Mire mentünk kereszténységgel?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Montanosz
#1560
ezek a példák nem állják meg a helyüket, hisz mivel noétól származik minden ember és fiaitól, természetes hogy minden nép mondáiban szerepel a vízözön.
mithras vallásnak sem néztél utána))
az nem 6000 éves mint a messiásban való hit, hanem csak talán pár száz évvel elõzi meg az újszövetséget

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#1559
ige így tiszta számomra ammit írtál, és egyértelmû
a szokott dolgot azért hozzá fûzöm hogy a katolikus (css kedvéért) a többi államegyház vált felekezet felelõs mindazokért a szörnyûségekért amiket a kereszténységre gondolsz. nem a keresztények índítottak mondjuk keresztes háborút, hanem a pápai állam és egyszeû parasztoktól fogva, nemes urakig, akik csak bekenedtek keresztény mázzal, de többségük a bibliát sem látta soha.
tehát nem a kereszténységet illeti a vád hanem azokat a politikai-gazdasági alakulatokat akik a keresztény szót felhasználták.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1558
1. A tied inkább emberi. Hiszen emberi dolos az, ha hisz valaki. Nálad is ez a helyzet. Én viszont nem hiszek.

2. Ostobaság. Pl. Magyarországon az ateisták úgy 40-50%-ot tesznek ki. De más országokban is hasonló az arány. Néhol több, néhol kevesebb.
Általában azokban az államokban magasabb az arány, ahol jobb az iskolázottság. (Ja, hiszen a tudatlanok beeszik a hülyeségeket is. Nemhiába pont Afrikában tör most elõre a keresztény vallás.)

Egyébként ennyi volt az érved? nagyon ócska volt, mit ne mondjak. Komolyabb valási topikokban körberöhögnek bárkit ilyen "érvekért". ... mint ahogy most én is téged. 😄DDD

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1557
Én inkább úgy vagyok vele, hogy õ maga döntse el, hogy mi a jó neki. Nem szeretek beleszólni, pláne nem beleavatkozni más életébe.
példa:

Öngyilkos akar lenni?
Tegye. Az õ élete. Max elmondom neki, hogy szerintem nem túl szerencsés ötlet. Ennyi. Nem akadályoozm meg, nem szólok bele az életébe.
Már csak azért sem, mert szerintem többet ér az egyéb szabadsága, mint az élete.
Ha beleavatkoznék az életébe, akkor a szabadságát korlázoznám.
Persze azt mondanám rá, hogy "ez neked jó". De ezt nem biztos, hogy õ is így gondolja.

"Quae volumus, ea credimus libenter, et quae sentimus ipsi, reliquos sentire speramus."
/Julius Caesar/

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1556
Egyébként egy másik érdekes paradoxon Istennel kapcsolatban:
Õ jóságos és mindenkit szeret. De azt mondja, h aki nem hisz benne, az pokolra kerül.

Akkor most azok a buddhista szerzetesek, akik a hegyekben halálra meditálták magukat a környezõ lakosokért (hogy jobb legyen a termésük), azok is pokolra jutnak? És a többi ember, akinek még esélye sem volt, hogy halljon Istenrõl és a kereszténységrõl?

Montanosz
#1555
a te megközelítésed emberi, én viszont a természetfeletti megközelítést magyarázom.
az emberiség igen kicsiny része ateista, 80% hisz valamilyen felsõbbrendû lényben.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1554
Simán elszedték a többi történetet. A vízözön legenda meg még egy rakás másik történet már a biblia megírása elõtt megvolt. Pl. asszem a Gilgames eposzban.

Jézus történeteinek nagy része meg a Mithras kultuszból eredt.
Mithras volt a Nap istene, a fény istene, meg sokminden más is.
A Mithras valásban volt hét szentség, úrvacsora, és hasonlók. A vallásban alegmagasabb rang a páter volt. Mithras December 25-én született egy szûztõl és 12 követõje volt, csodákat tett, stb. Mikor meghalt, utána feltámadt.
Micsoda hasonlóság... 😊

De a durva az, hogy a keresztények (akik anyit sápítoznak a "nagy keresztényüldözések miatt") valahogy megfeledkeznek arról, hogy már akoriban is erõszakkal térítették - többek között Mithras követõit.
Itt egy nagyon szemléletes példa arra, hogy hogyan is tették.
Idézet a cikkbõl:

"Hylarius, (300-368) Poitiers püspöke az áldatlan állapotokról így ír: „Minden évben, hanem minden hónapban új hitvallási rendeletet adunk ki hogy a láthatatlan misztériumot megfogalmazzuk. Megbánjuk bûneinket, megvédjük azokat akik bûnbánatot éreznek, majd kiátkozzuk azokat akiket korábban segítettünk. Mások doktrínáit elítéljük közben a saját doktrínánkat is elítéltetjük másokkal, kölcsönösen egymást marcangolva mi vagyunk az okai saját romlásunknak.”

De mindennél jobban gyûlölték a pogány vallásokat követõ hívõket és amikor lehetõség adódott pusztították, irtották õket. Templomaikat megrongálták, papjaikat megkínozták: úgy kényszerítették õket hitük feladására Jézus követésére. Frank Cumont értesít, hogy Mithras templomok kiásott romjai között találtak az oltárhoz láncolt Mithras papokat, akiket így gyilkoltak meg, mert hitüket nem adták föl. Szerinte ennek a bestiális praktikának az volt a lényege, hogy így 'beszennyezzék', tisztátlanná tegyék a helységet, hogy azt ne lehessen többé tiszta hitéletre használni. A vádak csak úgy repkedtek: gyermekáldozás, keresztény oltárok vérrel való beszennyezése, rontás, boszorkányság, amiket követett a minden bizonyítékot mellõzõ tárgyalások, az áldozatok megkínzása, majd elevenen történõ megégetése. Az ortodoxok kegyetlensége szinte mindig napirenden volt valahol a birodalomban."

Ennyit a kereszténységrõl...

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1553
Rájuk is van példa, de van olyan, aki csak hisz és betartja a hite által javasolt irányelveket, de az olyan részeket figyelmen kívül hagyja, máshogy értelmezi, amik arra buzdítanák, hogy ártson másoknak.

Úgymond passzív hívõk, õ velük szerintem senki sem lehet baja, hiszen jól végzik a munkájuk, nem ártanak senkinek. Csak kell nekik min. 1-2 hittanóra hetente.

#1552
Nem rossz elképzelés, csak vannak szituációk, amikor a te vagy társad érdeke, hogy ne hagyd békén. A kérdés az alap erkölcsi törvények lefektetésénél van, sztem ezek elterjesztésében volt hasznos a kereszténység, bár nélküle is mehetett volna.

Pl. amíg még kevesebb ember élt fel sem merültek ilyen dolgok, h "ne lopj! ne ölj!..." Aztán, ahogy egyre nagyobb városok lettek, szükséges volt ilyen törvények kimondására, hogy biztosítsák az emberek közötti súrlódások nélküli együttélést. Együttélés pedig fontos, mert a meleg helyzetekben az emberek mindig is az eszüknek és a csapatmunkának köszönhetõen maradtak életben (nincsenek se erõs karmaink/fogaink...).

#1551
"Szerény véleményem szerint éppen a vallásos emberekkel van nagyobb baj, mert saját rosszindulatukat Istennel megerõsítik. Eszükbe se jut, hogy rosszat tesznek."
😉

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1550
Jah tényleg, múltkor én is néztem, hogy sumér mondákban is megtalálták a történetek nagy részét. Lehet az ihlet nem is csak úgy megcsillant az írókban, hanem csak leírtak egy-két érdekes mesét, amit hallottak?

#1549
Egyetértek. 😉

Ez jutott eszembe errõl:

"A legtöbb, amit az egyik ember tehet a másikért az, ha békén hagyja."
😉

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1548
Jézus Úrnak pedig köszönöm, h új megközelítésbe helyezte és Pál révén kiterjesztette az Ótestamentumban foglalt szociál-pszihológiai elképzeléseit.

#1547
Miért szólítanám Úrnak, ha egyszer nem az uram?
Nekem nincs uram, pláne nem egy senkiházi kis söpredék kitalált entitás.
Még csak az kellene, hogy úrnak szólítsam.
Pont az a gyávaság, hogy nem mered nevén nevezni.

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1546
Nem-e??? 😊
Mit írjak róla?
Azt, hogy Jézus egy elmeroggyant kis senki volt, akinek a történeteinek 90%-át egy másik vallásból koppintották? Vagy mit?

