7955
Jogosítvány
  • Zsolti9014
    #3915
    azért ha az utolsó mondatomat elolvasod, abból kiderül hogy én maximálisan elhiszem amit írsz, csak hát neked is be kell látnod hogy azért az autók ára között nem kicsi a különbség.
  • 5w0rdf15h
    #3914
    jó mind1 majd ha több fajta autót vezettél és nagyobb tapasztalatod lesz meglátod h szinte minden autó felülmúlja mind kényelem mind pedig vezetési élmény szempontjából a suzukikat :) addig hiába is magyarázom

    amúgy én azóta "rajongok" ezért a márkáért mióta rendőr ismerősünk megmutatta a halálos balesetek statisztikáját, h melyik autóval történik a legtöbb halálos kimenetelű baleset
  • Zsolti9014
    #3913
    bár most nézem: P207 ből a legkisebb 2,699 millió

    de nem is mondom én azt hogy ezek az autók nem jobbak a Suzukinál. Ezt egy másodpercig nem állítottam.
  • Zsolti9014
    #3912
    A Golf az egy másik kategória. Annak az alapára 3-3,2 millió, míg a Swifté 1,8-1,9. Peugeot 207-ben meg még nem ültem :D

    A VW-ek közül a Polo áll kategóriában közelebb a Suzukihoz, de az sztem nem nagyobb semmivel. sőt hátul kisebb is a hely.
  • 5w0rdf15h
    #3911
    IV-es v V-ös Golf mellett elbújhat

    Golfok és a kis 207es Peugeot szvsz egyáltalán nem szűk autók
  • DJ BP
    #3910
    új Swift teljesen korrekt

    Minden kisautó szűk :)
  • Zsolti9014
    #3909
    bár sztem le is zárhatjuk (zárhatom-hiszen én voltam a hiás :DD) eme eszmefuttatást, mielőtt szétoffoljuk a topikot. :DDD
  • Zsolti9014
    #3908
    nagybátyám is 190 körüli. neki kényelmes volt. :D
    persze az is sokat számít hogy mihez viszonyítunk, ill. kinek mi az igénye/lehetősége.
    nekünk 2,5 millió volt ez a kocsi, apám 25 éve vezet és szerel rengeteg fajta autót. neki ez az első új autója. ilyen árban új autót ezzel a felszereltséggel nem nagyon kapni ma Mo.-on. term. nem olcsó ez sem, de nekünk ez a max. amit megengedhetünk magunknak.
    én pl. Polon tanultam vezetni (igaz az 2004-es volt), de nekem annál ez jobban bejön.

    persze mindenkinek megvan a véleménye, ill. mint írtam: igénye/lehetősége. a Trabik, Skodák, Polskik, Zsigulik után ez szinte már luxus.
  • 5w0rdf15h
    #3907
    190 centi körül :)
  • Zsolti9014
    #3906
    kicsi, kényelmetlen
    mekkora vagy te vazze? :DD
  • 5w0rdf15h
    #3905
    na igen az ár....vicc h egy suzuki 3 milla xDdddd ennyiért németországban olyan 4es golfot v akár mondeot sőt bmwt lehet venni h az már fáj :) dehát ha ezt szeretik az emberek...szomszéd most vett egy új swiftet hát azóta is rajtuk röhögünk h 3,5 millat adtak egy "suzukiért"

    a biztonság meg...hát én beleültem egy ilyen új swiftbe....kicsi, kényelmetlen és ha komoly ütközés van tuti h megnyomorodik v még rosszabb történik azzal aki elől ül

    én már jópár autót kipróbáltam fordtól elkezdve, mercin át a suzukiig (azon tanultam vezetni) és hát ennél szarabb autót még nem nagyon vezettem, pedig jópár márkát volt szerencsém kipróbálni
  • Zsolti9014
    #3904
    persze, ez így igaz is, én csak egy példát hoztam, de hozhattam volna bármilyen más autót is.
    a lényeg az, hogy az új Suzukik már elég biztonságosak.
    ezzel nem azt mondom hogy nem jobb a Ford. sok szempontból az. de ez árban is bőven meglátszik.
  • Zsolti9014
    #3903
    végülis akkor egyetértünk nagyjából :D
    nekünk a régi Swift 10 éves volt mikor eladtuk (idén)
    az új Swift nekem meg kifejezetten tetszik (szüleimnek is-ezért vettük :D), de a sportváltozat még szebb.
    persze ízlések és pofonok.
    különben még csak 2 hónapja van jogsim, de törekszem a biztonságra. még lakott területen kívül sem mentem 80-nál többel. igaz úgy éreztem, hogy még ha gyorsítanék 100-110-ig, akkor is tudnám uralni az autót, de nem kívántam még meg a nagyobb sebességet. remélem nem is fogom :D ha igen, akkor meg keresek egy gokart-pályát (nincs a környéken).
  • 5w0rdf15h
    #3902
    a suzuki az suzuki soha sem lesz több annál....a ford meg egy komoly német márka ne emlegessük már együtt a két autót, ahhoz nagyon sokat kéne a fordnak visszaesnie
  • zoolee
    #3901
    Én régi szutyokra gondolok ..
    Mert azok még motorikusan jók, 170 et mentünk már a mienkel..
    Igaz, annak már kezdett szétégni 5,5 év után a hátsó dobja..de most új van rajta..-.-
    De a minőség az már kétéges...
    De az új szutykok jók télleg, de a kinézetük tré..

