Filmek, amiket most láttunk...

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Riddick21
#30532
A Taxi elsõ részét bírtam végignézni, az olyan 5/10, egyszer nézhetõ kis semmiség. A folytatásba belekezdtem, de eredetiség híján inkább ki is kapcsoltam, ha az idõ pénz, akkor ez csak deficit, gondoltam. Harmadik részének ennek folytán már a közelébe sem mentem, de hogy a 4. egy 10-es skálán elérjen 8 pontot, mindez számomra elképzelhetetlen, amennyiben egy értõ és igényes emberrõl van szó, aki tiszta fejjel képes pontozni.
Azt pedig kijelenteni április elején, hogy az év vígjátéka, kell-e mondanom: badarság.
Az egész amúgy szóra sem lenne érdemes, csak lehet, hogy feltötyög ide vmi fogalmatlan emberke, aki ki akarja választani, hogy mi legyen az aznapesti örömködés oka, aztán negyed órával a film kezdete után páros lábbal kivitelezett vándámmrúgással zúzza le a szgépet az asztalról, túlzott dühében...
Szal ha vki annyira kajak emberke, hogy a -szûk- nyilvánosság elé tárja értelmetlen kis mondandóját, legalább tegye azt úgy, hogy az esetleges válaszreakciókat is állja.
Pl.: elmondanád Sawyer, hogy MI volt olyan jó a filmben?

"All those moments will be lost in time, like tears in rain."

Riddick21
#30531
Nagyon gonosz és nagyon pontos film, pont egy napja néztem, de még mindig úgy érzem magam, mint akit gyomorszájon rúgtak. Pedig nem gondoltam a filmre, nem járt rajta az agyam, direkt, nem akartam az amúgy sem túl nagy hangulatomat még alább ásni, de egyszerûen mit sem számít.
Olyan elemi erõvel üti agyon a film még az értelmes embert is -mármint azt, akinek tartalmilag semmi újat nem mondd-, hogy nem merek belegondolni, milyen hatással lenne vkire, aki nyitott mindenre, de kissé felszínes. Az ilyen jobb, ha úgy nézi, hogy nincs körülötte semmi, ami gyerek kezébe nem való (kés,villa, olló...)

"All those moments will be lost in time, like tears in rain."

#30530
<#worship><#worship><#worship><#worship>

CSOCSO
#30529
Bocs.. Calver.. csak mielott elkezdodik egy anyazas meg szitkozodas... inkabb toroltem.. btw el kene fogadni hogy masok vagyunk.. nekem nagyon tetszett a BR.. masok meg lefikazzak es a halivudira varnak ami szvsz szanalmas.... szal ennyit errol.. ha vki boxolo akkor lehet hogy neki a rocky balboa 11/10... lehet "fikazni" egymast de ne faszozzaotok egymast.. ugyis csak anyazast szul az egesz.. nah pisz
CSOCSO
#30528
jo halivudi nem lesz de a halivudi remake az jon.. bortontoltelekekkel.. LOL!!! BR zsir film volt elsore! odabaszott
otrosinka
#30527
nembirtam csk 20 percet

http://eurobasketballblog.wordpress.com "Everything I'd like, May the heaven give....."

otrosinka
#30526
taxidermia: na xar, értékelni nefoom
taxi4: 2/10 nem nagy pukkanás, nem kellett volna
Stranger Than Fiction: 8/10 valami értelmeset is lehet csinálni a rendezõi székbõl, nem csk szemetet...............
Day Break( sori ):7/10 befejezett 13 részes cseppesenemrossz sori, nomeg be van fejezve, de ezt már mondtam

http://eurobasketballblog.wordpress.com "Everything I'd like, May the heaven give....."

Gladiator
#30525
Employee of the month (A hónap alkalmazottja)

Hajnali 4-kor kezdtem el nézni, gondoltam jó lesz még itt egy kacarászásnak elalvás elõtt, de ez bazmeg, ez... Van olyan filmstúdió aki a forgatókönyv elolvasása után azt mondja, hogy ok, csináljuk meg? Hát a laptopot majdnem a földhöz basztam olyan idegesítõ, unalmas, sablonos, szar!
Egyszerûen leírni nem tudom a hibáit, mer felidegesít ha csak rágondolok...


2/10
A plusz egy pont a csaj mellei miatt van. Kapott volna még egyet, ha van a filmben szúrás.

Kmarha
#30524
hát akiket hallottam a filmrõl nyilatkozni, azok között te vagy az elsõ 2 pont felett adó emberke 😄

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

#30523
T4XI

Rendezõ: Gerald Krawchik
Fõszereplõk: Sami Naceri, Frederic Difental,

Moziban volt szerncsém a Taxi 4-hez... Sztem ez a rész ráver a 2. 3. részre is.. Asszem végre megütötte a Taxi színvonalát, és van néhány változtatás is rajta melyek szintén jól sikerültek... Én már most kijelentem hogy 2007 legjobb vígjátéka..

Értékelés: 8/10

ÁKOS - MÉG KÖZELEBB

schrank
#30522
én is ezt írtam múltkor a BR-ról de a sok "filmesztéta" egybõl rámrontott majd ha lesz jó halivúdi remake-je akkor talán végig is fogom nézni <#nezze>

schrank[HUN] \"kiakirály\" \"jobb ha az okos hülyéskedik mint ha a ....\"

REALista
#30521
Battle Royale 4/10

Az alapötlet nem rossz de a megvalósítás nemigazán tetszett...

Hét év Tibetben 10/10

Már vagy 3 hónapja megvan a film de csak most jutottam el oda hogy megnézzem!Mindenkinek csak ajánlani tudom nagyon jó film!

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

Seth
#30520
ja lambert megmurdelt az elõzõben nem? már nem emlékszem arra a "videófilmre" ^^

ja én Rambo 2-t néztem tegnap ,ezt nem lehet megunni ^^<#violent>

PSN ID.: Beegabor

Istencsászár
#30519
Adrien Paul

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

Seth
#30518
melyik meklód szerepel benne? az adrien paulos vagy a lambertes?

PSN ID.: Beegabor

Riddick21
#30517
Rekviem egy álomért

Azt hittem lesz "tavasz". De nem lett.

10/10
(Aki látta, az érti, aki meg még nem, az nézze meg.)

"All those moments will be lost in time, like tears in rain."

#30516
Én most láttam az Ördög Pradat visel-t. Jó film, Meryl Streep nagyot alakított😊Az viszont fura volt, hogy a Prada nevet egyszer sem említették benne, habár lehet h csak nem figyeltem eléggé.😛

Tudtok mondani TOP5-ös filmlistákat?--> vmi jó filmet néznék 😄
Istencsászár
#30515
Hegylakó 5 - A forrás

Nem volt beharangozva ez a rész, ezért is kissé fenntartásokkal kezdtem el nézni, de végeredményben jóvolt. MacLeod elérte a végzetét, és ezzel elvileg le is zárult az egész. Nézze meg mindenki aki eddigi 4 részt is nézte és élvezte.

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

a.carkey
#30514
nincs nagy sztori=semmivel nem több, mint egy Braveheartban.
Szerelmi szál, hazafias szál, kitartás, erény, bátorság, hõsiesség, stb, stb. Azért van sztorija, csak semmivel nem nagyobb dobás, mint ami a Braveheartban vagy a Gladiátorban volt.

A medve nem játék.

a.carkey
#30513
Alatriste kapitány

Aki szereti a történelmi "kosztümös" filmeket, annak erõsen ajánlom. Sajna nincs nagy sztori, de az, hogy spanyolul lehet megnézni itthon felirattal a moziban, az baromira dob a film hangulatán, az ugyanis már alapból nagyon jó.

Fsz: Viggo Mortensen

A film zenéje szintén hihetetlenül ott van.

Amúgy ez minden idõk legdrágább spanyol filmje. Sajnos itthon jelenleg érdektelenség kiséri, talán pont a forgalmazó miatt (Mokép), mert a reklámjával csak az találkozhat, aki moziba jár. Ha csak így olvasok róla, én is elmegyek mellette, mondván semmitmondó név, stb., stb..

Amúgy a film a németalföldi valamint a francia háborúba enged betekintést spanyol oldalról (!), 1622-1643 között.

Közelezõen mozis darab, kötelezõen szinkron nélkül!

A film Arturo Pérez-Reverte öt kötetes regénye alapján készült (Las aventuras del capitán Alatriste).

Egy problémám volt úgy igazán. A fõszereplõ életkora. Megemlítik, hogy már harcolt a török ellen - 13 évesen - Lepantónál (1571), a végén, 1643-ban a rocro-csatában meg még mindig úgy harcol, mint egy negyvenes, pedig már jóval 80 felett jár (85 éves). 😊

Érdemes némileg átnézni a film miatt a spanyol történelem idevágó részeit, mert különben pár dolog nem feltétlenül lesz érthetõ. Bár aki látta a Braveheartot, az sem elõtte, hanem megtekintése után olvasott William Wallaceról ...

