Mire mentünk kereszténységgel?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#760
Én sem kötnék semmi esetre sem szövetséget azzal a szellemiséggel amit te propagálsz !
#759
"attól hogy valki kereszténynek mondja magát, attól még nem él bibliai keresztényi életet. "

Ez így van, de akkor ha már ennyire nagyon tudsz akkor elmélyedhetünk a kérdésben: mit jelent számodra a keresztényi élet ?

Azt hogy követsz néhány magatartásbéli normát, külsõleg, vagy esetleg magadon pillanatról pillanatra elkövetett erõszakkal "belsõleg" is ? Mert ez az egész hamis. Hazug. Vagyis nem igazi, nem eredeti, nem valós, álságos, nem megszabadító legfeljebb idõlegesen lehet ezáltal magad elõtt tolni a döntést ami egyébként a legtöbb keresztény esetében legalább két évezrede zajlik.

Mert közben ugyanúgy részt vesz a társadalmi életben és jól érzi magát és esze ágában sincs követni Jézust aki nem ebbõl a világból való, és nem egy rajta kívül álló személyt jelöl.

Úgy csinál mint aki "jó keresztény" abban a reményben hogy majd esetleg a mennyországba jut halála után valami külsõ istenség kegyessége révén, mert nem tudja hogy a kegyelem épp abban nyilvánul meg hogy senkinek az engedélyére nincs szükség ahhoz hogy a mennyországba jusson, illetve hogy nem kell megvárni vele a halált, amely halál egyébként abban az állapotban már nem is nevezhetõ halálnak, mert a valódi keresztény számára a halál legyõzetett, ugye ? Pokol, hol a te diadalmad !?
Montanosz
#758
nem veled nem vagyok kedves. azzal a szellemiséggel nem kötök egyezséget akit te propagálsz.
nem emberek ellen harcolunk hanem szellemiségek ellen!!

amúgy felõlem..kábé annyira érdekli majd õket mint a blog ami egy bejegyzést ért meg, vagy a általad említett fórum ahol két ember reagált,azt is utoljára tavally valamikor.
attól hogy én a bibliát favorizálom és ez nem éedekel valakit,attól még a te mondandód nem lesz érdekesebb számukra...mivel a nyelvezeted még az ódon hangzású bibliánál is érthetetlenebb.

de csak egy kiragadot részlet:
szkíták utódjai vagyunk.

itt solt a parthus származást bizonygatja, te a szkíta származást, én úgy gondolom hogy médek rokonai vagyunk, másik topik lakó szerint a jappánoké. van aki szarmata származást bizonygatja..de olyannal is találkoztam aki szerint jézus magyar volt, mivel a zsidók magyar törzs, így jézus is magyar.de voltunk már finnugorok,hunok,törökök,satöbbi....
na errõl ennyit.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#757
Aha, oké nemkedves montanosz. Akkor most már végleg tisztázzuk hogy nem neked, hanem a fórum többi olvasójának szánom az üzeneteket akik talán nemannyiraelvakított lévén meg is értik amit mondani akarok.

A mocskot le kell húzni a vécén, nem felcicomázni. Ha lószart látsz az úton nem mondod azt hogy az SZÉNA. Valamikor az volt, de mire te észrevetted már ürülék lett belõle.
#756
Csak annak okáért hogy lásd nem a kereszténységgel van gondom, idemásolom néhány saját hozzászólásomat:

"Az eddigi hozzászólásokra és az ezeket gondolatfüzérré alakító cikkre válaszként írnám hogy az amit azok az önjelölt igehirdetõk mondanak egyáltalán nem keresztényellenes ! Kizárólag azt a fajta kereszténységet próbálják megfosztani kereszténység-álcájától amelynek nevében milliókat gyilkoltak meg, ezreket égettek máglyán, amely a tradíció írásos emlékeit egyház- és keresztényellenesként megnevezve jogot formált azok megsemmisítésére... stb. tehát arra az ál-kereszténységre vetik a kereszteket amely napjainkra a magukat kereszténynek gondoló és talán szívükben az igaz kereszténység elveit magukban hordó emberek tudatát cseppenként mérgezik a tudatosan vagy meg nem értésbõl származtathatóan eltorzított tannal. Amit magam is észrevettem hogy a valóban segítõ szándékú szószólók vagy betûvetõk egyszerûen keverik a szezont a fazonnal így valóban megteremtik a lehetõségét annak hogy mind az új tudományos ismereteket mind pedig a régi - bármennyire is eltorzított - kereszténységet kinevettethessék az épp a mai elkeserítõ történésekbõl kifolyólag ébredezõ emberekkel... Ezáltal pedig mind anyagilag mind szellemileg kihúznák lábuk alól a talajt - és lebegve hagynák õket jobbhíján - átmenetileg mindenre kapható és bármire felhasználható, félelem és gátlások nélküli csordává válnak, de olyan csordává ahol az összetartó erõ nem a közös szeretet hanem a közös gyûlölet. Legalábbis valami ilyesmire gondolok, de ez amiatt nem fog megtörténni mert alábecsülik a magyarokban szunnyadó lappangó lélekerõt, amely csak arra vár hogy megszabadítsák a körülötte félelemfalakká sûrûsödött hazugsághalmaztól, hogy aztán felismerve azt a csodát hogy mindentõl megfosztva (beleértve a hazugságokat is) még mindig Él, és hogy a világ összes történése szükséges volt ahhoz hogy ez lehetséges legyen beleértve a muhi, a mohácsi csatát, beleértve a folyamatos magyarellenes és életellenes törtetéseket, az oroszok által kétszer levert forradalmat, a trianoni diktátumot is... mert ezek nélkül bizonyára másként találtak volna egymásra az emberek és az a vérvonal amely neki lehetõséget biztosított a megnyilvánulásra, talán nem is létezett volna ezen események nélkül... szóval felismerve ezt a csodát és Isten szeretetének személye iránt ezen keresztül tetten érhetõ megnyilvánulását, elereszthesse ennek a gazságnak a megtorlása iránti vágyát és arra törekedjen hogy beteljesíthesse az egyetlen és legfõbb parancsolatot: szeressétek egymást."

"Az új tömlõ mi magunk leszünk amint sikerül megtisztítanunk, megújítanunk magunkat a mindenhonnan - tévébõl rádióból újságokból pletykákból rágalmakból - ránk rakódott szennytõl, gondolataink és érzéseink csapongását megfékezzük és elcsendesítjük magunkban az örvénylõ forgatag õrült és rémítõ zsivaját, nyugalomba helyezzük magunkat és meghallgatjuk azt aki hosszú-hosszú ideje szólít bennünket: Isten az mibennünk ! Visszatérünk középpontunkhoz, MAGunkhoz térünk, egyensúlyba kerülünk ! Önként átadjuk magunkat Istennek, és hagyjuk hogy kivezessen minket a hamis élvezetek csapdájából, a testi érzékek megtévesztõ világából ! Tudjuk hogy semmi nincs amit Isten nem adhat meg nekünk ha akar - és akar hisz ha nem szeretne minket és teremtését abbahagyná egy szempillantás alatt eltûnne ez az egész káprázatvilág ! Tudjuk hogy semmivel nem vásárolhatunk magunknak igaz szeretetet ! A kérdés: Mit akarsz mit cselekedjem ? Mi végre ez az egész ? Mit szántál nekem ? Amint kapcsolatba kerülünk minden Élet Forrásával, amint ez megtörténhet máris kitöltetik ránk a Bor, Isten Szent Szelleme ! Amint mi megvalljuk Istent, Õ is megvall minket ! Amint mi egy csepp õszinte önzetlen szeretet tanúsítunk iránta, Õ eláraszt minket Önmagával ! Isten Szeretet ! Ez az egész mai rendszer arra pályázik hogy semmiképpen se tudjunk egy másodperc idõt szakítani magunkra, de ha esetleg még lenne is szabad idõnk, eszünkbe se jusson hogy lecsendesedjünk és szétnézzünk mit is keresünk mi itt ! Mert mit is keresünk ? Azt, ami közelebb van hozzánk mint a kezünk és a lábunk, bennünk van: Isten országa ! Hát ettõl akarnak elválasztani minket mindenáron !"

