Filmek, amiket most láttunk...

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#100029
Tűzzel-vassal

Azaz, így kell(ene) Kelet-európában történelmi filmet készíteni.

Láttam már sokszor, olvasni is elkezdem jó rég, de arra már nem emlékszem túl jól, fel kéne eleveníteni, és ismerem is valamelyest a korszakot. Nagyon izgalmas maha a kor amiben játszódik. Hát mivel a regény szerzője egy romantikus( mint stílus irányzat! romantika) történelmi regényt írt, hát a romantika jó és rossz részei benne vannak.
Azaz pl: az idealizált hősök.
Mondjuk a regény tekintetében Gárdonyi szerintem jobb szerző volt , de lehet azért tetszett jobban az Egri csillagok, mert magyar szájíz szerint készült.
Na. Tehát a film. Látványos. Nagy szabású csatajelenetek vannak. A lengyel színészek közül többen kimondottan jók.
Akik haloványak a női főszereplő, és Skrzetuski. Bár a karakterük sem túl érdekes, lehet ennyit sikerült a karakterükből kihozni.
Bohdan hmelnickij-it alakító jó, Podbipięta kissé bárgyú de ilyennek is kell lennie, Wołodyjowski-nak a fura orr rángása vagy nem is tudom minek lehetne nevezni is jó.
De persze a legjobb karakter, és a színész is remekül hozza, Zagloba, illetve Bohun erőszakos jelleme és dühkitörései

Szépek a jelmezek, igencsak véres jelenetek vannak, nem unalmas, nem vonatott, vbűr jó hosszú, amit kicsit unni lehetne az a nő és férfi főszereplő enyelgése lenne, mert hát nem túl érdekes karakterek úgyse , de ebből csak pár perc van, és már megy is tovább a film a csatákra, és egyéb történésekre.

A romantikus regény alapanyag miatt, hát ügye hős nagyon hősies, meg amúgyis érezhető egy ideolizálás az egész filmen is.Ez van.

Meg aki nem ismerni a lengyel-ukrán törénelmet, hát annak nem sok mindent mond a film, a nyelvtörő helység és karakter nevekkel.

nyolc pont, simán

Mi miért nem tudunk ilyet?!
Kongy
#100028
Irónia.

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

IMYke2.0.0.0
#100027
Hát nekem nem a "zseniális" szó ugrott be róla...

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Kongy
#100026
Ez egészen zseniális, azt kell, hogy mondjam. Imádom.

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

Jim Morrison
#100025
köszi szájmon

ezpz

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Kongy
#100024
Amikor azt hiszed, hogy a Nyomd bébi nyomd-nál nincs lejjebb.... de van. Magyarázza már el valaki, hogy ezt hogyan kéne kiejteni.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)



Utoljára szerkesztette: Kongy, 2018.05.09. 19:16:51

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

darkSectorxxx
#100023
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Márminthogy?
Miért volt a sok kép a végén a sámánnál, mikor az az öreg sámánnál volt?

Vagy ezek nem ugyanazok a képek? hiszen azok is a halott emberekről volt.

Ki a kislány?
Én úgy értelmezem, hogy a Fehér ruhás csaj, ennek a rendőrnek a kislányának a felnőttkori szelleme.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

IMYke2.0.0.0
#100022
Spoiler:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Igazuk volt a falubelieknek 😊

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#100021
inkább 99%-ának
darkSectorxxx
#100020
The Wailing

Iszonyúan jó film.
Bár a végét spoiler-be valaki tiztázhatná nekem, mert sejtem mi a lényeg, de nem pontosan vagyok biztos abban, hogy jól értelmeztem-e. 😊

Nekem simán 8/10
Még több ilyet szeretnék.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.05.08. 21:00:09

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Dynamic
#100019
Adam Warlock kiemelt karakter a sztoriban, nincs értelme huszadrangú mellékszereplőnek belerakni. Márpedig akkor minimum egy előzményfilm kéne neki, mert az nem működne, hogy az Avengers 4-ben vezetik be és ott akkora súlyozást kapjon mint a többi szuperhős.
LasDen
#100018
miután az emberek 80%-ának fogalma nincs ki ő és honnan kéne, hogy ismerős legyen. Nem nagy meglepetés...

Marad a GOTG3-ra...
Utoljára szerkesztette: LasDen, 2018.05.08. 13:51:46

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

CSOCSO
#100017
Adammal kapcsolatban
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ugy nez ki nem lesz benne az uj reszben. De tegyuk hozza, hogy az interjukban leirtak utan valszeg nem az fog tortenni ami a magazinokban. Valszeg' nem Nebula fog ugyeskedni.
CSOCSO
#100016
Igen, nebularol van szo. Bocsanat. En irtam felre
Dynamic
#100015
Nem ő van a képen.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Az Nebula és nem Gamora!

Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2018.05.08. 10:09:54
IMYke2.0.0.0
#100014
Örülök, hogy Te is megnézted. <#papakacsint>
A Choppert viszont én nem láttam eddig, és most belenéztem a filmbe is, és a riportba is.
Eric Bana keményen nyomta 😊

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

tigeroo
#100013
Hulknál szerintem a World Breaker Hulk ütőkártyát fogják ellőni a második részben... a képen jobboldalon pedig Adam Warlock virít.



