Mire mentünk kereszténységgel?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Montanosz
#910
sajnos a történelmet is a katolikus történmészek írták még a 1800-as években is. de mai nap is ráérezhetsz erre mert a középiskolai tanulmányokban a katolikus egyház nyomására az ellenreformációt, katolikus megújulásnak illik tanítani, ami hazugság.
szóval a az általad említett 99% kismiska))
ha olvasod a történelmet látod, hogy a reformációnál protestáns egyházaknak 10 év alatt az akkori európa fele "hirtelen" protestáns lett.
nos nem azért mert mindenki kiakart ugrani a katolikus egyházból hanem mert az evangéliumi egyházak tagjai csatlakoztak az ébredéshez.
husziták, waldensek, patarénusok, bogumilok, kistestvérek, katharok, satöbbi egyházak tagjai alkották a reformáció élbolyát. Természetesen magukat nem így hívták, ez csak "történelmi" elnevezésük, amiket általában össze is mostak eretnek vagy hamis tanokkal: például maniechus tanítással csak hogy az itt emlegetett világnézetett említsem én is.

tehát a katolikus egyház inkább kissebbségben volt, emlélkezz hogy dél-franciaország teljesen evangéliumi hiten volt míg ki nem irtották, és "földalatti" egyházba nem kényszerítették õket. waldo is akkor vándorolt ki alpok nehezen megközelíthetõ völgyeibe. a waldensek a kalvinizmushoz csatlakoztak, ez olvasható is honlapjukon.
http://www.reformedreader.org/history/wylie/toc.htm

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#909
Te kezdted azzal, hogy egy általam említett véleményt hazugságnak neveztél! Ok -okozat... a kirohanásaid pedig tetszik vagy nem, mentális problémákról árulkodnak. Láthatóan nem én vagyok az egyetlen, akivel gondod akadt ilyen téren...

Finnugor szemezgetés

Genetika

Nyelvtan

Könyv ajánlás

Én nem azt mondtam, hogy sehol máshol nem jártunk, tehát nem értem mire ez a nagy felindulás... én a kiváltó okról beszéltem...

www.smart-bus.hu

#908
Mikoriak azok a tömegsírok?

www.smart-bus.hu

#907
Én ezt értem. Én is ezt írtam, úgyhogy egyetértek.

Nem akarok konkrétumokról írni, nem is akartam direkt neked szegezni a kérdést, de azért elvi szinten kíváncsi lettem volna arra hogy te látod-e hogy bizonyos jóslatok beteljesítéséért küzdenek egyes csoportok?

És ha igen, akkor itt az ok-okozati kapcsolat nem más-e mint amirõl mi beszélünk? Példa: a jóslat megfogalmazza valaminek bekövetkezését. Majd azt látjuk hogy a jóslat beteljesítéséért küzdõk "elnyerik jutalmukat". Ebben az esetben nem a jóslat felé vezetõ út a lényeg? Hiszen a beteljesedés/beteljesítés messze van még, esetleg sose jön el, de a jelenben már sokan nagyon jól járnak azzal hogy ezért a célért küzdenek, mert a cél által meghatározott/megkövetelt jelenbeli lépések meghozzák gyümölcsüket.
Én még azt is el tudom képzelni hogy a jóslat megfogalmazója ezt a mechanizmust pontosan ismerte, és utódaira/követõire hagyta ezt a tudást. Azaz aki érti a jóslatot, a jelenre koncentrál és nyer. Aki meg nem érti (=szó szerint veszi), az meg néz.

#906
Tekintettel arra, hogy anno a keresztények min. 99%-a az általad említett egyház(ak) tagjai közé tartozott, valahogy úgy érzem, kicsit melléfogsz. 😊)
Simán kiveszed ezáltal a keresztények közül azt a "picinyke kis" 99%-ot.
Ez ám a kirekesztés! 😄

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#905
akkor azok a tömegsírok amiket feltártak a mai spanyolország területén. a benne lenyilazott tetem maradványokkal, ismét csak hamisítás?)))
érdekes hogy a magyarok által használt fegyver, edény, ételmaradványokkal beszennyezett sírokban a magyarok által használt nyilakkal voltak a hullák telitûzdelve.
vajon kinek áll érdekében ennyi pénzt beleülni hogy bebízonyítsa: a magyarok csak úgy zsákmány kedvéért is öldököltek? talán a katolikus egyház?)))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#904
Szerintem olvtársunk biblia-kutató alatt nem a keresztény értelmezõket értette, és nem a különbözõ felekezetek biblia-magyarázóit, hanem független tudósokat...

