7955
Jogosítvány
  • DJ BP
    #3355
    én mindig úgy közlekedek, hogy egyből feloltom indulásnál, tehát szinte folyamatosan égetem :), városban is.

    Szokás hatalma, mivel Szeged melletti faluban lakom, így szinte mindig országútra megyek :DD
  • zsoltszeifert
    #3354
    Mikor kell kivilágítani tompított fényszóróval a lakott területen belüli főútvonalon közlekedő gépkocsit?
    Jaaa! lakott területen belüli ! Megvan le esett.
  • zsoltszeifert
    #3353
    Lehet, hogy Én eddig tévedésbe voltam.
    Mikor kell kivilágítani tompított fényszóróval a lakott területen belüli főútvonalon közlekedő gépkocsit?
    B: Csak éjszaka és korlátozott látási viszonyok között.

    Most akkor én összekevertem. Akkor amit állandóan nappal lakott területen kívül kell használni az a helyettesíthető !
  • zsoltszeifert
    #3352
    Semmi gond !
  • cipo01
    #3351
    Elnézéseteket a rövid o meg hosszú ó stb miatt, csak ezen a fránya billentyüzeten máskép van mint az én gépemen, és csak amikor visszaolvasom akkor látom, milyen unfrankókat tudik irni.
  • cipo01
    #3350
    Ennek a táblának ez igazi megfogalmazása: Kényszeritő ók nélkül ennél lassabban haladni nem szabad.Aki erre a tempóra , járműve, rakománya, vezetési tudása, vagy a járművére vonatkozó seb.korlátozások miatt nem alkalmas rá sem mehet a táblával jelzett útra.
    Persze a "kényszeritő ok" a csapda a kérdésben.
    Pl: ha jeges az út, szakad az eső, pisilni kell a gyereknek, nagy a dúgó, stb. mind feloldást jelenthet.
    Természetesen a megállási tilalmakról ez a tábla nem rendelkezik, ezért nem is tiltja. Ezt a táblát Mo-n ritkán használják, nyugaton viszont sok helyen látni. Elsősorban ott teszik ki, ahol a dinamikus forgalom érdekében a lassúbbakat ki akarják tiltani.
  • zsoltszeifert
    #3349
    Jó, köszi. Én is erre tippeltem.

    Csak ez megint egy érdekes dolog, hogy ilyen táblánál meglehet állni, hogyha egyszer kötelező sebesség meg van adva. (Na de mindegy, ez már nem az első, hogy ilyesmibe akadok.)
  • DJ BP
    #3348
    minimum kötelező sebesség 30.

    Mondjuk én még csak autópályán láttam, általában 70-nel
  • zsoltszeifert
    #3347
    [IMG][/IMG]
    Mi is a jelentése ?

    Köszi !
  • cipo01
    #3346
    Ha a zöld kocsi csak egy méterrel később állna meg, akkor a fékező, bólintó jármű mozgását a kék autó vezetője nem tudná biztonságosan felmérni. Ahoz, hogy egy lassuló jármű mozgását valaki felmérje, meg tudja határozni, hogy hol fog megállni, egy rövid időre van szüksége. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a senzo-motorikus mozgások hirtelen kormányzást, vagy fékezést okoznak. Ha a zöld kocsi ott áll meg, ahol a kék még nem láthatja, akkor a lassan becsurgó jármű mozgását könnyebb felmérni és nem okoz reflexszerű kormánymozdulatot. Ha a zöld ott áll meg ahol a kék még nem láthatja, akkor onnan a zöld sem láthatja be a kereszteződést.
  • cipo01
    #3345
    [IMG][/IMG]
  • sz4bolcs
    #3344
    eszet= észt :D
  • sz4bolcs
    #3343
    ezek szerint ha nem sikerül elsőre kitalálnunk, akkor megvan egy olyan eset, ahol a kresz übereli a józan eszet? :D
  • cipo01
    #3342
    A Kresz az életben jol bevált módszereket, néha szokásjogokat rögziti irásban. Gyakran előfordul, hogy első olvasatra nem egyértelmű az értelme.
    De ha jól átgondoljuk, vagy valaki elmagyarázza, akkor teljesen világossá válik.
    Ha már egy példát kértél, hát akkor mondok egyet.
    A STOP táblás kereszteződésnél, ha van felfestve megállás helyét jelző vonal (stopvonal) akkor ezt úgy festik fel általában, hogy onnan még véletlenül se lehessen belátni a kereszteződést. Első ránézésre ez így értelmetlennek tűnik, pedig nem az.
  • cipo01
    #3341
    [IMG][/IMG]
  • sz4bolcs
    #3340
    persze inkább jobb lenne idézgetni kreszből, és megmagyarázni, hogy a szabály miben nem követi a józan észt. Nem kéne úgy beállítani, mint ha ellent mondana a józan észnek. Tudtok ilyet?
  • sz4bolcs
    #3339
    ja. Kapásból tudok mondani egy ilyen esetet: ha valamelyik társad nem ismeri a kreszt...
  • zsoltszeifert
    #3338
    (1196) kérdés: Szabad-e megfordulni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen?

