3D Studio MAX
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
elõre is köszi
Azt mondod, hogyha ezt állítom akkor szintén kevésbé lesz gondom a kiakadástól? Még pedig 5*8M körüli alak kerülne be a jelenetbe, de azokra nem raktam map filtert szerencsére.
Ebben a sorban az írod, hogy az átlátszó anyagoknál van szerepe. Nálam talán van ablaküveg és utcai lámpabúra, de az talán az egész jelenet 1%-a sincs. Akkor talán nincs is semmi hatása igaz? De sok kicsi sokra megy. Jegyzetelek mint a nagyok, meg tesztelek, de egészen jó az eredmény eddig, aminek nagyon örülök. Há me csak.
Egyik nap a max8 nyakába raktam a max9-et vray-vel, aztán max 2008-at vray-vel, de 2009-hez még nincs vray, mert mindenki azt hajkurássza a neten, mint Pali bácsi a Mari nénit a veteményesben, minthogy hagyná magát.
Számítok rá, hogy összegabalyodnak a max-ok egy kicsit, mert régen volt ilyen a max 5 és 6 körül.
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
Igen, megnéztem 50 helyett 20-at állítottam be, de lefutott
sajnos gépcsere lesz ebbõl, mert itt ez a gép, amin éppen szoktam nyomni éjjel+nappal az ddr memóriás és 15e lenne 2db 1G-ás. Na mondom, akko ez az összeg megy bele a másikba, mert 9e 2G-ás ddr2-es ram. Iszonyatosan sok helyen, hát persze, hogy a Gigli Géza jóvoltából, megnéztem teszteket és képzeljétek el majd leesett az összes állam. Az evermotionon van ugye fent egy dzsipp és aki teszteli az beírja a gép konfigot és a renderidõt. Nálam ezen a gépen 42perc alatt futott le, a laptopomon 43 perc volt, a többi gépet nem említem. Há me nem. Na mindegy, fószerkámnak 2db xeon gépében és 3p5mp körüli idõ jött ki. Utána néztem, mert teljesen felesleges, hiszen 9 perc körüli idõ alatt ment le a quad 6600-nál. DDR3-as memóriáknak meg semmi értelme, mert 5%-os talán a sebességnövekedés, az meg kevéske. A legjobb megoldás sok szervízes és ámítástechinkai cég szerint, hogy 4db ddr2, jobb lenne xp 64bites, aztán quad 6600, de nem sok értelme egy 9300-nak, mert ott is kicsi a sebességnövekedés. A többi meg, alaplap és egyéb, amik éppen lekezelik, de én asus párti vagyok. Azért mert az egyik gépben az alaplap 2 éves garancia után 2 hónappal pusztult ki.
Aldaryn: ha közben eszedbe jutott bármi megoldás még a a renderkiakadással kapcsolatban, érdekelne, mert a szemcse azért jobb, ha nem jelenik meg.
Az a ciki, hogy a film kezdetén sajnos, de hát ez van a storyboardban, nagylátószöggel kezdek és nagy fûterület látszik. A kamera talajszinter ereszkedik és akkor válnak láthatóvá az alakok és ide pedig belóg a nagy fû része. Ez pedig displacementes. Ezt sokszor kijelezte a render során, mert ez egy viszonylag nagy, de akkora gizmos, hogy ne látszódjon az ismétlõdés. Van ehhez persze az alap fû és a displacement, ami helyneként alacsonyabb és magasabb füvet eredményez. Próbáltam ezt a területet besikálni paint-el, de egy picike is iszonyatosan megnövelte a max file méretét. A memória már akkor elfogyott, amikor a max file 75Másként mentõdött a jelenet összeállítása során, de azt már a gép nem tudta visszatölteni. Nem okozott gondot, mert addig is van mit mozgatnom az alakokon. Az meg iszonyatosan lassan halad. Olykor teszt miatt elszoktam küldeni 2 ismerõsnek, hogy amit én nem vettem észre, azt õk rögtön lássák. Ez a tutibb. Szerintem ilyen intenzitással még lesz vagy 4 év, hacsak elegem nem lesz belõle.