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#903
Most, ha elkezdem neked taglalni, hogy már Atilla idejében szkíta származék volt az egész környék, akkor megint más megvilágításba kerül a terület szerzés! Nálam Atilla rokon, sõt elõdünk!

Pápa által megvezetett keresztes háborúkat területszerzési célnak beállítani szerintem nem helyénvaló... azoknak a hit tûzzel vassal való terjesztése volt a célja, nem a Magyar állam területeinek a növelése! Mellesleg a méltó büntetésünket is megkaptuk érte...

Horvátország, Dalmácia és az egyéb környezõ országokkal való területi csiki-csukiról napokat lehetne vitatkozni! Kié volt elõször, kié nem, ki volt itt elõbb... stb... ezekrõl ilyen felsorolási tényeket idebiggyeszteni elég laza dolog... olyan mindentudás szaga van...

www.smart-bus.hu

#902
Máskülönben elképzelhetõnek tartod, hogy egyes kincsek nyoma többszáz éven át megmarad?
Anno az avarok idején a gonosz és elvetemült frankok elrabolják (jah, persze, könnyûlovas néptõl csak úgy megy, hogy elrabolják a mozgatható értékeket; pláne azt, ami nekik fontos!). Utána eltelik vagy 2-300 év, és jön a magyar nép, és zsigerbõl tudja, hogy hol keresse ezeket a kincseket.
Persze a kincseket nem alakítják át, nem olvasztják be 300 év alatt. Miért is tennék? Hiszen a frankoknak biztosan az avar divat tetszett, és az avar ékszereket szerették hordani. Mi sem természetesebb ennél! 😊)
(Mi magyarok is a rabolt cuccokat beolvasztottuk, és a saját ízlésünk szerinti ékszereket csináltunk belõlük. Mint annyi más nép anno.)
Tehát a mi avar/magyar/hun cuccaink simán étvészelték az évszázadokat, és persze minden jöttment embernek az orrára kötötték, hogy hol van, és honnan származik. (Hiszen másként honnan a jóéletbõl tudták volna a magyarok, hogy hol a cucc?)
Hát persze. Mi meg megjöttünk, és célirányosan (tudva, hogy hol kell keresni) elindultuink visszaszerezni. Sõt, még a háborúskodó ellenfelekkel is megbeszéltük, hogy úgy háborúzzanak, hogy pont ott legyenek a harcok, ahol a kincs van.
No comment. 😊))

Ha most meg akarnád tudni, hogy hol van fizikailag egy mûkincs, és nem lenne internet meg kommunikáció, honnan tudnád meg, hol hol keresd? Kérdezgetnéd az emberektõl, hátha tudja valaki? 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#901
csatlakozom solt kéréséhez, a kereszténységet ne a hagyományos egyházak, fõleg ne a katolikus egyház mûködése és ténykedése alapján ítéljük meg:
példa: a keresztes hadjáratok a pápista egyház politikai, gazdasági magánakciója volt.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#900
nemm az én agymenéseim))
természetesen nemzetközi biblia kutatók állásponja, evangélisták, gyülekezetek hitvallásában is olvashatod amerikától mianmarig.
afrikától bolivíáig.
egyszóval a keresztény világ teljesen egyértelmezésen van a próféciákat illetõen..elég ha csak meg nézel pár gyülekezeti honlapot..minden dolog nyilvános és nem suba alá rejtett.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#899
Érdekes, hogy amikor bebuksz valamit, nálad is a másik pocskondiázása jön ("mentális problémák"). De nem baj. 😊

1. Nem egoból közelítettem, csak simán nem én írtam, így semmmi közöm hozzá. Így a nekem szegezett kérdés értelmát veszti.