Én nem félek a hülye kis istenedtõl. Nem vagyok olyan gyáva, mint te. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1545
Tehát, mert valaki azt mondja neked, h elég annyit tudnod, amit ez és ez az emberke leírt és akkor azzal te meg is elégedsz?

Jézus sem csak úgy született, hogy csecsemõként megmondta a frankót, hanem a környezete is hatott rá (történetek, mások véleménye) és az alapján fogalmazta meg a mondandóját. Nem lenne érdekes, ha mások véleményét is elolvasnád a témában?

A másik része a dolgoknak, h ennyi erõvel ahogyan a vallásosak tudnak ragaszkodni egy-egy régi íráshoz, én is simán megírhatom, a Rózsaszín Kiselefánt történetét. Megírhatom, hogy hú de nagyon megjelent nekem és ezt mondta azt mondta... meghogy szart egy nagyot és lõn a Föld, hugyozott és már a víz is meg lett a világon. Aztán majd évszázadok múltán lesz egy kis szektám, akik hisznek benne és megmondják, mint Jézus, hozzádobnak még néhány fejezetet és a végére még világvallás is lehet belõle. És érdekes mód ugyanott leszünk, mint most a keresztényekkel, meg többi emberrel aki fog egy könyvet, olvassa és azt mondja, h "hú hát itt aztán minden igaz, hiszen olyan sokan megmondták és még le is írják, hogy igaz". És õk is uú. hisznek majd a Szent Rózsaszín Párducbanban, mint te a Bibliában és sajnálnak téged, h nem hittél benne, pedig õk csak jót akarnak neked.

Hogy is mondjam neked, én úgy vélem, h kell egy bizonyos intelligencia, h az ember felismerje, h attól még vmit leírnak és néhányan meg is õrzik az úgy volt. A Biblia max. egy tanmese gyûjtemény szerintem, ami összegyûjt néhány javaslatot, hogy hogyan élhetnek az emberek társadalomban, nyugisan. Csak szeretik az emberek úgy megközelíteni, h a végére mindenkire mindenfélét rákényszerítenek és többet ártsanak a világon, mint amit a hit nélkül tennének.

Egyébként meg a téma az, h "Mire ment az egész kereszténységgel az emberiség?". Nem pedig, az, hogy Jézus mit mondott és mit nem.

A témához visszatérve akkor: A kereszténység rengeteg halált és szenvedést okozott az embereknek. Csak a buta, bárgyú, hiszékeny, egyszerû és változatlanságot élvezõ emberek élvezték, na meg azok, akik kitudták használni mások hitét. Persze ettõl még én azt mondom, h inkább higgyenek benne, akik ettõl jól érzik magukat különbözõ okokból, de ne merjenek másoknak ártani és rájuk erõltetni a hitüket. Mert a jó keresztényi szokás évszázadokon át ez volt.

Vagyis a véleményem, h összességében több rosszat tett a kereszténység, mint jót.

Montanosz
#1544
még te sem bírtad, és mered leírni Jézusra a vádakat ezért holmi"istenkét" emlegetsz.
amúgy ezt mondja is a biblia: senki nem tudja szólítani Jézust Úrnak Szent Szellem nélkül.
Tehát ebbõl is látszik milyen kevéssé vagy bátor.
sajnálom hogy TE Jézust mint Megváltót és Biblia Istenét nem tudod Úrnak szólítani csak:
"szánalmas kis idegroncs" és "nyomorék istened" számodra. ezzel mutatod hogy milyen jellem vagy.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1543
😄DDDDDDDDDDD HÁT EZ QRVA JÓ VOLT!!! 😉)))))
A hét poénja! Nagyon találó!!! 😄DD LOL

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1542
Szia, kis hazug fanatikusom. 😊
Kár volt ez berakni, mert egyértelmû az eredmény. Engem nem érdekel a bibliai világnézet. És fõként nem akarok szolgálni egy vérszopó kis szadista istent. 😊
Mondjuk senkit nem akarok szolgálni, de a te elmebeteg uradat végképp nem.

