezért egyébként max. respect), te voltál az egyetlen a résztvevõk közül aki egy rövid enyhülést leszámítva mintha végig azon lettél volna, hogy ne mûködjön a béke. Majd a végén már azért is szar ember voltam, mert valamikor régen kiléptem valami általatok szervezett FUN(!) futamról, mert eltört a felfüggesztésem. Ekkor jött a családod a képbe.

Azóta eltelt legalább 3 év, én kerültelek ahol tudtalak, ha nem így volt csak és kizárólag segítõ szándékkal "közelítettem". Utolsó ilyen az volt amikor gondom volt az 500servers-el és a fórumukban láttam, hogy neked is, majd amikor megtudtam, hogy mi a szitu, azonnal beírtam az oldalatokra hátha elolvasod és segít.

Te eközben abba is belekötöttél ha megláttad, hogy írok az LFS fórumba egy netKar újdonságról szóló hozzászólást, "minek kell szét offolni a topicot" címszóval, de az nem zavart, amikor te valami opel klubos rendezvényrõl meg hasonlókról irkáltál oda.

Minden esetre ezek ellenére sem gondoltam arra, egy másodpercig sem, hogy nem látnálak a netkarban szívesen, de ma úgy érzem, hogy neked személyesen velem van gondod és ahol lehet megpróbálsz keresztbe tenni, ez szíved joga, de én azt mondom, mindkettõnknek jobb ha kerüljük egymást.

A csapatosdiról meg annyit, hogy igen követtem el hibákat, de nagyon nagyon sok dologba nem látsz bele így nem tudod megítélni, hogy mi miért alakult úgy ahogy.

A banolásnál kicsit talán túlzásba estem, ha letudsz rólam akadni akkor szívesen látlak(unk) a bajnokságban.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3091
oooo, megyek is tesztelni, mert le vagyok maradva :)

#3090
átparamétereztem a prequalt, meg kicsinositottam a weboldalon a tablazatot, lehet tesztelni. Az eddig futott idok megmaradtak, szoval mindenki ideje fenn van, aki tegnap este ota ment. Csak azok au idok szamitanak, amik flag nelkul lettek vegigfutva (tahat nem sargaztak kicsuszas miatt)

A link megegyszer: Prequal

#3089
No, én töröltem a topikot. Csige, vagy Alex... írjatok, ha vége ennek... még olvasni is fájdalmas.

www.smart-bus.hu

#3088
te érintett voltál az ominózus balesetben?

mackosajt
#3087
20 millió forintos bankbetétet, 10 millió készpénzt, egy murvanagy házat, egy restaurált veterán verdát...
Ja, komolyan meg csak annyit, hogy hallgasson Emerico-ra, és ez a kielemzés már abszolút nem hiányzott, mint ahogy az utána generálódott hozzászólások az enyéimet is beleértve.

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

#3086
és akkor most mit szeretnél?

bardocz
#3085
Eleve vicces a játékban a törés is, olyanokat nem bír ki a kocsi, amit ha hurkapálcából készül, akkor is ki kéne bírnia.
mackosajt
#3084
ja, és ezt a megelõlegezett "ban"-t köszönöm
Ne csodálkozz, ha a homokozódban egyedül fogsz jástzani.

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

mackosajt
#3083
lila köd rulez

Mint szervezõtõl, azt várnám, hogy maradj semleges. Kihozod 100%-ra hibásnak, holott te is tudod, milyen a netkód.
Ahelyett, hogy csitítanád a (nyílván dühös aki a tabellán egy félre sikerült TESZT futam miatt pozíciót, vagy pontot veszít) másik felet, még adod alá a lovat.

A "csapataidnak" meg gratulálok.... felsorolnád, kikkel kezdtél és ki maradt melletted? Tudom, ezt most vehetjük úgy, hogy személyeskedek, de én csak arra próbálnék rávilágítani, hogy talán nem mindig másokban kéne keresni a hibát, hogy mindig ugyanabba a hibába sikerül esni.

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

csige791
#3082
Én hol szidtam az "elsõbálozót" állandóan? Leírtam egy teljesen semleges véleményt a dologról ahol ugyanúgy "kapott" Tóvári is negatív kritikát mint ahogy Mugen.

Ha idejössz kívülállóként (úgy értem, hogy az esetnek nem voltál részese, de még a futamnak sem) akkor minimum elvárás, hogy érvekkel próbáld alátámasztani a mondandódat, mindezt úgy, hogy van némi fogalmad a dologról. Ha szerinted az adott kanyar biztonságos elõzési pont akkor meg sok szép elõzést kívánok az adott kanyarban a jövõben. (persze nem a netkar.hu-n) <<<--- ez a rész durvának tûnhet egyeseknek, de szeretném szûrni az embereket.