2. Na, ha már bizonyítás, akkor légyszi bizonyítsd a finnugor elmélet baromságát. Köszi. 😊

3. Ha elolvasod László Gyula írását, rájössz. Egyébként meg:
- Éppen csak Rómát nem támadtuk meg.
- Attól északra (ahol viszont már jártunk) azok frank területek voltak. (Lotharingia.)
- Bizánc felé is mentünk, sõt, a mai Spanyolországban is megfordultunk. Na AZOK nem voltak frank területek!
- De kalandoztunk Dániában is egyszer, ami szerintem szintén nem volt frank (tudomásom szerint).
- De hogy übereljem, szólok, hogy még a mai lengyel és orosz területek felé is el-elnéztünk. Nekik meg aztán végképp nem sok közük volt a frankokhoz. De az "elrabolt Attila kincsekhez sem. ... ha meg lett volna, akkor az oroszoktól már elõtte visszaszedhettük volna, mivel még az etelközi idõkben is nem egyszer hadban áltunk velük, és gyõztünk is ellenük.

Más egyéb?

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#898
Úgy látom, hogy veled alapvetõ mentális problémák vannak. Sebaj, én türelmes és toleráns vagyok, megpróbálok alkalmazkodni hozzád!

Ezt az idézet dolgot nem ragoznám, így is túlbeszéltük... ha nem egoból közelítenéd meg, akkor nem fájna. Nyilvánvaló, hogy nem neked szólt, legközelebb kikeresem a forrást, ha ez megnyugtat!

Közben pontosítottam, területszerzésrõl van szó...

Iskolai tananyag a finn-ugor elmélet is, pedig az nyilvánvaló baromság! És? Amit az iskolában tanítanak az szent írás?

László Gyula kettõs honfoglalás elmélete hol ütközik az Avar kincsek elrablásával, illetve az állítólagos kalandozásokkal? Mellesleg ki mondta, hogy csak Frank területekre terjedt ki ez a hadjárat? Valahogy Rómába került a Szent Korona...

www.smart-bus.hu

#897
Talán akkor most rossz fele indultál, mert nem értelek. Próbálj esetleg inkább felfelé kapaszkodni, hátha eljutsz a szintemre. Sok sikert! 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#896
Akkor leírom megint:
- Halics: egy idõben uraltuk is, de az otaniaknak nem tetszett, és hosszabb távon nem tudtuk megtartani, pedig több hadjáratot is vezettünk arra.
- Szent háború Jeruzsálem felé: a magyart királyok rangjai között a Jeruzsálem királya is szerepel II. András óta.
- Lengyelország: megtámadtuk, majd jól elfenekeltek minket, és végül pár vármegyénk bánta egy idõre.
- Balkán: Nagy Lajos hódításai, valamint ide sorolható a próbálkozása a nápolyi trón megszerzéséért.
- Havasalföld: Károly Róbert hadjárata.
- Most meg nem mondom melyik Árpád házba tartozó királyunk vol, aki megszerezte a Szörényi bánságot.
- Horvátország egyesítésekor a Szent László hadjárata.
- Dalmáciában történõ viaskodás a különbözõ tengerparti városok megszerzéséért.
stb.

Ennyit errõl.

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#895
"Te idézted be, ezért neked írtam... láttam, hogy idézet... "
És szerinted kitõl idéztem? Ennyire nehéz megnézni az elõzményt? <#confused>
Írd annak, akitõl idéztem; õ gondolja úgy.

Lássuk akkor. Azt írtad (hisz te okos vagy), hogy Magyarország soha nem támadott meg senkit.
Hoztam példát, de linkelni nem fogok. Ha beírod a gugliba, hogy "halicsi hadjárat" meg esetleg melléírod, hogy "Árpád ház", akor bead egy rakás találatot, amibõl válogathatsz. Emellett középiskolai tananyag; ott is megtalálhatod.
De utánanézhetsz Károly Róbert havasalföldi hadjáratának, II. András szentföldi harcának, a lengyelek elleni dúlásoknak az Árpád ház idején, a Bizánc elleni harcoknak, Nagy Lajos balkáni hadjáratának, stb.
Ez valahogy köszönõ viszonyban sincs az általad állított "független Magyarország, soha senkit nem támadott meg" szolgennel (ezt neveztem hazugságnak).