1. Nem.
2. De még mennyire, hogy nem.
3. Fogalmam sincs, nem voltam ott. ... Élt egyáltalán Krisztus?
4. Nem tudom. Ami a Bibliában van, aszerint biztosan nem. Aszerint csak egy szánalmas kis idegroncs.
5. Értelmetlen felvetés. Nekem nincs szükségem megváltásra. Nem tartom magam eredendõen bûnösnek. A nyomorék istenedtõl meg fõleg nem kell.
6. Nem tudom, nem találkoztam még vele. Lehet. A Biblia szerint mindenesetre szimpatikusabb, mint istenke.
7. Nem tudom, mi a felelõsségük. Perzse nem is érdekel. Teszek a hitükre.
8. Kizárt.

Amúgy ebbbõl is látszik, hogy még a saját elveidtõl is messzebb állsz, mint én.
Én legalább veszem a fáradságot, és válaszolok a kérdéseidre. Te viszont sunnyogsz és terelsz, kis fanatikusom.
Még kereszténynek is gyenge vagy. 😊

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#1541
na jó))
ne érjen vád, íme egy keresztény vicc:

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit
magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem?! - eztán elment legjobb barátjához
és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre õ meg keresztény lett.
Mit tegyek?
- Éredekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat
Izraelbe és õ is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és õ is keresztény
lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit
tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengõ hang szólalt meg odafentrõl:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat
Izraelbe...

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#1540
polarka!
jézus az Igén kivül milyen teológiai fejtegetést ejtett meg?
egyedül az Ószövetségbõl idézet, mivel a teljes életvitelhez elegendõ eme ismeret.
jézus követõjeként és topik címébõl adódóan nyilván nem egyébb helyrõl idézek.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#1539
na mentem spanyol szöveget fordítani))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1538
Az nem lehetséges, hogy te nem érted meg, amit neked írnak és mondanak?

Szerintem a Szent Szellem jobban is felrázhatna, h ne csak a Bibliát olvasd el és csak az alapján próbálj teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni.

#1537
Na mentem focizni, le kell vezessem azt a feszültséget! 😄

www.smart-bus.hu

#1536
Ja, hogy miért kellene eltûrnöd? Most bújt ki a szög a zsákból! Tán mert az a Jézus, akire állandóan hivatkozol, mondjuk a szeretetet hirdette, nem a gyûlölködést! Azt is szeretni kell, aki mást mond mint te, tudom, hogy ez ószövetség idegen, de próbáld meg feldolgozni, vagy ne hivatkozz Jézusra!

A vélt igazam mellett én kiállok, de az nem kötelezõ érvényû, és nem minõsítelek bálványimádónak, vagy egyéb pogány állatfajnak azért, mert nem egyezik a véleményünk!

Nem ócsárolom a hitedet, csak nyilvánvaló ellentmondásokra próbálom felhívni a figyelmedet... ettõl még hihetsz benne, csak ennek a hitnek a nevében ne minõsíts engem!

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1535
lehet)))
amúgy a Szent Szellem rázott fel, hogy legalább egy teológiai fejtegetést megejtsek.
nyugi nem lesz több, áttérek a példa beszédre hogy mindenki megértse)))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#1534
tévedsz: csak ragaszkodom az Igéhez!

Miért kellene eltürnõm ha Bibliával ellentétes dolgot írsz?
Keresztény létemre gyávának kellene lennem és hallgatnom ha ócsárolják amiben hiszek?
Legalább ezt becsülnéd! Te vajon nem állsz ki a számodra vélt igaz nevében? De igen!
Akkor emberfia miért vádolsz azzal mait magadon nem kérsz számon?

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1533
Téged fejedre ejtettek kiskorodban!? <#confused>

#1532
Érv? Ellened? Mennyi kell még? A medve etetést gyerekekkel is helyén valónak tartod! Milyen érv lehetne neked meggyõzõ? Semmi, ugyanúgy, mint a szellemi õseid sem ismertek érveket, csak egyet!

Bálványimádó, lerombolni, pusztítani! Ezek ellen kevés ész érv vonultatható fel...

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1531
gondolom ez érv volt.
tudod mit mondok erre:
Ha olyan hitetek volna, mint egy mustármag, azt mondanátok ennek a szederfának: "Szakadj ki gyökerestül, és gyökerezz meg a tengerben!" - és engedelmeskedne nektek!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1530
Igen, Te az igazat mondod! Muszáj ezt mondanom, mert már félek tõled! Nem akarok a boszorkányok sorsára jutni!

