70
Ma este meghalt Simon Tibor a Sopron labdarúgócsapatának edzője, korábban az FTC játékosa és a BVSC edzője
  • fertam
    #70
    és mi történt pár napja egy tatabányai diszkóban, nevezetesen a "Vadorzóban"? Belekötöttek egy lányba 20 kib@szott forint miatt, majd leütötte a biztonsági őr a CSAJT!!! majd miután megpróbáltam lecsillapítani a kedélyeket (a lány egy ismerősöm volt) én is olyat kaptam, hogy még most is lila az arcom, beleestem egy sörösüvegbe és megrugdostak a földön. Ennyit tanultak a kidobók ebből az esetből.Hm. Érdekes.
    MI KELL MÉG HOGY ÉsZHEZ TÉREJETEK TI IZOMAGYÚ MAGATOKAT-ISTENNEK-GONDOLÓ KIGYÚRT AGYATLAN BARMOK???? AZ KELL, HOGY VALAKI KÖZÜLETEK HALJON MEG? VAGY SZÁZ KIDOBÓT MEG KELL ÖLNI, HOGY RÁJÖJJETEK MI A DOLGOTOK?? MI????
    p.s.: hozzá teszem hogy NEM voltam illuminált és kifejezetten INTELLIGENSEN próbáltam megnyugtatni a kedélyeket.
  • JarŁ
    #69
    szegény Simi , ilyennek nemszabad megtörténnie , és most nemcsak simiről van szó mert ez akármelyikőnkkel megtörténhet
  • Dikkma
    #68
    Nem volt semmi tegnap nézni a fradi meccset, majdnem elsírtam magam. És ahogy a szurkolókat néztem, nem csak én, ott nálam idősebbek és nagyobb emberek is elérzékenyültek..
    Ha kinn lettem volna tuti bőgök :(
  • Lteebee
    #67
    És honnan tudod, hogy ott történt az, amiért meg kellett halnia?
  • FREAK
    #66
    lehet karma vagy sors is, de én inkább szellemi nyomornak nevezném..................
  • Efreet
    #65
    mindenki olyan következtetéseket von le önmagának az ismert adatok alapján, amilyet akar.
    én nagyon nem tudok semmit a dologról, mert kevéssé foglalkoztam vele, viszont hallottam régebbröl pár dolgot... mind1. hagyjuk. nincs értelmes magyarázat arra, hogy miért kell valakinek bármilyen nem természetes módon meghalnia. (karma? sors? ... )
  • FREAK
    #64
    tök mindegy, mit csinált, nem ő ölt ember a haverjaival.......
  • csomi
    #63
    Ez nem valoszinu, hogy igy volt mert a jozan esznek legalabb 2 pontban ellenmondani latszik.
    1. Ha uzletkotes miatt megy oda akkor minek iszik annyit, hogy mar nem tud viselkedni raadasul olyanokkal kotexik akivel abban a helyzetben nem ajanlatos ? Ez eleg meggondolatlan lett volna tole.
    2. Ez talan meg utosebb. Ha megis azert ment volna oda akkor ennek leszamolas szaga lett volna, ami meg azert kizart mert ki az a hulye aki nyilvanos helyen szamol le valakivel raadasul rendorokkel. Ez egyenlo az azonnali lebukassal. Igy a 2-es nyomos erv azonnal megszuntette sajat maga letjogosultsagat es igy az egyest is. Szerintem ez is csak rizsa. Ha jart is oda uzletelni nem hinnem hogy aznap.
  • Laalee
    #62
    nem csak a pezsgolocsolas, hanem utana meg le is fejeli az illetöt, es nem azt mondom hogy megerdemelte a halalt, mert azt senki sem erdemli meg ok nélkül, talan meg okkal sem, de az viszont igaz, ha nem emberkedik nem lett volna semmi.

    en ha mulatok es neadjisten ilyen bunkon viselkednek, akkor se fejelem le azt aki szol hogy ne öntsem a nyakaba a pezsgöt...
  • Efreet
    #61
    a #48-ban (is) gyalázkodás volt. a reakciók 1 része megmaradt, szerintem abból rekonstruálható a hangulat...