    Tudom, hogy a szabájok betartásával van a gond....
    Mert némeik kis 17 éves gyökér azt hiszi, hogy mert ö neki jogsiavan már mindent megtehet..Attól mert össze-vissza száguldozik a kis vackával nem lesz jobb, se menőbb.Se tttól, hogy 140 es 150 es kájhacsöveket biggyesztenek a kis 1.0, 1.3 mas kis veckukra..(Ahoz normális kocsi kell)...
  • Zsolti9014
    #3900
    nekem azok közül a sedan tetszett legjobban
  • sz4bolcs
    #3899
    Nekem jobban tetszenek a régi swiftek.
  • Zsolti9014
    #3898
    a kresz.com fórumán egy oktató ill. iskolatulajdonost lehet különböző kérdéseinkkel megkeresni. korábban feltették neki ezt a kérdést is. válasza: nem igaz ez a 21 éves dolog (legalábbis autóra egyenlőre nem terveznek ilyet).
  • Zsolti9014
    #3897
    ne hidd azt!
    több ismerősöm dolgozik autókkal, és ma már pl. egy Ford sem biztonságosabb semmivel, mint a Suzuki. Az új Swiftnek pl. 4 csillagos volt az EuroNCAP töréstesztje.

    Persze néhány évvel ezelőtt más volt a helyzet.
    (nekünk volt a régiből is most van az újból is és még élünk).

    De nem az autókkal van a gond, hidd el. Ha mindenki a szabályok betartásával, a biztonságra törekedve közlekedne, jóval kevesebb lenne a baleset, a halálos meg végképp.
  • zoolee
    #3896
    Arra nem kéne kitolni..Majd cak mikor már 3 év mulve megszeretztem.

    Alig várom már, hogy autózhassak.
  • orkenyid
    #3895
    Kocsira kérdeztem :D
  • zoolee
    #3894
    Kocsira nem problem, mert úgy is csak suzukit vezs a többség.:S
    De ott nem a sebesség miatt lehet meghalni..Ott a minőség..azt a kocsit kéne betiltani.
  • Bandi 18
    #3893
    Jaa azt hittem a kocsikra vonatkozik :)
    De a nagymotorra most is 21 év a korhatár. Kocsira is be lehetne vezetni
  • Bandi 18
    #3892
    Nem hiszem hogy igaz lenne, bár lehet hogy jobb lenne kitolni a korhatárt ha nem is 21 évig de 18-ig minimum.
  • zoolee
    #3891
    Van valóság alapja...
    Kis 18 éves trögerek vesznek maguknak gsx-r 1000 ret,hayabusát,cbr1000 rr -t és 250-300 akkal tépnek...Sok idióta...
    Sztem jó ez a törvény..addÍg meg elleszek sorba a kissebb motorokkal.
  • orkenyid
    #3890
    Igaz az hogy 2008-tól már csak 21 éves kor után adják ki a jogosítványt?
  • Sanyix
    #3889
    Én 1,5 éve, és énsem hallottam ilyesmiről. Volt 1 vizsgabiztos, és ennyi.
  • gizi01
    #3888
    a kamera kérdés tényleg érdekes,én áprilisban vizsgáztam teherautóból,de ott sem volt ilyen.a kressz vizsga az igen ott figyelik a kamerát,és 1 vizsga biztos van bent.autóban szerintem nem is megoldható!!!
  • [HUN]FaTaL
    #3887
    Ez érdekes. Ennyire régen vizsgáztam volna? (2 éve) Akkor még semmilyen kamerát nem kérdeztek és csak 1 vizsgabiztos ült bent.
  • gizi01
    #3886
    Sziasztok,jó nektek,hogy már a kresszen túl vagytok.nekem valamikor szeptemberbe lesz.nem tartok tőle,de utálok várakozni.nehéz pótból lesz!
  • zoolee
    #3885
    Ok.

    Am oda is Írtam, hogy "előreláthatólag" :)
  • zoolee
    #3884
    Grat..
  • Magnumrolcsi
    #3883
    Kösz, rendes vagy :D Még most kezdtem a kreszt. :)

    Tomo15, grat.
  • Tomo15
    #3882
    Sikerült elsőre a kresz!
  • zoolee
    #3881
    Meg ha töröd a verdát akkor lesz min röhögnünk..
    Am előreláthatólag mikor lesz a vizsga?
  • Magnumrolcsi
    #3880
    Tőltöttem ki a suli szerződéses papírt és rajta volt engedem-e, hogy kamerát használjanak mikor vizsgázok vezetésből. Oktató mondta jobb ha igent írunk mert akkor nem fog 3om vizsgabiztos beűlni a kocsiba. :o
  • gizi01
    #3879
    Bocsi,hogy beleszólok,de nézegetem az oldalt és szerintem most is rendesen félre írogattál.nézd vissza.szia.
  • Zsolti9014
    #3878
    ok, értem.
    egyébként én Babettával motorozom, most lett felújítva, nagyon szép és jó. gondolom azért te nem ilyenre pályázol. :D
  • zoolee
    #3877
    Az elÍrás, most néztem meg, valahogy 1988 at sikeredett beÍrnom..XD
    Mint tegnap a gef.7 topikba, "fagy" helyett fikerült valahogy "f@szt" Írnomm..XD
  • Zsolti9014
    #3876
    persze, a tömegközlekedésnél sokkal jobb. meg egyébként én is mopedezek, csak saját tapasztalatomat írtam.
    én is akartam 14 évesen, de aztán inkább vártam és meglett a B. kat.

    de mondom, tégy ahogy jónak látod. (az adatlapodon 18-25 év van, ebből gondoltam, hogy már mehetnél autóra is).