Sim City 4

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#10556
Szerintem 11ezer lakos eleve nem termel annyi új tanulót, bár a 6 fõ akkor is kevésnek tûnik. Nem is ez a lényeg. Az nem derült ki, milyen iskolá(i)d vannak, gondolom 8elemi mindenképpen. A grafikon lakosság szerinti iq szintje ha 40--en túl van és fokozatosan mászik felfele, akkor nincs miért aggódni. Mibõl gondolod, hogy nem mûködik? Az iq mire felmászik egy elfogadható szintre, nagyjából egy generáció felnövését kell megvárni, vagyis jópár évtized. Iskolaépítés után hiába vársz azonnal csodát. Mint írtam már, kb 40es iq-nál kezd beindulni a manufaktúrázás (§§), koszos igény leesik.
Képeket majd pakolhatsz, hadd gyönyörködünk. Egyszer talán én is túljutok a séma-kockaváros kísérleteken.
mrmilan
#10555
Már jó ideje nyomulok a játékkal. A megjelenés óta, jó pár órám benne van. Most van egy jól mûködõ régióm, úgy 10db várossal. Bosszant pár dolog. Effektíve ezekben segítséget kérek. A régióközpont a legnagyobb lélekszámú eddig, 11 ezer fõvel büszkélkedhet. No de ugye mind a tíz várossal játszok, váltogatva õket idõnként. Az a kurva oktatás még mindíg valamiért nem mûxik. A központban is (azt hittem amikor ma játszottam, és rákattintottam az egyetlen általános iskolára, hogy menten agyhúgykövet kapok) 6 tetves gyerek jár! Jó a közbiztonság, az egészségügy is rendben, van tiszta víz, a szennyezett városrész (industrial) távol. Nem kockaváros! Kissé hegyes, völgyes, plusz tengerpart. AZ iskola elhelyezésével van gond? Lakóövezet közepén van aránylag. Észak dél irányban kiterjedt a város, plusz a hegyekben kisebb városrészek. (kb. mint Pécs, de az kelet nyugat kiterjedésû inkább) Mivel lehet a sok kis pöcsöt iskolakerülés helyett iskolapadba kényszeríteni? Mert ugye úgy nõ az igény a medium beépítésre, meg egyebekre. Sokkot kapok lassan. Help me please POLGÁRMESTER TÁRSAIM!

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" Live: ScorpioVM

#10554
milyen pluginokat használsz?
pl. melyik plugintól lesz ilyen a víz, kikötõ?
nekem a felhõkarcolók tetszenek a legjobban!: D
#10553
kösz
Kodlovag
#10552
SC4Mapper
Regisztrálni kell, addig nem tudsz tölteni.

#10551
Nem akarom, hogy csak az én városomból álljon ki a fórum, de ezt még berakom szerintem nagyon jól néz ki:
#10550
Alsó sziget frissítve😊
Egész jó plugin-eket találtam😊
#10549
szép munka wetsom!!! 10/10
apropó, valaki nem tudja hol találhatnám meg az SC4 Mapper-t???
köszönöm elõre is.
u.i. a simtropolison nem találtam
#10548
Nagyon szép munka, igazán ügyesen kezeled a pluginokat. Szívesen látnék pár közelit róla. Gondolom elment rá egy-két délutánod mire összehozted 😊

Sim City 4 magyarítás: http://simcity4.uw.hu/SimCityLocale.dat River Valley Project on Simtropolis

#10547
Nem akartam teljes másolatot😊

Kikötõ többé kevésbé kész, de lesz még cifrázva😊

#10546
ott több kis sziget van középen, és hol a nord point mall 😊
#10545
Az iroda épülteket(felhõkarcolók) nem maguktól nõttek, a lakótornyok viszont maguktól.
Kodlovag
#10544
Ez jó, még valamennyire hasonlít is a Vice City elrendezésére.
A kereskedelmi felhõkarcolók maguktól nõttek jó sok lerombolás és újraépülés ciklussal ilyen szép változatosra, vagy ploppoltad õket?

#10543
nagyon állat A Vice City volt az egyik kedvenc játékom 😊 Ez meg a másik 😊
#10542
Már korábban is sokszor elmondtuk, hogy szinte lehetetlen plugin mappát vagy egy teljes listát feltenni bárhová. Ez részben a méretbõl adódik részben a kompatibilitásból is, harmad részben pedig hogy hatalmas idõ és energia kivitelezni. Arról nem is beszélve hogy ha kapsz tõlem egy betömörített 1,5 gigás dat packot akkor azt te se módosítani sem használni nem tudod rendesen arról nem is beszélve hogy fogalmad sem lesz mi miért van és miért úgy van elrendezve pugin mappában ahogy van. Mert ez is fontos szempont lehet. Szóval azt ajánlom, hogy keresgélj a simtropolison és ami neked megtetszik illetve kell majd a városodhoz azt húzd le és telepítsd. Így lesz a te városod is egyedi utánozhatatlan.

