1080
Fénysebességű gravitáció
  • forrai
    #880
    (...Dürrenmatt)
    Ajánlom neked Dr Völgyesi László jegyzetét, abból megtudhatod, mi miért akkora.
    Bocsi, de én számítottam (méreteztem?) a Hold árapály távolodását.
    Számításom szerint kezdetben évi 300 mm lehetett.
    A honlapomon megvan a Hold távolodásának, a Föld forgáslassulásának a számított görbéje is. Nem irtam sehol kilométeres árapályhullámról, azt honnan veszed? De többszáz méteres azért lehetett, kezdetben.
    Emellett a szárazföldek a lemezvándorlás is örökösen alakította a tengerjárást. Azonban az csak egy része a Hold és a Nap által okozott árapálynak, ami a bolygó egészét érinti.
    Az általam bevezetett F árapálycsatolási tényező minden égitestre más és más, bár adott kategóriában (csillagokra és a gázgömbökre) nagyjából megbecsülhető.
    Értelmes beszélgetésre mindig hajlok.
    Persze, ha lehetne, még várok egy tehetelenség definiciót.

  • kipinil
    #879
    "Én nem végzek kutatómunkát, én csak használom a fizikát.
    Ezért aztán nem is tudnék semmi újat mondani.
    Ezek a buta tudósok egész használható eszköztárral látnak el."

    Nézd, én mérnök vagyok, és mondhatom, a saját területemen a tudósok nem láttak el semmiféle eszközzel sem. Kizárólag gyakorlati képletekkel végzem a méretezést és az ellenőrző mérések kiértékelését egyaránt. Sőt, más mérnök barátaimmal való beszélgetésekből tudom, hogy náluk is ugyanez a helyzet. Nincsenek és nem is szükségesek a mérnöki munkához természettudományos elméletekből alkotott képletek. Viszont szükségesek a kísérletek. Sajnos ezt ezen a bolygón, a tízezer-szám végzett atomrobbantások genetikai károsító hatása folytán megtanulta az emberiség...
  • uwu
    #878
    Nem az a baj, hogy önállóan próbálkozik, hanem az, hogy a saját fényezéséért űzi ezt akis játékot, és nem érdeklik a realitások. Más kérdés, hogy sok ember előtt inkáb lejáratja magát. De végülis szemmel láthatóan vannak akik szeretik a dilinyósokat is. Részben te is oka vagy amiért egy ilyen nyomorult lett belőle.

    Azért azt figyelmen kívül hagyod, hogy azt állítja, ő megfejtette a fizikusok legnagyobb problmáit, és amit ő mond, az a tuti, a többiek meg egyszerűen buták. Ezt egy nagy halom halandzsával igyekszik alátámasztani, aminek az a végkifejlete, hogy ő egy zseni. Ez szerinted nem gáz? Tényleg azért van ez a topik, hogy ilyenek parádézzanak itt? Mivel rosszabb az, ha valaki csak flémelni jár ide, és gyogyósoknak osztja az észt?
  • forrai
    #877
    Kipinil- nagyon igazad van!
    De be kell lásdd, mindez miattunk van így! Mert ha a tudomány képes úgy elszakadni tőlünk... pontosabban mi tőle..., hogy számunkra ellenőrizhetetlenné válhasson, akkor a tudós barátaink azt tehetik, amit akarnak- pont ahogyan egy kuruzsló...
    Így nem tudhatni, vajon nem ilyesmi járhat az eszükben, amikor egyszerűbben is megmagyarázható dolgokból minket elbűvölő, színes léggömböt fúnak? Vagy talán azért teszik ezt, mert mi is pont azért fizetünk, hogy olyant lássunk? Nehéz kérdés ez, de érdemes a végére járni!
    Düremat "Fizikusok" komédiája feszegeti a kérdést: Isten olyan agyat adott az embernek, hogy megérthesse a világot, a fizikát!

    Én ezt úgy szoktam magamnak fordítani: "A Tudatos Létezés minden megismerhető, és megismerhetetlen egyede és történése egymással kompatibilis tudattal rendelkezik!"
    Nem arról van szó,hogy mindent mindenkinek tudnia kell, mert az lehetetlen!
    De hogy legalább ne álljon szembe a tapasztalataival, és annak következményeivel!
    Vagy tévedek? Beszéljünk róla.

