Filmek, amiket most láttunk...
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Azóta se bírtam öcsémet rávenni, hogy nézze meg a teljeset, leszedem torrent, mert amit látott az alapján nem kiváncsi rá.
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ejnye. Tessék jobban odafigyelni, Senki sem látta Willis papát, kivéve a kisrácot. A felesége tudta hogy halott és természetesen Õ sem látta, nem vacsorázott vele, hanem egyedül, egymagában szenvedett. Willis nem tudta hogy halott (nem akarta elfogadni), ezért az õ szemszögébõl minden rendben volt, végezte a munkáját, a mindennapi rutinját. Az emberek nem látták és nem hozzá beszéltek, de mindig úgy voltak beállítva a jelenetek, hogy ez se nekünk, se Willis bácsinak ne tûnjön fel. Épp ez a lényege a filmnek, errõl szól, hogy ha egy-egy szellem nem tudja hogy halott, akkor automatikusan mindent úgy értelmez és úgy lát ahogy õ akarja (azt látja amit õ akar), így számára meg sem történt a halála, nem ismeri fel, hacsak nem külsõ segítséggel. Ez benne a csattanó is.
Szóval Willis papát a filmben csak egy élõ ember látta végig, másoknak ott sem volt. Poén, de igaz.
Persze kisebb-nagyobb csúsztatások voltak. Pl. hogy a lehellete mindig látszott a fiúnak ha halottakkal volt, de Willissel nem mindig.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
"Ha kicsi a tét, a kedvem sötét." Steamen:xxxpaulxxx
és a vége miatt lesz egy középgyenge filmbõl zseniális.
Na most volt tv-ben, mondom akk végre megnézem. Nem volt rossz de a "csattanója" kurva szar lett sztem 😊
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
akkora alapmû, hogy mindjárt leszakad a banner😄
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
ne nezzetek meg... mintha valami gagyi oktato filmet neztem volna... szereplok ilyen baratok kozt szintuek voltak!
4/10
nagyon gagyi romantikus film.
1976-os film Scorsese rendezésével és Robert De Niro fõszereplésével.
Egy volt katonát alakít aki nagyon magányos és próbál normális életet élni,dolgozni,kapcsolatot építeni de nem igazán sikerül neki.Éjjeli taxizást vállal New Yorkban és az utca szennyét méregetve szemléli.
Nyugodt,lassú vontatott történet ami a végére egész megváltozik.
Jodie Foster is szerepel a filmben bár még csak 14 éves volt akkor.
A zenék nagyon sokat hozzátesznek a film nyomasztó hangulatához.
9/10
"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"
A vége és a sok trágár szöveg na meg a zene miatt 8/10 bár voltak benne unalmas pillanatok.
Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G ☑ Final Fantasy XIII ☑ Lost Odyssey ☑
idestova - 7 - éve regisztráltam, nem jár ilyenkor valami süti ?
ezt valóban szokták mondani? 😄 vagy van aki mondja?
Valószínûleg a magyar címe szokás szerint az lesz hogy Ismételten bérgyilkos a szomszédom, vagy ilyesmi...
Senki ne számítson akciódús jelenetekre, szerintem valamiféle színdarab átírat lehet, metr az egész film két nõ kapcsolatáról szól egy lepusztult bérházban Tel-Avivban. A bérgyilkosnõ (aki persze valójában nem bérgyilkos, mert inkább zsarolással kényszerítik effélére) mindenkit megöl kivéve a bûnözõket akik kihasználják, ütik és verik. A barátnõje aki katona volt, az meg lazán hagyja hogy az alkesz férje terhesen ütlegelje, pedig hát nyilván az izraeli hadsereg, az tutifix hogy kiképezi a csajokat is önvédelemre. Leszbikus szerelmi szál sem igen jön létre(((
Utolsó 30 perc lesz kissé pörgõsebb, némi rohangászás meg piff-puff, de ez sem menti meg a filmet..
4/10
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
azt hittem majd lekapcsoloma dvdt de nem!! mondjuk 10/4 es
8600k,32gb,2080,Acer predator 27"
Regebben mar lattam ezt a remekmuvet,csak ajanlani tudom,A latvanyos verekedos/vigjatek kategoria gyongyszeme.Meg most sem unalmas,tegnap haver jott fel.Elfustologtunk es kozben tatott szajjal bamultuk ezt a pozitiv ertelemben vett okorseget.A 'kesdobalos' jelenet pedig orok kedvencem lesz asszm 😄
7.5/10
Valaki meg tudná mondani annak a számnak a címét ami a TV6-on megy a German Ink reklámja alatt?😊
Nagyon köszönöm elõre is!😄
Most láttam vagy ötödjére, de minden egyes alkalommal elvarázsol!
Sajnos nem tetszett ez a vígjáték a párkapcsolatokról, pedig elég sok ismert arc szerepel benne (Vince Vaughn, Jean Reno, stb..).
A készítõk nem tudták eldönteni, drámát vagy vígjátékot készítsenek, így eléggé sok a hangulatváltás, ami nem tesz jót a filmnek. A helyszín, a gyönyörû, paradicsomi Bora-Bora tengerpart látványa valamelyest kárpótolt (1080p-ben hmmm... 😊), de ez sem menti, hogy maga a film gyenge.
10/4
Attól h egy feka meg egy fehér zsaru összeáll, az még nem lesz Miami Vice. A sorozat feelingjétõl messze eltérõ, komor krimit kapunk 2 órán keresztül, ami mellõz mindenféle látványt és akciót. A sztori nekem elég lyukas, az elejét nem értettem, faszán in medias res, semmi bevezetés vagy karakter bemutatás(azoknak akik esetleg nem ismernék a sorozatot, akik ismerik azok meg a fejüket foghatják), szóval hogy ki kivel hogyan miért, az nálam zéró. Viszont néhol elég feszült, hogy érdekeljen a további kimenetel.
Mint Miami Vice totális bukta és szégyen, mint különálló zsaru-krimi film még elfogadható, de én meg azokat nem bírom.
4/10
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
idestova - 7 - éve regisztráltam, nem jár ilyenkor valami süti ?
idestova - 7 - éve regisztráltam, nem jár ilyenkor valami süti ?
Fasza, élvezhetõ - cselekmény dús - másodjára nézem és csak ajánlani tudom...
Azt viszont nem tudom mennyi valóság alapja van, nem értek a Black Jack-hez, sem a matekhoz =)
idestova - 7 - éve regisztráltam, nem jár ilyenkor valami süti ?
38-dik percig bírtam..
csapnivaló színészi játék, 0 látványvilág, unalmas melléksztorik...
delete..
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Hát az elején majdnem elaludtam... de aztán rájöttem, hogy van értelme a dolgoknak... picit vontatott, de lényegében nagyon szép film.😊
7/10
"Ha kicsi a tét, a kedvem sötét." Steamen:xxxpaulxxx
2 szó, mindig és soha.Juventus mindig és más csapat soha. \"Juve, storia di un grande amore... \"
kiváncsi vagyok a mi politikusaink hogy beszélnek))
9/10
The Yellow Handkerchief
nem tudom de ez a csávó nekem tökre unszimpatikus, valami újabb filmben is láttam ott is ilyen nyafi szerepe volt, lehet csak azért..
6/10
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Kicsit sem izgalmas, bántóan low-budget kategóriás tucatfilm. Persze lehet dumálni, hogy az elsõ rész fílingjét próbálták megidézni, de 2010-be ez a látvány kevés, és az pláne hülyén néz ki, hogy valami városszéli csoffadt erdõben szaladgálnak.
5/10
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."
Elsõ 3 résszel nem játszottam, de az utóbbi kettõ nagy kedvenc. Nagyon élveztem minden pillanatát, átjárta a POP érzés. Nagyszerûek voltak a harcok, a látvány, zenék. A story pörgõs és kellemes.
HDban újranézõs/10
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Rendezõ: Guy Ritchie (azt hiszem ez mindent elárul)
Az egyik legfrankóbb film amit idén láttam, izgalmas vannak benne nagy csavarok és durranások, bátran ajánlom mindenkinek!
idestova - 7 - éve regisztráltam, nem jár ilyenkor valami süti ?
Nagyon megérte a moziban nézni. Érdekes volt és majd ha lesz DVD-n akkor megnézem újra. 10/10
Azon meglepõdtem, hogy az emberek 40%-a 14 éves volt kb. Ezek közül ketten el is mentek fél órával a film vége elõtt, mert az egyik csaj szerint ez egy zs kategóriás szemét. Még most is a hatása alatt vagyok, nagyon nagy film.
Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G ☑ Final Fantasy XIII ☑ Lost Odyssey ☑
Nem hittem volna hogy manapsag ilyen qrvajo kungfu filmek keszulnek a tavol keleten.Nagyon elveztem,kicsit visszavitt az idoben a Bruce Lee filmek idejebe es hangulataba.Sot,koszonhetoen a technikanak ez meg latvanyosabb.A foszereplo valasztas tokeletes,konnyu vele azonosulni,a tortenetek is tetszettek,sot a mellekszereplok kozt is volt nagyon jo.Egy percig sem volt unalmas,a masodik reszben az asztalharc azert eleg butan nezett ki,ennek ellenere nagyon szorakoztato volt mindket resz.
8/10 (egyel magasabb pontot kaptak,mert birom a stilust)
unatkoztam<#idiota>#idiota> semmi 3D és animációs baromság, jó azért még ilyet nézni 2010-ben.
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
2., egy bizonyos negy oras betiltott filmre gondolok, aminek meg csak az elso orajat irta le.
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
Hogy helyezze beléd ?sgyík-vesszejét a Magasságos mélységes imádattal, ?sélvezettel, ?sgyík heréinek kusza-gubancos sz?rmeredvényeinek kristálygyökér-fonódásaival!
Amúgy ez egy szatíra a jelenlegi embertelen Egyesült Allamokbeli egészségyügyi állapotokra alapozva. Nem is akkora hülyeség, mint elsõre tûnik... Nyilván el van túlozva, de a lényeg így sokkal jobban lejön.
Az különesen tetszett, hogy a fõszereplõ egyáltalán(!!!) nem jó ember, akárcsak a D9-ben. Csak egy nagyon-nagyon gyarló ember, mint bármelyikünk. A szánalom/irgalom/megértés csírája sincs meg benne, míg el nem jön az õ ideje.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
rohadtul reális, hogy
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
nekem már a film alapötlete miatt hiteltelen gagyi az egész
Bazinga!