A netar.hu-n kívül kettõ helyre linkeltem be a hangsúlyozottan NEM az "elsõbálozó" szidását és hibáztatását. Pontosan azokra a helyekre ahol a témáról szó volt. (ellentétben a te szokásoddal)

"már bocsánat, de az utóbbi pár év alatt hány "csapatod" volt?"
- kettõ volt egész életemben. (Bár ha az általános iskolai kosárlabda csapatot is beleszámítom akkor három)

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

mackosajt
#3081
hazugság? Miért? Hány helyre linkelted be a szöveget?

És igazad van, "szerencsére" ismerjük egymást, de érdekes módon nekem állandó "csapatom" van és barátaim, akik mellett természetes, hogy kiállok, és ha kell, õk is viszont, te meg keresed az utat állandóan. (már bocsánat, de az utóbbi pár év alatt hány "csapatod" volt?)

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

csige791
#3080
"Az, hogy szerinted mi számít biztonságos pontnak a pályán, eléggé szubjektív dolog."
- Ha a balesetek 90%-a egy bizonyos kanyarban történik, akkor arról ellehet mondani, hogy nem biztonságos elõzési pont.

Az általad említett netkód hiba pedig el lett magyarázva a versenyzõi eligazításon, ugyanígy az elkerülése is. Futam közben tilos kilépni a szerverrõl, mert a kilépés lagot okoz(hat) amibõl az következik amit írtál. Ezt vagy elfogadja a játékos vagy játszik mással.

"Amúgy meg csak gratulálni tudok, mert korábban gondolkoztam azon, hogy rendszeresen használjam a NK-t, de miután ilyen kellemes az ungarische társaság, inkább kihagyom... "
-Tedd azt. (szerencsére ismerjük egymást így tudom, hogy ez mindenkinek csak jó) ...remélem megerõsítettem az érzésedet a társasággal szemben és nem gondolod meg magad.

"ezt minden fórumon ki is tacepózom"
-Ez hazugság.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

mackosajt
#3079
Egy "relatíve" még csirádzó társaság, a bimbódzó "bajnokságával" és roppant nagy türelmével, toleranciájával a játékkal ismerkedõkkel szemben szerinted mekkora "tábort" tud megnyerni a játék számára?
Vannak ellentétek azokban is, de itt most errõl van szó.

Ha én azt szeretném, hogy többen jöjjenek, akkor talán nem úgy nyitnék, hogy az elsõbálozót szidom és hibáztatom állandóan, és ezt minden fórumon ki is tacepózom... miközben "azt se tudom ki az illetõ"

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

Roger6
#3078
"miután ilyen kellemes az ungarische társaság, inkább kihagyom...
" - minden ligában megtalálhatók az ellentétek szerintem. LFS-ben, rFactor-ban ugyanúgy.

TDU, Counter Strike-Source, Heroes & Generals nick: Grabowszki Commodore Világ and CoVboy forever

mackosajt
#3077
Az, hogy szerinted mi számít biztonságos pontnak a pályán, eléggé szubjektív dolog.
Az, hogy a játék netkódja nem feltétlen elsõosztályú, az meg egy másik dolog(eset után IS próbálkozott Mugi, más szerveren, és elõferdült olyan, hogy egymás mellett ment 2 kocsi, majd az egyik egyszercsak hopp... lepattant a másikról, miközben a "vétkes" semmit nem érzékelt.)
Amúgy meg csak gratulálni tudok, mert korábban gondolkoztam azon, hogy rendszeresen használjam a NK-t, de miután ilyen kellemes az ungarische társaság, inkább kihagyom...

Amúgy meg Kobayashi 4 president... ennyit a veszélyes elõzési pontokról.

Életem értelme és 3 fiam van. Megrögzött opeles vagyok, aki szeret játszani. HKV Team és Opelclub forever!

#3076
este nem megyünk pár karikát hockenheimben? no meg azt a prequalis cumót is tesztelni kell...<#smile>

csige791
#3075
Még tegnap este TS-en is a Tóvári vs Mugen baleset volt a téma, ezért rászántam magam és megnéztem az eseteket kicsit jobban.
Véleményem az esetekrõl

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3074
ja és köszi a setet!

#3073
<#eljen><#taps><#worship>

csige791
#3072
prequal BETA
Köszönet Nagy Gergõnek!

(csak annak mukodik akinek a driver gui-ja benne van a rendszerbe.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3071
Nem akarok reagálni ezzel kapcsolatban semmire, ahogy írtam az érdekel, hogy jó versenyek legyenek, mert elnyerte a tetszésemet a játék. Bár még csak a demoval nyomtam.
csige791
#3070
3063-ban én nem éreztem kötekedést, még a te 3066-odabn igen. Ha rosszul érzem akkor én kérek elnézést.