  • uwu
    #876
    Már megint a bilibe lóg a kezed.
    Nézdd meg inkáb az árapályos képletedet, és hasonlítsd össze mekkora a különbség ahhoz képest amit én írtam! Az árhullám egy viszonylag mérhető dolog. Várom a magyarázatot, miért nem kilóméterekben mérhetű hullámok csapkodják a partot.
  • uwu
    #875
    Egyesekkel ellentétben, én nem érzek kényszert arra, hogy újradefiniáljak olyan dolgokat amivel mások a szakterültükön foglakoznak. Én nem végzek kutatómunkát, én csak használom a fizikát.
    Ezért aztán nem is tudnék semmi újat mondani.
    Ezek a buta tudósok egész használható eszköztárral látnak el. Amit te csinálsz az viszont tök használhatatlan. Értem én, hogy szeretsz gondolkodni, ez nagyon pozitív, de ajánlanám figyelmebe az aláírásom, mielőtt kikiáltanád magad prófétának.
  • forrai
    #874
    Ha én egy menő fizika-tanár lennék, a legjobb tanítványaimat a CERN- be küldeném, bozonüldözésre, a legrosszabbnak pedig megmondanám: foglalkozzon a klasszikus fizikával, tömegvonzással, tehetetlenséggel, árapállyal, különben nem kap rétest estére.
    Biztos ő lenne a legsikeresebb!
  • kipinil
    #873
    Szobatudós, megélhetési-tudós és valódi tudós. Mi a különbség köztük?

    Egyébként ez nem tudósklub, ezért ide bárki járhat. Engem csak a tudomány iránt érzett tisztelet hiánya aggaszt. ...és persze az mégjobban aggaszt, hogy mostanában (értsd: az utóbbi kb 15 évben) maguk a tudósok viselkednek tiszteletlenül a tudomány iránt.

    Ugyanis a tudomány számomra az, ami válogatás nélkül(!) igyekszik megszerezni mindazt a tudást, ami az emberek, az emberiség számára egyáltalán elérhető, megtudható. Ezt a tudáshalmazt azután rendszerezi, gondozza, tanítja.

    Ha viszont egy tudós kijelenti, hogy a közpénzen kapott fizetése ellenére ezt vagy azt a dolgot nem hajlandó vizsgálni, -mert meggyőződése, hogy olyan dolog nincs is-, akkor azt én a tudomány iránti legnagyobb fokú tiszteletlenségnek tekintem és elküldeném 10 évre kapálni, hogy észheztérjen.

    Milyen jó, hogy ide nem tudósok járnak...
  • remark #872
    Ez igazán művelt megfogalmazás volt! Ha uwu ilyen intelligensen küldene el melegebb éghajlatra, akkor attól függetlenül nevezném zseninek, hogy hányszor szól hozzá érdemben egy témához.
  • forrai
    #871
    Bocsi, igazad volt.
    Ő menjen az MTA-ba.
    Én soha nem voltam ott, de biztos jó kávét főznek...
  • forrai
    #870
    Menj a frankón tudósok gyüjtőhelyére, ahol udvarias kávézás közben alkítják azt a sületlenséget, ami neked tetszik, és amit hamarosan összefoglalni szándékozok.
  • forrai
    #869
    Valaha megsértődtem azért, mert egy topikomat kitiltották a tudományos kategóriából. Éppen a Hold árapálytávolodásáról szólt.
    Azota megértettem, hogy a tudománynak való minősítés csak közmegállapodás kérdése.
    Tudományos az olyan tehetetlenség is, amelyről csak beszélünk, tehetetlenül.
    uwu- tudós barátom- írj egy definiciót a tehetetlenségről, hivatkozd le, hogy a sajátod vagy bárki másé, azután majd kifilézhetjük.
    Mert eddig csak én irtam kettőt is, egy jót, meg egy rosszat ti nem reagáltatok reá.
    Ha viszont te irsz egy mégjobbat- én megrendülten visszavonulok, és nyilvánosan szuper zseninek nevezlek, magamat meg nagy szamárnak.
    Na, ez már talán elég, hogy végre megengesztelődj irányomban?
  • 6teen
    #868
    Szvsz szerint ezen topicok nem a frankón tudósok gyűjtőhelye. Ők szerintem máshol vitatkoznak, művelten, és nem küldik el egymást az időben vissza a születésig. Én is csak egy laikus vagyok, némi olvasottsággal, és ezért elképzelhető némi tudatlanság is tőlem.
    De ha Te agyas tudós vagy, és nem birod elviselni mások esetleges tudatlanságát, akkor van az MTA.
  • remark #867
    Engem tényleg csak az érdekel, ami értékeset az emberek mondanak, ezért "kivételezek veled", azaz ezért nem érdekel hogy te miről magyarázol akár itt, akár máshol (NWO, A magyar őstörténelem). Majd ha leteszel valami értékeset is az asztalra, akkor majd odafigyelek rád.
  • uwu
    #866
    Hát ez van, téged is elküldtelek már anyádba, hozzá sukhattál volna, hogy ilyen vagyok. Mit kell ezen kiakadni? Te annyila liberális vagy, hogy tényleg csak az érdekel amit az emberek mondanak nem? Tudni véled mi az ami értékes igaz? Miért velem kivételezel? Pontosabban miért azokkal akik nem a gonosztudósos összeeskübős világgal szórakoztatják egymást egy tudományosnak nevezett topikban?
  • uwu
    #865
    Vanank azok is, olvass vissza!
    Csak miután átlépnek rajta, és figyelmen kívül hagyják a cáfolatot, mégis mit tehetnék?
    Csak leírom amit gondolok.
  • kipinil
    #864
    uwu, ez egy gyöngyszem tőled. Két ilyen mondat egymás alatt? Ilyen baromságot is csak te tudsz elkövetni:

    "Például a tudományos témába való trollkodás is nevezhető ennek.
    Tényleg rendhagyó amiket mond, csak mellette hülyeség."

    Te vagy itt az egyik troll és még neked áll följebb? Szerintem nem érdemes elolvasni a bejegyzéseidet, annyira topkirombolóak, annyira demoralizálóak.

    Ha nincsenek tudományos érveid, miért vagy te egyáltalán egy tudományos topikban?
  • remark #863
    Te nem vagy azon a szinten, hogy megmond nekem, hogy mi számít bődületes ökörségnek, és mi nem. Az én világomból nézve az a bődületes ökörség, amit te irkálsz.

    Pl. azt már sikerült felfogni, hogy ki gyártja a pénzt, hogyan gyártja és miért?

    "Ha visszaolvasnál rájöhetnél, hogy nem alaptalanul vádoljuk ezt a szerencsétlen udvari bolondot."

    A stílusát vagy a hangnemet is érte kritika. Erre reagáltam, hogy talán nem véletlen az, hogy olyan a stílusa, amilyen. Néha én is nehezen őrzöm meg a nyugalmamat és higgadtságomat akkor, mikor leökröznek, mint ahogy te újfent megtetted. És ha pl. megnézed, hogy kettőnk közül ki volt többet parkolópályán itt a fórumon, akkor azért képet kaphatsz arról, hogy kinek kellene a stílusán csiszolnia. dronkZero barátoddal egyetemben.

    Úgyhogy mielőtt valakit elintézel ennyivel, hogy egy udvari bolond, talán érdemes lenne végiggondolnod, hogy neked mi szereped volt abban, hogy ilyenné vált a stílusa, amilyen most. De tudom, hogy ez nem érdekel, világosan érésünkre adtad, hogy te a hangulatkeltés miatt jársz a fórumra. De ha így van, akkor pl. most mit akarsz megmagyarázni?
  • uwu
    #862
    Ez szép, csak a rendhagyó dolgok közt is van ám többféle is.
    Például a tudományos témába való trollkodás is nevezhető ennek.
    Tényleg rendhagyó amiket mond, csak mellette hülyeség.
    Már többször kifejtetted, hogy van joguk az embereknek csacsiségokat beszélni, és hinni benne. Hát joguk az van, de mi értelme ennek? Miért jó, ha valaki azzal henceg, hogy ő saját magát zseninek tertja?
    Ez amit itt művel kifejezetten káros. Ehelyett lehetne ám értelmes dolgokkal is foglakozni.
    Az a baj, hogy te és a hozzád hasonlóak nem tudják mi az ami érték. A bődületes ökörségek nálatok ugyanannyit nyomnak mint egy igazi tudományos eredmény. Őkörségből végtelen sokat lehet gyártani, hasznos dolgot nem olyan könnyű. Azért írok ilyen éles kritikákat folyton a magadfajták agymenéseire, mert az általános ismeretek terjedését ellehetleníti a hülyeségek áradata. Az átlagember még butább lesz, mert az értékes tudás helyett felesleges dolgokat kap, hülyén fog maradni, és a téves hitéből adódóan mindig gátja lesz a haladásnak. Azt értem, hogy meg vagy elégedve a szinteddel, de ne csinálj már a hülyeségből divatot!

