64011
Ez az általános segélykérő topic, itt tedd fel az olyan kérdéseket, amelyekre néhány mondatos válasz valószínűleg elegendő lesz, ne nyiss új topicot emiatt.

A felesleges új topicok nyitása (és az oda beírt idióta reakciók) mind büntetőpontokkal lesznek jutalmazva (a reakciók súlyosabban).
  • uikka
    #62209
    Sziasztok!

    A problémámmal már szétnéztem a google-on, de úgy érzem hogy inkább felteszem a kérdésem itt.
    Szóval a helyzet a következő: A gépem paramétereit megadom, ha kéritek, de egyenlőre a diagnózist írom le.
    A gépem már jó ideje rosszalkodik és egészem mostanáig a RAM-ra gyanakodtam, ám a mai napon teljesen meglepett.
    Ugyebár a fájlok hibás olvasását és az egyre sűrűsödő rendszerösszeomlást (becsíkozódik a képernyő és megfagy), valamint kékhalált a RAM meghibásodására vezettem le, ugyanis a HDD nemrégiben lett cserélve, a HDSentinel nevű program 99%os kondíciót mutatott, valamint egy memóriateszt során szintén a RAM tűnt a ludasnak.
    Ma azonban megfagyott a gép olyan szempontból, hogy a kurzor töltött, meg működött a háttérben a teamspeak, de nem reagált semmi kattintásra, így kis várakozás után újraindítottam, és nagy szörnyűségre immáron nem jutott csak az alaplap logojáig (nem adott ki semmijen kattogó hangot a winchester), ahonnan pedig betudtam lépni a biosba. Ott a boot eszközöknél csak a CD/ROM-ot látta, így jött a nagy pánik, hogy oda az adat. A gép megbontása és a kábelek megmozgatása után elindult szépen a gép és el is kezdtem lementeni az adatokat, űm azóta 2-szer is meghalt a gép, ám szerencsére újra tudtam indítani, ám nem tudom meddig marad életben.
    Nem tudom, hogy most a hdd haldoklik, vagy valami más alkatrész?

    Köszönöm válaszotokat.
    (Elnézést ha érthetetlenül fogalmazok)
  • plu604
    #62208
    Végül is ez lett - szerencsére az eladó készségesen cserélte, már úton van az új. :)
  • gforce9
    #62207
    "Valami ötlet, hogy mivel lehetne próbálkozni?"

    Hát ebből a leírásból elég egyértelmű a megoldás. A vga-t ki kellene cserélni. Habár okozhatja ezt más is, de elenyészően kevés eséllyel. Minden leírt dolog erre utal. Amúgy ad ki analóg jelet a 960 a dvi-on keresztül, dvi -dsub adapterrel lehet "kiszedni" belőle. De gyanítom nem lesz változás.
  • plu604
    #62206
    Sziasztok,

    A minap szereztem be egy új gépet, viszont volna vele egy kis gond, megpróbálom a lehető legrészletesebben leírni.
    A probléma az, hogy rengeteg horizontális, fehér, viszonylag vastag vonalat jelenít meg a képernyő, amikre ha ráviszem az egeret pl., elugrálnak.
    A probléma már a bios screen alatt is tapasztalható, csökkentett módban is.
    A gépet összeraktuk, először egy hdmi->analóg adapterrel lett összekötve a monitor, mert a videokártyának nincs analóg kimenete (geforce gtx 960), kapásból nem volt semmi gond, elindítottuk, a monitor autoconfigolt, beléptünk biosba megnézni hogy minden rendben-e, újraindítás, és megjelentek a csíkok.
    Először azt hittük az adapter miatt, vettünk egy hdmi kábelt, már azzal van összekötve a videokártya és a monitor, de a probléma továbbra is fennáll.
    A monitor biztosan jó, másik laptopot hdmi kábellel rákötve nem jelenít meg csíkokat. A windowsnak nincs köze, mert már bios alatt is megjelennek, még windows telepítés előtt is megjelentek.
    Raktunk fel egy windows, videokártya drivert, semmi. bios upgrade, bios downgrade, bios reset (elem kivesz, jumper átpakol, jumper visszapakol, restart) megvolt, semmi hatás.
    Csökkentett módban ugyanúgy megjelennek a csíkok.
    Eleinte látta az eszközkezelő a VGA-t (kiírta hogy gtx 960, de sárga felkiáltójellel), később addig próbálgattunk mindenféle lehetséges megoldást hogy már azt sem.
    A felbontást nem lehet állítani a windoswban (szürke), csak 800x600-ban fut.
    Videokártya kivétel meg visszarakás is megvolt, semmi eredmény.