Annak idején az egyik beosztottam aranyfalatként megkérdezte, hogy ez meg az mondjuk egy 3d filmfelvétel során hogy mûködik, mondjuk éppen egy handíman kameraállvány, amit ugye kézben kell tartani és azzal oylan felvételeket lehet készíteni, mintha repülnél. Fõleg az, hogy 3d-ben láthatod, sajnos még 3d-s szemüveggel, mert a fene vigye el ez a technológia még valahogy nem érkezett el a meglét birodalmába. Namármost aranyfalat beosztott, akit soha, de soha nem néztem le tudatlansága miatt, emrt ugyebár van, amit meg én nem tudhatok, akkor rögtön segítettem neki elmagyarázni, hogy amikor a handyman állványt kiegyensúlyozod akkor ne keress rá a kedves Gigli Gézán, mert fogalmad se lesz vajon mit is keressél, milyen címszó alapján, hanem figy, ezt így vagy úgy kell megcsinálni. Sõt elmondanám, hogy õ egy nõ volt, akinek tökre viccesen nézett ki a kezében egy ilyen állvány, mert ugye, legalábbis szerintemm, a nõket hagyni kell érvényesülni, õ van amit azóta igencsak jobban csinál, mint. Pont azért mert az ilyen csapatban ahol te is benne vagy most itt, önzetlenül elõször elvezetsz arra az útra, amelyet más is kínok közepette enyhe tudatlansága miatt nem tud, te tökéletes segítséget adsz másoknak is. Ez tényleg dícséretes. VAn, amit az ember tud, van amit meg nem. De az, hogy olykor az ember nem tudja vajon mi a frászt írjon be a gugliba, az mán ciki. Azzal, hogy beírtál a keresésbe, az nagyon szép és jó, hogy ki is ad sorokat, de azokban részletes leírás csak nagyon elvétve volt, habár a 132 googli egyezés nagy részét megnéztem, de ennek ellenére nem lettem okosabb. Semmi gond. Nálam ez soha nem okozott gondot. Mindenkit úgy kell efogadni éppen amilyen.
Amúgy teljesen igazad van. Mert képzeld el a következõt. Mondjuk, de csak tényleg fogjuk rá, hogy 3.éve dolgozok egy másfél órás animon. Ennek az eleinte nagyon lassú elõrejutásnak sok-sok ára volt. Sokat tanultam és mások önzetlenül segítettek. Ezeket a jó infokat elejétõl kezdve, még akkoriban, amikor az Amiga 500, majd 2000, végül a 3000-es gépen létrehoztam, az akkoriban egy szép átlátszó, iszonyatos fénytörésû üvegpohár volt. Akkoriban ez volt a divat és örültünk ha bármi megmozdul. Az üvegpoharacska másfél órás rendert mutatott, ma meg már a 30MHz-es ilyen gépeket felváltották részemrõl a pc-k, s természetesen veled együtt én is úgy kezdtem, hogy piszkosul semmit nem tudtam. Aztán voltak emberek, akik amikor már nagyobb tudással rendelkeztek, azt rögtön fittogtatni kezdték, jómagam pedig nagy halgatások közepette bevegyültem a többiek közé.
Tudom, hogy ez az elõzmény téged maximálisan hidegen hagy, de gondoltam felvázolom azokat az idõszakokat, amik téged úgyse érdekelnek, mondjuk a zx81-es számítógép iszonyatosan rossz képi megjelenítését, vagy éppen a nyomogomb érintõborzadályának használatát. Úgyhogy azt mondanám, elõször megkeresek olyan embereket akik önzetlenül elmondják mit javasolnak, minthogy átnézzem a vray 1.5 demo leírását, amikor fogalmam sincs vajon hol keressem meg a vray kiakadási gondot okozó problémámat. Ha ezzel kapcsolatban leírsz bármit, ami ebben némiképp elõrevisz akkor azt megköszönöm. Ha pedig én tudok másnak segíteni, akkor nyugodtan kérdezz, amiben tudok válaszolok.
Lehet kérdésed max script, vagy éppen karakteranimáció területén, de akár hd film vágás, vagy éppen hangosítás se áll túl messze tõlem. Nem vetem meg a multimédia készítést, de ha kell akár programozok is. Emlékszek, hogy annak idején a fincsi kis pc 286-asomban, amit még akkor a cégnél tudhattam munkatársamként, nem volt benne hd, és minden reggel floppyról kellett az oprendszert a nyakába nyomni. Az akkori dolgoknak nagyon megfelelt és az volt a normális. Emlékszek arra is, hogy c64-en készítettem egy 3d tervezõ prg-ot és elõadásokat tartottam cégek képviselõinek. Akkor az a gép volt a normális.
De legközelebb, miután fogalmam se volt róla vajon mi a figyfenét keressek a google-ban, ezért ha nem sértõdsz meg, közvetlenül téged foglak megkeresni.
Há banyesz, mi a frásznak írsz (mármint én) annyit, amiko másokat mi a frászt érdelni az ámítógépes multad. Há menjé má fát vágni, na má.
