II. világháború
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Persze utána jött a hadikommunizmus, meg a gulágok népe, de az meg volt indokolva hogy azok kulákok, fehérek, éppen mik.(ellenségek, akiket csak a te védelmedben gulágozunk) Majd a halála után (az is érdekes 😊 nézzük csak meg az utolsó képeket róla) jött a nagy elvtárs. Ismerjük jól tisztogatások, stb stb. De a nép körében még mindig népszerű. Mert ami jó az tőle jött ami rossz az az apparátcsikoktól. Akiket ha nagy gáz volt minden további nélkül gulágoztak. Azért istenítik mert megverte a németeket, és épített egy birodalmat. Az hogy neki szar volt? Eddig is szar volt, de most van mire büszkének lennie ha azt mondják hogy ő szovjet. Nézzük meg csak a mostani cárt. Első dolga volt a hadsereget fejleszteni, és hírekbe bekerülni azzal hogy éppen valamelyik hajó vagy repülő baszogatott valakit. És nekiállt médiázni. Megfogta a tigrist, hozzávágott egy medvéhez egy krokodilt, minden ami kell. Az egyszerű nép meg imádja. Ő a megváltó, a fényharcos, a megmentő. Ja hogy volt ez e Hodorkovszkij dolog, meg éppen valaki polónium mérgezésben? Akik ezt állítják azok rohadtak. Viktor körül is ott vannak ezek. De kis birodalom kis diktátor 😊 Ha Viktor orosz lenne, már a vörös téren lenne katedrálisa 😊 Ja, és a baloldalnak és a munkásmozgalomnak soha nem ártottak annyian mint ezek a Sztálin Rákosi Kun Béla félék. Ha azt mondom kommunizmus nem az egyenlőség jut eszedbe, hanem ezek a pszichopaták.
Utoljára szerkesztette: Gundark 1 1, 2017.03.08. 10:25:57
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/05/sztalinra_lelki_udveert_imadkoznak_dzsugasvili_gruz_tiszteloi/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Nála is azt terjesztették, a Gazda nem is tud a gaztettekről és csak a rossz tanácsadóknak köszönhetőek az elkövetett bűnök.
A Zsidókérdés végső megoldása persze tabu lenne de aztán kb 30-40 év múlva (amikor már senkit sem érdekel) jöhetne a felülről irányított múlttal való nagy szembenézés persze arra kihozva hogy A Führert a tanácsadói vitték bele a rossz döntésekbe és ezért bántak csúnyán bizonyos népcsoportokkal a háború alatt.
Utoljára szerkesztette: Prof William, 2017.03.08. 08:56:30
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
...De a háború után, békeidőben teljesen másként festett volna. Sajnos nem csak a szórakoztató- és kultúripar, de a történészek sem gondolkodnak nyitottan (szabadon) a témát illetően.
Maga a nácizmus és a fasizmus egy démonizált ideológia, amiről nem ildomos pozitív képet festeni semmilyen viszonylatban, vagyis ezen a területen a tudomány is kettős (vagy többes) mércével mér és messze van az objektivitástól.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes__8477461-hogy-alakult-volna-ha-a-2-vilaghaboruban-nem-a-szovjetek-szabaditanak-fel-mi
Nem is a kérdés érdekes számomra, hanem pár válaszoló, akik megfelelő életkörülményekhez csak diktatúrát tudnak elképzelni 😛
Mintha más kormányzati formák nem lennének képesek jó életszínvonalat biztosítani.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Úgy jártunk volna mint a Lengyelek. Kaptunk volna egy kis buksisimit és vállon veregetést de béke feltétele szerintem mindeképpen Horthy lemondása lett volna.
De ha mégsem, akkor is a szovjet befolyási zónába kerülünk stb.
Szerintem 47-re ugyanúgy megvalósult volna a szocialista hatalomátvétel.
Maximum annyi haszna lett volna hogy nem válik csatatérré az ország és nem indul újra a zsidók deportálása, de politikailag szerintem ugyanaz lett volna a vége.
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
már megint ezt a niggert sikerült el?szedniük? a star wars-os megjelenése már épp elég volt, remélem gyorsan elt?nik a süllyeszt?ben.... ignored list: pares,tetsuo
nekem eddig teljesen kimaradt a Fekete Herceg kalandos élete:
Fekete Herceg
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2017.02.26. 19:02:02
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
már megint ezt a niggert sikerült el?szedniük? a star wars-os megjelenése már épp elég volt, remélem gyorsan elt?nik a süllyeszt?ben.... ignored list: pares,tetsuo

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Utoljára szerkesztette: Oddball29, 2017.02.22. 11:44:01
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
Ööö, erről lenne szó?
nem mertem még belevágni, igazából már egy ideje kerülgetem, pedig a skandinávok nagyon jó hangulatú filmeket tudnak készíteni.
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
láttátok A War című tavalyi Dán filmet?
Ott egész szépen bemutatják, hogy mennyire nehéz is elszámoltatni valakit, aki civileket öl egy háborúban, igen csak lehet azon a filmen moralizálni.
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Vagy ott van Putin, aki néhány moszkvai terrorakcióval jutott el odáig (bár bizonyítani sosem tudták, de szerintem ez amolyan nyílt titok), hogy nagyjából istenként tisztelik hazájában.
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Egyébként igen, sokan ráfértek volna még egy hágai listára mind a két oldalról.