    Valami ötlet, hogy mivel lehetne próbálkozni?
  • gforce9
    #62205
    Elvileg igen, de a tuning nem garantált dolog, csak lehetőség, ami vagy bejön vagy nem. Az esélyek %-áról nyilatkozni nem tudok. Ugyan szervizelek, de tuningot nem vállalok. Ha valaki többet akar kihozni a gépéből, mint a gyári default, akkor mindenki úgy oldja meg magának ahogy tanulta :) Most így belegondolva számtalanszor órajeleztem már alul egy-egy halódó gépet, hogy néhány hónapot még kihúzzon, míg összejön a pénz a cserére, de felül sohasem. :)
  • bardocz
    #62204
    Hát, bár ma hidegebb van, de visszaraktam a gépház oldalát, szóval kevésbé szellőzhet, és egy hosszabb folyamatos terhelés alatt sem fagyott meg. Lehet a cpu a hiba forrása tényleg. Pedig elvileg ezt akár 4GHz-ig is lehet húzni mindenféle nehézség nélkül.
  • bardocz
    #62203
    A másik a külső hőmérséklet. Jó lenne, ha a cpu lenne a baj forrása.
  • gforce9
    #62202
    1 különbség van, a cpu defaulton megy ha jól gondolom. Lehet, hogy ennyire egyszerű a megoldás, de persze még nyúzni kell.
  • bardocz
    #62201
    Kipróbáltam, hogy visszarakom a gépház oldalát. A hőmérsékletek szinte semmit sem változtak. Újraindítást még nem sikerült elérnem. A vga ventije alig pörög többet, szóval a szellőzéssel annyira mégsincsen gond.
  • bardocz
    #62200
    Persze ma nincs olyan meleg...:)
  • Mike333 #62199
    Majd este megnézem mert most melózok.
  • gforce9
    #62198
    Simán elképzelhető: Áram kihúz, CMOS jumper megkeres, zár 10 mp után vissza a helyére és kész. Ha a jumpert nem leled, akkor az is megteszi, ha kikapod az elemet fél percre. Ha az elem két pólusát összezárod akkor az eredmény tutibb. Természetesen csak kikapcsolt és !teljesen áramtalan! állapotban, tehát 220-as kábelt húzd ki.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.06.15. 12:51:16
  • Mike333 #62197
    De most ezért nincs kép mert nincs engedélyezve?
  • Vadnokedli
    #62196
    CMOS Resettel újra tudod engedélyezni, meg minden más beállítást gyárira visszaállítani.
  • Mike333 #62195
    Igen úgy van a sorrend ahogy írtad. Megy az alaplap, be is bootol a windows csak képet nem ad. Még mikor benne volt a vga akkor letiltottam az integráltat, de így hogy nincs kép nehezen tudnám engedélyezni.
  • gforce9
    #62194
    Nem tudom jól értem e: HDMI kimenet a gépen >> HDMI kábel >> HDMI-DVI átalakító >> DVI monitor bemenet.

    Ez a sorrend? Ennek így mennie kéne.

    Egyébként oké, hogy képet nem ad, de vajon elindul e az alaplap normálisan? Tehát beindítod a gépet és a hdd látszik hogy dolgozik? Bootol a windows egyátalán? Nem e esetleg az történt, hogy mikor a vga-t kivetted, por került olyan helyre ahová nem kéne. Teszem fel a ramokhoz és azért nem ad képet, mert el sem indul az alaplap?