    csomi: már nem 1 helyen lehetett olvasni arról, hogy ST nem csak ünnepelni vagy szórakozni, hanem nem teljesen fehér üzletkötések okán is járt ilyesmi helyekre. nem akartam megemlíteni, mert inkább semmit, mint rosszat, de ezekszerint ez a hír(esztelés?) elkerülte sokak figyelmét. persze ez sem indok egy emberélet kioltására (szerintem semmi sem az), csak azért írtam le, hogy tiszta legyen: nem biztos, hogy csak az a pezsgölocsolás volt ott, ami miatt ez történt. persze soha nem fogjuk megtudni, mert az illetékeseknek elég befolyásuk van, hogy ezt eltüntessék.
  • csomi
    #60
    Ez igy nemigaz. Te jossz mindig a dolgok jogi alapjaival efreet, akkor kerdezem en: tortenhetett ott olyan sulyos dolog amiert Simon Tibornak az eletevel kellet fizetnie es ilyen halalt kellett halnia? A valasz csak is nem lehet! Innentol kezdve pedig visszatertunk oda, hogy akkor is csak megy a szarkeveres mert nem igaz, hogy egy ilyen egyertelmu es szemtanuk szeme lattara lezajlo dologgal ennyit kell szuttyogni! A nep bunosoket akar es fejeket. Egyszer vegre el kene ismernie mar a kib..ott rendorsegnek hogy vannak rohadt almai es nem mindig szepiteni. Undorito szar '....-es' mentalitas.
    Tenyleg mi volt abban az uzenetben amit kimoderaltatok? (#48)
  • Efreet
    #59
    több volt itt bennfentesek szerint, mint csak pezsgölocsolás és fejelgetés... de ne menjünk bele, szerintem egyikünk se tud többet, mint amit a médiának hajlandóak elmondani... az meg hát... hogy is mondta Hofi? "a hírböl megtudtuk, ami ránk tartozik: semmit."
  • csomi
    #58
    Te mindig kifogastalanul viselkedsz ha mulatozol es ittas vagy kicsit Lalee? Mert ha nem akkor megerdemled a halalt? Es igy kelljen meghalnod? Ne probaljunk most kibuvot talalni a felelosseg alol. Ez a pezsgolocsolas barminemu ember ellen elkovetett eroszakos cselekmenyhez eltorpul. Ez olyan, mintha a bolti tolvaj hajlektalant, aki kenyeret lopna, eletfogytiglanra itelnenek.
  • Laalee
    #57
    eleg egy rossz helyre csuszott utes vagy rugas is...

    amugy azt se ertem mit kellet emberkednie simonnak, lelocsol vadidegent pezsgovel, az szova teszi erre lefejeli... szoval azert nem kene belöle martirt csinalni, ha emberi modon viselkedik nem lett volna semmi.
  • csomi
    #56
    Sajnos ilyen esetek elofofordulnak es az egyik legidegesitobb dolog, hogy megy a szarkeveres es probaljak megvedeni a rendoroket mert, hogy benne voltak az szinte tuti. Az is erdekes hogy a videokamera (allitolag) tobb embert latott, mig a 'hiteles' szemtanu egyet!?? Nalunk is tortent Dunaujvarosban kb 2-3 eve egy eset, tortenetesen a REMIX diszkoban. Ez a diszko nagyon szep helyen van kozel a Dunahoz es az obolhoz ahol a nemzetkozi hajok es uszalyok varakozni szoktak. Tortent akkor este, hogy egy hajo benn volt es ugye a hajosok szeretnek pialni, jott 2 hajos. A durva az hogy apa es fia. Mivel ez volt a legkozlebbi hely ahol ital volt ide mentek be. Mar azert majdnem megvertek oket hogy nem voltak 'feloltozve' ami miatt a tragedia is tortent. A diszko bejaratnal aztan az egyik feketeruhas kidobo belekotott az oregbe. Szot szot kovetettt hogy milyen alapon beszel igy vele miert nem mehetnek be, azt puff lelokte a lepcson az oreget akinek koponyaalapi torese lett es meg mielott kiertek a mentok a helyszinen meghalt a fia kezeben!!!! Mondanom sem kell a feketeruhas kidobok videki (pesti v. fehervari) rendorok voltak, ez nem tisztazott akik pillanatok alatt eltuntek a helyszinrol. Soha senki errol az esetrol nem hallott szerintem orszagos szinten hisz meg nalunk is a helyi ujsagban egy kis cikk irta le roviden az esemenyt, hogy ismeretlen tettes ellen megszunt az eljaras. Pedig ismerosom ott dolgozik es tudom hogy betanitottak nekik mit kell mondani ha kihallgatjak oket. Hihetetlen :(. Ezt csak azert mondtam el mert hasonlot akkor ereztem, a tehetetlen duh es bosszuvagy kevereket. Azt hiszem ha tehetnem a bunosoket en is minimum felholtra tudnam rugdosni.
  • Efreet
    #55
    törölnivalót. örülj, hogy nem olvastad.
  • Breki33
    #54
    mit irt?
  • Blasta
    #53
    Várjál!
    Tudod, mit kell tenni ahoz, hogy valakit kómásra verjél? Szerinted meddig és milyen erővel kell rugdaln a tagot a FÖLDÖN, hogy kómába essen??????
    Gondolkozz már!
    Én láttam már 140 kilós kopasz tahót EGY fejrugástól eszméletlenül a földön heverni! Utána szépen kivitték a szekuricsik és el volt sikálva. Még éppen tudta követni a tempót! És biztos lehetsz benne, hogy nem 140kg zsírból állt a gyerek! Tipikus kopasz gyurótermi köcsög volt!