    Ha visszaolvasnál rájöhetnél, hogy nem alaptalanul vádoljuk ezt a szerencsétlen udvari bolondot. A valóságban nincsenek több tízezr méteres árhullámok, ahogy a képleteiból kijönne, és ha létezne a taszítás amiről beszél, nem okozna tehetetlenséget, stb. Ezeket csak úgy mondja, szórakozásból mert jól hangzik, de igazából semmi értelme.
  • remark #861
    Mindenkinek megvan a maga érdekes stílusa. Nekem is.
    De gondolom azzal a jelenséggel is tisztában vagy, hogy mindenki, aki valami rendhagyót mer állítani, az automatikusan megkapja a magáét, benne hideget-meleget vegyesen válogatás és ész nélkül.
  • remark #860
    Régóta bűn látni, érteni dolgokat, és ennek következtében kilógni a sorból. Talán azóta, mióta ember az ember.
    Ismered Kurt Vonnegut Harrison Bergeron novelláját? Na, egy ilyen világban tényleg mindenki egyenlő, és tényleg mindenki boldog, mert nem kell az olyanoktól tartani, akik valami olyasmit vélnek érteni amit a többség nem...
  • forrai
    #859
    "Az egész Mars rajtunk röhög"
    Csak amíg oda nem érünk...
    Utána majd zokogni fognak!
  • forrai
    #858
    Hello Bnum, üdv.
    Tudtad e, hogy azt a könyvet a vakokokl is olvashatják- Brayle írással.
    Csak a lelki vakok nem, hiába látók.
  • forrai
    #857
    gothmog- te is indexes lehetsz...
  • forrai
    #856
    Én "arccal" fordulok mindig a fórumok felé.
    Ti pedig a hátsó nicketekkel felém...
    Nem túl udvarias, de szórakoztató.
    Hogy mennyit böfögsz Te is itt az illememről, a gravitáció helyett?
    Mondtam már- nem nektek írok!
    Egyszer végre majd csak lemászik a fáról, aki elolvassa, és megérti és azt mondja : kezeit csokolom, remélem, jól tetszik lenni?
  • forrai
    #855
    Csak mert megmerem kérdezni: mi a tehetetlenség definiciója?
    Te tudod- gothmog?
    Hogy miért keresik örült módon egyesek a tehetetlen és súlyos tömegek azonosságát?
    Hiszen az, hogy ez Newton után még évszázadokkal is így van, az iszonyú szégyen mindannyiunkra, az egész "emberi mit tudom én, micsodára..."!
    Hogy utána még (tudati)töltéseket is akarjunk megtalálni?
    Nem, ez kibirhatalan...
    Az egész Mars rajtunk röhög...
  • Bnum
    #854
    Olvastam egy novellát, "A Vakok Országa" a címe.
    Tanulságos olvasmány.
    Nem az számít ki érzékel többet, hanem kik vannak többségben.
    A kisebbség érthetetlen fogalmakat emleget és képtelen beilleszkedni a többség életébe. Nincs más megoldás meg kell "műteni".

    Szerencsére itt ez nem olyan egyszerű. :O)
  • gothmog
    #853
    Az illemnek ehhez semmi köze. Ahhoz van köze hogy miért fordít neked hátat bármelyik fórum, ahová beteszed a lábad.
  • forrai
    #852
    Kedves Gothmog. Csinálj statitisztikát, osszad el a sajnáltató soraimat, a tárgyban leírtakkal.
    Azután a te sületlen észrevételeid a te általad leírt tárgyiakkal.
    Azután oszd el a kettőt egymással, és vonj belőle logaritmust.
    Izé- következtetést...
  • forrai
    #851
    Miért veszítek rossz néven, ha nekem örömet okoz, ha valakinek örömet okozhatok? Ezért már csak kijárna egy dícséret az erkölcsi érzelműektől!
    S lám- erre senki nem reagált!