Megértem, hogy dühös vagy azért ami történt, de ha most még fél évig errõl beszéltek hidd el, hogy nem fog vissza pörögni az idõ. Elrontotta a dolgot visszacsinálni nem tudja. Ez csak egy teszt bajnokság, hidd el ha nem az lenne, kapna érte büntetést, mert az tény, hogy böszmeséget csinált.

peace plz.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

symbol
#3069
igen, szerintem is az aszfalt a ludas, az objektumokat annyira nem figyeltem, de az aszfalton nkProban eddig mindig olyan lenne, mintha száguldoznék egy sétakocsikázós iracing mellett. Más kérdés, hogy még nem tudom melyik néz ki jobban, még nem indítottam el a nkpro-t.

http://rateyourmusic.com/~unrealnoise

#3068
Ezt tõlük is megkérdezted?

csige791
#3067
na erre megint jon majd egy valssz, amire te is valaszolsz , amire meg majd o, és akkor sosem lesz vege. biztos szukseg van erre?

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3066
Érdekes és olvasmányos dolgokat tudsz írni dühödben <#taps>

csige791
#3065
azota beszeltem emericoval. Nekem az a lényeg, hogy egyszerre egy helyen legyen bajnokság, tök mind1, hogy netkar.hu v. simco, csak az a fontos, hogy ne szakadjon szet a nem tul sok netkar-os.

Arra gondoltam, közben hogy megfogok határozni egy hivatalos tesztnapot hét közben a futamok elõtt. Természetesen a szerver menni fog mindig, és ezen nem is lesz kötelezõ megjelenni, csak legyen egy idõpont amikor talán többen leszünk a gyak. szerveren.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

csige791
#3064
Hockenheim set és replay 1 36 642. lehet kicsit kiszelesitettem par helyen.



\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3063
Azt csak dühömben írtam, hogy megcsinálhatjuk Simcon belül a bajnokságot.
A döntési jog egyedül Emericoé és szerintem Õ pont annak örül, hogy van valaki, aki szervezi a Netkar bajnokságot, hiszen neki bõven elég az amit jelenleg csinál.
Na de nem is akarok az Õ nevében bármit mondani, én remélem hogy ezután konszolidáltabb lesz a helyzet és színvonalas bajnokságokat lehet futni.
Alexease
#3062
Persze, sokat szamit az is. De minden reszlet, ami igazabol is megtalalhato. Es meg lehet trukkozni ezzel-azzal:)
A valosagban is, ha az embert kitennek egy tokeletesen sima, homogen feluletu pusztaba az autoval, lehet hogy kepes lenne kiszallni 150-nel;)
lac coo
#3061
Grafikailag leginkább a betonnal lehet cselezni, régen rájöttem már, hogy a hosszanti szabálytalan csíkok sokat dobnak a sebességérzeten.... sima , ismétlõdõ szürke beton viszont élvezhetetlenné teszi a dolgot .

Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!

Alexease
#3060
A sebessegerzet 3 fo dologtol fugg: palya szelesseg, kornyezo objectek kozelsege es mennyisege, es foleg a bealitott FOV. Olyat egyik programozo sem tud hibazni, hogy lassabban menjen az auto mint ahogy kellene;) A lenti video eleg nagy FOV beallitassal van. Ehez a FOV-hoz legalabb ketszer ekkora latomezo (kep szelesseg) kellene. Nem tudom, mekkora monitorod/TV-d van, de azt max 20-50 fokban latod. Altalaban oda zsufolnak be az emberek 70-120 fokos latoszoget;) A 120 fok mar kisebb fejforditasnak felelne meg jobbra-balra.

De ez mar millioszor le volt irva;)
bardocz
#3059
Köszi!
Akkor azért pár emberes versenyeket lehet futni.
csige791
#3058
Kicsit beleolvastam a Simco fórumába. Regisztrálni most nincs idõm, ezért ide írok.
Csináljátok akkor ti bajnokságot a simcon belül és akkor legalább csak a versenyzésre kell koncentrálnom. Ha ingyenes lesz jövök.

\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .

#3057
hat kb. 15-20 server szokott folyamatosan menni, de általaban 10-15 ember van rajtuk összesen. Ha szerencséd van, akkor ki tudsz fogni olyan servert, ahol mondjuk 5-6 ember van egyszerre. En ugy vettem eszre, mintha FVA ota kicsit nott volna a nepszeruseg, ha kijon a 3 uj auto, akkor hatha jobb lesz kicsit