"...ugye nincsenek kétségeitek afelõl hogy mi a szkíták utódai vagyunk ? De hogy a szkíta mitõl szkíta ? Mert aszkéta volt. Ami pedig a fizikai élvezetekrõl önmagát megfosztó, önmegtartóztató személyt takar. Olyat aki lemond az evilági élvezetekrõl. Hát nem erre kényszerít minket az egész világ ? Hogy újra önmagunk lehessünk, méltók szkíta, aszkéta õseinkhez ? És nem mi vagyunk e balgák hogy kézzel-lábbal olyanok akarunk lenni amilyenek nem vagyunk ? Hogy meg akarunk felelni másoknak, európának(így kisbetûvel), a világnak ? Küzdünk magunk ellen holott csak el kellene engedni magunkat és elfogadni mindent olyannak amilyen ! Ez az elsõ és legfontosabb: mindent úgy szeretni ahogy van ! Ettõl jobbat nem tehetünk ! Kapálózhatunk hogy egyik helyrõl áthordjuk a trágyadombot a másikra, de lényegében nem jutunk sehova és ez épp amiatt van mert elutasítjuk magunkat és ezáltal Istent ! Legyünk újra méltók szkíta õseinkhez ! Már amúgy sem sok választ el minket a kisemmizettségtõl: mondjunk le inkább magunk minden feleslegesrõl ! Nézzétek meg mi az az életetekben ami * létfontosságú ! A többi az szemét, az a szemét amely elválaszt Istentõl és igazi önmagadtól ! Az Erõ legyen veletek ! 😊"

Ezt az utolsót megtoldom annyival hogy ez a sok szenvedés épp erre akar megtanítani minket: ameddig majmoljuk a nyugatot addig szenvedésben van részünk de ezt nem Isten rendelte így hanem mi választjuk magunknak napról napra és óráról órára. És amint a belsõ elállás megtörténik és mindentõl függetlenül képesek leszünk megmaradni az egyetlen szeretetben a most fontosnak vélt dolgok elveszítik jelentõségüket.
Montanosz
#755
valóban.
nem vaggyok az általad fantáziált nemkereszténység követõje.
egyszerû krisztusista vagyok,semmi több.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#754
2Tim 3:1-7

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk állanak be.

Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelõi.

Árulók, vakmerõk, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi.

Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.

Mert ezek közül valók azok, ... akik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.!!!!!!!!!!!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#753
nem tudom miért olyan nehéz ez számodra:
rabszolgát ki tartott? az anglikán egyház?
nem! a földbirtokos.
mondtam már az egyénrõl van szó amit te a vallásra akarsz húzni.
mi köze annak emezhez? a biblia az üdvösség megragadásáról szól,nem hogy indítsunk hadjáratot a moszlimok ellen vagy hogy négerekkel mûveltessük a földet. ezeket nem a keresztények követték el, hanem az olyan emberek mint te, aki legjobb esetben beleszülletik egyházába,és ezzel kész is a keresztényélete.
attól hogy valki kereszténynek mondja magát, attól még nem él bibliai keresztényi életet. Ha bemész a kocsmába és megkérded hány katolikus, evangélikus,református van..majd mindenki feltartja kezét. Ugye nem gondolod hogy ezek az emberek keresztények, csak mert gyerekkorukban pár csepp vizet rájuk hintettek.
Olyan esetet végre fel tudnál hozni amikor a valódi keresztények nem pedig egy gazdasági szervezet, politikai alakulat, vagy nem hívõ egyén hajtott végre?
mondjuk pontos adatot tudnál mondani a több milliós waldens egyházról hány rabszolgát tartott? vagy hogy a bogumilok hány keresztes hadjáratot indítottak a sámánista emberek ellen?

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#752
Ahogy láthattad nem a kereszténység hanem az ÁL, vagy másként, zsidó-, vagy másként HAZUG-, vagy másként NEM-kereszténység nyakába. 😊

Te már bemutattad hogy ennek a nemkereszténységnek a buzgó követõje vagy.
Montanosz
#751
én benne vagyok a párbeszédben ha a katolikus egyház bûneit nem a kerszténység nyakába varrod.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#750
1.Megvalósult próféciák:
a több százból teljesség igénye nélkül.
Ám. 3,7. Ésa. 42,9. I. Kor. 15,51.Ésa. 46,9-10. Ján. 14,29
Ésa. 42,9.Eféz. 1,9-10. I. Móz. 49,10.
Júda törzsébõl származik. I. Móz. 49,10
Betlehemben fog megszületni. Mik. 5,2.
Harminc ezüst pénzért fogják eladni. Zak. 11,12-13.
Köntösére sorsot vetnek. Zsolt. 22,19.


2.Jézus feltámadt, több száz emberrel találkozott feltámadása után
két-három tanú vallomásra megáll minden dolog))

3.Szent Szellemrõl több mint 80 igehely van csak az újszövetségben.
Illetve több mint 80 millió ember gyakorolja jelenleg is.

4.régészeti emlékek tömkelege van: quamrani barlangokban taláélt tekercsek, elsõ századi templomok, és az Acta diurna hivatalos római állami lap, ugyanis említi jézus mûködését. Tiberius istenné akarta nyilvánítani jézust, a szenátus leszavazta. Nyilván egy ismeretlen, nem létezõ egyszerû ácsot senki nek akarna istenné nyilvánítani.
Sajnos nem csak nálad vettem észre a történelem tudás teljes hiányát.



TE viszont még semmi bizonyítékot nem hoztál fel írásodra.
Csak kiderült hogy történelem tudásod nincs, illetve írásod mögött nincs tartalom csak kiüresedett szó.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#749
De szép csúsztatások!!! Gratula! 😊)

1. Nem az egyház, hanem a fanatikus hívõk - hogy pontosak legyünk! 😊

2. A mongolok nem vallási okból írtottak népeket - ellentétben a kereszténységgel.
Emellett Magyarországon sámánhitû felekezet vagy vagy tucatnyi. Keresztény meg vagy háromezer. És ezek sem egyeznek egymással. És persze mind a sajátját tartja igazinak. Tehát ennyit a megértõ vallásodról. 😊)

3. "Én is épp ezt kifogásoltam a katolikus egyház mûködésében, errõl itt a topikban is írtam"
mindössze az ezzel a probléma, kis fanatikusom, hogy ezt nem csak a katolikusok követték el, hanem szinte minden keresztény. Ha gondolod, olvasgass az afrikai rabszolgaszerzésekrõl (protestáns felekezetek), a búr háborúkról, stb. Roppant tanulságos és hazsnos lenne számodra. 😊

4. Ne csúsztass! A katolikus csak egy ága a kereszténységnek. Így a bûnöket sem csak az követte el. Rengeteg példa van(hoztam is párat), ahol a többi felekezet követett el hasonló dolgokat. Kár csúsztatnod.

