Milyen videokártya?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Adversus solem ne loquitor
Na, meg a 2013-as Tomb Raider TressFX beállítása egy GTX 1080 teljesítményét is keményen leredukálja.
Némi kompromisszummal (nem kell mindent csutkára húzni - játék által javasolt beállítást alkalmazni!) baromi jó választás lehet az a kártya. Az új Tömbradírral én is így jártam. Paraszt módra felhúztam mindent maximumra (élsimítást nem), aztán csodálkoztam, hogy 40 fps körüli értékeket produkált nyílt téren egy falu közepén, ahol NPC-k is vannak! De annál a résznél a GTX 1080 teljesítménye is radikálisan csökken, szóval nem a GTX 1060 gyenge kártya, csupán a fejlesztők nem tudták rendesen leprogramozni.
Aztán megnéztem, mit javasol a játék. Na, azzal a beállítással sem lett rosszabb a látvány kicsit sem, ellenben 80 fps átlaggal teljesít. Eddig 72 volt a minimum, amit láttam. Természetesen High/VHQ beállításokkal, full HD-ben és DX12-ben. Képregénynek nyoma nincs. Overwatch-ban automatikusan feltolta magát maximum beállításra (Epic), 170 FPS-t produkál átlagban. Persze lecsökkentettem 60-ra, nekem annyi is elég. Meg a grafikából is visszavettem, mert ott már zavart a sok fölösleges csillogó, villogó bazári effekt. Más retináját égessék, ne az enyémet. <#idiota>#idiota>
Az ASUS kártya nagyon szuper. Jól néz ki küllemre is (RGB ledek nélkül is), a hűtés csendes és hatékony. Jó választás! De az MSI-ről is sok jót olvastam!
Elsősorban Blizzard játékok miatt cseréltem az AMD-t. Azokat az AMD (vagy a Blizzard) nem szerette. Itt zöld fronton ilyen nincs. Szalad szépen minden, mint az álom. Persze igyekszem visszavenni a grafikákból, mert a StarCraft 2 is olyan, mint az Overwatch.
Nincs FPS drop vagy ilyesmi, csupán a Fcking awesome epic grafikai szinten már zavaró a sok effekt és csillogás, nekem inkább elvesz az élményből, mint hozzáad.
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2016.08.03. 20:26:21
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Azt látom a tesztekben, hogy az 1070 egy i5, i7 procival 1080p ultrát játéktól függően durván 60 fps felett viszi (inkább minimum 70, átlag 90, de max-ok 100 felett bőven). Oc-ben meg ez plusz 8-10 fps.
Én fhd 60hz vsyncben szeretnék játszani, nem kell 120 fps. Főleg nem 150 ezerért, mert minek?
GTA V átlag 80, Hitman 99, Crysis 3 93 fps átlagban.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.03. 19:56:49
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64

Forza.
Azon filózom, hogy a 1070 fhd-ra overkill, de nem tudom, mikor teszek mögé qhd környezetet. Illetve, hogy 1060-ál a mostani konfigurációm mennyire és mennyi ideig tart ki fhd-ban.
Te hogy látod a saját tapasztalatodból.?
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.03. 17:21:36
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Asus GTX 760 DCII OC 2GB + 1 év gari 30-ért(és 10km-re van). Ez jó kártya vagy ne bonyolítsam és maradjak az általad felsoroltaknál?
Köszi
Én egyébként ezt nézegetem, mennyire mérvadó?
Utoljára szerkesztette: bowden, 2016.08.03. 16:58:59
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.08.02. 21:29:59
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Az Ipon vajon mér adja 15k-val olcsóbban a Gigabyte kártyáját?
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.08.02. 17:10:01
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
#40370: Az ára miatt nem javasoltam csak, de a HD 7950 Boost kiadása lényegében egy átnevezés előtti R9 280 és az még beleférhet a 30e Ft felé lengő mérlegbe...igaz gari aligha lesz rájuk.