    Vagy esetleg nincs letiltva az integrált vga biosban? (nem tudom le lehet e egyátalán, de elképzelhető)
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.06.15. 10:33:45
  • Mike333 #62193
    http://www.aqua.hu/files/pix-image/86/gigabyte-ga-z97p-d3-rev-10-alaplap-194616.jpg Jelenleg a hdmi csatlakozóba van dugva a hdmi kábel.
    http://www.evilbox.ro/blog/wp-content/uploads/2013/10/DVI-I-to-HDMI.jpg Ennek az átalakítónak a Dvi része van a monitorban és értelemszerűen a hdmi végében pedig a hdmi kábel és nincs jel ha bekapcsolom a gépet. Vagy máshova kell dugni egy másik kábelt az alaplapon?
  • gforce9
    #62192
    jó vadászatot :)
  • bardocz
    #62191
    Visszaállítottam, majd holnap nyúzom. Aztán talán kiderül.
  • gforce9
    #62190
    Cput mindenképp állítsd defaultra. Utána teszt. Ha marad a hiba akkor haladj tovább. Egyszerre csak 1 dolgot próbálj, mert különben nem fogod tudni, hogy mitől is javult meg.
  • bardocz
    #62189
    Körbekérdezek majd. Procit is tuningoltam, nem tudom összefüggésben lehet-e, itteni leírás alapján cisnáltam, elvileg stabilnak kéne lennie, csak a szorzót állítottam át. Csinálok majd egy bios defaultra állítást, hátha. Bár ettől még néha csinál olyat, hogy felpörög 4ezerig a vga hűtő, 86 fog, kilépek, vissza, és ugyan az már csak 2,3ezer és 80 fok. Valami valszeg van vele. Ház oldala már egy ideje le van véve, egy ventilátor benne meg van halva.
  • gforce9
    #62188
    Sajnos 100%-ban nem zárja ki ez sem a tápot, csak valószínűtlenné teszi. A melegedést esetleg tesztelheted úgy, hogy leveszed az oldallapot, hogy változik e tőle valami. Esetleg oldalbalövöd egy szobavetivel a gépet tesztképpen levett oldallappal. Ha a hiba csökken, netán elmúlik akkor már igazolható a melegedés, de még ez sem bizonyosság. Sajnos a webshopoknál ez a vacak, a garancia, főleg akkor, ha nem tuti a bűnös a hiba meg nem azonnal jelentkezik. Nincs valami ismerősödnek valami elfekvő vga-ja? mondjuk elmegy nyaralni és addig odaadná? :)
  • Mike333 #62187
    Esetleg ha számítana egy Samsung S24B300-as monitorom van.
  • bardocz
    #62186
    Ami kizárná a tápot az az, hogy ez csak azóta van, amióta új vga van(ami amúgy kevesebbet is fogyaszt). Garanciás, lehet az iponnak kéne írni, csak ha azok is úgy intézik mint némelyik másik, hogy kipróbálják 5 percre, akkor cseszhetem, csak fölöslegesen utaztam.
  • gforce9
    #62185
    Sajnos csak azt tudja mutatni egy szoftver, amit az érzékelők mérnek. Szóval nem nagyon lehet kideríteni azt, hogy mondjuk balról a második ram az milyen hőfokon megy, azt meg nem javaslom, hogy menet közben tapogasd végig a kártyát. :) Sajnos az ilyen hibákat hatékonyan csak cserealkatrésszel lehet gyorsan és kétséget kizáróan kiszűrni. Addig csak tippelni lehet, ami lehet jó tipp is, de csak tipp marad. :(
  • Mike333 #62184
    Rádugtam a Dvi->Hdmi végű kábelt a monitorra, a hdmi végét meg az alaplapba és nem érzékeli a jelet. Pár másodpercig váltakozik analóg és digitális közt majd fekete lesz a monitor :S
  • bardocz
    #62183
    Hm, erre nem is gondoltam. Sajna nem tudnám tesztelni semmivel. Van valami ami mutat más hőmérsékletet is? CAM meg gpu-z csak a gpu-t mutatják. Ami amúgy 80 fokos folyamatosan.
  • gforce9
    #62182
    Ha csak játék alatt csinálja és csak egy idő után akkor valószínű melegedés lesz. Az hogy a GPU-ra jó hőmérsékletet mutat, attól még egyéb része a kártyának lehet melegebb, mint kellene. Általában hibás alkatrész a kártyán szokott ilyet okozni. Még alapjáraton elmegy, de ahogy terhelést kap elszáll. Egy kölcsön VGA-val érdemes lenne tesztelni. No persze lehet táp is.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.06.14. 19:46:57
  • gforce9
    #62181
    Ismerem az alaplapot sok átfutott már a kezem alatt. Nem kényes a ramokra, elmegy minden vacakkal. A nagyobb veszély abban van, ha a meglévő ramod és az új nem akar együtt dolgozni. Tehát lehetőleg olyan helyről vásárolj, ahová, ha nem okés mégsem, vissza tudod vinni.
  • bardocz
    #62180
    Nekem eléggé randommá vált ez. Witcher3 egy patch után pl jobb lett, de assetto corsával eddig egyszer sem csinálta. Mondjuk rövidebb ideig játszottam vele többnyire.
  • Vadnokedli
    #62179
    Nekem GW2-nél bizonyos effekteknél csinálta a story módban, ugyan azon a helyen.
  • bardocz
    #62178
    Rögtön csinálta, vagy kellett hozzá idő? Mert nekem azért egy ideig fut, most olyan fél órát ment folyamatosan maxon az AC, W3 mondjuk megcisnálja hamarabb is ha olyan kedve van.
  • Vadnokedli
    #62177
    Nekem táp miatt csinálta ezt. HEXA 500. Hiába evett max 2/3-ot az 500Wattbol egy-két erőteljesebb játéknál lehalt a gép
  • bardocz
    #62176
    Mindenképp DDR2-es ramot nézz bele. A felsorolt kompatibilis ramok között biztos nincsenek benne az újabbak, mivel viszonylag régi alaplap lehet, így azokkal már nem tesztelték. Esetleg nézd meg most milyen ramod van, és ahhoz hasonlót keress, frekvencia meg méretben.
  • bardocz
    #62175
    Valami ötlet, hogy játék közben miért indulhat újra a gép? Semmi sem melegszik túl, újraindulásnál nincsen kékhalál, nincsen sípolás, semmi. Néha újraindulásnál először ki kell választanom, hogy normálban induljon el.
  • VinylToy #62174
    Ehhez az alaplaphoz szeretnék memóriabővítés céljából vásárolni memóriát! Laikusként fogalmam nincs, hogy a gyártó oldalán feltüntetett támogatott memória modulokon kívül például 2 Gb-os darabokkal működne-e? Hardveraprón nézelődtem, kérlek segítsetek, hogy melyik fajtát érdemes megvásárolni.