6. ezt inkább magadra kellett volna írnod. 😄

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#748
Te ! Egyrészt ha nem inged ne vedd magadra ! Másrészt Te beszélsz csúsztatásról ?

Az a baj hogy akkora a szakadék kettõnk között hogy lehetetlen értelmes párbeszédet folytatni.
#747
Szerintem elolvasod te, csak egyrészt nem érted sokszor, másrészt meg ami kellemetlen, arra gyorsan a homokba dugod a fejed. 😊)
De azért bemásolom újra a két idézetet, hátha reagálsz rá valamit (bár érdemi reakcióra nem számítok):

"Most még annyi jut eszembe, ha Isten nem haragudna, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia egyesekért a kereszten, mert akkor eleve nem a bûneik alapján ítélne Isten, hanem simán megbocsátana, mert szeret."

"A biblia nem zagyvaság? Az azért eléggé egyértelmû, amikor azt mondja az állítólagos Isten -ha jól emlékszem egy népnévre - hogy "Eltörlöm a Amoritáknak még az emlékét is a föld színérõl"! Eltekintve attól, hogy nekem nem kedves ez a tömeggyilkos Isten, még hülye is, hiszen ha el akarja egy nép emlékét törölni, miért örökíti meg a nép nevét épp a maga szentséges bibliájában? Hiszen így az emlékeltörlési kísérlete sikertelen. Ez egy hülye, skizofrén Isten, önmagának mond ellent. Mi ez ha nem zagyvaság?"

Fõleg az utóbbival kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményedre. 😊)

Alregrõl szó sincs. Simán csak ritkán járok erre. Most éppen van idõm, de az elmúlt évben nem volt. ... hja, nem ér rá mindenki egész nap a neten lógni, és baromságokat írni. 😊

Nem írtam, hogy a kereszténység gyilkossággal egyenértékû.
Tanulj meg szöveget értelmezni, mert nem az erõsséged.

Amivel te takaródzól, az az, hogy mindig az egyén a bûnös, és nem az eszme.
Namármost ez alapján a nácizmus és a komunizmus is jó és szép volt. Hiszen a bûnöket nem a náci/kommmunista eszme, hanem az egyének követték el.
Persze a náci eszme nevében ... akárcsak a kereszténység esetében.

Példák:
Gyilkosságok napjainkban - Jézus nevében:
http://empiriamagazin.com/Miszcellanea/Fanatikusok.htm

Németh Sándor balatoni villája, luxusautói és százmilliós vagyona közismert.
(Jéé, õ sem katolikus! 😊 )

A pedofil esetekrõl a neten óriási mennyiségû irományt találhatsz. És itt sem csak a katolikusok vannak érintve! Anglikánok, protestánsok, ortodoxok, stb. mind mind.
Egy rövid összefoglaló róla:
http://www.freeweb.hu/szabadgondolkodo/konyvtar.php?mit=hirek-szex

A vallásháborúkat már ne is említsem. Ahol ugye nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok, anglikánok, ortodoxok, meg a jóég tudja, hogy kik harcoltak egymás ellen. És természetesen mindegyik a Bibliát lobogtatta, és a szeretet nevében ölt. Igen, Krisztus nevében.

Az, hogy te még õket sem tartod ezért kereszténynek, az megintcsak kiváló példája annak, hogy mennyire is kirekesztõ vallás a kereszténység.

No comment, kis fanatikus. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#746
Egy utolsó:

" Minden Igazságkeresõnek!

Itt az idõ búcsúznom errõl a fórumról, mert túl sok itt a biblikus-szektás idióta, amely Molnár F. állandó biblia-idézgetései miatt is sajnos dögbogarakként idevonzódtak.

És van még itt néhány radikál-jobbos naiv fiatal, akik azt hiszik, hogy a régi rohadt judeo-álkeresztény "értékek" valódi alternatívát képeznek a modern judeo-liberális káosszal szemben. Vagyis megint a szart a szarral akarják szembeállítani.

Pedig Nietzsche már 120 évvel ezelõtt észrevette, hogy a konzervativizmus ugyanolyan rohadt, mint a liberalizmus: UGYANOLYAN ÉLETELLENES, UGYANOLYAN JUDEO-KERESZTÉNY-GYÖKERÛ!

Mert az utóbbi két évezred MINDEN rohadása ebbõl származik: a judeo-kereszténységbõl! Ezért kell ezt a szörnyvallást minél elõbb FELSZÁMOLNI, bibliájával együtt - ha az emberiség nem akar hamarosan elpusztulni!

Ezért kell MINDEN TÖMEGVALLÁST IS A TÁVOL-KELETTÕL A KÖZEL-NYUGATIG AZ ALAPJUKIG LEROMBOLNI, hogy még hírmondójuk se maradjon belõlük, mert ezek a vallások akadályozzák meg a tömeget abban, hogy valódi öntudatra ébredjenek, hogy TÁRSTEREMTÕKÉNT a lelkük mélyen hordozott legmagasztosabb eszményeket kibontakoztassák.

Eddig ezek a rohadt, gyilkos, ember- és természetpusztító szörnyvallások az emberiségbõl csak tudatlan birkanyájt csináltak, a rabszolgák tömegét, akik ÉPPEN EZÉRT MAI NAPIG IS MINDIG ENGEDELMESEN MEGSZAVAZZÁK A SAJÁT ELNYOMÓIKAT. Ugyanakkor ez a rabszolga-csürhe üldöz minden olyan eszmét, amelynek az a szándéka, hogy az emberiséget az önmaga teremtette rabszolgaságból felszabadítsa.

Négy nagy átok, négy nagy dinoszaurusszerû szörny ül az emberiségen, amelyeket 2-3 ÉVEN BELÜL LE KELL RÁZNIA MAGÁRÓL, ha túl akarja az emberiség élni önmagát! - Figyeltek, kedves Barátaim? 2-3 ÉVEN BELÜL!

A négy szörny, vagyis AZ APOKALIPSZIS NÉGY LOVASA:

1. A pénz
2. A politika
3. A média
4. A vallás

Ezek szorosan mindig egymáshoz tartoztak mind a mai napig, mert egyik a másikat feltételezi! Mert nyilvánvaló, hogy a pénzhatalom csak a politika meg a média révén és a vallás segítségével tartja fenn magát.

Ezért tragikomikus látni ezen a fórumon is, hogy judeo-keresztények hogyan lengetik õseik rozsdás kardját a pénzhatalom ellen, amikor õk PUSZTA LÉTÁLLAPOTUKKAL TARTJÁK FENT AZT!

Mint már korábban írtam, itt mindenki be van osztva, KIVÉTEL NÉLKÜL, ITT MINDENKI PUSZTA LÉTÁLLAPOTÁVAL SZOLGÁLJA A SÖTÉTSÉGET, A PUSZTULÁST ÉS A HALÁLT!

Miért, mit tudnánk tenni? - PASSZÍV ELLENÁLLÁST ITT ÉS MOST, AZONNAL: NEM BEMENNI MUNKAHELYRE, NEM BEMENNI ISKOLÁBA, NEM BEFIZETNI ADÓT, NEM NÉZNI TV-ÉT, NEM HALLGATNI RÁDIÓT, NEM OLVASNI ÚJSÁGOT, ÁLTALÁNOS SZTRÁJKOT MINDENÜTT, A BELSÕÉGÉSÛ MOTOROKAT, ATOMERÕMÛVEKET, MINDEN KÖRNYEZETSZENNYEZÕ ÜZEMET AZONNAL LEÁLLÍTANI, A TERMÉSZET PUSZTÍTÁSÁT AZONNAL LEÁLLÍTANI, A FEGYVERGYÁRTÁST AZONNAL LEÁLLÍTANI, A MULTI NAGYKERESKEDELMI HÁLÓZATOT FELSZÁMOLNI...ÉS FELSZÁMOLNI A TÕZSDÉT ÉS A BANKOKAT - IGEN, ITT ÉS MOST, AZONNAL!