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Hardveraprón érdemes. 40 körül már 280-asokat kapsz, kis szerencsével garanciásan. De ahhoz már picit gyenge a processzor. 😊
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.08.02. 06:49:24
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Adott egy nem valami acélos gép:
Alaplap ASRock N68-S3 UCC
CPU QuadCore AMD Phenom II X4 840, 3215 MHz
Rendszermemória 8192 MB (DDR3-1333 DDR3 SDRAM)
Lemezes meghajtó KINGSTON SV300S37A12 SCSI Disk Device (111 G😎
Videokártya AMD Radeon HD 6670 (1024 M😎
Szerintetek érdemes videókártyát cserélni benne? Főként WoW-ozom, pár online fps(Heroes and Generals, Evolve, Overwatch).
Leginkább a wow miatt cserélném, szeretnék szebb beállítások mellett játszani. Most olyan közepesen fut.
Túl sokat nem szánnék rá, olyan 30 ezer körül akár használt is. Valaki tud esetleg javasolni valamit mert nem vagyok nagy szakértő?
Köszönöm!
Utoljára szerkesztette: HunWindows7777, 2016.08.01. 13:19:45
Asrock X99 Extreme 4, I7 5820K, Corsair LPX 16GB 2800MHz, MSI Armor GTX 1080 Ti, FSP Raider 535W, Zalman Z9 Plus, Zowie FK1+, Zowie G-SR, Corsair K70 LUX, SteelSeries Arctis 3, BenQ GW2460E(3db)
(bár szívesen megnézném, hogy látok-e a 60hz után difit 144-en, de olyan felára van a sokfrémnek, hogy (anyagilag) jobban járok, ha tudatlanságban hagyom magam 😄 )
Forza.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Persze nyilván a 144 Hz IPS az egyetlen értelmes megoldás. :-P
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Most olyan 1700-1800 között járunk, már ami a piacon lévő 1060-1070 kártyákat illeti. Az 1080-asokat nem néztem, annyi feles pénzem sose lesz, nem beszélve, hogy nem is éri meg. FHD-ban főleg.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
#40354: Kb. +15% teljesítményért nem nagy váltás lenne, 2 GB VRAM-os modellnél maradva főleg nem és a jövőre tekintettel ugyanúgy elavult architektúra mindkettő...
Utoljára szerkesztette: broman191, 2016.07.30. 12:50:56
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Valójában az az érdekes számomra, hogy később majd (és ezért olcsóbban is) jönnek-e majd a magasabb órajelű kártyák a mostaniakhoz képest a "nagy nevű" gyártóktól. Mert amik most vannak, nem tűnnek annak.
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
WoT / Gw / Gw 2 / Aion / L2 / WoW
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
WoT / Gw / Gw 2 / Aion / L2 / WoW
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
1070: 140-150k
Sokkal olcsóbb nem lesz, sőt még ez is necces. Az GTX 9XX sorozat tagjainak ára sem igazán mérséklődött a megjelenés után.
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2016.07.28. 21:16:37
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Kb. mire lehet számítani árban majd 1060 és 1070 terén, és mi lesz a valós ár/érték arány? Mert ha nem lesz túl horror árban, akkor talán megrizikózok majd egy 1070-et...
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Konfigom az aláírásomban (elvileg).
Úgy érzem, a gyenge pont a VGA, FHD-ben. Nem igazán jön a 60fps 1080p-ben.
Láttam már hirdetni, igaz egy helyen és egy féle 1060-at.
Szerintetek az jó vétel lenne? 100K-nál többet VGA-ra nem adnék ki. Ezért is nem volt soha 970-em és nem is lesz 1070-em, amiből már viszonylag van választék.
Szóval 1060, 100k körül jó vétel lenne, lesz?
ASROCK Z170 - I5 6600 - 4*4 Gb Corsair 3200 - 500 Gb Samsung 850 Evo SSD - Asus Gtx 1070 Strix OC
Szánalmas amit az AMD csinál