    Köszi előre is.
  • Ekos
    #62173
    Köszönöm!

    MAC címet is klónoznom kellett mert a d-link routerén csupa nulla volt.
    Most már jó, kikapcsolt gépek mellett is megy a wifi és egyik számítógéptől sem függ a másik internet elérése.
  • gforce9
    #62172
    modem->dlink wan

    dlink 1-4 -ig ---> tplink, pc, trenda.

    A tplink és trenda routereknél NE a WAN portba dugd a bejövő kábelt valamint tiltsd le rajtuk a dhcp-t. Így AP-vá válnak és 1 központi router lesz csak a dlink.

    TPlink és Trenda beállítása:
    A dhcp tiltását, hogy ne kavarodj össze úgy érdemes, hogy rákötöd őket egy gépre 1-4ig porton. Más nem is kell. Böngészőben a konfig felületen változtass IP-t a routereken (ha véletlenül ugyanaz az ipjük mint a központi dlinké az bekavarhat.) beállítod a wifit (ssid, jelszó) utolsó lépésként letiltod a dhcpt.
    Tehát az ipk a következők lesznek példaként: dlink 192.168..1.1 tplink 192.168.1.155 trenda: 192.168.1.156. (egy tartományon legyenek, akkor tuti nincs gond az elérésnél)
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.06.13. 14:01:35
  • Ekos
    #62171
    A cisco az modem azt szerintem nem tudom bridgebe tenni.
    A cisco-ból a d-linkbe megy onnan 3 kábel a 3 szobába ahol van a wifi s router.
    A középsőbe pedig a d-linkből kábelen egy pc re.
    Utoljára szerkesztette: Ekos, 2015.06.13. 12:10:38
  • Zoli007
    #62170
    TP-Linket és a Tendát tedd AP üzemmódba a Ciscót meg bridgebe, és úgy működnie kellene.