A mikronokban mérhetõ dologról szintén csak javasolni tudom a középiskolás tananyagot, László Gyula kettõs honfoglalással kapcsolatos elméletét, (ami ezesetben kissé ütközik ezzel), stb. De leginkább az nem egyezik vele, hogy a kalandozások korántsem csak frank területekre terjedtek ki.

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#894
Csak alkalmazkodok a körülményekhez.
Az évek során rájöttem, hogy csak akkor értenek meg, ha mindenkivel a saját szintjén kommunikálok. Ezért aztán szükségét láttam egy erõteljes zuhanásnak, hogy beszélhessek veled.
Mivel csak kötekedsz, mindenféle mondanivaló nélkül, ne nagyon várjál mást.

Érdekes, hogy remarkkal szinte soha nem értek egyet, és mégsem fajul el a vita ugye?

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#893
Egy picit rosszul fogalmaztam, ez tény... területszerzõ háborúink nem voltak független államként... mindig is a mi területünk kellet másnak...

www.smart-bus.hu

#892
Kérek szépen egy könyv címet, vagy valami linket errõl... valamint egy indokot is, hogy miért mikronokban mérhetõ!

Te idézted be, ezért neked írtam... láttam, hogy idézet...

Hazugsággal pedig akkor vádolj, ha nálad a bölcsek köve! Ez egy fórum, ahol vélemények, álláspontok ütköznek! A személyeskedést el se kezd irányomba... láttam, hogy mit mûveltél montanosszal... már most megkérlek elõre, hogy velem ezt ne! Fõleg addig, amíg én normálisan beszélek veled! Köszönöm...

www.smart-bus.hu

#891
Amúgy csak egy kérdés (OFF).
Mire fel az a 7. lovasezredes mizéria kettõtöknél is? Mit akar jelenteni? Mert közötök gyaníthatóan semmi hozzájuk, így gondoltam megkérdezem, mit jelent ez a más hírnevével való parádézás.

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#890
Ideges vagy, aranyom? Vegyél be gyógyszert. 😄
Úgy látom az írásaidon ("faszságot", "kurva anyámat", stb.) hogy kezd leválni rólad az eddig ügyesen elõadott "kultúrált máz", és kezd látszódni a belsõ.
Amúgy nem árt, ha kicsit összeszeded magad szövegértelmezésbõl is, mert láthatóan nem az erõsséged. 😊)
Érdemben nem kommentelem amit írsz. Majd ha lehiggadsz és összeszeded az elgurult gyógyszereidet. <#wave>

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#889
Ez csak abban az esetben van így, ha sikerül.
Ezért írtam, hogy nem tekinthetõ hagyományos értelemben vett jövendölésnek. A hagyományos szóval pont erre akartam célozni. Tehát nem jövõbe látásról van szó, hanem inkáb célkitûzésrõl.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#888
És ezt most miért nekem írod? Én idéztem a magyar rablóhadjáratokat, és utána arra reagáltam. Írd annak, akitõl idéztem.
Máskülönben eléggé valószínûtlen, hogy a magyarok direkt az "egykori kincsek" visszaszerzéséért indultak volna harcba. Mondhatni az esélye mikronokban mérhetõ.

Az meg, hogy a független Magyarország soha nem támadott meg senkit...? Legalább akkora hazugság, mint a többi rész.
Szerinted errõl a Halicsi fejedelemség, illetve Lengyelország is így vélekedik?
Olvasgass te is, jót tesz. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#887
Kicsit el vagy keveredve.
Légyszíves ne magyarázd félre a hozzászólásaimat!