Akik pedig még mindig olyan hülyék, hogy mosolyognak ezen ( Egely György mondta egy éve egy tv-mûsorban, amikor az olajkereskedelem 2009-10-es várható teljes összeomlásáról beszélt, hogy a mai világban csak a naivok és hülyék optimisták. ), azoknak ajánlok egy találkozót 4 ÉV MÚLVA UGYANITT, UGYANEZEN A FÓRUMON, 2012. DECEMBER 7-ÉN!

És ehhez kapcsolódva még néhány kérdést: Lesz-e akkor internet? És egyáltalán: lesz-e áramszolgáltatás? És lesz-e EGYÁLTALÁN állam? És: hol lesztek szerintetek akkor? Akkor is ilyen fölényes gúnnyal fogtok mosolyogni?

Négy év múlva kiderül.

Üdvözlettel: Ny. Tamás "
Montanosz
#745
1. helyesbítés: nem a zsidó-kereszténység ölte ki a sámánizmust, hanem a katolikus egyház. a bibliai keresztény legfeljebb szóban vagy írásban vetekszik veld, mint én most. Tehát szavad nem fedi az igazságot, a katolikus egyház úgyan úgy irtotta,... minket a protestánsokat is. (gályarabság)
Tehát ez a tények csúsztatása, a keresztények egyedül az evangélizáció formájával élnek. az hogy te egy politikai berendezkedésnek a bûneit a kereszténységre holmi vizes lepedõként ráhúzod, nem fedi a valóságot!

2.Nyilván elfeljted hogy a sámánhitû mongol-tatár hordák félig kiirtották magyarország népét. Kszönöm hogy a magyarok kiirtását még említésre méltónak sem veszed. Ennyit a békés sámávallásról.
Ja hogy a magyarországi sámánhitû csoportocskák egymással is vetekednek és mindegyik saját magát tartja igazinak? Ennyit a megértõ vallásodról!

3."Az álkereszténységen ott lesz örökké a katharok, bogumilok, albigensek, a mayák, inkák, az indiánok megölésével magukra ütött pecsét."
Tényleg mi ez a fogalom zavar? Ezeket miért nelkem mondod?
Én is épp ezt kifogásoltam a katolikus egyház mûködésében, errõl itt a topikban is írtam.
A bogumil, kathar, albigens testvéreimet és egyéb evangéliumi gyülekezeteket a katolikus egyház számlájára kell írnod nem a kereszténységére! Én is ezt írtam szózerint az indiánokról is!
Olvass már vissza pár hozzászólást, aztán írj ide a topikba!!!!!

4.Még egyszer mondom, a kutyafáját! a katolikus egyház bûneit nem az egyetemes kereszténység számlájára kell írni!

5. Senki nem beszél a zsidó felsõbbrendûségrõl! Ne hazudj! Idézz már tõlem egy hozzászólást amiben a zsidó felsõbbrendüségrõl beszélek?
Ugyanis a zsidóság olyan mint a többi nép, nem felsõbbrendû.
Egyszerûen Isten kiválasztott népe a sekina õrzésére. Ebben pedig nincs semmiféle gazdasági vagy politikai tényezõ!
Ez az Üdvtörténelem része, te pedig emberiség történelmérõl beszélsz. Egyiknek a másikhoz semmi köze! Illetve egy helyen: Jézus Krisztus születésénél!

6. továbbiakban kérlek ragaszkodj a tényekhez, nem csúsztatásokhoz és holmi hazug vádlások a kereszténység nyakába zúdításától...


http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#744
Másik idézet:

"Nos a kozmikus fénytestvériség beavatottjai már a Kr. utáni 4. század körül szembesültek azzal, hogy a Halak-korszak eredeti eszméjébõl az emberiség semmit sem fog megvalósítani. Éppen ellenkezõleg: tovább fogja növelni az intellektuális agytudatából fakadó gõgjét és önhittségét, amely a bolygónk teljes megsemmisülését fogja eredményezni.

De addig még nem volt minden veszve, amíg az EREDETI KERESZTÉNYSÉG, ha elnyomva és visszaszorítva is, de még fenntartotta magát Eurázsia ritkábban lakott területein.

Meg kell azonban mondani, hogy Krisztus után csak EGYETLEN EGY olyan birodalom volt, amely az eredeti kereszténységet tette államvallásnak : AZ AVAR BIRODALOM! ( Többiek csak kisebb fejedelemségek voltak, mint pl. az ujgur-turkesztániak. )

Az Avar Birodalom ( Kr. u. 565-800 ) puszta léte, kedves Barátaim, itt Európa közepén, minden nyugati egyházi és világi hatalmasság szemében a legnagyobb botrány volt. Mert nem értették és nem is akarták megérteni, hogy MINDEN LOGIKA ELLENÉRE, hogyan jöhetett létre egy olyan társadalom, amely NEM AZ ERÕSZAKSZERVEZETEKEN ALAPSZIK, hanem a kölcsönös egymásra utaltság figyelembe vételével alakítja ki és szabályozza az emberek életét.

Ez a gyakorlatban pl. azt jelentette, hogy NEM VOLT ADÓ! Mert ahol adó van, ott kényszer van, és ahol kényszer van, ott nyomor, igazságtalanság és szenvedés van, és ahol ezek megjelennek, ott a halál, Krisztus gyilkosai uralkodnak!

Figyeltek, kedves bibliás Barátaim? Vajon Ti el tudtok-e egy társadalmat képzelni egy másodpercre is pénz és adók nélkül? El tudtok-e képzelni egy olyan társadalmat, amely a saját eszméit NE ERÕSZAKKAL terjesztené, és anyagi fennmaradását NE RABLÁSSAL biztosítaná?

Ilyen csak egy volt az utóbbi kétezer évben : az Avar Birodalom! Itt TUDTÁK, hogy az eredeti kereszténység MAGA AZ ÉLET, amely önmagát bizonyítja. - De mit jelentett ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szeretet BELSÕ törvénye alapján ha az embereket HAGYJÁK, HOGY ÖNMAGUK DÖNTSENEK SAJÁT SORSUK FELÕL, AKKOR ÉS CSAK IS AKKOR TUD A KÖZÖSSÉGÜK IS FEJLÕDNI ÉS GYARAPODNI!

Egy példa erre: az Avar Birodalom területén voltak katolikus közösségek is, melyeket persze sohasem üldöztek és ugyanolyan jogok illették õket, mint a manicheus közösségeket. Viszont éppen a teljesen más ideológiai alap miatt, a katolikus egyházi vezetõk szervezetük fenntartása érdekében adót, tizedet vetettek ki a saját közösségükre. Mégis megdöbbenve tapasztalták, hogy hozzájuk képest a manicheus közösségek háromszor-négyszer nagyobb ADOMÁNYT gyûjtöttek össze, még hozzá TELJESEN ÖNKÉNTESEN!

