Autó Mánia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
2-új autón az elsõ 4 éves mûszaki végén majd megy a tekergetés ugyanúgy
3-itthon meg ezentúl minden második autóban hibás-cserélt óra lesz,aztán azzal megint mit csinálnak?
közjegyzõvel cseréltetik,kiszámítják a diferenciát aztán azzal vezetik tovább-ugyanmár
milyen adatbázisban rögzít a rendõr az út szélén?-vicc
/amúgy egyetértek hogy csináljanak már valamit,csak szkeptikus vagyok mert bármit csinálnak sosem mûködik/
a magyarok úgy tanulnak meg repülni hogy el akarnak esni és nem sikerül
.:Kiskorú Gabec:. Kormányzott kereket hajtani???? wtf? ? Omegaforever ?
"A parlament által elfogadott törvénymódosítás az elsõ arra irányuló állami kezdeményezés, hogy a ma már szinte kötelezõ óra-visszatekerést megnehezítsék. Aki csalni akar, annak a jövõben jóval nehezebb dolga lesz.
A javaslat lényege, hogy a külföldrõl behozott autók forgalomba helyezésekor, tulajdonosváltáskor, illetve az idõszakos mûszaki vizsgálatok alkalmával feljegyzik majd a kilométeróra állását, és ez is bekerül az autóról szóló központi nyilvántartásba. Az igazi újdonság azonban nem is ez, hanem hogy a nyilvántartás egyes adatait - így a bejegyzett óraállásokat is - bárki egyszerûen lekérheti majd, így könnyen kibukhat, hogy manipulálták-e az órát a legutóbbi vizsga óta, vagy sem. Ráadásul rendõrségi ellenõrzések alkalmával is leolvashatják az óraállást, így a két vizsga közti idõszakban is kockázatosabb lesz csalni a futásteljesítménnyel, mint eddig.
Az utóbbi években szinte kötelezõ trükké vált a használtautó-piacon az óra visszatekerése, és mivel a gyakorlatban senki nem ellenõrizte az óraállásokat, ezt bárki, következmények nélkül megtehette. Az új törvényszöveg persze nem zárja ki teljesen a csalást, de alaposan megnehezíti azt, így várható, hogy a következõ években sokkal kevesebben élnek majd ezzel a lehetõséggel."
I\'M AWESOME! http://ae86levin.blog.hu
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
azért én ránéznék a hengerfejedre is,hátha nem véletlen
a magyarok úgy tanulnak meg repülni hogy el akarnak esni és nem sikerül

\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
GG.
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
1. Hûdeszidjátok a BMW, SuzySWift, GolfGti stb. uccaiharcosokat. TUDTAM ÉN, HOGY A CALIBRAFIKÁZÁS CSAK PILLANATNYI DIVAT!
2. #91690-re: valami hasonlóval szembesültem én is itt Kõbánya szívében (BP.X.Mázsa tér), csak ott KÍNAIAK vonultak lagzira...
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...
Csak azt ritmonak hívták 😞
Én az írásaidból csak azt látom hogy téged nem zavar ha megelõznek, csak suzuki ne merje megtenni
Nagyon irritálnak a swiftesek, megerõszakolt kiskorodban egy távirányítós suzuki? 😄
igen nyert õn nyert! SUZUKI SWIFT😛 tunning volt,mert 16 colos könnyûfém kerekei is voltak😄 röhögtem is egy jót a tegnapi vita fényében😄
\"Ab sagittae Hungarorum libera nos domine!\"

<#whatever>#whatever>