Én dobálok sárral? 😄 Te kinyírsz engem öregem... én mondtam, hogy bálványimádó vagy és antiszemita mi? Véletlenül nem te bélyegeztél engem ezekkel?

Az, hogy a szenteket meg nem ismered, ez factum, ez nem sárdobálás!

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1529
számomra te is hiteltelen vagy.
az hogy az igazat mondom és Ígével alátámasztom, nem fogadod el oké, nem kényszer a gesztenyepüre, de az hogy mindenféle sárral dobálsz, kiforgatod mondandóm, Jézus ellen uszítasz és hívei ellen...
de ez van,elhordozzuk mint édes terhet Jézusért, kit ugyanezért egy római kivégzõ módszerrel megfeszítettek...

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1528

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1527
láttam az oltár alatt azoknak a lelkeit, akiket Isten beszédéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyhez ragaszkodtak.
Jelenések 6

tudod miben látszik gyengeséged?
még leírni sem tudod hogy: Jézus Krisztus ÚR!
még erre sincs erõd((((

Én az Úrról írok,te nem.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1526
Sajnos Pártus ember már nem taníthat, pedig szívesebben hallgatnám mint téged, ebben biztos lehetsz!

Tehát, ha valakire a te fajtád, a te istened azt mondja, hogy bálványimádó, akkor az okkal kiirtható igaz? Ez aztán a humánus gondolkodás!

Te tényleg ennyire nem érzed át a szavaid súlyát? Pár száz évvel ezelõtt, ugyanez volt az érv, kedves hittérítõ montanosz! Rákiabálták valakire, hogy bálványimádó, és ez feljogosította õket arra, hogy gyilkoljanak! GRATULÁLOK! És van képed ezt még reklámozni, szégyelld magad!

A Szent Korona bálvány? Ez a viccek vicce... keresztényibb mint a te medvéket gyerekekkel etetõ urad! Amikor a felsoroltakat bálványozod, jusson eszedbe, hogy a Szenteket nem ismersz fel, valamint a szellemi kisugárzás ábrázolásával nem vagy tisztában!

A bibliai szentekkel nem vagy tisztában, de számodra teljesen ismeretlen dolgokat bálvány imádásnak titulálsz! Ez téged minõsít! Elõször járj utána, hány Szent Pál tartanak nyilván, mert még ezzel sem vagy tisztában... Hiteltelen vagy számomra!

www.smart-bus.hu

#1525
Off:
még általánosba 2.-ba vagy 3.-ba haveromal kitaláltuk hogy csinálunk egy új valást xD😄 a párbeszéd valahogy igy hangzott:
-Kéne csinálni egy új vallást.
-Jaja.
-és szerinted mi legyen a neve.
-Legyen zsido. Ja, az nem jó, olyan van már. Legyen Luxus klán. (ekkor csöngettek, és ennyibe maradt) 😄

"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."

Montanosz
#1524
inkább az a szerencsénk hogy tudatlanságod és szándékos értetlenséged nem esik ki a monitorból. Ezt tanítja neked a parthus csávó?
részletesen kifejtettem hogy bálványimádás miatt lett a büntetésük, különben egész izrael el vesz, és így a föld minden lakosa is.
ja elfelejtettem hogy te is bálványokat imádsz (korona,turul, nagyboldogasszony, máriaországa).
gondolom ugyan azért kiabálsz rám békát-kígyót mint elvtestvéreid a beteli ifjak.

Jézus Krisztus:
"..Ó, te minden álnoksággal és minden gátlástalansággal teli fia a Rágalmazónak, minden igazságosság ellensége, nem hagyod abba az Úr egyenes útjainak elfordítását?!..."


http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1523
Mi ebben a személyeskedés? Csupán összefoglaltam amit eddig mondtál!

Uszítás, gyûlölet? Én helyeslem medvék gyerekekkel való etetését, vagy te? Én hivatkozok arra a bibliára, amire hivatkozva emberek millióit irtották ki, vagy te? Te bálványimádózol mindenkit, aki tõled eltérõ véleményt alkot, vagy én?

Jó lenne, ha legalább azokat elolvasnád, amiket te leírsz!

Úgy viselkedsz, mint egy inkvizítor! Az a szerencsénk, hogy se medvéid nincsenek, se kardod...