Mert a nem az eredeti kereszténység szellemiségében élõk nem is érthették, hogy a szeretet, az élet, A SZABADSÁG és a bizalom egymással felcserélhetõ fogalmak. Nem üres teológiai eszmefuttatások. Ha valaki ugyanis ÖNKÉNT ÉS ÉRDEK NÉLKÜL kinyilvánítja, hogy valamelyik közösséghez akar tartozni, akkor AZONNAL MEGVAN MINDEN, AMI ENNEK A KÖZÖSSÉGNEK AZ ANYAGI-LELKI-SZELLEMI FENNMARADÁSÁHOZ SZÜKSÉGES!

Ez volt az eredeti kereszténység második nagy misztériuma. ( Az elsõ az eredeti tiszta Fény megjelenése a templomaikban. ) Emiatt tudott az egyiptomi és manicheista gnózis évszázadokig fennmaradni az észak-afrikai, az arab-szír és a közép-ázsiai sivatagokban. ( A Turfán-oázis még a Mongol Birodalom idején is manicheista központ volt, melyet a „barbár” mongolok is annyira tiszteltek, hogy szent területté nyilvánították, amelybe csak cipõt levéve és a földet megcsókolva lehetett belépni! - És ehhez csak annyit kellene még hozzáfûzni, hogy az eredeti kereszténység fényét MINDEN barbár nép AZONNAL felismerte és egy ösztönös tiszteletet váltott ki belõle, ha nem is tudták megérteni, hogy mirõl is van szó. A sötétség uralma alá került európai népek vezetõi viszont RÖGTÖN TUDTÁK, hogy mirõl van szó, ezért azonnal ÖSZTÖNÖS GYÛLÖLETET váltott ki belõlük a gnózis.

Az Avar Birodalom itt Európa szívében ezért volt majd 250 évig a legnagyobb botránykõ. Ezért volt a legfontosabb, mind az egyházi, mind a világi hatalmasságoknak, hogy ennek a birodalomnak még az emlékét is eltöröljék, mind az írott történelembõl, mind a kollektív emlékezetbõl!

Amikor Nagy Károlynak és fiának a seregei, csellel és árulással, vagyis lefizetéssel ( 791-799 közötti avar háborúban Nagy Károlyék katonailag képtelenek meghódítani az avargyûrûket ) 799-800-ban beveszik a 15 legfontosabb avar városgyûrût, és lakosságát lemészárolják, kincseiket elrabolják, rögtön Róma és a mainzi érsekség irányításával megindult a történelem átírása, a történelemhamisítás.

De nem az a történelemhamisítás, amit egy német Herbert Illig terjeszt 1991 óta, mármint hogy történelmünket 614-tõl 911-ig valami fiktív, nem létezõ eseményekkel egészítették ki. - Nem!

Az ilyen elméleteket csak olyanok terjesztenek, akik öntudatosan vagy öntudatlanul részt vállalnak az Avar Birodalom történetének eltüntetésében, mivel az eredeti kereszténységnek az emléke még nyomokban sem maradhat fenn.

És itt egy kényes kérdéshez jutottunk, ahhoz ugyanis, hogy megkérdezzük : Mit mûvelnek immár több mint negyed század óta a „nemzeti” elkötelezett, nem-fõvonalas õstörténeti kutatók Magyarországon? Vajon ez idõ alatt volt-e annyi elszántságuk és bátorságuk, hogy VALÓBAN LELEPLEZZÉK A VALÓDI TÖRTÉNELEMHAMISÍTÓKAT és hogy a hun-magyar történetet a maga teljes fényében mutassák meg nekünk? Nem, kedves Barátaink, ez teljesen lehetetlen tõlük elvárni, mert az a JUDEO-KERESZTÉNY ALAP, amivel rendelkeznek, ELEVE meggátolja, hogy tisztán lássanak.

De ez a tudathasadásos állapot figyelhetõ meg ezer év óta az EGÉSZ magyar „nemzeti értelmiségnél” is ! Csodálkoznak, hogy a magyar népet az európai „kultúrnemzetek” ugyanolyan megvetéssel kezelik, mint korábban. Csodálkoznak, hogy a magyart a mai napig is, ahol lehet, irtják. Csodálkoznak, hogy õk, „nemzetiek” ezer év óta szolgaian mindig ELÉBE MENNEK a nyugati elvárásoknak, mégse kapnak érte soha köszönetet, sõt még jobban pusztítják õket! Miért?

AZÉRT, MERT A MAGYAR NÉP LELKI ALKATA, AMELYET A SUMÉR CSILLAGVALLÁS ( A SÁMÁNIZMUS !!!) ÉS A MANICHEISTA KERESZTÉNYSÉG ALAKÍTOTT KI, ÖSSZEEGYEZHETETLEN A JUDEO-KERESZTÉNYSÉGGEL, vagyis mindazzal, ami NEM magyar! "
#743
- Megvalósult próféciák nincsenek.
- Jézus Krisztus meghalt.
- Szent Szellem csak a te elmédben létezik.
- Olyan történelmi hagyaték vagy írás, ami ezt hitelt érdemlõen alátámasztaná, a mai napig nincs.

Tehát semmiféle bizonyítékod nincs. ... Kellemetlen. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#742
milyen felvetés?
nem nagyon olvasom el amit írsz, csak belekukkantok mert egy halom alreggel rendelkezõ emberek írására nem nagyon tartok választ adni.

amúgy még mindig nem mondtál példát azokra a vérmes vádakra amiket állítasz, hogy a kereszténység gyilkossággal egyenértékû. kérek egyet!

egy krisztusistának három pontos szûrõje van amivel egy embert megítélhet:
hogy viszonyul Jézushoz?
hogy viszonyul az Egyházhoz?
hogy viszonyul a zsidósághoz?

szólj majd ha mindháromra pozítiv választ tudsz adni.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#741
Egyébként a mára ERÕSZAKKAL kiölt (mit tesz "isten" épp a zsidó-kereszténység által kiölt) táltosvallás EMLÉKE is megszabadítóbb mint a Teáltalad felhozott nemkereszténység. Milyen érdekes, hogy ez a táltosvallás (mint ahogy minden igazi vallás is) tiszteletben tartja a másik szabad akaratát és nem erõlteti magát erõszakosan, mondván hogy kizárólag az az egyetlen üdvös ha VAKON KÖVETED AZ UTASÍTÁSOKAT, abban a reményben hogy valami jó kis pálmaligetes paradicsomocskában örökké csorgathatod a nyálad a trónolónak. Még az emléke is ! Amelyet nem tudtak kitörölni még akarattal sem. Mint ahogy Máni fényvallásának emlékét sem tudták kitörölni akarattal sem. Az álkereszténységen ott lesz örökké a katharok, bogumilok, albigensek, a mayák, inkák, az indiánok megölésével magukra ütött pecsét. És követõiken is, akik még most is megetethetõk azzal hogy van egy népcsoport (amely egyébként már nem is az eredeti zsidóság) amelyik "kiválasztott". Hányinger ez az egész, veled együtt, és ahhoz hogy te úgy nyilatkozhass egy nálad jóval több tudással rendelkezõ emberrõl ahogy azt tetted, még sokat kell aludnod. Persze megteheted, mint ahogy meg is tetted, saját szégyenedre és magadat nevetségessé téve.

A kereszténység ebben a mai formájában arra való hogy elhitesse az emberekkel hogy ha úgy csinálnak mint aki jó fiú, és látszólag, külsõleg követnek néhány elõírást akkor majd valami ködös és ismeretlen helyen amirõl meg van ígérve hogy jó lesz, helyet kapnak. De persze csak a haláluk után. Addig is fogják be a szájukat és szorítsák össze a fogaikat: nem a kenyér kicsi a szátok nagy.

És ha esetleg ez az ajánlat nem lenne elég csábító, vagy meggyõzõ, bevetnek egy kis érzelmi zsarolást, a szintén ismeretlentõl való félelemre építve, hogy minél többen kövessék azokat az utasításokat külsõdlegesen akkor is ha belül teljesen ellentétes érzések forrnak és dúlnak bennük. Önelnyomásra, önalárendelésre van az egész felépítve, fõként azért hogy el lehessen fogadtatni a NEM LÉTEZÕ ZSIDÓ "FELSÕBBRENDÛSÉGET" !

Persze ez az egész fényévekre van az igazi kereszténységtõl.
Montanosz
#740
akkor elnézést ha nem te vagy Tamás.

amit én mondok arról bizonyságot tesznek a megvalósult próféciák, Jézus Krisztus, Szent Szellem, történelem hagyatékai, írások, és régészeti bizonyítékok.

te mondandódról mi tesz bizonyságot?

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#739
Én nem Tamás vagyok, de valóban tõle idéztem.

Ne tereld már el a szót a kereszténységrõl. Vagy tereld de akkor tudd hogy azzal csak bebizonyítod hogy képtelen vagy megvédeni azt ami egyébként védhetetlen is.
#738
"mondj már egyetlen esetet amit a kereszténység számlájára akarsz írni és nem mint egyeéni magánemberek követtek el!"
Te hülyébb vagy, mint gondoltam. 😄DDD
Ennyire nem megy a szövegértelmezés? 😊))

"a fórumozók látják hogy áspis kígyó mérgével teli a szíved, szavaid pedig rothadó hulla szagától bûzlenek."
😄DDDDD Te tényleg fanatikus vagy. 😊)
Nem õ vagy véletlenül?
http://www.youtube.com/watch?v=TPSUZuWwauU&mode=related&search=

"magyaruil is: Morvay PéteR írása A Templom lesz a béke kulcsa"
Nesze neked hiteles forrás! 😄DDDDDDDDD
Egyéb? 😄DD

A felvetésre valahogy nem tértél ki. Kellemetlen volt, mi? 😄

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#737
Kedves Ny.Tamás!
ídézek még az általad mondott szövegekbõl,ebbõl bárki megállapithatja elméd mibenlétét.
Ó mester, ó szent táltoscsikó))) nyilatkoztasd ki szavaid...:

"... Ez egy tipikus fénykontakta szöveg, amelyet egy felemelkedett mester vagy egy arkangyal adhatott át a közvetítõn keresztül. És úgy néz ki, hogy most már Magyarországon is beindult az Új Spiritualitás eszméinek a kontakták révén való terjesztése.
Nagyon fontos azonban, hogy megértsük: a fénymesterek csak alternatív múltat-jelent-jövõt tudnak mutatni, mert EZ a tér-idõnek a VALÓDI természete!..."

".... Na most a leirtakbol hirtelen olyasmire kovetkeztettem, hogy egy gyermek szuletesekor egy fenyparadicsom entitas jon a foldi vilagra(jezus keresztaldozata),hogy terjessze a szeretetet-bolcsesseget s ezaltal elobb utobb a mentalisan megzavarodott elit is megter es kiszabadul a San-rol. Semmifele pokol nem lesz ahol siras/fogcsikorgatas lenne, ahogy Jezus allitja az ujszovetsegben..."

"....Édes gazdám, szólt a táltoscsikó, úgy repüljünk mint a szélvész ( asztráltestben ) vagy mint a gondolat ( mentális szinten, teleportálva ) vagy még annál is sebesebben ( A SZERETET SZÁRNYÁN, kedves Barátaim, A SZERETET SZÁRNYÁN ! ) .."

"...Az idõbevetett emberi tudat nélkülözi az Isteni jelenlétet, és ennek vége lesz. Nimród, mint az idõbevetettség kezdetének óramutatója a precessziós állatövben, kijelöli az idõ kezdetét és a végét. Ebben az idõtartamban kell elhelyeznünk a az ádámi teremtés és a Krisztus második eljövetele közötti idõszakaszt(ez hármas tagoltságú). Ennek idõpontját szintén Nimród jelzi....."

és nem ismerek semmiféle Halle Lujzát!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#736
Azzal meg hogy kinevetitek a nyilvánvaló dolgokat a saját ostobaságotokról tesztek nyilvános tanúbizonyságot, és még döngetitek is a felszívott mellkasotokat örömötökben. Halle Luja !
#735
Esetleg a kedves megszálló szellemedet kérdezgessed errõl, már ha tudsz olyankor egyáltalán magadról, nemhogy beszélgetni akárkivel akármirõl. Ugye ? Hanem magad alá szarni meg összehugyozni magad meg üdvrivalgásban kitörni az öntudatlan meglepetéstõl... ez a szánalmasan vicces, errõl is kérdezgesd már végig a kollégáidat, meg a vidám vasárnapról.
Montanosz
#734
idézet az idézetbõl:
1.riherongy, lélekgyilkos, álkultúrkör, csalás, hazugság, gyilkosság, satöbbi...szívbõl szól e száj(((
2.hun-magyar, etruszk-magyar, filiszteus-palesztin-magyar
3. a többi szõrén-szálán hülyeség
4. simán elmebeteg
5. attól hogy egyhalom álreg mögül, névtelenségbe burkolózva ilyeneket írnak emberek..cöcöcöcö.

amúgy nem birtuk ki vihogás nélkül a kollégákkal: mindenki magyar??))))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#733
ebben van igazság.
amikor egyház a politizálás útját válassza például.
de ami lényeg, olyan egyházat válasz ami nem ilyen, ahnem a fõ célja amit a biblia is ír: közösségben legyenek Istennel.
a többi minden sallang, mégha jó célt is szolgál: adomány gyûjtés
sajnos van egyház ami inkább már karítaziv szervezett lett mint Isten temploma(((
de nem szabad általánosítani)))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#732
Másik fórumról idézet

"A mi európai kultúránk a görög-római materializmus + a héber materializmus + a keresztény materializmus óta folyamatos válságban van! Ez a három riherongy, lélekgyilkos álkultúrkör ugyanis MINDIG CSALÁSSAL, HAZUGSÁGGAL, GYILKOSSÁGOKKAL KERÜLT HATALOMRA! Mindig a különbözõ hun-magyari népek kiirtásával, kultúrkincsük ellopásával és történelemhamisítással igazolták a saját nem létezõ "kultúrfölényüket"!

Gondoljunk csak az etruszk-magyarok kiirtására Kr.e 500-200 között az itáliai félszigeten, miután a latin-latrina sátánfajzatok mindent elloptak tõlük, a császári bíborpalásttól egészen a betûírásig, el kezdték a latinok meghamisítani a történelmüket, amelyet Titus Liviusra bíztak. De õ se tudta ezt tökéletesen megoldani, ezért az õ könyvei is nagyrészt "elvesztek" - nehogy má' kiderüljön pl., hogy Róma alapításához semmi közük sincs a latinoknak.

Vagy beszéljünk a FILISZTEUS-PALESZTIN MAGYAROKRÓL? Beszéljünk, hogy KIKNEK AZ ISTENE IRTOTTA-IRTJA KI MIND A MAI NAPIG A TESTVÉREINKET AZ EGYKORI KÁNAÁNBAN? - Mert kánaán volt egykor, amíg a héberek be nem tették a lábukat oda!

