21229
  • Zóanagyvarázsló
    #19708
    Mágus az a végén erős, a hatodik körös varázslatoknak nincs párja. Nem is beszélve a minket övező tiszteletről - nem, nem Onarra gondoltam...

    G3-hioz szerintem se megapatch, se kieg nem lesz már, talán a Gothic 4 mellett patchelgetik még (csak "simán"), de a PB megkezdett addonjából már nem lesz semmi, nem véletlenül emlegetik már a G4-et. Továbbra is viccesnek tartom, jogy a JoWooD a játékok bugossága miatt szakított a Piranha Bytes-cal, amikor az összes JoWooD játék a bugjairól híres, legalábbis a fórumok, illetve revjúk alapján...
  • Molnibalage
    #19707
    És a legdurvább az, hogy másguként CSAK az alappal toltam végig, és csak egyszer. Már nem is emlékszem rá, hogy milyen, de emlékeim szerint nem volt túl jó.
  • Molnibalage
    #19706
    Sebaj. Most kijátszottam magam vele, legközelebb majd két év múlva veszem elő. A kieggel nem játszottam már két éve, és nincs is már meg.
    Kéne már G3 megapatch és kieg, mert azt mégegyszer végig nem tolom anélkül a tuti.
  • Zóanagyvarázsló
    #19705
    Az első fejezetben még nemigen lehet rúnából csontvázakat vagy árnyékfutókat gyilkolászni, ebben a játékban bizonyos ellenségek, szörnyek csak magasabb szinten legyőzhetőek, addig vigyázni kell velük. A második fejezetben a második körös jégnyíl, illetve tűzlabda rúna már elég jó, bár a shadowbeast ellen legfeljebb speed potionnel érdemes használni (meglő-elfut-meglő-elfut - tiszta G3-as taktika...)
    Ha az addonnal játszol, akkor a legjobb második körös varázslat a jéglándzsa a vízmágusoknál, egyébként talán a tűzlabdánál érdemes maradni, jégnyíl rúnát lehet találni is, ha ügyes az ember meg lehet szerezni akár a második fejezetben.

    Molnibalage: Én eddig mindig más sorrendben győztem le a sárkányokat, de ilyen hibával nem találkoztam. Egyébként a hegyi erőd kivételével mindenhol tud segíteni Biff is, az addonban a Dragon Slicerrel pont partiban van a tűzsárkánnyal.
  • Molnibalage
    #19704
    Na először találkoztam egy súlyos buggal. Eddig mindig ilyen sorrendben öltem meg a sárkányaokat: A hegyi erőfben levő, tűz, mocsári és jég.
    Most mivel nem felltápoltan mentem először a mocsárit mert ott volt sok segítő, aztán a hegyi erőben levőt, tűz ésvégül a jégsárkányt öltem volna, de valami bug folytán már teljesült a Dragon Hunt küldetés, és a jégsárkány sebezhetetlen. Érdekes.
  • Toroco
    #19703
    Most játszok előszőr mágussal, és azt szeretném megtudni, hogy a csontvázakat milyen varázslat öli, mert a tűznyil runával nem ment, a gyengét, meg a goblint sebzi. ya, és árnyékfutó ellen mi jó? még az első fejezetben vagyok.

    köszi előre is
  • sanyiiiii
    #19702
    A tengernyi lehetőséget mellőzve ott a Far Cry. A Crysis-ben már azis megvan de annál már nem tudom garantálni az akadásmentességet.
  • Zóanagyvarázsló
    #19701
    Mondjuk engem még mindig nem zavar halálosan, hogy Khorinisban az 23 fps érték kereskedés és beszélgetés közben, illetve 20 alá megy, ha tájképet nézegetek, ha a játékidő 90%-ban 30 alá sem megy. Továbbá még mindig egy single RPG-ről beszélünk. Persze mindenki maga tudja hogyan kényelems neki és a szemének játszania, de a G2 továbbra sem akar folyamatosan szaggatni a gépemen, csak beállított, kikényszerített helyzetekben, mondjuk ezt még mindig meg lehet oldani a látótáv lejjebb vételével.