    Helyes válasz: B - Igen.
    A "zebrán" nincs ilyen tilalom.

    Eszembe nem jutna zebrán megfordulni !
  • cipo01
    #3337
    Persze, hogy szabályok lazára-vételével is jól lehet közlekedni. Erre a legjobb bizonyiték itt a "3328" szám alatti videó.
    Közlekedtem már hasonló helyeken, és beismerem, hogy még élveztem is.
    Ennek ellenére nekem jobban tetszik az amit Hamburgba, Lübeckben vagy Malmőben tapasztaltam. Szerintem itt Europában az lenne a követendő példa.
  • Easy Rider
    #3336
    én ezt megértem, tudom is a szabályt

    nem azt mondom hogy hülyeség a KRESZ, de sok esetben a józan ész többet ér, mint a szabályok
  • sz4bolcs
    #3335
    hehe.. De ha nem szólok neki, akkor nem fogja tudni, hogy én is tisztában vagyok vele. :D
    Tényleg nem érted, mit írok, v. csak ennyire rosszindulatu vagy?
  • cipo01
    #3334
    Lehet, hogy meglepő lesz számodra amit most irok, de sok emberrel ellentétben a vizsgabiztosok általában jól ismerik a szabályokat. Az idevonatkozóakat is. Persze ők is emberből vannak, és sokszor szubjektiv mmódon itélnek meg helyzeteket, és az én tapasztalatom az, hogy általában a tanuló javára.
  • sz4bolcs
    #3333
    jó, az hülye kérdés, hogy mennyire siet, mert 40 percet ráér, de valami hasonló... ;)
  • sz4bolcs
    #3332
    vizsgabiztossal ismertetném az ide vonatkozó szabályt, aztán megkérdezném tőle, mennyire siet. :D
    Kerültem ilyen helyzetbe vizsgán, épp a vizsgabiztos mondta, hogy ilyen pitin ne szarozzak.
  • sz4bolcs
    #3331
    bizony, hogy átlépheti a záróvonalat indokolt esetben, és ez a KRESZben is benne van.
  • cipo01
    #3330
    Ha ilyenkor átmész a záróvonalon, akkor a vizsgán biztos, hogy nem.
    Az ide illő értelmezést szó szerint nem tudom, de valahogy úgy szól, hogy elhárithatatlan ok esetén (pl út felbontás, mozgásképtelen jármű stb) megfelelő körültekintéssel, másik jármű zavarása nélkül léphető csak át.
  • Vlala #3329
    Záróvonalat indokolt esetben, pl. kikerülés esetén át lehet lépni.

    Szitu: út közepén záróvonal, szélén bicajos. Átlépnéd a záróvonalat, vagy sem?
  • cipo01
    #3328
    A KRESZ azért van, hogy ne törjük össze az autót és magunkat.
    Azokban az országokban ahol jobban betartják a szabályokat alig van közűti esemény. Svéd, Norvég stb. Ahol kevésbé veszik komolyan a szabályokat ott alog látni sérülésmentes autót, és egy kisvárosnyi ember hal meg az utakon. Aztán lehet rajta filozni, hogy a kresz hülyeség-e.

    http://auto.videobomb.hu/video/ELMEBETEG_FORGALOM
  • Easy Rider
    #3327
    ez már kifacsarás, egy, kettő itt pont az a helyzet áll fent (a rajz szerint) hogy én most indulok, ha a másik nem indul, akkor egyértelmű

    avagy, ha nem most indulnék, akkor is látnám hogy jön-e, mert lehet neki esetlegesen zöld is (nem erről a nyilas lámpáról bewszélek, legyen akármi más) akkor persze nem fékez, azt látod, ha meg neki piros, akkor vagy megáll, vagy el sem indul