- Figyeltek, "keresztény" testvéreim? A TI ISTENEK TETTE ÉS TESZI EZT! A TI ISTENETEK ÁLT ÉS ÁLL MINDIG A HAZUGAK, A CSALÓK, A TÖRTÉNELEMHAMISÍTOK ÉS A GYILKOSOK OLDALÁN! A TI ISTENETEK GYÛLÖLTE ÉS GYÛLÖLI A SZABAD ÉLET MINDEN MEGNYILVÁNULÁSÁT! A TI ISTENETEK MIATT NINCS MÁR EGY POHÁR TISZTA VÍZ ÉS EGY SZIPPANTÁSNYI TISZTA LEVEGÕ SEM A FÖLDÖN! A TI ISTENETEK MIATT KELL AZ EMBERISÉGNEK SZÓ NÉLKÜL ELTÛRNIE A TUDOMÁNYOSAN MEGSZERVEZETT EMBERNYÚZÁST ÉS KIZSÁKMÁNYOLÁST! MERT A TI ISTENEK MINDIG JÁMBOR ÉS ELNÉZÕ VOLT A PUSZTÍTÁS ÖRDÖGFATTYAIVAL SZEMBEN, ELLENBEN MINDENT MINDENKINÉL HETEDÍZIGLENIG MEGTOROLT, HA VALAKI MEGKÉRDÕJELEZTE, HOGY... Õ JÓ!

Igen, Õ a jó, és ezért a "keresztények" is különösen kitûnnek a jóságukkal. Mert mindig amikor ERÕTLEN humanizmust kell mutatniuk, õk mindig élen járnak! És ezért az aktuális hatalom mindig is megsimogatja a buksijukat.

És megkapják érte a piros pontokat is: "Csak szövegeljetek tovább, ti NEM VAGYTOK VESZÉLYESEK, csak levezetitek a gõzt! Csak végezzétek el a teológiát summa cum laude, héber nyelvbõl és történelembõl. Csak nézzetek mindent a szeretett cionista istenetek szemüvegén át, aki egyetlen zsidó fiát küldte megváltóul, hogy AKI MÉG EDDIG NEM VOLT ZSIDÓ, AZ ZSIDÓ LEGYEN! Hogy akinek eddig még normális érzelemvilága volt, most az egyetlen szerelmetes Jézusunkkal zsarolható legyen!

Evvel a zsidó isten által kreált, zsidó Jézussal - AKI SOHASEM LÉTEZETT ! - ejtették fogságba, degenerálták el kétezer év óta AZ EGÉSZ EURÓPAI KULTÚRÁT ! Ezért menetel feltartott kézzel AZ EGÉSZ FEHÉR FAJ a biztos pusztulásba! Ezért olyan erõtlen riherongy buzi, kappanhangú, papgáboros, szófosó,impotens cselekvõképtelen minden fehér férfi!

Mert a zsidó isten vezeti! Mert a zsidó istennek áltudománya, álmûvészete, álvallása az európai ember kultúrájának minden elemét áthatja, egészen a véréig! Már el sem tudja képzelni, hogy mi a szabadság, mert már ezt is csak a zsidó istenséghez imádkozva reméli elnyerni.

A szabadság azonban ott kezdõdik, kedves Barátaim,hogy ITT ÉS MOST ( nem holnap vagy holnapután )KI MEREM MONDANI A BELSÕ TÖRVÉNYSZÉKEM ELÕTT, HOGY SEM MUNKÁVAL, SEM TANULÁSSAL SOHA TÖBBÉ NEM TÁMOGATOM EZT A SÁTÁNI VILÁGRENDET, MERT CSAKIS A TELJES SZABADSÁG ÁLLAPOTÁBAN VAGYOK HAJLANDÓ ÉLNI!"
#731
Most pont úgy beszélsz mintha az egyházak olyan baromi ártatlanok lennének.
Hatalmi szervezet lévén minden egyház elítélhetõ, az ellenérdekeltek szemszögébõl mindegy, hogy keresztény, vagy muzulmán, vagy akármi.
Az egyházzá szervezõdés erõszakkal jár, és erõszakot szül, akármilyen tanokat hirdet.

„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz

Montanosz
#730
teli van vele a net..
magyaruil is: Morvay PéteR írása A Templom lesz a béke kulcsa
( DNS-vizsgálattal választják ki a jövõbeli papokat) címmel

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#729
na és? attól hogy keresztény ellenes kirohanásokat intézel, bárdolatlan kifejezésekkel, cak magadat járatotd le. a fórumozók látják hogy áspis kígyó mérgével teli a szíved, szavaid pedig rothadó hulla szagától bûzlenek.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#728
bizony, mint a nickneved is. christian, pedig semmi közöd a kereszténységhez(((

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#727
mondom hogy hazugág!
mondj már egyetlen esetet amit a kereszténység számlájára akarsz írni és nem mint egyeéni magánemberek követtek el!
ha már gyilkolásról, kínzásról, pénzharácsolásról, meg bûnözõk bújtatásáról volt szó.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#726
Akkor most jól figyuzz:

Bekaphatja a Szent Szellem! Meg a hátsóját is kitörölheti a gagyi Bibliájával.

Na, így megteszi? Vagy cifrázzam? Most már csak elkárhozok végre! 😊)
Így már nincs is veszítenivalóm. Hiszen mindegy, mit teszek, úgyis kárhozatra kerülök. Hehe. 😄

(Ennyit a megbocsátás végtelenségérõl. 😊 )


Ja, ismered ezeket?

"Most még annyi jut eszembe, ha Isten nem haragudna, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia egyesekért a kereszten, mert akkor eleve nem a bûneik alapján ítélne Isten, hanem simán megbocsátana, mert szeret."

"A biblia nem zagyvaság? Az azért eléggé egyértelmû, amikor azt mondja az állítólagos Isten -ha jól emlékszem egy népnévre - hogy "Eltörlöm a Amoritáknak még az emlékét is a föld színérõl"! Eltekintve attól, hogy nekem nem kedves ez a tömeggyilkos Isten, még hülye is, hiszen ha el akarja egy nép emlékét törölni, miért örökíti meg a nép nevét épp a maga szentséges bibliájában? Hiszen így az emlékeltörlési kísérlete sikertelen. Ez egy hülye, skizofrén Isten, önmagának mond ellent. Mi ez ha nem zagyvaság?"

http://vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=57820

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#725
Aha. Bizonyíték esetleg. ... Mert bemondásra nem fogom elhinni. 😊)

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#724
😉))
Ha már "ádámita" faj! 😄

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#723
😄DDDDDDDDDDDDD
No comment! 😄DDDDDDD
LOL

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#722
1. 😄DDDD
Sötétebb vagy, mint gondoltam. 😊))

3. A kereszténységrõl írtam, nem a katolikusokról. Amit írtam NEM CSAk a katolikusokra igaz. (Ki is emeltem.) Más felekezetek is egészen "jól teljesítettek", ha gyilkolásról, kínzásról, pénzharácsolásról, meg bûnözõk bújtatásáról volt szó.
És biza mind keresztény volt.
Vagy esetleg te mondod meg majd, hogy ki keresztény, és ki nem? 😊