    Amit ezek müveltek a Simonnal, az több mint kegyetlen!!!!! Ebben biztos lehetsz! Nem volt egy szent a lelkem, de akkor is....
  • Blasta
    #52
    Hofi vs Jimmy!
    Bazzeg Csocso! Ekkora faszság is csak neked meg a haverodnak juthat eszébe! És még gondolkodtak a Jóarcok™ hogy jó vagy rosszarc-e!!!!
    Komolyan mondom, hogy ez a csóka a fórum leggyengébb láncszeme! Ekkora ökröt már rég láttam szerte-e fórumvilágban! Ezennel hivatalos Csocso ellenes kampányt hirdetek, az összes topikban! Ekkora segg mint eme kreatúra, nem pofázhat mostantól büntetlenül! Elég volt!
  • Geronimo
    #51
    Azert nem hiszem, hogy ok nelkul 6-an a bulihelyen kivul agyonvernenek vkit a biztonsagiak....hisz max az a dolguk, hogy kitessekeljek a nemkivanatosokat az ajton kivulre, nem kiuldozni a varosbol es szetcsapni.....ki tudja mi tortent ott bent, vagy nem-e volt vmi itt megszervezve.......legjobban 2 kisgyereket lehet sajnalni, egy fiu es egy lany...
  • Draco
    #43
    Hat elokerult most egy tanu akinek a tanu vallomasa szerint a biztonsagi orok nem is nyultak hozza csak egyetlen egy ember csinalta az egeszet. Nagyon ugy tunik nekem hogy itt hamarosan hamis tanuzasok es bizonyitasok aradata lessz csak hogy a rendor/biztonsagi orok megusszak....
  • atee
    #40
    Gyalazat amit tettek
    Nem vagyok se fradista es Simon se a kedvencem volt eppen!
    Azthiszem azonban ez mind nemszamit es egyutt gyaszolok Minden joerzesu emberrel!
    A Tetteseknek meg nagyon remelem igy vagy ugy meglessz a melto buntetesuk amit a jelenleg max 8 ev nem igazan elegit ki!
  • ipszilon
    #39
    nem gondolja meg! mert a bűnös mindig azzal az érvvel bűnöz, hogy úgysem kapják el!
  • fertam
    #38
    A mai meccsen többperces néma csend volt, még az UTE drukkerek is odavittek egy koszorút...Egyedül Simon Tibi nevét skandálta a tömeg.
  • Coine
    #37
    Így van...
    Kíváncsi vagyok mi lesz a mai FTC meccsen......
  • Lteebee
    #36
    Korábban, gimis koromban hetente jártunk a Simon pincébe. Jó volt a kaja, finom a sör és gyönyörű történelmi díszítések voltak a falakon.


    Az a szomorú, hogy ha velünk történik ilyen, azonnal eltűnik a videofelvétel és esetleg egy rövidke cikk a bulvárlapok 4. oldalán.