Szerinted mi közük a mongoloknak az egyházhoz? Dzsingisz kánt is a pápa invitálta világot hódítani mi?
És a keresztes háborút is a pápa küldte Bizáncra ugye? Olvasgassál már kicsit mielõtt faszságot okádsz ide! Senki nem mondta a jókeresztényeknek, hogy útközben fosztogassanak, a cél tényleg háború volt, de az a keresztény világ érdekében lett elindítva, az hogy mi lett belõle más kérdés.

Én olyat is írtam ám, hogy ahogyan változott az egyház szerepköre idõvel elfajultak a dolgok, és ez egyházszakadáshoz vezetett, ezt persze ügyesen kifelejted, de az inkvizíciót azért felhozod pédának.

Kíváncsi vagyok ki fog itt beégni a végén<#mf1>

Tisztán látszik, hogy mondanivalód az nincs. Csak kötekedni jöttél.
Legközelebb elég, ha annyit mondasz, hogy a kurva anyámat, az legalább érthetõ. Lealább nem kell sokáig írogatniom, elég csak annyi, hogy a tiédet is! És meg van beszélve.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#886
Ahogy szoktam, csak elviekben szólnék hozzá:
Ha valaki egy jövendölés mentén tervezi meg a jövõt, ergo a jövendölés azáltal válik igazzá, mert annak beteljesítését tûzik ki célul, akkor az most jövendölés vagy sem? Van aki szerint az, szerintem viszont nem az.

Ezzel arra akartam célozni hogy lehetséges hogy egyesek bizonyos szentírásokban megfogalmazott célokért küzdöttek a történelem folyamán és ma is, kvázi valóra váltva õket. Ez is egy lehetséges ok-okozati kapcsolat.

#885
Nem voltak magyar rabló hadjáratok...

" Beöthy Mihály, a koronát kutató mérnökcsoport egyik tagja, ma is mûködõ kiváló elme. Tudomásom szerint õ vetette föl elõször azt a kérdést, hogy ez a korona nem szerepelhetett-e az ún. "avar kincsben". Nagy Károly krónikásától tudjuk, hogy ennél nagyobb kincset egész fennállása alatt nem rabolt össze a Frank Birodalom. Ennek a rablásnak több olyan azonosítható tárgyi emléke van, amelyet ma sem tud hova tenni az európai mûvészettörténelem. Jobb híján hát a Karoling-korra teszi, de szemmel látható, hogy ezeknek az ötvösremekeknek ott nincs elõzménye, sõt nincs következménye sem. Tehát ez egy Frankföldön másodlagosan befoglalt, de nyilvánvalóan nem ott született anyag.
Hogy tudjuk, milyen súlyú ügyekrõl van szó, egy magyar kutató, Alföldi András már korábban kimutatta, hogy az egyik Karoling-korinak tartott kanna - ezt ma a svájci Sankt Moritzban õrzik - az avar jogar alkatrészeibõl (köztük zománcképekbõl!) lett összeállítva. A foglalás, az tényleg Karoling-munka, tehát Nagy Károly és utódainak korát idézi, de a zománc, az nem. Jellegzetesen nem az.

Mármost az a felfedezés, amelyet - mondom - Beöthy Mihály fogalmazott meg, úgy szól, hogy minden valószínûség szerint a magyar Szent Koronát is ekkor rabolták el, ami azt jelenti, hogy annak is ott kellett lennie az avar kincstárban. Ez egyáltalán nem vad feltételezés, hiszen még IV. László királyunkról is, akit mi inkább Kun László néven ismerünk, azt írja 1276-ban az elfogulatlannak mondható ausztriai krónikás, hogy a tõle elrabolt kincsek "a tempore regis Ungarie Attile et ab aliis successoribus suis usque nunc in Ungaria fuerant conservata", ami annyit tesz, hogy "Magyarország királyának Attilának és más utódainak idejétõl fogva egészen mostanáig Magyar-országon õriztettek". Tehát az Árpád-házi királyok kincstárában bizony Atilla-kincsek voltak."

Érdemes más szemszögbõl is körbejárni, teljes cikk...

Az úgynevezett kalandozások, valószínûleg ezeknek az Avar kincseknek, és a Szent Korona visszaszerzésére irányultak...