    De lennétek szívesek végre erről a k...a gravitációról is írni?
    Hogy mitől válhat vektorrá, ami nem az?
    Miért huzza be mindenki azt a bizonyost? Csak másokat szerettek kritizálni? Én is szeretnék másokat- ugyanolyan jogom van hozzá!
  • forrai
    #850
    A "tudomány" majd úgy csavar az ujja köré titeket, ahogyan egy erdei banya tenné.
    Mert már sokszor most is ez teszi!
  • forrai
    #849
    Nézd, te csak 60, én meg 65 éves vagyok.
    Tudom mi az illem, nekem még tanították.
    Nem vagyok se mártir, se szégyenlős, és nem gondolom magam zseninek- azért mertem irni, amit irtam.
    De egyszerűen nem tudom, hogy mit irjak az olyan trolloknak, akik csak gyalázkodni tudnak, és egyetlen kérdésemre, és felvetésemre se válaszolnak!
    Csak azzal, hogy "te hülye vagy, és hogy az ilyeneket ismerem" (mint én).
    Bár írna végre le egy nyavalyás tehetetlenség definiciót már valaki, ami legalább kicsit emészthető!
    De Te is inkább csak engem támadsz? Hát tudd meg- nehéz falat vagyok!

    Most pedig írj nekem azonnal egy tehetelenség definiciót!
    Legalább egyet, vagy akár tíz különbözőt!
    De egyet se tudsz, mert: nincs!
    Azután pedig illemre taníthatsz!
    Szajkózzátok, amit tanítottak, de hogy mögé nézzetek, mi van ott, már nem.
  • 6teen
    #848
    Igazad van! Én csak arra akartam felhívni forrai figyelmét, hogy vannak, akik a kötözködésben élvezkednek, és minden alkalmat ki is használnak.
    A kötözködés nem egyenlő a vitával.
  • kipinil
    #847
    Miért, itt ez a trágárkodó, a másikat folyton megalázni akaró szemét stílus megy. Más fórumokban az ilyesmit nem tűrik. Persze akkor nincs is ennyi beírás mint itt. Sőt, van ahol ennek hiányában szinte halott a fórumozás. Kérdés hogy akkor melyik jobb?
  • 6teen
    #846
    Ez a #839-ra szólt
  • 6teen
    #845
    Ilyeneket nem kellene írnod, mégha igaz is: "S így bizonyára örömet okoz neked, hogy egy ilyen kiválóságot, mint én, gyalázhatsz."

  • gothmog
    #844
    Te meg gondolom az ügyvédje vagy.
  • kipinil
    #843
    Szerintem meg csak azért nevezed "filozófikus hablatynak" mert nemérted. Sőt, valószínűleg egyszer sem olvastad el és mégis van róla véleményed. Megmondom mi ez: tudatos fórumrombolás.
  • gothmog
    #842
    A kérdés csak az, mi a fontosabb. A megismerés -akár a te elméleted mentén, már ha egyáltalán létezik- vagy a mártíromságod? Mert egyelőre tíz kommentből nyolcban sajnálod vagy sajnáltatod magad, egy filozofikus hablaty. Egy meg arra kell, hogy előadd, a tudomány többi része szerinted milyen mulatságosan ostoba. Hiszen te pl. tudsz vicceseket mondani, meg nicknevekkel tréfálkozni. haha. Az megvan, hogy akik nevetnek, azok esetleg nem veled nevetnek hanem rajtad?

    Sarkított példa, de ott van pl. Grigorij Perelman A fickó megcsinálta a bizonyítást, tudta hogy igaza van, publikálta (illetve feltette a netre), és a továbbiakban magasról tesz rá hogy a világ többi része mit gondol róla. Ugyanis ő tudja hogy igaza van. Persze, most már a világ többi része is tudja, de őt ez sem érdekli.

    Te meg itt sírdogálsz hogy senki nem ért egyet veled abban, hogy szerinted te mekkora zseni vagy.
  • forrai
    #841
    Ha valamely részecskéket olyan (tudati) töltések alkotnak, amelyek a mi univerzumunkban nem, vagy csak ritkán, vagy nem ebben a tartományban fordulnak elő, akkor azokat nem, vagy csak ritkán, és csak más tartományokban lehene észlelnünk.
    Ha viszont nincs tömeg töltésük is, akkor nem érzékelhetjük a tömegvonzásukat, és inerciájukat, mert azokat csak tömegtöltéssel rendelkező részecskék kelthetik és érzékelhetik.
    Így nem lehetne ráhatásuk pld. egy galaxis mozgására.
    Arra legfeljebb a külső (szülő) univerzumunk tömegtöltései hatnak.
    Csak valamely egyedüli Big-Bang univerzum létezéséhez van szükség olyan sötét tömegekre, amelyeknek nincs, sőt- nem is lehetne tömegvonzása, (és tehetetlensége).