64011
Ez az általános segélykérő topic, itt tedd fel az olyan kérdéseket, amelyekre néhány mondatos válasz valószínűleg elegendő lesz, ne nyiss új topicot emiatt.
A felesleges új topicok nyitása (és az oda beírt idióta reakciók) mind büntetőpontokkal lesznek jutalmazva (a reakciók súlyosabban).
A felesleges új topicok nyitása (és az oda beírt idióta reakciók) mind büntetőpontokkal lesznek jutalmazva (a reakciók súlyosabban).
-
Lacko86 #62611 Szevasztok!
Néhány nappal ezelőtti újratelepítettem a gépemet, azóta rendszeresen teljesen random időközönként (lehet ez fél óra, vagy akár 2-3 óra is) teljesen lefagy és csak az újraindítás segít neki. Újraindítást követően nem ír ki semmit, minden úgy megy mint korábban. Eseménynaplóban ennyit találtam "A rendszer úgy indult újra, hogy előtte nem állt le megfelelően. Ez a hiba azért fordulhatott elő, mert a rendszer nem válaszolt, összeomlott vagy váratlanul megszűnt az energiaellátása." Eseményazonosító: 41.
Úgy rémlik, hogy korábban is ugyanezt a windows-t telepítettem fel rá, ami ment legalább 2 évig, de semmi ilyet nem tapasztaltam.
Megnéztem a hőmérsékleteket Everesttel, nekem teljesen jónak tűnnek 30-40°C körül minden.
Merre lenne érdemes keresgélni? Mi okozhat ilyen hibát? -
gforce9 #62610 Sok esetben ilyenkor csak a fejléc sérül. Sokféle adatmentő program létezik, valamelyik vissza tudja állítani, van amelyik nem.
Stellar Phoenix Windows Data Recovery - Technical
Pl ez a szoftver elég jó hatékonysággal dolgozik képek tekintetében, elsősorban a jpg formátumnál.
Használtam még olyat hogy: Digicam Photo recovery, de sokfajta létezik. Kicsit fórumozgatni kell.
UI: A barátod fejét meg kéne simogatni, hogy partíciót konvertálgatott olyan meghajtón, amin pótolhatatlan adatok vannak és mentést sem készít róluk..... -
TomBond #62609 Egy ismerősöm véletlenül konvertált egy hdd-t MBR-ből GPT-be (vagy fordítva), és az összes számára fontos fotója elveszett. Különböző helyreállító programokat próbált, amiknek egy része látja a képfájlokat, de visszaállítás után nem nyithatóak meg. Van valami lehetőség (vagy program) a helyreállításhoz? Fontos lenne, mert 5 éves munkája veszik el ha nem tudjuk megmenteni. -
#62608 Volt már hogy jelzett valamire(aszem HDD volt az),de mikor közelebbről megszagoltam a "gyanús eszközt" valóban égett szaga volt(meg a nyák színe is sötetebb volt az egyik chipnél).
Utoljára szerkesztette: gergely1991, 2015.11.08. 17:36:38 -
#62607 Skype egy rakás szar. Felraktam, se kép se hang, semmi.
2015. -
zsoltia #62606 Sziasztok!
Egy olyan gondom lenne, hogy ha haverokkal játszunk és közbe skype-olunk akkor a skype-ban akad a hangom.
Kipróbáltuk, hogy csak játszok de nem vellük és skype-olunk akkor nincs akadás.
Valakinek ötlete, hogy ez miért lehet?
Köszi elöre is! -
SENTINEL59 #62605 Sziasztok! Az lenne a kérdésem hogy win 10 nél pc-n miért nem tudom bekapcsolni a tartózkodás hely funkciót?(értelem szerűen most kikapcsolt állapotban van). A módosítás gomb ki van szürkítve,ha rákattintok kéri az engedélyt a változtatásokhoz,de hiába kattintok az igen gombra nem történik változás.Esetleg valaki tud valami megoldást?Előre is köszönöm. -
Blum #62604 Nekem belevan "égetve" a gép BIOS-ba (asszem), akkor még 8.1 reinstall után automatikusan aktiválta. Nem tudom, hogy Lenovoéknál hogy működik ez. Windows topikban kérdezd meg, mert nekem rémlik valami szériaszámos-telefonos aktiválási lehetőség is. (vagy még nem ittam eleget..:D) -
gforce9 #62603 Menni fog az azzal kulccsal, ami a notebookhoz van? Ha egyátalán feltüntetik, manapság már az sem szokás. Így meg ugrik az eredeti win. Mondjuk ez nem technikai, hanem jogi kérdés, szóval a tulaj majd eldönti. :)
Amúgy tényleg elképesztő mennyi szemetet fel tudnak rakni gyárilag és a legnagyobb baj az egésszel az, hogy teleszemetelik állandóan futó háttérszolgáltatásokkal és felzabálják a gép erőforrásainak jórészét :S -
Blum #62602 Gyaluld le lemezt teljesen 0-ra és telepíts egy friss Windowst. Az én gépem is (DELL) dobozból kivéve fájdalmasan lassú volt a sok szemét miatt amit ráraktak. Win (és Ubuntu) reinstall után rendesen megtáltosodott :D -
#62601 Lenovo gépnél találkoztam olyan mókával, ahol az általuk alapból felrakott aksi-monitorozó program random módon kikapcsolgatta az amúgy tökéletesen működő gépet... és természetesen része volt a külön partíción lévő windows telepítőnek. szóval mindent leirtani róla közel sem rossz ötlet. -
gforce9 #62600 Fogalmam sincs mit befolyásol és mit nem. Ezek a gyártók által feltett programok francsetudja mit csinálnak. Ugye nem egy adatgyűjtési botrány volt már olyan szoftverek kapcsán amiket úgy gondolt az ember, hogy ártalmatlanok. Mindenesetre az eléggé homlokráncoló dolog, hogy a lenovo uninstall toolt adott ki hozzá. Szóval ez valószínűleg tényleg kiirtja a gépről. De természetesen erre semmi garancia, csak valószínűsítem. De hátha erre téved valaki akinek konkrét tapasztalata van ezzel a programmal. -
Ironman2 #62599 Akkor utána már nem befolyásol semmit se a superfish? mondjuk el se lett indítva hála istennek,a tanusitványoknál nem is szerepelt! köszi a gyors választ!
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2015.11.05. 22:22:35 -
gforce9 #62598 https://support.lenovo.com/us/en/product_security/superfish_uninstall
Ad hozzá a lenovó saját removal toolt. Amúgy meg... szerintem nincs ember, aki megmondja. Eléggé hányadék üzletpolitika amúgy a szarjaikkal telerakni a gépet és egy kifizetett oem oprendszerrel megvásárolt gépet szétbarmolni a marhaságokkal. Mondjuk ez minden gyártóra igaz. -
Ironman2 #62597 Hali! Lenovo laptop újonnan véve,windows 8.1 gyárilag,és egy rakat Lenovo szar program ami totál felesleges,és hát persze hogy ott van a superfish nevü kémprogi is,el lett távolitva.Kérdés az hogy nem-e befolyásolja továbbra is a rendszert,vagy érdemes nekem windowsot felrakni rá inkább? -
gforce9 #62596 A RAID az több HDD együtt dolgozásán alapul... húdehülyén fogalmaztam.. :D Az adatbiztonság és/vagy sebességnövelés miatt lett kifejlesztve.
Bővebben a működési elvéről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/RAID -
Bal0924 #62595 aha.
Mi az a Raid rendszer? :) -
gforce9 #62594 Egyrészt olyat tud, hogy ha van egy winyód és veszel mellé egy másikat akkor tud belőle RAID0-t csinálni, másrészt ha már van egy RAID 0 array-od akkor tudsz további hdd-kat hozzátenni a kapacitás növelésére. Átlagfelhasználásnál nincs értelme. Nem hinném, hogy kárt okoz, ha engedélyezed, de semmi sem fog változni tőle. Egy RAID rendszerhez több HDD kell és olyan minőségűek, amik képesek rá, drága muri és átlagfelhasználásnál inkább az ember életét bonyolítja, minthogy haszna lenne.
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.11.04. 18:09:42 -
Bal0924 #62593 Sziasztok
Mi az a eXtreme Hard Drive (XHD)?
A Biosban találtam, keresgéltem fórumokon, de nemértettem meg.
Mi van ha engedélyezem?
(Gigabyte GA-Z68X-UD3H-B3 alaplap., 2HDD és 1 SSD) -
#62592 Én is a 2 egeres megoldásra jutottam, de szerettem volna tisztességesen megoldani a problémát. Köszönöm a rám fordított idődet! -
gforce9 #62591 Hát nekem ez új, rendszeresen fordulnak meg nálam új alaplapok is, nem igazán vettem észre, hogy baj lenne a ps2-es egér porttal. (legalábbis nem gyakrabban, mint bármilyen másik csatlakozóval) Biosban ilyen beállítás sem igazán van. Az usb-s egér-bill-re szokott lenni csak. Mindenesetre érdekes, de több tippem nincs. Legrosszabb esetben dugsz a másik gépre egy usb-s egeret és 2 egér lesz az asztalon. -
#62590 KVM nélkül sem működik az az egér azon az alaplapon. Észrevettem már, hogy az újabb alaplapokon (többön is) nem működik a PS/2-es egér port, mintha csak dísznek lenne rajta (meg is értem, mert ugye már elavult technológia, de akkor meg minek rakják rá?!). Pl volt már dolgom ilyen 2 az 1-ben porttal, ennél is a billentyűzet működött, az egér viszont nem. Olyan érzésem van mintha a BIOS-ban lenne kikapcsolva, de nem találtam erre utaló beállítást... -
gforce9 #62589 Ok. Akkor még lehet 3 eset. Az adott lap ps2 portja nem bírja a kvm-switcet, a kvm-switchen az az ág döglött vagy a kvm switch nem bírja az egeret. Fura jószágok ezek a switchek, olyan dolgokat tudnak produklálni amit meg sem gondolna az ember. -
#62588 De biztos, hogy jó az egér, mert ugye a KVM másik része egy másik régebbi számítógépbe megy és ott minden működik... -
gforce9 #62587 Hát vagy azt az egeret nézd meg másik gépen, vagy egy másik egeret ezen. Azért az érdemes kizárni, hogy az egér rossz e, mielőtt bármit is vásárolnál. Azt értem, hogy világít meg megy bele áram. Az ennyit jelent, megy bele áram. Attól még nem biztos hogy jó. -
#62586 Sajnos nem volt módom másik egérrel próbálni, mert nem volt kéznél másik (de mondom, hogy világít az egér alja, szóval kap áramot). Természetesen kikapcsolva kapcsoltam rá... -
gforce9 #62585 De nem értelek akkor. Másik egérrel próbáltad? Óvatosan kérdezem, kikapcsolt állapotban csatlakoztattad a ps2 egeret? A PS2 nem hotplug. Menetközben ha bedugod, nem fog működni, csak világítani. Vagy egy kicsit pontosabban írd le mi is a gond, mikor is nem megy a ps2 egér, mi és hová is van kötve?
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.11.02. 21:51:18 -
#62584 Kétlem, hogy el van szállva az alaplapon (1 hetes), meg már másik lappal is volt ilyen gondom, hogy a PS/2-es billentyűzet működött, az egér viszont nem... Tehát ezzel a átalakítóval szeretném kiküszöbölni azt a problémát, hogy USB-s KVM-et kelljen használni...
Utoljára szerkesztette: littleNorbi, 2015.11.02. 21:48:13 -
gforce9 #62583 Ez a gép usb portjára épít rá 2db ps2 portot. Az alaplapon van elszállva az egér ps2 portja? Annak a "javítására" megfelel. Használtam már ilyet is, elég stabilan működnek. -
#62582 Értem. Esetleg egy ilyen megoldást jelenthet? -
gforce9 #62581 A ps2-es egerek és a kvm switch igencsak rapszodikusan működik, értsd, vagy megy vagy nem, vagy épp akkor megy, amikor ő úgy gondolja. Vannak típusok ahol kevesebb a gond vele. Én is használok ilyen switcheket... de mellette ott van a plusz egér a géphez, ha esetleg eszébe jut, hogy épp aznap ballábbal kelt :) USB-s kvm switch megoldja. A probléma gyökere az, hogy a szabványosnak hitt ps2 egér, amit kb. az ősember is használt, mégsem olyan szabványos... :( -
#62580 Sziasztok!
Adott egy MSI A68HM-P33 V2, PS/2-es billentyűzet és egér, a billentyűzet működik, az egér viszont nem (világit, de abszolút nem mozog a cursor) Van erre valami megoldás? Az USB-s egér természetesen gond nélkül működik, de fontos lenne, hogy a PS/2-es is működjön KVM switch miatt... -
gforce9 #62579 Ezek az értékek teljesen normálisak, de innentől tesztelés nélkül sokat nem lehet tudni. Lehet táp is, alaplap is, ram is. Én az utóbbira gyanakszom még mindig, még akkor is ha a ramteszt lement. Egyrészt azért mert egy hülyéskedő ram simán produkál ilyet, másrészt azért, mert áttetted egy másik slotba és a gép elindult. -
#62578 BIOS-ban ez látható :
http://www.kephost.com/image/SPhj
http://www.kephost.com/image/SPho
http://www.kephost.com/image/SPhK -
#62577 Szerencsére még garanciális minden. -
#62576 Szerintem táp csere/próba, egy 600W-ossal, aztán alaplap csere ha az se segít..... :( -
gforce9 #62575 Itt valami nagy gubanc van. Ilyen értékeknél a gép el sem indul. Rosszul kommunikálja le az alaplap vagy a program szar. Biosban is ugyanennyit ír? -
#62574 wtf értékek ezek :O bőven szar minden érték... -
#62573 -
#62572 Van egy atax kábel, ami nincs bedugva, mert a vegzodesenek más a formája. Megprobaljam bedugni? Az van rairva, hogy U1.