A független Magyarország, soha senkit nem támadott meg... ha megnézzük a történelmünket, mindig is a kárpát medencét érte támadás... mind nyugatról, mind keletrõl...

www.smart-bus.hu

#884
Igen, azt már hallottunk.

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#883
Fogadjunk azon a szavon lovagolunk hogy "tényleges", igaz?

Azzal hogy ténylegesen meghatározza az ember gondolkodásmódját tényleges hatalmi tényezõvé válik az egyház/vallás.

#882
Ezzel teljesen egyetértek. A "jóslatok" utólag lettek megírva. Én is meg tudom jósolni 2001 szeptemben 11-ét. Nem kell nagy tehetség hozzá. 😉
De valakinek azért jólesik ebben hinni. ... Énnekem meg rajta röhögni. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#881
"A Szentírás 6408 próféciájából már kb: 3270 beteljesedett.!!!!"
😄DDDDDDDDDD Számolod???
😄DDDD

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#880
Perzse persze. 😄DDDDDD

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#879
"A káosz idõszakát a viking, arab, és magyar rablóhadjáratok idejére értettem. Akkoriban rájárt a rúd Európa lakosságára."
Semmivel sem jobban, mint késõbb a mongol hadjáratok, a 100éves háború, az inkvizíció, az invesztitúra harcok, a keresztes hadjáratok és egyebek idején.

"A gazdasági fellendülés és stabilitás hátterének megteremtését a kereszténység is elõsegítette."
Nem éppen. Ha a kereszténység nem tartja meg magának a római idõkbõl fennmaradt tudást (és nem semmisíti azt meg), akkor már az 1100-1200-as évekre el lehetett volna pl. mezõgazdasági termelésben érni azt a szintet, amit majd csak az 1600-as évekre érünk el. De ez csak egy példa.

"emberek életét szabályozta fõleg ere a szerepvállalásra kell itt gondolni"
Ha nem a kereszténység lett volna, akkor szabályozza más. A szabályozás a mindenkori hatalom függvénye, és csak annyiban függ vallási ideológiától, amennyiben a hatalom érdeke, tehát amennyiben az ideológia támaszát képezi a hatalomnak.

"A "zavarosabb idõk" alatt gondolom a feudalizmus árnyoldalára célzol, ehhez semmi köze a kereszténységnek."
Hát persze. Nincs semmi köze. Nem a kereszténység miatt zajlottak az invesztitúra-harcok, nem amiatt volt inkvizíció, nem azért volt eretneküldözés, és a szent háborúk sem azért indultak. Ááá, neeeeem! Tényleg semmi köze hozzá. 😄D

"Az, hogy rossz a közbiztonság nem egyenlõ azzal, hogy egy hadsereg falvakat, és városokat pusztít el, szóval ez inkább részedrõl nem nyert"
Miért, szerinted a középkorban nem volt ilyen? Nem fosztották ki a keresztény seregek Zárát, Bizáncot, meg egy rakás másik várost? Nem kellett a magyar királynak a szent háborúba menõ keresztény seregek fosztogatását megakadályozandó külön haderõt mellékelni? Hányszor is dúlták végig egymás birtikait a középkorban az államok? (Egyetlen olyan esztendõ nem volt az Árpád korban, amikor ne álltunk volna legalább egy másik nemzettel hadban!)
Szerintem ne erõltesd tovább, mert még nagyon beégsz a végén. 😄D

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#878
Persze, nevezzük a nevén! Katolikus ( judeo - krsiztián ) egyház, vallás... ennyi! 😊

A kereszténység megszûnt világi viszonylatban a manicheizmus irtásával, vissza szorításával... a mai világi vallások egyike sem nevezhetõ Jézus Krisztus igaz vallásának...

www.smart-bus.hu

#877
A kereszténységgel sokra mehettünk volna, a katolikus egyház pedig több rosszat csinált mint jót...