    én azon a véleményen vagyok, hogy a KRESZ fele hülyeség, ugyanis sok helyzetben biztonságosabb, ha józanul gondolkodik az ember, és nem a KRESZre bízza magát

    tanuló autó vizsgázik, lámpa előtt vészvillogós autó áll, tegyük fel, hogy pont a záróvonal előtt, te kikerülöd, de hogy vissza tudj menni a sávodba, már át kell lépned a záróvonalat, de ugye a KRESZ azt mondja, hogy záróvonalat nem lépünk át! az autó meg szabályoasn várakozott, tiltó tábla ugyanis ilyen helyeken nincs, KRESZben meg szabály nincs rá, hogy ott nem várakozhat, tanuló meg vacicál, hogy most akkor visszamenjen vagy ne? görcsösen beleverik a KRESZ szabályokat, és meg fog bukni egy ilyen helyzetben...
  • cipo01
    #3326
    Tudod az előzés fogalma nem csak fehér vagy fekete, lehet szürke is.
    Ez igy hülyén hangzik, megpróblom körülirni.
    Ha a nagykörűton lehagyod a 6-os villamost, az előzés, vagy elhaladás?
    Ha a Mester utcába, vagy a Gubacsi úton teszed ezt az mindenkinek egyértelmű, hogy az előzés.
    Na ha az előzés néha ilyen árnyalt, akkor a rá vonatkozó szabályoknak is árnyaltnak kéne, hogy legyen. Ekkor viszon a Kresz telis teli lenne kivételekkel és már igy is túl sok van belőlük.Az életben ezek általában nem okoznak problémát, csak a vizsgán. De ha azt egyszer túléled akko minden addigi gondnak annyi.
  • zsoltszeifert
    #3325
    "Hogy a magyar KRESZ-vizsgán miért csavarják ki az értelmét, hát ez egy más kérdés"

    Kicsit nem lököttek !
  • cipo01
    #3324
    Ilyen táblát életemben csak egyszer láttam a valóságban, nyugaton egy határátkelő előtt. Az volt az értelme, hogy az azonositó kamera láthassa a rendszámokat. A tábla az jó és az előzést valóban nem tiltja. Hogy a magyar KRESZ-vizsgán miért csavarják ki az értelmét, hát ez egy más kérdés.
  • zsoltszeifert
    #3323
    Hát ...

    © cipo01 válaszára vagyok kíváncsi. Ahogy látom Ö benne van a témába.
  • DJ BP
    #3322
    ez érdekes, lehet megfingatásra való ez a kérdés :)
    70 méterről nem kezdheted meg az előzést, de most azt nem hiszem, hogy ez a tábla azt jelentené, hogy sose mehetsz 70m-nél közelebb a másikhoz, de nem tudom, ha még is így van,akkor aki ezt kitalálta, az hülye :)
  • zsoltszeifert
    #3321
    Igen, végülis ez miatt kérdeztem: "hogy szabad-e előzni ennél a táblánál? A jó válasz : IGEN"

    De, "Hogy ekkora az előirt min. köv.táv." akkor 70 m -nél közelebb van az ember amikor előz !
    Na akkor ez most, hogy van ?
  • DJ BP
    #3320
    ,,mert a mögötted jövő KAMAZ (sok tonna vas gagyi fékkel) tudja és szeretne még átérni a ezen a zöldön."

    A Kamaz csak ne száguldjon ész nélkül a zöld miatt bele a kereszteződésbe. Különben meg nem hirtelen kell megállni, elindulsz látod jönnek-e szembe vagy nem, már lehet a kereszteződés elején látni, nem az van hogy mész 50-nel, és a kereszteződés közepén hirtelen befékezel, mert csak akkor látnád, hogy jöhetnek és jönnek is szembe
  • cipo01
    #3319
    Nem értjük egymást, mert máshogy nézzük a helyzetet.
    A Te járműved és a szemből jövő is közeledik a kereszteződéshez.
    Neked el kell döntened, hogy a szemből jövő neg fog-e állni, vagy nem, mert a mögötted jövő KAMAZ (sok tonna vas gagyi fékkel) tudja és szeretne még átérni a ezen a zöldön.
  • cipo01
    #3318
    Hogy ekkora az előirt min. köv.táv. az egyértelmű.
    Két tesztkérdésben is szokott szerepelni, és azt szokták kérdezni, hogy mely járművekre vonatkozik. Mindegyikre.
    A másik ritkábban előforduló tesztkérdés pedik azt firtatja, hogy szabad-e előzni ennél a táblánál? A jó válasz : IGEN
  • Easy Rider
    #3317
    de én csak azt mondom - úgylátom nem értjük egymást, hogy LÁTJA az ember, ha elindul vele szembe egy autó, vagy nem!
  • Easy Rider
    #3316
    követési távolság minimum