A fagyás dologhoz visszatérve.
XP-m van és kétmagos procim, mióta az egész plugin mappáim tömörítve lettek egyszer sem fagyott le indokolatlanul. Az egyetlen dolog amivel szándékos fagyást tudok elérni az egy NAM darab egy "transport enabled LOT" fõlé húzásával sikerült csak.

Szerintem a WIN 7-el inkább van gond mint a többmagos procikkal!

ui: frissült a CJ-m nézzétek meg a második oldalt is 😄

Sim City 4 magyarítás: http://simcity4.uw.hu/SimCityLocale.dat River Valley Project on Simtropolis

#10541
hát ez lol. állat 😄
#10540
Sok sok van GB felett, és még több lesz, ha elkezdem holnap építeni a kikötõt😊

Kicsit bolondoztam, simearth TV😊
#10539
Egy magnál nem volt gond, és Win7-et használok én is május óta.
#10538
vagy az is jó ha írsz egy listát a modokról 😛
#10537
nem gyengék a városaid. milyen modokat használsz ? nem tudnád feltölteni a mod mappádat egy tárhelyre ? 😊
#10536
Elég szomorú! Hogy fogok igy milliós várost csinálni.
Bizti, hogy a kétmag miatt? Ezt mibõl állapitottad meg? Lehet még ezer más oka is.

andand: milyen mûvelet közben fagy meg? Mit csinálsz épp? Pl lehet NAM puzzle piece mozgatása közben is.
#10535
Nekem a kétmagos procit nem szereti, sûrûn kell menteni sajna, mert kilép sokszor.
#10534
Hirtelen kilép, lefagy. Elstétül a kép de a zene megy alatt tovább. Van csomo szép iskola meg megálló amit leraknék de ezek után már nem tudom melyik plugin jó és melyik nem. Az is lehet rosszul raktam be õlket a plugins mappába bár kétlem. mert mndegyiknek külön külön készítettem egy mappát.
#10533
na jó, komolyan. Nem feltétlenül attól. Sok mindentõl lehet. Korábban tárgyaltunk épület problémákat, villamos és megálló fagyásokat. Konkrétabban kellene tudni mit jelent a "teljesen bekattan".
#10532
install win98 <#vigyor>
#10531
Sziasztok!

Nekem az a parám hogy az épület és villamos pluginoktol teljesen bekattan a játék. Lehet az az oka hogy 7es Windows miatt? Mit tegyek?
#10530
é
#10529
Asszem van valami ChrisAdams flora pack

mrmilan
#10528
Oké, köszönöm!

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" Live: ScorpioVM

#10527
Értjük, de nem. Ha a roadokkal keresztezõdést csinálsz annak egyen kinézete van. Amit láttál a TAB nyomkodásával az olyan diagonal keresztezõdés,ami ráadásul nem 45 fokos a pálya széleihez képest,hanem 30 és 60. 45 fokosat tudsz csinálni a road ferdén húzásával. Ha jól emlékszem a 45 fokos keresztezõdésben nincs lámpa meg gyalogátkelõ sem.
De ez gondolom nem elég. A street-road keresztezõdésben nincs lámpa. Senki földje prériterületeken ezt lehet jól használni, fõleg, ha kiegészíted street addon moddal. (van ehhez hasonló road-mód is, amivel a roadot alakítja át földúttá meg másodrangú aszfalttcsíkká és egyéb elhanyagoltabb utakká. Ezeken biztos nincs lámpa...)
mrmilan
#10526
Sziasztok! Arról lenne szó, hogy fent van ugye a NAM. Meg lehet e oldani azt, hogy csak oda rakjon kanyarodósávot és jelzõlámpát (road esetén) ahová én akarom? Értsd ezalatt, hogy pl. egy mezõ közepén ne legyen már jelzõlámpás csomópont meg kanyarodósáv. Ok, ott van a street, de az meg nem megoldás mindenre. Illetve városon belül se legyen mindenhol feltétlenül kanyarodósáv, mert bután néz ki. Arra felfigyeltem, hogy valamelyik csomópont ikonnál, ha nyomkodom a TAB-ot van valami ilyesmi, de az csak mintha diagonál (lámpa nélküli) road csomópont lenne. Lehet ezt egyénileg random váltogatni? Hú, remélem értitek mire gondolok.

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" Live: ScorpioVM

#10525
nektek sem jön be az sc4devotion?
#10524
Ez tényleg downtownos lett <#vigyor>

Depresszió, mi az a ChrisAdams beépítés?
#10523
Downtown 😊 , lassan betelik a térkép, és jöhet a kikötõ kialakítása.
#10522
Hol lehet találni az sc4-hez ChrisAdams beépítéseket ?

#10521
<#wow1>

#10520
hûû <#taps>
#10519
Nah beépült a környék 😄
#10518
Nah beépült a környék 😄
http://users.atw.hu/wetsom/x/sd.png
#10517
én ezt mappákkal csinálom. Van rá más módszer is?
#10516
Több ezer plugint máshogy nem lehet kezelni, képtelenség megjegyezni mi micsoda és hogy fel van-e rakva vagy sem.
Sok olyan plugin van ami üti egymást illetve nem illeszkedik a város összképébe. Ezeket ilyenkor ki kell venni illetve másikkal helyettesíteni.
Szóval a rendszerezés és a képek illetve leírások tárolása létfontosságú lehet.

Sim City 4 magyarítás: http://simcity4.uw.hu/SimCityLocale.dat River Valley Project on Simtropolis

mrmilan
#10515
Ez mekkora ötlet már!

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" Live: ScorpioVM

#10514
Én egy komplett rendszerben tárolom a pluginokat, mindegyikhez hozzácsatolva a dependecie-listája jegyzettömbben, mappákba osztva, mint iroda, park stb, külön egy dependencies mappa, és minden mappához van egy album, ahol a tárolt épületek képei vannak. Így könnyû keresni. Sok pluginom van és nincs "dobozproblémám". Max elrontják egymást.<#rinya>
mrmilan
#10513
Igen, valószínû hasonló gondom volt. De most már szorgalmasan megnézem az összes letöltendõ pluginhoz tartozó dependencies-t. Egyébként tényleg igaz, hogy csínján kell bánni a pluginokkal. Okosan sáfárkodva velük, szép dolgokat lehet mûvelni. Egy konkrét településen pl. csak egy központi templom miatt van betéve plugin nálam. Régen az orrba-szájba pakolósdi miatt volt ún. "dobozproblémám".

"Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" Live: ScorpioVM

#10512
Azé a tök frankó az volna, ha zsinór is lenne a póznákon.
Vagy csak nálam nincs?
#10511
köszi, tényleg ez volt a gond. Megvan, csak elfelejtettem berakni. Elég nehéz egy idõ után kezelni ezt a sok plugint. két RTMT buszmegállóm nem funkcionál, megállt egy eddig forgó szélkerék eltûnnek dolgok...<#conf>
Nincs valami plugin manager, amivel ki lehet szûrni az egymást ütõ pluginokat?
#10510

Épületes doboz. Hiányzik az .sc4model fájl, amire az .sc4lot hivatkozik. Elõfordulhat, hogy valaki csinál egy lotot már meglévõ épület felhasználásával, ekkor adódhat ilyen. Mivel lotot bárki házilag barkácsolhat ultrakönnyen.

Állítólag a pluginok névsorrendjére is vigyázni kell, azért van a catenaryk elõtt z. De nálam a mappanevek \catenary; \hsr; \nam sorrendben követik egymást, mégis jól mûködik. Merthogy nem hagyom a kilóméteres ingyombingyom neveket terpeszteni. Egyedül akkor zavarodott meg a dataview, amikor a NAM-ot közvetlen a plugin gyökérbe raktam mindkét sorrendet kipróbálva.
#10509
És igeeen! <#taps>

<#worship>
Ez lenne hát a doboz!
Elszõr azt hittem, hogy a LOT-on levõ épület öltözik egységszürkébe mrmilan beszámolója alapján, aztán Benevolens hsr-jénél már nem értettem, esetleg az Egész LOT lenne egy doboz? De annak a modelljét mi definiálja(?), pl magasságát.
Ilyen posta dobozt akkor rak a játék, amikor valami "props" hiányzik, amire egyik plugin hivatkozik. Merthogy az áramszedõk ilyenek. Mint a fa, pad, szemetes, villanypózna. Mindjárt kipróbálom, doboz lesz-e, ha olyan épületet rak - vagyis lotot -, aminél a hivatkozott épület hiányzik.
Mrmilan: nálad is ilyen lehetett, vagy esetleg olyan díszítõ elemek voltak a ház körül, pl virágok, amik nem voltak és jó sûrûn rakta a dobozt, ezért egybefolyónak tûnt. Ilyen díszítõ gyûjtõ plugin pl a BSC mega props (asszem ez a neve).
Szóval dependecies-re ügyelni! És pluginokat ésszel pakolni/törölni.
#10508
Ja, nálam egyébként 2000 körül már elkezd a kertváros belvárosiasodni, nem kell hozzá 15000 kertes, az baromi sok helyen terpesztene. Légszennyes mintámon jól látszik, de annál kisebb alapon is már megy.
#10507
Ezért leírhattam a kezdés ismertetõt, ha senki sme olvassa <#rinya>
Persze nem állítom, hogy másképp nem lehet csak így kötelezõ. Csak épp így a legkönnyebb. A milliós városomat mégis elkezdtem, de nagyon hamar megakadt valami hülye demand capban, kb 90ezer §R fölé nem nagyon akar mászni. Illetve nem is nekik, hanem a CI-nek van valami cap-ja. Költöztethetem be §§R-t is.