Ettõl még a katolikus egyén, lehet kiváló ember... nem összekeverendõ...

www.smart-bus.hu

#876
Ebben igazad van, de valahogy mégis beszélnünk kell a kereszténységrõl, ha már egyszer ez a téma. Azt hiszem egyikünk sem tehet róla, hogy az idõk folyamán erõteljesen megváltozott, és így kénytelenek vagyunk több egyházat is egy kalap alá venni.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#875
Mire mentünk vele = ki hogyan ítéli meg hatását/szerepét.
Pusztán megfogalmazás kérdése. Aki akar, az tud értelmet adni annak is hogy "mire mentünk vele"...

#874
És milyen világpolitikai döntést hozott legutób?????

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#873
Mostanában nincs idõm ide írogatni, csak az a kérésem, hogy a Kereszténységet ne azonosítsátok a Katolikus ( judeo-krisztián ) vallással... köszönõ viszonyban sincsenek egymással... sajnos...

www.smart-bus.hu

#872
"Jött az abszolutizmus majd a felvilágosodás. Ekkorra az egyház szerepe a hatalmi harcokban már nem volt számottevõ.
Az egyház ismét visszatért az erkölcsi iránymutatás szerepkörbe.
Az emberek gondolkodását még ma is jelentõsen befolyásolja, de tényleges hatalmi szerepet nem tulajdonítanék neki."

Én meg tulajdonítok. Mégpedig ténylegeset.

#871
Egyébként nem mondtam, hogy megszûnt a kereszténység hatalmi szerepe, csak azt, hogy jelentõsen csökkent. Régen meghatározó szerepe volt, most meg csak egy tényezõ. Nem szeretem mikor kiforgatják a szavaimat.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#870
Végül is tényleg van értelme a topiknak, hisz jól elvagyunk itt, de nem találó a címe.
Beszélgetés a kereszténységrõl, vagy ilyesmi jobb lenne. Ez a mire mentünk vele, elég szar duma.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#869
Azt azért tegyük hozzá, hogy azok a pontos "jóslatok" túlnyomó részt fordításokból maradtak ránk, és ezek eredete az események utánra vezethetõk vissza. Tehát nem jóslatok, hanem inkább leírások. Némelyik még történelmi dokumentumnak is tekinthetõ.
Szóval ne legyél annyira biztos ezek hitelességében, ami az eredetüket illeti. Amit utólag írnak, az nem jóslat, maradjunk ennyiben.
Amik meg tényleg a jövõre vonatkoznak, egyáltalán nem egyértelmûek.

Könnyû ilyesmit belemagyarázni olyan szövegbe ami egy szebb jövõt ígér egy népnek, felemelkedést, stb. Nem egyedülálló dolog ez, a Koránban is vannak hasonló dolgok. Az, hogy Izrael tényleg létrejött és felemelkedett nem tagadható, de hogy a próféciákat hagyományos értelemben vett jóslatként kéne kezelni, afelõl vannak kétségeim.

Én nem vagyok hozzáértõ, de kíváncsi vagyok rá, hogy mit szólna az agymenéseidhez egy bibliatudós.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

#868
Kettõnk álláspontja annyiban különbözik, hogy szerintem jó a topiknyitó kérdés, van értelme a vitának, és az egyház ma is hatalmi tényezõ. Valamint nem csak félreértésekbõl adódó tisztázatlan kérdésekrõl lehet itt szó, hanem az egyéni értékítéletek különbözõségérõl is.

Montanosz
#867
igen.
épp ezért írtam igét hogy ne belemagyarázásnak tûnjön.
"világválság" volt máskor is(((, de nem azon körülmények között amik a jelenlegihez csatolhatók.

Dániel könyvében szinte napra pontosan megvan jövendölve Jézus halála, Jeruzsálem lerombolása és a zsidó nép számûzetése a Római Birodalom által. Azonban 1948.május 14. óta, évszázados szétszórattatás után, Izrael újra virágzó, fejlett állam!

„és felveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyûjtlek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre.” (Ezékiel, 36;24)
”és elplántálom õket az õ földjükbe, és nem szaggattatnak ki többé az õ földjükbõl, melyet adtam nékik, azt mondja az Úr”( Ámos 9,15)

tehát itt nem a babilóniai fogságról van szó, a perzsák alatti visszatérésrõl, mivel aztán a római uralom alatti számûzetés alatt lettek szétszóródva, és most összegyûjtve, de már nem lesznek szétszórva. azaz mostani idõkrõl szól a prófécia.

”Senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma”Jel. 13;17) Márpedig ez komoly kontrollt követel, ennek a technikai feltételeit meg kell teremteni. Ez pedig csak a mi korunkban elérhetõ, a microchipek elterjedésével például.

A Szentírás 6408 próféciájából már kb: 3270 beteljesedett.!!!!

Babilon az ÓSZ idején virágzó birodalom fõvárosa volt. Az Írás megjövendöli nemcsak a város végsõ pusztulását, de azt is, hogy soha többé nem építik újjá.(Ézs.13;19-22)

Dániel könyvében egész pontos leírást találhatunk egymást követõ birodalmak felemelkedésérõl és bukásáról. Ez annyira pontos, hogy némely bibliakritikus inkább megkérdõjelezte Dániel könyvének hitelességét, de nem cáfolta a történelmi hûséget.

Egyéb jövendöléseket tartalmazó könyvvel, például Nostradamus könyveivel ellentétben a bibliai próféciák mindig nagyon részletesek és soha nem bizonyultak hamisnak.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#866
Te is csak egy vagy a sok közül, akik egy nyilvánvalóan nem egyértelmû szöveget a saját elképzeléseihez igazít.
Az evangéliumokat azért írták, hogy az emberek elgondolkozzanak, nem azért van, hogy legyen mire hivatkozni szent célok érdekében. Még akkor sem, ha sokan ezt csinálják. Ilyen szöveget a legegyszerûbb saját célokra fordítani. Mivel szándékosan elgondolkodtatóak, sok mindent bele lehet magyarázni, épp ezért nem szabad hinni az ilyeneknek mint te, akik megmondják mit kell érteni a szöveg olvasása közben.
Ha jártál hittanra ezeket illene tudnod.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

Montanosz
#865
mindenképp erõs családi össszetertozásra van szükség, szüleid? nagyszülõk? testvéred? gyerekeid? férjed vagy volt férjed?
amúgy azt tanácsolom, mintha írtad volna hogy nemrég óta internetezel, hogy személyes és magán jellegû dolgot, önkitárulkozást, privát üzenetben, olyan embernek ejtsd meg akiben már megbízol.
ilyen nyílt fórumokon inkább ne mert sokan visszaélhetnek vele (gúny).
illetve akaratlanul is megsérthetnek akár egy általuk vélt jótanácsal.
ebbõl pedig csak lelki sérülés adódhatna.....

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#864
kiváncsi vagy a folytatásra? ez sem titok...

10. jeruzsálemi tribuláció (máté 24,15-22 vagy jeremiás 35,7)
11.jeruzsálem nemzetközi erõkkel való megszállása (Zak 12,10-13)
12.és még folytathatnánk)) Zak 14,12-15
ezek enm titkok vagy elrejtett dolgok, bárki utána nézhet...
és ha nagyrésze már valóra vált, akkor a többi is ebben a sorrendben megvalósul.
ugyanis egy része már történelem, és ez azt jelenti: megtörtént!)))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#863
Ézsaiás: 8,14-15, Ez 36,2-3, Zak 12,2-3)))
miért, ha 1920-ban írták volna a próféciákat, akkor sem volt mondjuk internet vagy izrael újjáalapítva...

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#862
Igazából nem sok különbség van ám a nézeteinkben a témával kapcsolatban, csak én másfelõl közelítettem a témát.
Én inkább történelmi szempontból vizsgáltam a kereszténységet, és a változásoknak tulajdonítottam nagyobb jelentõséget, te meg az aktuális állapotot vizsgálod. Persze mindkét esetben más jellemzõi kerülnek elõtérbe.

Az ilyenek miatt írtam, hogy ez nem vita tárgya. Gyakorlatilag nem állítunk mást, csak más részérõl beszélünk.

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

dronkZero
#861
😄DDDDDDDDDDD

Az má' prófécia, aztakurvaannyát! 😄DDDD

"10. a jövõ elkezdõdik...."

Rettentõ komoly! 😄D

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN