Filmek, amiket most láttunk...

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

BaliBoy
#95774
Logan

Borzalmasan vontatott volt. Alapvetően szeretem a "darkos" hangulatú filmeket, amikor nincs klasszik happy end, de ez nem volt jó. Nem is tudom mikor néztem utoljára olyan filmet aminek már vártam, hogy vége legyen és az órát nézegettem. Ez ilyen volt. Szerintem nagyon túl tolták ezt a szenvedést. Ráadásul kb. a felétől kiszámítható volt a vége is. Számomra csalódás volt a film. (illetve a baráti társaságban nagyjából egyezett a véleményünk)

6/10 De csak azért mert be mertek vállalni egy 16 karikás, "darkos" mutáns filmet. Egyébként ötöt adnék. (négynél már azt fontolgatnám, hogy kimegyek a teremből - ilyen még szerencsére sosem volt)

If Everything That Has A Beginning Must Has An End

Zephyr Retiring
#95773
A Little Chaos (A virág románca) 2014 IMDb

Kosztümös film kategória.

A király pompás, vagy inkább fenséges kertről (báltermi jellegű udvarrészről) álmodik. És mert király, fogja a legjobb kertész-építészét és parancsba adja az álma megvalósítását.
Alan Rickman mint XIV. Lajos: nyerő választás. Sokat nem is kellett színészkednie. Az ipse alapból pökhendi fizimiskájú.
A főkertészt Matthias Schoenaerts alakítja. Én nem sok filmben láttam eddig ezen kívül. Egyre sem emlékszem konkrétan.
A női segédjét viszont akit Kate Winslet alakít, már többen. Kedvelem is. Illett hozzá ez a szerep is.

A kert persze (némi hátráltatás ellenére is) végül elkészül és mindenki boldog. Hogy ki kivel jön (illetve nem jön) össze, azt nem árulom el.
Akit érdekel, az nézze csak meg. (Van benne dráma, romantika és humor is valamennyi.) Egynek elmegy.
Nálam elsőre egy erős 10/8-at ér.

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#95772
(500) Days of Summer (500 nap nyár) 2009 IMDb

A srác szerelmes lesz, tervezgetni kezd. A csaj meg csak jól akarja érezni magát.
Sajnos ő nem lesz szerelmes. Ezt a srác meg nem is sejti..

Az, hogy össze-vissza ugrálunk az időben (kronológiailag) nekem marhára zavaró volt. Néha egészen vicces is volt, máskor meg túl komoly.
Érdekes ez a komédia is meg dráma is egyben. Kicsit olyan, mint amikor valakinek nagy-hirtelen hangulatingadozásai vannak.
Nem is tudom...de ha pontoznom kellene nálam ez csak egy közepes felett picivel..
10/6.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.03.16. 19:33:54

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

LasDen
#95771
Mikor jön egy ilyen reboot/remake hír, mindenki elszörnyed, földig anyázza hollywoodot és én meg nem értem miért. Ha nem tetszik, megnézed az eredetit, boldog vagy, mindenki más meg a remaken szenved vagy ahol akar. Én nem szenvedek kárt azzal, hogy valamit újra csinálnak. Akkor miért fájjon...?

Amúgy meg szerintem a Matrix struktúrája pont olyan, hogy lehetőséget ad más szereplőkkel a folytatásra.

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

IMYke2.0.0.0
#95770
Why Rebooting The Matrix is a Bad Idea
By John Orquiola 13 hours ago

When news broke that Warner Bros. is planning to reboot The Matrix, millions of movie fans went “Whoa!” According to reports, the studio is in the early, exploratory phase of development in relaunching the once-groundbreaking sci-fi franchise created by the Wachowskis. The only name attached to the project thus far is Michael B. Jordan (Creed), who is eyed to star in the reboot. For fans of The Matrix, a reboot could be cause for excitement. But we suspect for a great many more of those fans, especially those who were enraptured by the original Matrix in 1999 and were subsequently disappointed by its two sequels that concluded the trilogy in 2003, their reaction is more akin to: “Why?”

<...>

"Warner Bros.’ desire to reboot The Matrix comes as no real surprise in our current Hollywood era of studios looking to capitalize on every existing IP with name-brand recognition. Star Wars is back in a huge way, Star Trek returned to movie screens as action-packed blockbusters, the Marvel Cinematic Universe and DC Extended Universe each have a decade of films planned for their vast roster of superheroes, King Kong and Godzilla are headlining a MonsterVerse, Ridley Scott is continuing his Alien franchise, Predator is being rebooted, Terminator tries and tries again, the list goes on. It was only a matter of time before Warner Bros. decided to breathe new life into the dormant Matrix property."

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#95769
OFF
Úgy látom, nem esett le.
ON

CSOCSO
#95768
Gantz😮

Jo film volt. Nekem tetszett. Latvanyos. Mindenkeppen nezzetek meg. Teljesen ertheto a film (en sosem lattam a sorozatot)

8/10 et siman megerdemel

Az osszes felirat amit talaltam 10 masodperccel el volt csuszva. Magat a filmet onnan szedtem le ami "ide" volt belinkelve.
Nagyon regen csinaltam feliratokat, ugyhogy 2 perc alatt megoldottam.
IMYke2.0.0.0
#95767
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Pontosan. <#eljen>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Tikal
#95766
eredeti nyelven nézik, angol felirattal 😊

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

IMYke2.0.0.0
#95765
Én is ezt dobtam a RAW mellé - ami meg nem volt lefordítva, azt ki lehet következtetni, ill. ismerős szavak is voltak.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#95764
Assassin's Creed
Eléggé bele kellett sűríteni mindent a játékidőbe, ez sajnos érződik rajta.

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

#95763
TROLL ON

Ne mondjátok már, hogy nem eredeti nyelven nézitek azokat a japó cuccokat?!
Felirattal? Jó hogy magyar szinkron nem kell...

TROLL OFF

Remélem, érti(k) a címzett(ek).

LasDen
#95762
Én ezt a verziót néztem
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Gantz.O.2016.720p.WEB-DL.AAC2.0.H.264 v2
. Ennek nem csúszik a felirata, de random sorok hiányoznak, míg mások nagyon egyszerűen vannak fordítva...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

CSOCSO
#95761
aruld mar el, hogy honnan szereztel hozza feliratot mert en az osszes websiteot atneztem es az osszes letezo felirat el van csuszva.
CSOCSO
#95760
Assassin's Creed
Borzalmas. Unalmas. Ultra gagyi! Mindenki majdnem elaludt rajta. legyen 3/10
soha tobbet meg nem nezem.
Utoljára szerkesztette: CSOCSO, 2017.03.16. 00:37:03
Kongy
#95759
Inkább mazochista <#nyes>

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

darkSectorxxx
#95758
😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#95757
Hát, akciófilmeknél sehol a világon nem erőltetik a több tucat oldalas forgatókönyveket... 😊

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Shep
#95756
Én is, még a moziban .) Annyira nem volt az rossz, mint amilyennek be lett állítva. Ázsiában meg nagyon ment, biztos lesz folytatás .)

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Shep
#95755
De én csak sima akciófilmekre gondoltam, nem komolyabbra, ez meg már nem az a kategória 😊

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

darkSectorxxx
#95754
Nem félek semmitől! 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#95753
"mert egyrészt nem túl bonyolult a szövegkönyv"

Ez jó poén volt 😊

Akkor csak ezt nézd meg:

- (imdb) - "Nae-bu-ja-deul" (Inside Men: The Original) - 7/10
(2016.08.08-10) (181 perc, dél-koreai)

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

LasDen
#95752
bátor ember...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

darkSectorxxx
#95751
Resident Evil - Final Chapter

Megnéztem....
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.03.15. 14:07:50

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Shep
#95750
Hát az ázsiai akciókat én is angolul nézem, mert egyrészt nem túl bonyolult a szövegkönyv, másrészt, meg többnyire elég sokára készül hozzájuk felirat, na meg a többszörös fordítás elég érdekes mondatokat tud eredményezni, már sokszor az angol feliratot is érdekesnek találom, hát még amikor azt felhasználva lefordítják magyarra.
Utoljára szerkesztette: Shep, 2017.03.15. 14:00:49

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

IMYke2.0.0.0
#95749
subscene, opensubtitles, yify subtitles, és 90%-ban a filmek mellé vannak mellékelve.
Nem szoktam magyar feliratokat használni, így meglehetősen egyszerűbb a dolog.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Tyler1
#95748
Assassin's Creed

Nem lett olyan vészesen rossz, mint amennyire sokan lehúzták. Igazából rohadt nehéz ez a játékot filmre adaptálni, egyrészt mert az egyik legjobb game sorozat valaha, ami az egekbe rakta a mércét, másrészt a sztorija is igényelne egy tartalmasabb játékidőt, főleg, hogy 2 idősíkban játszódik. Ezt alig több, mint másfél órában lehetetlenség volt megoldani, és ehhez mérten szerintem amit lehetett, azt kihozták belőle. Na jó, kicsit dolgozhattak volna többet a forgatókönyvön.
A végeredmény egy (természetesen) csalódást okozó, DE tűrhető adaptáció, szerintem semmivel nem rosszabb, mint mondjuk a még mindig legjobbnak tartott Prince of Persia. A hibája mindkettőnek ugyanaz, de az AC-nál fokozottan igaz, egy résszel lehetetlen vászonra vinni.

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

Shep
#95747
Kösz, feliratokat honnan szeded hozzá, mert gondolom azzal nézed őket? 😊

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

IMYke2.0.0.0
#95746
Igen, vannak élőszereplősek is.

- Itt vannak a Live Actionök
- Itt pedig a Gantz:0 --- egy cuki kis képpel együtt... (ez ún. RAW verzió, tehát nincs mellé semmilyen felirat mellékelve. 5,3 G😎

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Blasta
#95745
Logan - 8/10
-----------------
Hja, elég hard volt. Kár, hogy ennyi évet és ennyi részt kellett várni egy öszinte, véres Wolverine-re, ami ráadásul az utolsó (legalábbis Jackmannel). Nem mondom, hogy ez a valaha volt legizgalmasabb, legporgosebb képregényfilm, de nem is ez volt a célja. Érzelmesen állt a témához, és nem a világ megmentése illetve a CGI látványorgia volt a lényeg, hanem egy (2-3) karakter sztorija.
Highly recommended, csak a szinkron blehhhh

"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"

Shep
#95744
Ebből van élő szereplős is, nem? Honnan szedted le?
Utoljára szerkesztette: Shep, 2017.03.15. 09:48:38

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

IMYke2.0.0.0
#95743
- (imdb) - "Gantz:0" / (-nincs-) - 8/10
(2017.03.13) (95 perc, japán) - Animation, Drama, Fantasy, 3D CGI

Történetünk szerint egy misztikus fekete gömb (GANTZ) jelenik meg a Földön, ami egy rendkívül brutális játékot vezet le - a haláluk után feltámasztott emberi alanyok különleges felszerelést, fegyverzetet kapnak, hogy megküzdjenek a hétköznapi emberek által nem, vagy nehezen megpillantható nem-evilági lényekkel, még hozzá a Gantz által adott záros határidőn belül... ha nem sikerül ugyanis, akkor a versenyzők végleg meghalnak...
De, ha sikerül, és esetleg az adott csapat egyes tagja(i) sikerrel járnak a Főellenfél kinyírását illetően, akkor a végső pont elszámolásnál a bűvös 100 pontot is megkaphatják... amivel 3 választási lehetőséget kap a szerencsés... (direkt nem írom le ezeket)

//A manga/anime archetípusok tetten érhetőek, de nem* adagolják túl azokat.
Nem szükséges az anime / manga sorozat ismerete hozzá - a film kellően elmagyaráz mindent az elején.
A render grafika bámulatos (a sötétben kapott film grain ellenére is), a cici fizika fincsi, az arcok is kellően kifejezőek, a szájszinkron pontos, az akciók jók.
Személy szerint simán megnéznék ebből így, ebben a formában akár egy komplett sorozatot - ha záros határidőn belül, kiszámíthatóan követnék egymást az "epizódok".
Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2017.03.14. 18:48:43

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

IMYke2.0.0.0
#95742
- (imdb) - "Live by Night" / (-nincs-) - 6/10
(2017.03.12) (129 perc, amerikai) - Crime, Drama

Ben Affleck - forgatókönyv, rendező, főszereplő, producer (Leonardo DiCaprio, és 2 további mellett).


Történetünk a múlt század eleji Amerikában, az alkoholtilalom korszakában játszódik.
Mindvégig-egy-arcú hősünk, Joe Coughlin (Ben Affleck) egy nagynak látszani akaró kisstílű bűnöző, aki d*gja a helyi nagymenő vezér Albert White (Robert Glenister) brutális brit-dél-afrikai akcentussal beszélő, fiús testű szőke barátnőjét, Emmát (Sienna Miller). Így gyakorlatilag az életét kockáztatja - amit a film végéig látható egyen-arcával nyugtáz.
Az elkerülhetetlen majdnem be is következik... s mikor Joe megtudja, hogy Emma halott, bosszút esküszik. S ezt úgy akarja végrehajtani, hogy ott csap le White-ra, ahol a legjobban fáj: Floridában.
Felveszi a kapcsolatot az olasz maffiavezérrel (Maso Pescatore), megismerkedik a helyi kubaikkal (ahol lecsap egy sudár lyánykára is, Gracielára (Zoe Saldana)), a helyi rend őrével, Figgisszel (Chris Cooper - aki most nem homofóbot játszik) és annak "megtért" lányával, Loretta Figgisszel (Elle Fanning) --- és összeakasztja a bajszát a helyi Ku Klux Klánnal.
Egy szóval: nem unatkozik...

//Csak a néző...
Mert bár Ben Affleck csak világító nem volt a film gyártása során, egy valamit felejtett el: jól játszani. Olyannyira, hogy a 18 éves Elle Fanning úgy lejátszotta a képernyőről, hogy lehidaltam.
Elle arca, szemei miatt járt a plusz 1 pont.
Amúgy meglehetősen unalmas 129 perc volt.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

IMYke2.0.0.0
#95741
- (imdb) - "Man from Reno" / (-nincs-) - 5/10
(2017.03.10) (111 perc, amerikai) - Crime, Drama, Mystery

Történetünk San Francisco és környékén játszódik - melyben Paul Del Moral (egy helyi, külvárosi seriff), Akahori Aki (egy hazájában híres japán írónő), és egy Renóból érkező különös módon eltűnő alak tobzódik. Akahori Aki összeborul a Renóbeli, japán hapsival, akiről úgy tudja, hogy Suzukinak hívják, és aki rejtélyes módon eltűnik, de a szállodai szobában egy nagy bőröndöt hagy hátra... és aki után később szintúgy japán fura alak érdeklődik, még később meg egy sötét autóból két veszélyesnek látszó óriás... Akahori Aki elkezdi félteni az életét, de ugyanakkor érdekli is a rejtély mögött húzódó erő...
A sheriff végül találkozik a fincsi japán hölggyel és együtt igyekeznek a nyomokon eljutni a Renóból érkezett férfihez...

//Meglehetősen formabontó film (a film végén bekövetkező csavar okán, mikor is kicsit arcul lettem csapva a történésekkel) - a "résztvevő" és a "követő" kamera szemével látunk mindent, de nem elvetve a filmezésben már betokosodott kameraállásokat sem. Fujitani Ayako eléggé szépen beszéli az angolt, mindamellett, hogy ő maga is szép 😊
Sajnos, a történet lassúsága, az öreg sheriff és "Aki" bénasága, valamint a vége-fordulat okán csak közepesen szórakoztató filmnek tudom ítélni.
A rendezőnek (Dave Boyle) semmi köze az Oscar-díjas Danny Boyle-hoz.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#95740
Ha valaki nem tudja mit nézzen.
Breaking Bad - The movie
(En meg nem lattam😊)

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Seth
#95739
"Talán úgy többet ad, ha ismered a hátterét a dolgoknak, de így"

Szerintem pont fordítva. Annak lehet érdekes a sztori,aki semmit sem tudott róla

PSN ID.: Beegabor

LasDen
#95738
Gantz: O


Már a sorozatokkal sem voltam túl jóban, de gondoltam a film megér egy próbát. Hát tévedtem. A látvány 10/10 (dat boob physics), az arcokat leszámítva. Azokban volt valami furcsa, de amúgy szemet gyönyörködtető film. Csak kár, hogy ez alatt már nincs semmi, ami említésre méltó lenne. Unalmas karakterek, unalmas dialógusok, unalmas sztori. Talán úgy többet ad, ha ismered a hátterét adolgoknak, de így...

4/10

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

LasDen
#95737
Mission Milano (Tou tian te wu)


Mondhatni letaglózott, mikor most megláttam milyen értékelésekkel bír a film. Pedig nem is volt ez olyan rossz. Sőt, én relatíve egész jól szórakoztam rajta.
Egy sima kém paródia. Ellopják az Isteni magokat (....) és az interpol ügynöknek vissza kell szerezni. Slapstick és egyéb buta poénokkal operál, de többnyire működik. Nagyon műanyag volt a látvány, viszont túl tudtam lépni rajta. Egynek elment...

6/10

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

Zephyr Retiring
#95736
Café de Flore 2011 IMDb

Gondoltam, ez egy történet a párizsi Saint-Germain Boulevard-i kávéházról, de nem.
Csak egy zene. És nekem ez eszembe sem jutott. Vicces, hogy pont nekem, aki éjjel-nappal zenéket hallgat..de ez van.

Dj kollégánk (már akié) egy nap otthagyja szép feleségét és gyerekeit egy új szerelem miatt. Ez az egyik szál a sztoriban.
A másik szál meg sokkal sokkal korábban, egy másik életben egy anyuka és a Down-szindrómás fia kapcsolata.
A közös szál a két sztoriban az új szerelem, és az, hogy valakit elhagynak.
Van még egy közös szál, ez pedig a sokat vitatott reinkarnáció. A történet kedvéért tételezzük fel, hogy ez a fogalom most valós.

Ha így tekintünk a sztorira, sok minden értelmet nyer. Egyszer egy előző életében egy anya, megbocsájthatatlan bűnt követ el fia és választott párja, (aki élete szerelme is) ellen. A karma törvényei szerint ezen tettéért egy következő életében felelnie kell.
Át kell neki is élnie, meg kell tapasztalnia amit elmulasztott valaha: élete legfontosabb személyét át kell adnia egy idegennek.

A cselekmény lassan bontakozik ki és nehéz követni hogy mi miért történik.
Könnyed és gondolkodás nélkül kikapcsolódni szeretők, inkább kerüljék ezt az alkotást.
Pedig nem rossz, de ha nem vagyunk nyitottak az általunk ismeretlen dolgok felé, nem lesz érthető és csak összezavar majd.



Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.03.12. 14:11:13

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#95735
Limitless (Csúcshatás) 2011 IMDb

Ha lenne egy pirula amit ha beveszel, sokkal sokkal okosabb leszel minden területen, mint bárki más: bevennéd?

Eddie-t dobja a csaja, és a kiadója is rugdossa a seggét, hogy adjon már le végre valami használható írást. Mert hogy eredetileg író lenne.
Egy író akit a csaja mellett az ihlete is cserben hagyott. Úgy néz ki, nem sok öröm érheti őt a jövőben sem. Ám egyszercsak az utcán belebotlik a volt sógorába, aki valaha dílerkedett. Persze ma már nem.
Egy neves gyógyszergyárnak dolgozik (hát persze) ahol egy új kísérleti gyógyszert dobnak hamarosan piacra, ami az agykapacitást megtöbbszörözi.
(aha, nyilvánvaló..)

A szer már túl van a teszteken és már csak a formális engedélyeztetés van hátra, mielőtt piacra dobják. Darabja 800 dolcsi lesz, de a régi ismeretségre való tekintettel, egy próbaszemet ingyen kap a mázlista. A lényeg: 18-24 órán át tart a hatása jelentősebb mellékhatás nélkül.
Vesztenivaló? Ugyan mi lenne? Csaj nincs, a meló se halad, lássuk hát...

Aztaaa! A cucc nagyon ott van! Eddie tarol mindenhol amihez nyúl. Póker, csajok, helyzetfelismerés. Még a regényének is elkezdi az első 50 oldalát...
Zsebből elő a névjegykártyát amit az ex-sógor adott, és irány-horány! Be kell szerezni a következő adagot! Ez nem is kérdés.

A film képi világa magával ragadott. Piros pont az operatőrnek érte<#eljen>
Végkifejletnek mást vártam, mondjuk olyasmit hogy beüt valami extra mellékhatás, vagy amolyan trészpottingosan leteszi a cuccot <#hehe> de nem.
Jött aminek jönnie kellett.és lett az, aki lehetett a pirula által.

Jó neki. Én maradhatok továbbra is az a szürke kisegér aki eddig is voltam..de...
...mi a franc?....honnan került ide az asztal alá ez az átlátszó állagú szem pirula?..csak nem....

Csak de<#eplus2>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.03.12. 07:10:23

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

rain70
#95734
Homok alatt
/Under sandet/

OMG! Egyszerűen zseniális.
10/10
extra sensory
#95733
Rendezőnek sokkal jobb ő...

Konfig: Junoszt TV, Commodore64, CPU Mos 6510 1,25 Mhz|RAM 64Kb Datasette magnó, 2db joystick

darkSectorxxx
#95732
Én is ezt mondtam. 😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#95731
Blood Father (2016) --- én erről beszélek ám.

És ő a csaj a filmből --- Erin Moriarty:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


A filmben meg így nézett ki:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

darkSectorxxx
#95730
Nekem MG is tetszett mint karakter...😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#95729
Abban a csaj volt -- sajnos -- a legjobb...

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

darkSectorxxx
#95728
Ez jó...😄
Nekem is eszembe jutott, mert láttam ezt a filmet MG-tól...😄

Szerintem jobb lett volna. 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

RatBaG
#95727
Mad Max 4: mi lett volna ha...

Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Per Aspera Ad Inferi.

Zephyr Retiring
#95726
Collateral Beauty (Váratlan szépség) 2016. IMDb

Mindig van új a nap alatt..

Szerencsére már rég túl vagyok azon, hogy mások negatív kritikáját komolyan vegyem. Most is pont úgy jártam el, ahogy egy ideje már szoktam: először megnéztem a filmet, és csak azután olvastam el pár kritikát róla..és örülök, hogy így tettem.
Külön külön is jó színészek sorakoztak fel ebben a drámában, de így együtt nekem nagyon átjött a mondanivalójuk.
Az utólagosan olvasott negatív kritikákon meg csak mosolyogni tudok. Ez egy igen jó film, csak érteni kell.

Hősünk padlót fogott, és ez érthető is. Elvesztette egyetlen lányát. A filmkritikusok nyilván nem. Sőt, nemhogy nem, de ekkora fájdalmat szerintem érezhetően sem tudnak elképzelni. És ha tényleg innen fúj a szél, akkor már érthető, miért ezt választották (ők) a tavalyi év leggagyibb drámájának.
(Bár egyáltalán nem mérvadó, viszont eléggé elgondolkodtató, hogy a port.hu-n a nézői értékelés meg 8,4 lett)

Akkor? Most mi van?

Mivel mint említettem, előre sem kritikát, sem trailer-t nem néztem, hanem csak simán beültem és végignéztem a filmet, így én tudtam értékelni a mondanivalót. Tudott újat mutatni, meg tudott mosolyogtatni és el tudta velem hitetni, hogy valaki tényleg elvesztett valakit akit szeretett.
Először csak pislogtam a három kulcsszón: "szeretet, idő, halál."
Hát ebből meg mi a bükkfán-fütyülő rézbaglyot akarnak kihozni?

Aztán jöttek a barátok és a három színész, akit megbíztak a három fogalom megszemélyesítésével.
Zseniális. És tényleg: ez a három alak kellett, hogy hősünk visszataláljon a realitás mezsgyéjére<#taps>
Nem lövöm le a poént, hátha valaki esetleg még megnézné.Csak annyit mondok, az utolsó másodpercek is tartogatnak némi meglepetést.
Én legalábbis meglepődtem. Na nem nagyon, de azért mégis. Hiába no: aki jó színész, az jó színész.
Ebben a filmben (mint rámutattak a filmszakik) lehet csalódni is, ha nem értjük a lényeget.

Nekem egyértelmű volt az üzenete: az élet három értelme...
a szeretet,
az idő és a halál.

Egy erős 9/10.<#eljen>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.03.10. 20:36:24

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

cobol
#95725
Mi is most néztük meg,és tényleg nagyon jó volt.Tetszett a stílus!Nem volt csöpögős a film és elég sok apró humor is volt benne,a szörnyek frankok voltak meg a effekteket is.A lassítások nagyon frankók voltak!