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1522
nem látod magad,
gyûlõlet beszél belõled és uszítasz mások kipusztítására.
szerintem ha így folytatod neked is lesz egy-két büntetõpont.
azt mondod nekem nem lehet itt szavam? keresztényként nem írhatok egy kereszténységet érintõ topikba?
Szóval kirekesztõ vagy?

Szerintem megint személyeskedés talajára mentél!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1521
Ne beszélj itt is mellé! Öltözz be, és terjeszd a hitedet, amit tukmálsz itt mindenkire! Mûködj úgy, amilyen istent idézgetsz! Pusztíts!

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1520
egy katolikus (úgynézem német lovagrendi) ábrázoló játékkatonát linkeltél.
sajnos ki kell ábrándítsalak, jézus megmenteni jött)))
idáig a katolikusokat nem szeretted))) látom változik a véleményed és keresztes háborút akarsz indítani...
kik a célpontok, iszlám, zsidók,keresztények...?
mind megszenvedték a pápista keresztes rémálmot....

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1519
Öltözz be, és indulj utadra... pusztuljanak a hitetlen kutyák!

www.smart-bus.hu

Montanosz
#1518
nos, hazug ócsárlóm)))mindenesetre tesztelheted magad)))
A bibliai világnézet meglétét vagy nem meglétét az alábbi nyolc pontban adott igenlõ válasszal tudod lemmérni magadon:
1. Létezik abszolút igazság
2. Ezt az igazságot a Biblia jelenti ki
3. Jézus Krisztus földi tartózkodása során bûntelen életet élt
4. Isten a világmindenség mindenható és mindentudó Teremtõje, aki ma is ura az univerzumnak
5. A megváltás Isten ajándéka, és ezt nem lehet „kiérdemelni”
6. Sátán valóságos személy
7. A keresztények felelõssége, hogy a Krisztusba vetett hitüket megosszák más emberekkel
8. A Biblia minden szava kivétel nélkül igaz


http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1517
A hülye szokásaidról nem én tehetek. Mellesleg amit arra írtál, azt 10:56-kor rittyentetted elõ. Szóval kár félrebeszélni, nem jött be. 😊

Inkább esetleg valami érdemit adhatnál elõ. ... Ja, persze! Most megint "végérvényesen és visszavonhatatlanul" nem állsz velem többet szóba. ... Már vagy harmadjára. 😊)

De azért kitáncolásnak nagyon jó volt. Aranyosan (mondhatnám olyan "keresztényi módon") tértél ki a tisztességes válasz alól. Rád vall, ki hazug fanatikusom. 😊)

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1516
És?

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Montanosz
#1515
nos mindegy, ez volt az elsõ meg utolsó hogy konkrétan a te kedvedért keltem fel hajnali három órakkor hogy méltó választ adjak))))
nem hinném hogy bárki más meg tette volna kedvedért))
na csá!

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#1514
mert a reformációig domináns volt..

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#1513
Akkor miért hangsúlyozod ki, hogy "katolikus"? Miért nem írod csak azt, hogy "egyházak"?

\"Damnant quod non intelligunt.\"

#1512
Gratulálok, szép terelés volt. Nagyon jó vagy ebben! 😊
Tehát akkor hol is a forrás, hogy nem gyerekek, hanem suhancok vannak ott?
mert szerintem az eredetiben is gyerekek vannak.

Egyébként meg amúgy is mindegy. Miért kell megölni 42 suhancot sima csúfolódás miatt? Ez egy megbocsátó isten?
Megtehette volna, hogy simán lecsap az égbõl egy villám melléjük, ezzel jelezve, hogy hagyják ezt abba. Vagy egy széllökés elrepíti õket arrébb. Mindenható, nem?
Ehelyett inkább széttépette õket két medvével. Gratulálok neki.
Ennyi talán még Hitlertõl sem telt volna ki. De a te istenedtõl igen.
Erre jönnek az egyiptomi csecsemõk lemészárlása. Jób gyerekei is elég csúnyán végezték.
Mindez a "megbocsátó" és "szeretõ" istened miatt.
Éljen! 😊)

\"Damnant quod non intelligunt.\"

Legend Killer
#1511
aha, én csak azt, meg 2nd wwt.

Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!