  • Gery1980
    #35
    Szerencsétlen ember.Sajnálom a dolgot.Ilyet még az ellnségemnek sem kívánnék....RIP SIMON TIBI!
  • fertam
    #34
    Hi all!
    A tettesek több, mint valószínű, szerintem, hogy meglesznek, kettő már megvan és a rendőrség nem teheti meg, hogy egy ilyen ügyet eltussoljanak. Aztán meg ha arendőrség nem is találja meg őket, 2 dolog miatt, biztos hogy lesz (lehet, hogy nem állami) retorzió: 1. a 10 milliós díj a nyomravezetőnek, 2. valakinek egyszerűen szívügye, hogy előkerüljenek a tettesek és az bármit megtennének ezért. És akárki is legyen az a "45 év körüli, éjszakai életben ismert egyén" akit lefejelt Tibi, nem fogja tudni megvédeni a bérenceit. Elnézést a topik elején a gyűlölködő hangnemért, de nagyon ideges lettem, reménykedtem hogy felépül. Természetesen nem minden rendőr ilyen, sőt, a nagytöbbség nem, de akkor is. Valahogy mindig van, aki azt hiszi, hogy a mundér megvédi mindentől. És adja az ég, hogy ne így legyen. A gyilkosoknak meg üzenem, hogy reszkessenek és imádkozzanak, hogy azsaruk találják meg őket először és ne a Tibi haverjai. Mert az nagyon fájdalmas és végzetes lesz!
  • Hustler_hu
    #33
    http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9059233&w=0

    Ez bizonyitja hogy nem az elso eset csak a szegeny srac nem volt hiresseg mint simon igy szepen eltussoltak az ugyet
  • bulis
    #32
    Kettővel több vagy kevesebb. A piti tolvajt is mi tartjuk el, aki direkt bűnöz valamit télen, hogy elkapják és melegen legyen.
  • FREAK
    #30
    ja, a mi pénzünkön.......... egy golyóra még szívesen adóznék, de ne én tartsam már el őket....
  • bulis
    #29
    Szerintem nem kéne őket felnégyelni, kibelezni. Elég ha a nagy magyar bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli őket. Gondoljatok bele, egy volt rendőr élete végéig börtönbe fog csücsülni. Ez az igazi büntetés. Majd bent magkapják a magukét. Lesznek szép nagydarab kopasz barátnőjük.
  • FREAK
    #27
    megvédik a törvénytől, de nem fradi drukkerek, és simon rajongók ezreitől....... lesz it még akasztás, ha minden jól megy......
  • Efreet
    #26
    ezt mondtam, hogy a "piti", vagy ahogy te írtad, "köcsög" meggondolja. aki komolyabban benne van a dologban, nem áll neki gondolkodni. az megcsinálja, és megvédik a 'felettesei'.

    a (nyílt) halálbüntetés meg más tészta, abba most (itt föleg) ne menjünk bele, elég összetett téma.
  • FREAK
    #25
    a büntetés mértékétől függ

    ha pl. a bűnösöket a nyílt utcán akasztanák fel, hidd el, a következő köcsög meggondolná, üssön-e még egyet egy fekvő emberre
  • FREAK
    #24
    két nap egy emberéletért???
  • Efreet
    #23
    off. sajnos a példastatuálás, mint elrettentö erö csak a "piti" oldalon müködik, a "ha elkapnak" a legtöbbeknek eszébe se jut. mert nem kapják el .on
  • FREAK
    #20
    ez ugyanolyan, mint Senna balesete....... két nappal előtte az időmérőn meghalt Ratzenberger, persze arról senki nem tud..........

    ettől függetlenül ki kell használni a nyilvánosságot, és a bűnösöket példásan megbüntetni, hogy a jövőben a kevésbé ismert emberekkel se történhessen hasonló
  • FREAK
    #18
    én kész vagyok


    ha ezt anno a régi szép fradi meccs közvetítések idején mondja nekem valaki, nem hiszem el..........


    ilyen világban nem szívesen élek....
  • Laalee
    #17
    a hihetetlen inkabb az hogy hetente megtörtenik szamtalan ilyen tok hetköznapi emberekkel, csak azt nem kapja fel a media...

    a büntetés 2-8 ev lehet, bar ez meg a halál elött volt. Személy szerint én a szemet szemért hive vagyok, akire 100% osan ra lehet bizonyitani tettét, az kapja meg amit okozott.