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
Persze rá lehet fogni, a győztesek diktáltak 😊
Ha tényleg komolyan vették volna az emberiség elleni bűnök elszámoltatását, akkor annak idejéén, Orosz, Angol és Amerikai személyeknek is a bíróság előtt kellett volna állnia.
viszont nem megy valami jól ez a hágai elszámoltatás, még itt Európában sem, pár éve nagyon sok civilt lemészároltak itt a szomszédban, aztán nem törték magukat az emberek az elszámoltatással.
tényleg érdekes hasonlat Horthyval: az a UN rangidős tiszt, aki passzívan asszisztált a tömegmészárláshoz, az bűnös vagy sem?
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2017.02.22. 10:35:30
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
Az NSDAP-ot amerikai mágnás cionisták pénzelték a 30-as években ugyanúgy, mint Lenint meg Trockijt, egyrészt hogy a zavarosban jobb üzleteket köthessenek, másrészt a jobb kiindulás végett Izrael megalapításához, harmadrészt ellene voltak minden tradicionális rendnek (pl. a cárizmusnak).
Horthy áruló volt, mert úgy ugrált, ahogy mások fütyültek, a visszacsatolt részek egyáltalán nem az ő érdemei voltak, Szálasit pedig kényszerhelyzetbe vitte. Bár valószínűleg a mai "politikai elitnél" mindegyik kiemelkedőbb volt. Sok Fideszes és MSZP-s párttag a lábuk nyomát sem csókolhatná meg egy picit igazságosabb világban.
A kiugrás az ugyancsak rossz lett volna egyrészt a nép szövetségesének elárulása miatt (becsület, tudod?!), másrészt nem jöttünk volna ki jobban az egészből. Akkor már késő is volt ehhez, a sok elcseszett háborús manőver után.
Mi büntetésből kaptuk a szovjet uralmat (bosszúszomjas zsidó vezetőkkel), a lengyelek jutalomból.
A Nyugat akkor is tojt a fejünkre és a vesztünket akarta, meg most is, illetve kiugrás esetén is. 1956-ban is csak arra voltunk jók "a szabadság hazájának", hogy eltereljük a szovjeteket a szuezi válságról.
A 2. világháború nem a gonosz nácizmus belső fortyogása miatt kezdődött, hanem az 1. világháború igazságtalan lezárása "békekötésekkel" kódolta az eljövendő világégést, amit az említett pénzemberek Ámerikából meglovagoltak.
Németországot valójában gazdasági szempontból megtámadta az amerikai zsidóság a hihetetlenül effektív (professzionálisan leszervezett) német termék -ellenes bojkottal a 30-as évek végén (a fent említett finanszírozások után).
A kontinensünkön többször végigsöprő "spontán" (vagyis nagytőkések által pénzelt és némileg irányított) forradalmak rombolásának egyik hulláma a gyorsan pusztító bolsevizmus ideájával tarolt, amit feltétlenül meg kellett állítani, esetlegesen a többi dekadens behatással együtt - gondolták akkor is sokan.
Ezeket mind figyelembe kell venni, amikor ítélkeznél mondjuk az akkori magyarok felett.
A 2. világháború "gonoszságaihoz" hozzátartozik az úgynevezett szövetségesek hatalmak rémtettei is, nem csak a szovjeteké, hanem a nyugatiaké is, amiről szeretnek megfeledkezni a durván részrehajló Karsai és Ungváryfélék.
Mindenféle értékek hivatalosan vezényelt rablása mellett a német nők és gyerek megerőszakolása, civilek szarrá bombázása pusztán "boszzúból", millió hadifogoly halára kínzása (az amik és britek mérlege, ehhez jön még a szovjet horda - akikhez képest a Wermacht katonái úriemberek voltak minden tekintetben).
Csak a példa kedvéért, amit az US azóta művelt a világban megérne egy nürnbergi persorozatot - mégha azok éppen a jog megcsúfolása vagyis kirakatperek is voltak -ez mára már tény Ungváryéknak is.
Véleményem szerint a 2. világháborúban nem volt jó és rossz oldal, csak rossz, vagyis a Sátán oldala volt mindkettő.
Ezenfelül ki lehet emelni és a győztesek ki is emelnek elemeket, ami szerint az adott háború különleges és tanulságos, de hidd el (és soha ne tudd meg!) hogy a legtöbb háború brutális és nincs olyan, hogy valami a "leg", mert mindig jön, ami felül (pontosabban alul)múlja azt - csupán a propaganda máshogy tálalja.
Természetesen elítélem bármely ember megölését mindkét oldalon, egyik népet sem tartom felljebb vagy alávalóbbnál a másiknál (a nácikkal és a judaistákkal ellentétben), de nekem a magyar elesettekért fáj legjobban a szívem, ahogy egy zsidónak a zsidókért - ez így természetes. Senki ne akarjon rámerőltetni olyat, ami ez ellen van.
Talán még lehet ilyen véleményem - egyelőre -, de ha túlburjánzik a legújabb dekadens hullám a "neoliberális demokrácia", már gondolni sem szabad ilyet valószínűleg.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
'Hágai Nemzetközi Bíróság 1945 óta van, a működése 1946-ban indult el. De már ennek is volt egy elődje.'
Everybody wants to win the lottery. Everybody wants to fuck Scarlett Johansson!