A medve nem játék.

Blasta
#30512
Will Ferrell alap 😄

Wedding Crashers-ben:
"Mom!!!! The meatloaf!!!! FUCK!!" 😄

"Az amatörnek 100-ból 99 fotója sikerül. A profinak 100-ból csak EGY!"

Sephi
#30511
Jah en is megneztem az egesz sorozatot 😄 Imadtam!

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"

CSOCSO
#30510
Blades of glory vagy micsoda..

aranyos baromsag. aki szereti a will farreles filmeket az lesse meg!
Kmarha
#30509
No igen a vége. Viszont ahogy hallott ott a narrátort magyarázni az életrõl, pont igy volt jó a vége (de tényleg, az írónõ magyarázata szükséges volt hozzá)

Egyébbként én meg elkezdtem tanulni gitározni! 😊

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

desigo
#30508
Stranger Than Fiction 7/10

Érdekes egy film.Amikor Harold Crick elõsször hallotta a narrátor hangját én is csak néztem,hogy mi van?Bele tudtam élni magam a hétköznapok megszokott unalmas rutinjába.Ezen pedig változtatni kell,úgyhogy holnap nem megyek dolgozni <#hehe>
Jó volt a befejezés is bár
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
valóban meg kellett volna halnia
Count Adyn
#30507
Ma rávettem magam az Underworld:Evolution-re.
Végülis az elsõ résznél nem lett rosszabb, ezis valami,
6/10 et adnék rá , de ebbõl 2 pont Kate Beckinsale 😄

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

SASboy
#30506
teljesen egyetértek veled.

nice legs. what time to open?

Kmarha
#30505
Nem, hogy Blake lemenjen annak a terv részének kellett lennie. Különben csalodnék a büvészeinkben 😄

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

Bucser
#30504
Rowan Atkinson legjobb szerepe akkor is a Fekete Vipera marad😊

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

CSOCSO
#30503
Prestige spoiler:

nemtom miert kell bonyolitani.. ugy alakult, hogy meghallotta.. ezert nem jott ki hanem megbujt es kitalalta azt amit. legalabbis nem emlexem hogy o ezt szotte volna hogy nah majd jol lemegy a blake es azt hiszik hogy o olte meg.. lol.. nah mindegy
Kmarha
#30502
ja csak ha nem hallja meg és kijön, hoppá, ellenfele elött máris le van leplezve a sötét titka. És innen már talán le is lehetne õt leplezni.

Tudom hogy szõrszállhasogatás, de én valahogy úgy csináltam volna meg, hogy biztosan tudjam amikor õ lent van. Túl nagy volt a kockázat. 😊

Sephi: végre valamiben egyetértünk 😊 (#30500)

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

CSOCSO
#30501
szvsz csak siman nem jott ki mert hallotta amit.. ennyi...
Sephi
#30500
Taxidermia -

.... nos .... ez mar a remek peldaja annak hogy amikor mar tul sok "normalis" film van akkor jon egy ember es megalkotja ezt a... szemetet de termeszetesen "muveszi" film es akkor agyon kell dicserni. Ez film? Ez kultura? Ennek hol a "rejtet" mondanivaloja? Ha mar ennyire hireszteltek akkor itt mar komoly problemak vannak.

Roviden : Ez valami borzalmasan rosz volt.

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"

fifi
#30499
Mr. Bean nyaral
na ezt nem kellett volna. pár jó poéntól eltekintve lapos volt...Atkinson nálam megmarad a katasztrófafilmnél, meg a Fekete Viperánál jó karakternek. ez erõltetett volt.
4/10

A Tégla
ez viszont nagyon kellemes meglepetés. Korrekt film, bár pont most lett vége, pár kérdés felmerült bennem, még meg kell néznem holnap egyszer...
9/10

Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...

hellnight
#30498
Tökéletesen egyetértek veled 😊
Számmra Mr. Bean a sorozatairól marad híres, nem pedig egész estés filmjeirõl 😊

\"You fuck with me, you fucking with the best!\" - Tony Montana

#30497
végzetes kitérö(turistas),szuper exnöm


háát az elsö nálam egyszer megnézös hasonlo mint a motel sok uncsi rész kb. fél óra akcio.elmegy
második:jó volt sztem nem szokványos,vicces
Kmarha
#30496
Mr. Bean nyaral

Röviden: nem jó.