Amúgy a computeranimot már vagy 20-30 alkalommal abba akartam hagyni, fõképpen, amikor biped szinten 15percnyi animációt elkészítettem és az egyik fórumban 1 hónap alatt 350 bejegyzés volt. Na ekkor kezdtem természetesen mindent elölrõl.
Ezért mondtam nektek annak idején, hogy mivel itt igencsak sokan vagytok, akik nagyonis vágjátok a 3dsmax környékét, miért gyakoroltok inkább egy storyboardos történeten. Mindenki tud valamit. Ha úgy gondoljátok midenki próbára tudtok tenni. Msn vagy skype kapcsolatban lehettek egymással. Régebben le is írtam egy történetet, amiben egy helyiségben életre kel egy figura és tesz vesz. Miért nem. Ha akarjátok ma is megcsinálhatjátok. Ez csakis rajtatok múlik. Mindegyikõtök munkáját már láttam. Ha úgy gondoljátok és már csak azon múlhat, segítek akár karakteranimban. Nem mondom, hogy Pixar, de próba szerecsen.
Ha érdekli valamelyikõtöket ez a téma jöhet megint a privát. Amúgy innen a régi szép idõkben már 2 ember talált a munkája során elhelyezést 1-1 cégnél. Úgy fogalmazok, hogy saját magának köszönhet.
Ritkán jövök erre, de akkor beszoktam pótolni.
hali
hát ez a krém tulajdonképpen új fajta ízesítésû: vanília + vegyes gyümölcsös + hát a piros benne az paradicsom :-(
ilyen is van. tuti. a mai világban? vmi hóldkóros izlésficamos cukrász már biztos készített paradicsomosat is<#nevetes2>#nevetes2> még kiwit is akartam beletenni, de a zöld az már nagyon brutál lett volna rajta 😊
Zenoka: wire-t majd csak este dobok fel, mert otthoni gépen van a cucc :-(
A biztonsági öv lehet hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira mint a tolószék.
Megnézted, mit csinál a max transp. levels? 😊
per aspera ad astra
nahyon f@szan nez ki😊))
wire-t😊
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
a krém is jól néz ki, csak olyat még nem láttam ezért nehezebb elképzelni.
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
köszi mindenkinek, mert úgy tûnik megoldódott, super, hogy el ne kiabáljam
a vray/ Global switches/ Materials/ KI/Filter maps-al nem állt meg a render
a Max transp.levels 50, ami az alap volt, most 20-ra állítottam, hiba nélkül lefutott és már csakis a gépben lévõ 2G memória kezdett alaposan fogyni, olykor csak 20-30M, csoda, hogy a próbarenderek lefutottak
amúgy ez a filter maps az anyagon lévõ pyramidal/None-al van kapcsolatban? Mert render után szemcsés volt jó néhány helyen, amikor közelebbrõl megnéztem. Biztosan lá tesz egy lapáttal a Max trans.levels is.
Megpróbálom majd finomítani és van esély rá, hogy a szemcsézet kicsit eltûnjön
thnx mégegyszer
az én fagyim...:

A biztonsági öv lehet hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira mint a tolószék.
Nálam már volt ugy h csak parancssorbol indult,aztán onnan se,és egy vrayreszettõl már ment alapbol is.Bár sok logika nincs benne😊
\"So always look on the bright side of death\"
per aspera ad astra
minden segitseget megkaptal megmutatom hogy haszanld:
1....2....3..... muuukogyyyyyy
csiribicsiriba
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
hiába állítom dynamikusra, amit már kínomban egyik nap ki is próbáltam, semmi javulás, megpróbáltam ugyanitt a face level coel-t 2.0-rõl 1.0-re állítani, szintén nem lett jobb, mintha ez kifújt volna
a max memóriátját felnyomtam, amit írtam is, 4096-ra de azzal se volt változás
akkor amikor a bitmap filtered-nél None-t állítottam be az változást jelntett, és majdnem végigment, biztosan vannak még nem None-on lévõk, de vajon a 150 anyagból miként tudom kiszûrni, hogy melyiken van nem None?
használj bitmap pagert - ez mit jelent? hol tudom állítani
kipróbálnám ezt is és egyszercsak majd össze jönnek a dolgok
elõre is köszi
hali
A biztonsági öv lehet hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira mint a tolószék.
per aspera ad astra
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
Vagy hülyeséget írtam neki?<#zavart1>#zavart1>
Ugyanitt lehet állítani a dinamikus memóriát is...
Ha nem gond kicsit részletezném, hogy jó helyre gondoltam-e amit írtál:
Bitmap filtereléseket kapcsold ki - arra gondoltál ezzel, amikor a Bitmap Parameters-ben a bal részen a None/pyramidal van és ott None legyen? kivéve, ha messzebb futó vonalak vannak, amitõl azok kiélesednek? a többinek meg úgyis minek, igaz?
válts dinamikus memóriára - az xp Rendszerbeállítások/ Speciális/ Teljesítmény/ Beállítások/ Speciális/ Processzorvezérlés/ itt van BE/Programokhoz és Háttérszolgáltatásokhoz alatt a Memória, benne a BE/Programokhoz és Rendszergyorsítótárhoz, ezeknél így van beállítva. Alatta a Virtuális memória/ MÓdosítás: most BE/A rendszer kezelje a lapozófájl méretét, de próbáltam a fenti részen a max méretre 4096-ot adni, semmi hatás. Itt melyiken legyen, mert a 'válts dinamikus memóriára' ezt nem értem pontosan, de csak okosodok még egy ideig.
csökkentsd a raytracer fa mélységét - ezt merre találom?
használj bitmap pagert - ezt se tudom merre van
használj proxy geometriát - a bonyolultabb tárgyaknál szokták, de sajnos 1db nagy van, de éppen részt vesz az animációban, jól kell tudnom pozícionálnom a karaktereket
ha van valami nagy geometria, indítsad parancssorból a rendert - szeretném látni render közben, mert amikor kiakad látom hol a hiba, de amúgy ez a legjobb, lefut és nincs gond vele
állíts be 3GB switchet XPnek - fent a memóriabeállítási részben utaltam rá, de akkor itt is azt szeretted volna mondani, szerintem igen
elõre is köszi a válasszodat, hogy egyértelmû legyen, ami nem teljesen világos
a végén a stb.-vel milyen egyéb beállításra gondoltál?
közben egyes tárgyakról amik távolabb vannak és nem feltûnõ, levettem a bitmap filter-t None-ra, aki nézi úgyse tudja milyen az eredeti, de mindenképpen késõbb állt le a render, tehát biztosan jó irányba haladok a segítségeddel
szia
per aspera ad astra
Sajnos van egy kis proplémám a vray-vel, mert elég sok textúra van egy scene-ben és hiába van a gépben 2G memória, amikor betöltöm a scene-t, akkor marad is belõle olykor 400-500M is, de amikor vray-ben ráindítom, akkor látni is, hogy a textúrák rátöltésekor valamelyiknél megáll és out of memory... üzenet jön. A textúrák jpg-k, van köztük nagyobb méretû is, de a legnagyobb 5M körüli, az összes, ami a scene-ben van az 300M lehet.
Amikor ez a hibaüzenet jön, akkor megy tovább a render, de valószínû ahol nem tudta továbbtölteni a textúrákat ott érthetõ módon fekete lesz, mert ugye nincs rajta anyag.
Mit tudnák a vray-ben beállítani, vagy az xp-ben, hogy mindez megszûnjön. Ha elfogyna a 2G memória, akkor érthetõen az lenne a kevés, de itt más memória is van. Azt is megcsináltam, hogy az xp lapozómemóriáját 4096-ra növeltem, de semmi eredmény. Másik gépen is próbáltam és ugyanúgy gond volt a textúrák betöltése közben.
elõre is köszi a segítségeteket
hali
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
amúgy jó lett,fõleg az elsõ!
tolcser-> cylinder egy szegmenses magassag ->edit poly (edge extrude poly inner etc.)-> kore egy helix spline vastagsaggal sacc per/kb-> smooth..
fagyi-> szinten helix spline->edit poly-> noise-> edit poly-> smooth
tarto-> tube-> edit poly -> smooth
noh kesz is a gyors tutor😊)
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
per aspera ad astra
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
picturenaut
nagyon coool! Nenad bácsi is ezt használja, Hehe
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
nicknév_téma
pl
nenad_fagyi
(kösz zénó te már látom észrevetted)
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
Nekem összvissz annyi bajom van GIMP-el, hogy nincs rendes hdr támogatás, de ugaynez a bajom PS-el is, ezért igyekszem más, kicsit komolyabb, munkára is használható 2D-s alkalmazások felé mostanság...
per aspera ad astra
ja és most akkor van valami kikötés hogy modellezés kb 1 óra lehet,vagy ami belefér?
"A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat" (Albert Einstein)
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
per aspera ad astra
az egyetlen dolog, hogy át kell szokni.
3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.