    Egyébként létezik egyáltalán olyan játék, amely hatalmas területen, hatalams látótávval, tengernyi lehetőséggel, kifejezetten jó grafikát produkál, plusz még akadás nélkül is megy? Mert kíváncsi lennék rá...
  • totya4
    #19700
    Bár a nézőpont kicsit más (mivel nem fogadta el a kieg az alap mentést) az fps érték reális, és mivel hasonló érték az enyémhez, akárki akármit mond, ha másnak is ennyi vagy e körül van, akkor 300%-al én nem bírok vele játszani, az már durva szaggatás. Aki igen, az meg megszokta :)

    Mellesleg nézegettem a Morrowindet, hát ott érdekes módon cellánként szépen megakad a játék. Lehet mégse olyan rossz ez a Gothic2 engine, valamit valamiért :) Annál viszont van olyan finomság, olyan kiegészítő program, ami az fps-től függően állítja be a látótávot...nem rossz...sőt elvileg a harc esetére más értékeket lehet megadni :)
  • Molnibalage
    #19699
    Ház igen, az alapjátékban harmatgyengék és sok XP-t is érnek, a kiegben emlékszem mit szívtam velük. Egyébként sokkal jobb úgy játszani, hogy nem tudok széthenteli mindenkit.
  • Zóanagyvarázsló
    #19698
    Az a baj, hogy én mindig szeretek előre dolgozni a játékban, így ritkán futok össze gyengécskén a sárkányokkal. A Seekerekkel (NotR) való találkozás talán nem is lenne alacsony szinten túl kellemes élmény...
  • Molnibalage
    #19697
    Hát éppen ez lényeg, elszlalomozni a veszélyek között. Igazi hangulata van. Én most úgy tolom végig, hogy csak arra járok amerre kell menni a küldetések miatt és csak azt gyakom le, aki belémköt. Hát kell Biff segítsége a 4-dik fejezetben. Egy sárkányt kigyaktam, de még csak 20-dik szintű vagyok.
  • Zóanagyvarázsló
    #19696
    Mellesleg nekem még mindig bejön a grafikája a játéknak, ha technikailag mára már igen messze van a csúcstól, a nagy világ, illetve a Fachwerkhaus-szerű dizájn kellemes látvány a szememnek.
  • Zóanagyvarázsló
    #19695
    Regeditben töröltem a Securom bejegyzéseit, ez megoldotta a problémát. Okulásként írom le, mert bárkivel megeshet, hála a nagyszerű védelemnek...

    Persze totya4 mentett állása nem működik, mivel az alapjátékból való, így azzal nem tudok képet csinálni, én maradok a NotR-nál.

    1280x1024, minden 300%-on és maximumon, AA és AF nélkül (ezek alapból nincsenek is a játékban):


    1024x768, minden 300%-on és maximumon, AA és AF nélkül (ezek alapból nincsenek is a játékban):


    Menetközben ment több alkalmazás is a háttérben, talán 1-2 FPS-t elvett, többet nem hiszem. Én az utóbbi beállításokkal toltam végig a NotR-t, és így futkározva egy kicsit átlag 30-40 FPS-t produkál, Khorinisben ez 20-25 (tehát enyhe szaggatás), az iylen válogaott helyeken pedig 20 alatt van. Összességében tartom, hogy ezzel bőven játszható, elvégre csak ritkán reccen be a nagy belátott területtől, de olyankor emg úgyis bámészkodik az ember. Persze a motor messze van a tökéletestől. Az FPS-t a frate paranccsal írattam ki.

    Gondolom illene leírni a "tesztkonfigot" is:

    Intel Pentium D 805 2x2,66 GHz, Kingmax 2x512 MB RAM 433 Mhz (dual channel), Inno3D 6600GT 128 MB DDR3 RAM
  • Takanohana
    #19694
    Ja, csak 4. szintű karival kicsit húzós az orkok, sárkányrablók és ragadozók között szlalomozni.
  • Molnibalage
    #19693
    Hát gyerekek még 5-dik végigjátszásra is lenyűgöz a játék rugalmassága.
    Lehetséges átmenni a Bányavölgybe 4-dik szinten is és 15-16-dik szintűként is.
  • Zóanagyvarázsló
    #19692
    Meg akartam mérni az FPS-t a totya4-nek tett ígéretem fényében, de ez sajnos nem lehetséges, mert nem indul el a játék.

    A következő hibaüzenetet kapom, akár CD-vel, akár mountolva, akár crackkel indítom, hiába lövöm ki a netet meg az összes illetékes programot:
    "Conflict: hook process was found. Please deactivate all Antivirus and Anti-Trojan programs and debuggers."

    Szóval erről ennyit, nem tudom, hogy a másolásvédelem vagy egy szokásos PB-s programozói bravúr miatt anyázzak, de elemehetnek a...
  • Molnibalage
    #19691
    A németet én nem néztem meg, mert németül nem tudok. A játék történetétől kicsit eltének pár helyen, de ettől csak jobb lett. REmélem a 2-őt is megcsinálják, mert abból még többet hozhatnak ki. Ha megcsinálják, akkor vajon a NotR-nel lesz?
  • rosti
    #19690
    Miért a német nyelvü roszabb? (englisül se tok)
    Történetben nincs változás?
  • Molnibalage
    #19689
    http://www.gamestar.hu/kommentek.php?sid=27920

    Kijött végre az angol verzió. Szerintem jó lett.
  • wege
    #19688
    köszi
  • sanyiiiii
    #19687
    A vízmágusokkal kell átmenni miután csinálták nekik pár küldit. Beszélj Vatrassal.
  • wege
    #19686
    Azt még megmondod, hogy kb.hol találom azt a területet? Bejártam már egy csomó területet, de nincs meg.
  • wege
    #19685
    Oké, és köszi.
  • Zóanagyvarázsló
    #19684
    Egy teljesen új terület is van a játékban (Jharkendar), mocsaras és sivatagos résszel, elég hangulatos szerintem. Meg ott fogod találni Ravent is, anélkül nem lehet teljesíteni a játékot - Scar egyébként pont nincsen benne, de valóban vannak még visszatérő ismerősök a Régi Táborból.

    A többit elmondják a vízmágusok :)
  • wege
    #19683
    Kösszi, amúgy az igaz, hogy Raven, Scar meg a többi ember is benne van?
    Eddig még nem találtam őket.
  • Zóanagyvarázsló
    #19682
    A piramisoknál lehet őket megtalálni, ha van térképed, az alapján nem lehet gond.
  • wege
    #19681
    Hellosztok!
    A NOTR elején járok, de sajna nem találom a vízmágusokat. Aki tudja, hogy hol vannak az légszi írja már meg. Előre is köszi
  • Esrohnoil
    #19680
    Nem vagy igazán kemény mag, van aki a játékidejének legalább a felét a Gothic játékok világában tölti. :D
  • Nandusz
    #19679
    Akkor tényleg az vagy:)) Tisztelem az önkritikádat...viheted még valamire
  • Takanohana
    #19678
    Na, akkor én "szellemileg erősen visszamaradott egyéniség" vagyok. Sebaj, élvezem. Épp most tolom végig újra a gémet, és bizony isten nem tudnám megmondani, hányadszorra.
  • ColdFire
    #19677
    kösz;)
    Zsír, ijjász leszek:)
  • Zóanagyvarázsló
    #19676
    Ha közelharcban csapnak le, és nem szúrnak le, akkor egy idő után fel tudsz kellni. Egyéb esetekben marad a New Game és a Save Game funkció.
  • ColdFire
    #19675
    ha meghalok sehogy nem tudok feléledni? :D
  • ColdFire
    #19674
    jaj, akkor vszeg az a rész kiesett, mostmár megvan :)))
  • Zóanagyvarázsló
    #19673
    Erre nem isgondoltam, hogy nem vette ki, én szeretek minden ládát megvizsgálni :)
  • totya4
    #19672
    Már akinek parasztasszony, én kijavítottam rögtön. A javítás módja nem bonyolult, ha rákeresel megtalálod.

    A problémádat nem értem. A paraszt emlékeim szerint azt mondja, hogy vedd ki a ruhát a ládából (és máshoz ne nyúlj). Te kivetted onnan?
  • Zóanagyvarázsló
    #19671
    Ott kell annak pedig lennie, ilyen problémám nekem nem volt.
    Khorinisba be lehet jutni többféleképpen is. El lehet fogadni Canthartól a passzust, vagy gyűjtögethetsz növényeket, és azt mondod, hogy az alkimistának viszed őket.
  • Molnibalage
    #19670
    Te mindig ilyen agresszív vagy emlékeztetsz egy másik emberre akit ismerek, ő is csak fikázni, meg kötekedni tud.

    Éppen pár napja tettem fel, de sjana nincs időm játszani a G2-vel, mert sajna a 3-at kicsit eltolták és a 2-nek messze jobb hangulata.
  • ColdFire
    #19669
    lenne is egy kérdésem :)))
    Amikor elértem a farmot, dolgoztam, segítettem asszonykámnak:) , meg lefizettem egy parasztot, ami magyar fordításba állítolag parasztasszony :D

    szval megvettem a farmer ruhát, de nem került bele a leltáromba :\
    ilyenkor mivan? esetleg bug?
    mert enélkül nem tudok bemenni várba :\