Nyoma sincs benne az igazi Mr. Beannek. Jó, beszélni a Katasztrófafilm óta újra elfelejtett, az arca még mindig gumiból van, mozdulatai koordinálatlanok, és mindig sikerül kényelmetlen helyzetbe sodorni magát (bár azt még õ sem tudta hitelesen elõadni, hogy azt a rohadt jegyet neki most mindenáron kergetni kell), de ez akkor sem õ.

A filmben ráadásul több unalmas jelenet van mint vicces. Egy jó pontja van csak, az a végén, a filmfesztivál maga (mind Bean ügyködése, mint a filmrendezõ bemutatója, mely hatalmas szatíra lett), egész addig amig el nem kezd mindenki énekelni. Na ott kikapcsoltam.

Nem bánom hogy erre nem adtam ki mozijegyet(bár a másik majdnemfõszereplõt, a színészleánykát szivesen nézegettem volna nagyobb kivetítõn 😛).

Sajnálom hogy a színész ezzel a filmjével búcsúzik a szereptõl. Inkább bizta volna ezt a dolgot a katasztrófafilmre, az sokkal többet ért mint ez.

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

Harly18
#30495
Az amerikai, amiben Kim Basinger szerepelt....

1:18 Gyűjteményem: http://vwmodellek.blogspot.com/

#30494
Azért a Stalker (éppen a létrõl való elmélkedés okán) nem egy szórakoztató mû, és ez sok helyzetben lefárasztja a nézõt ... Ettõl még nagy film.

#30493
Ez az eredeti ázsiai vagy az amcsi remake?

Harly18
#30492
Mobil (Cellular - 2004)

Nem vártam tõle túl sokat, de egy nagyon jó akciófilm valójában. Egy két helyen túl sok fölösleges és a sztorihoz nem kapcsolódó dolog van, de egy nagyon izgalmas és látványos film, már amennyire lehet egy ilyen film...

9.5/10

1:18 Gyűjteményem: http://vwmodellek.blogspot.com/

#30491
A The Fountain film a fenérõl szólt, mert én kurvára nem értettem az egészet... a végét meg fõleg!?

én a Commander vagyok én

Sephi
#30490
Aztat en is meg fogom nezni mert nekem taccetos Ben 😄

C.W. - A talk about E3: \"It\'s nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!\"

mark oh
#30489
sziasztok. látta valaki a SMOKIN' ACES cimü filmet?(füstölgõ ászok). kivancsi vagyok milyen volt. mert pénteken nézném meg

Choke off

Bucser
#30488
láttam. Egy érdekes film george reeves utolsó éveirõl és haláláról. Hogy vajon ki és hogy ölhette meg vagy valóbanöngyilkos lett-e és minderre rákap egy hírhajszás valójában istentelenóül utolsó gedva magánnyomozó... Aki a film végére nem kicsit hasonlik meg önmagával😊

Nekem tetszett😊 Nem akciófilm😊 De jó nagyon😊

"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF

Dynamic
#30487
Így vagyok vele én is.Szeretem a horrort, de a fantáziátlan "rohangálnak a kegyetlen baltás gyilkos elõl, de az mindekit kicselez" horrorokon én is csak ásítozom.Már ha vagyok olyan hülye, hogy elkezdjem nézni...
hellnight
#30486
Hát azért amikor a benzinkutas premier plánban shotgun-al szétloccsantja a saját fejét az azért nem semmi.
Sztem az utóbbi évek egyik legjobb horrorja, de hát kinek a pap kinek a papné ahogy szokták ezt mondani 😊

\"You fuck with me, you fucking with the best!\" - Tony Montana

Count Adyn
#30485
Nah, énis megnéztem ma a 300 at, és jó volt, mivel nem vártam tõle semmit xD Ami kicsit zavart, hogy mintha mindenáron bele akartak volna tenni minnél több kapcsolódó szállóigét, de nem volt vészes. 8/10 et megér, még 1-2x meg tudnám nézni.

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

peetig
#30484
Mindenkinek ajánlom a Stalker címû orosz filmet (1979-es, Andrei Tarkovsky rendezte). Bár sci-fi elemek is vannak benne, inkább a létrõl szóló elmélkedés. Remek kikapcsolódás az akciódús hollywoodi szeméthez képest.

Torrent rulez.

Smoking IS allowed.

REALista
#30483
Látta itt valaki a Hollywoodland-et?Érdemes megnézni?

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!