4. Nem nyert. Csak nem tudsz szöveget értelmezni. 😊

5. Csúsztatsz! Ugynais Júdás evangéliumában is van oylan rész, ahol idéz más evangélistáktól. Mégsincs benne a Bibliában.
Érdekes, nem? 😊))
... Persze, szent szellem. Odament Niceába, megszállta Konstantint meg azt a rakás püspököt, majd jól összerakták a Bibliát. 😄DD
Ja, meg bevezették a húsvét ünnepét (ami mellesleg pogány szokás volt), meghatározták, hogy Jézus nem januárban, hanem decemberben született (érdekes hogy az akkor fõ épp rivális Mithras szülinapja is ez volt, nem beszélve az összes népnél lévõ téli napforduló ünnepérõl, meg a római szaturnália ünneprõl... 😊 ), és még jópár érdekes dolog történt ott. Persze nem azért, mert az akkori keresztények hatalmat akartak, és ezzel akarták átveni a többi vallás szerepét, és azokat háttérbe szorítani. nem azért tették ám, mert amúgy a kutya nem foglalkozott a vallással, hiszen az ünnepei és a hagyományrendszere nyilvánvalóan zsidó alapokra épült. Áááá, neeeem!
Hanem azért, mert a Szent Szellemke így akarta. 😄DDD

Amúgy persze, hogy elégséges a normál keresztényi élethez. Hisz ott nem kell gondolkodni! Elég csak elhinni, amit mondanak az emebrnek, vagy ami a kis agyacskájából kipattan. 😊
Akár 3 sorban is megfogalmazhatja bárki az alapelveket. Persze mindenkinek úgyis más lesz, mint ahogy a Biblia értelmezése is annyiféle, ahány ember van. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

sz4bolcs
#721
Csontjai legalább adamantiumból vannak? 😊

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

Christiansen
#720
április bolondjaaa 😛PP

-i _😄😄:_D_D:

#719
😄DDDDDDD
Adamita faj! 😄DDDDD Ez jó! Még nem hallottam ekkora sületlenséget. Köszi! 😄DDD

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#718
nem szeretném ha vissza jön és téged nem itt talál hanem pár emelettel lejjebb.
már figyelmeztettelek beszédedre hogy illendõen állj szent dolgokhoz.
a Szent Szellem káromlására nincs bocsánat!
Máté 12,31
"Ezért mondom nektek: minden bûn (vétek) és káromlás bocsánatot nyer, de a Szellem káromlása nem nyer bocsánatot,"
Ezért mondom a ne tégy ilyet, arról nem is szólva hogy a biblia alaptanítását gyalázod.
82 helyen szerepel az újszövetségben.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#717
nem figyeltél.
nem néprõl, egyetlen családról van szó! annak is csak a férfiágáról.
ilyen nincs még egy a világon!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#716
Én is írok neked egy kellemetlen dolgot: Mikor eljön újra közénk Jézus, elsõnek ezt a szentszellentést fogja elítélni az irányító bandájával együtt.
Lesz akkor sírás-rívás, fogaknak csikorgatása..

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

#715
Most azt hiszed, ez csak a kiválasztottakra jellemzõ?
Elárulom, minden egyes népnek van egy csakis rá jellemzõ génje, ami alapján azonosítani lehet, h az adott népcsoport merre járt a történelem folyamán.
Így bizonyosodott be a kazakisztáni madjar törzsrõl is, h ugyanannak a népnek a tagjai vagyunk.

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

Montanosz
#714
amúgy meg van egy egyszerû bizonyítéka annak amit mondok hogy igaz.
és pontosan a tudomány fejlõdése adta a kezembe.
Isten több ezer évvel ezelõtt kijelentette hogy örök szövetség lesz közte és Áron, illetve leszármazottai között.
Egyetlen DNS-vizsgálattal megállapítható, hogy valaki Áron leszármazottai közé tartozik vagy nem. Felfedezték ugyanis, hogy van egy egyedi kromoszóma, mely csak Áron férfi leszármazottaiban van meg!!!
Áron nõi leszármazottaiban és más zsidókban ez a DNS nincsen meg, sem más embernek e földkerekségen!!!
ennyit az evolúcióról.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#713
" Most akkor írok már én is neked pár (számodra) kellemetlen hírt. Remélem nem lesz baj. 😊"

1.Attól hogy még sámánnak mondja magát és esetleg gyógyít és a szellemvilággal tart kapcsolatot....akkor mi van? na bumm. attól nem lesz megváltása, nessie hit szempontjából írta mit írt.
2. egyetértek
3.Haazugság! Hazugság!
Már sokszor írtuk itt is hogy néhány egyház bûnét nem kell a kereszténységre ráhúzni!!!!!!!!!!!!!
amit te írsz az a katolikus egyházra illik rá, de ne mosd össze a kereszténységgel. ha én szerinted megbuktam bioszból akkor te meg történelembõl!
4.a 3.pontben csaltad meg szavad, és mondtál ellent ennek. igenis kevered a kereszténységet a katolicizmussal
5. nem igaz. már jóval niceai zsinat elõtt kánonban voltak. ha vennéd a fáradtágot és elolvasnád amirõl okoskodni próbálsz, már pál és péter is idézet egymástól illetve hivatkoztak egymásra a levelekben. azaz a gyülekezetek használták ezeket, különben nem lett volna értelme hivatkozni egy levélre!
arról nem is szólva hogy Szent Szellemme utasítására került valmi a bibliába, valami meg nem, de ami benne van az teljesen elégséges a normális keresztényi élet elvezetésére.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#712
ha figyeltél volna akkor tudnád hogy az adamita fajról írtam mindezt, azon a vonalon hogy 1 ember pártól származunk.

természetesen voltak, sõt az univerzumban vannak is más fajok.
akár még emberfélék is.
mi nem azonosak vagyunk a barlangban félig nyers húst eszegetõ emberekkel.
az adamita faj bukása után megõrízte nagy részét tudásának, szellemi erõkifektésének nagyrészét,nem meztelenül bõrdarabokva bugyolálva rohangáltak artikulátlan hangon kommunikálva egymással ádám és éva.
elég ha az megint csak megemlítem mekkora elme kellett a piramisok építésére vagy akár a bábeli toronyéhoz.
de elég ha megnézed micsoda városok és emlékek kerülnek elõ nap mint nap a régészeti felfedezések terén.
a legújabb egy földalatti vízvezeték amivel naponta 30 centit haladtak és 120 évig tartott építése.
szóval nem butyuta vagyok, te nem olvasod végig az írásaim, és így reagálsz rá!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#711
"szerintem ez a 2000 egyed származása könnyebben hihetõ egy ember pártól mint hogy zsupsz lemásztak a fáról és egybõl piramist építettek a maga bonyolultságában a majomemberek."
😄DDDDDDDDDDD
Te nem csak fanatikus, hanem ostoba is vagy! 😄DDD
Kicsit olvasgatnod kellene ezügyben, mert vaalmit alighanem félreértettél.

Az, hogy 2000 emebrtõl származunk. ... Sõt, azt is kiderítették, hogy valószínûleg mindössze pár nõtõl származunk. Igen, ebben semmi különös nincs.
Ez nem azt jelenti, hogy az a pár nõ elkezdett szaporodni, és abból lett több milliárd ember.
Hanem azt, hogy rajta kívûl volt még temérdek nõ is, csak annak a vérvonala idõvel kihalt; nem maradt fenn. Tehát lehet, hogy a ma élõk 100%-ig pár embertõl származnak. Viszont 100-200-500 évvel ezelõtt még éltek (élhettek) olyanok, akik nem ezeknek a leszármazottai.

Látom, bonyolult neked is a biológia. 😄DDD

\"Damnant quod non intelligunt.\"