Spoiler (katt a megjelenítéshez)
a lélekkőbe szerintem gamora bele van zárva, azért beszélt vele a csettintés után... gondolom egyre több időt fog a "kőben" eltölteni, beszélgetni a lányával, aztán rájön hogy ennek így nincs értelme és inkább meggondolja magát. plusz kitudja hogy shuri hogy hekkelte meg a követ, mit változtathatott rajta... amire rásegít majd adam warlock és marvel kapitány is...
CSOCSO
#100012
Black Panther
Szerencsere nem volt annyira gaz de tulsagosan jo sem.
Nem igazan volt Marvel feelingje :/

After credits reszet nem ertem.
CalebJoe
#100011
Talán a Chopper (2000) volt még hasonló ehhez nagyon brutál, thx a kis review-t érdemes volt megnéznem.<#eljen>
CSOCSO
#100010
Avengers : Infinity War

Unalmas, vontatott? Nem is tudom. A vege fele meg remeltem, hogy legalabb fel ora van a filmbol majd hirtelen vege lett. Majd odafordultam a velem levokhoz es mondtam nekik, hogy ez ket ora negyven perc volt. Mindegyik kiakadt rajta!
Nagyon kiraly volt a film. Meg a felesegemnek is nagyon tetszett pedig nem egy nagy marvel fan.
Egyik legjobb resz az eddigi marvel filmekbol.
Minimum 8/10.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Az elejen miert hulkot kuldi el Heimndall? Miert nem thort? Hulk dolog engem is zavart. Legalabb a vegere elo johetett volna. Meg az elejen is tulsagosan konnyen verte el Thanos. Thanos tobbet is hasznalhatta volna a koveket. Kb az egyetlen alkalom ahol hasznalta az a Kollektornal volt.
Thor uj fegyvere ( Stormbreaker) erosebb a regi fegyverenel ( Mjolnir).

Spoileres dolgok a kovetkezo resszel kapcsolatban: Nem %100 os info de tobb mint valoszinu hogy igy lesz (kepregenyek miatt):
A kep, ahogy Thanos ul vigyorogva valahol a film vegen elvileg az a jovoben jatszodik. Miutan le lett verve es mar nincs nala az Infinity gauntlet. A kepregenyben miutan el lett picsazva elment foldi munkasnak ( farmer) Valszeg abbol lattunk egy csipetet, ahogy megbekelve, elvonulva leul a sajat foldjen es mosolyogva nezi a naplementet.
Arra, hogy ki mikent lesz feltamasztva csak ennyit biggyesztenek be:
Az ott Gamora. Aki az apja ellen fordult miutan meg lett kinozva es elvette tole az Infinity Gauntletet. Szal valszeg vissza lesz forgatva az ido, hogy senki ne halljon meg.

Utoljára szerkesztette: CSOCSO, 2018.05.08. 01:21:26
CSOCSO
#100009
korrekt kritika!!!<#eljen><#eljen>
mégvadabbdisznó
#100008
😄

De szép bauxit, honnan van?

#100007
Fantastic Four 2015


Avagy a négyszeres mélyütés...

Amint azt sejteni lehet, tényleg egy borzalmas filmről van szó, és a bosszantó, hogy amúgy egy frankó kis koncepcióból csinálták ezt az ipari hulladékot.

De inkább kezdjük a legelején: 1984 egyik téli estéjén csillogó szemmel bámulta Richard és neje a babaágyban fekvő kis Josh-t, amint érdeklődést tükröző tekintettel és bamba gügyögéssel nyújtja kezecskéit a kuckója fölé figyelemelterelés célzatával szerelt színes műanyag faszságok felé, hogy megszerezhesse őket. Szegény ártatlan szülők, akkor még nem tudhatták... nem tudhatták, hogy a kiságyban tenyésző baba lesz a felelős minden idők egyik legszarabb, és imdb-n is legalacsonyabban jegyzett szuperhősfilmjéért... (4,3?? komolyan, ez már majdnem a C-kat horrorok szintje).

Nos, a baba rohamos gyorsasággal felnőtt, és a filmes szakma felé kezdett kacsingatni... majd úgy alakult, hogy rendező lett és megbízták a Fantasztikus Négyes shootingjával, amit ő annak rendje és módja szerint fantasztikusan el is baszott.
Josh Trank filmje borzalmasan trére és röhejesre sikerült, a legtöbben pedig a film utolsó harmadát hozzák fel a legnagyobb hibájának, amikor az addig alig követhető sztori is egy unalmas CGI-csatában végződik.

De mintha ez még nem lett volna elég, a Fantasztikus Négyes forgatásán annyira megbízhatatlannak bizonyult a csávó és annyira botrányosan viselkedett, hogy az utóforgatás alatt egy kollégájának kellett őt leváltania. Hála az égnek, hogy a Star Wars rendezői székéből kirúgdalták.

Egyik munkatársa szerint Trank sokszor azt sem tudta, melyik jelenetet forgatják éppen... sőt, állítólag a forgatás alatt is alig kommunikált valakivel, a kamerák képét pedig egy felépített sátorból nézte. Ezt nevezem.
Szóval amit ez a fickó kihozott a filmből az egyenesen fájdalmas... megtörténik a döcögős felvezetés, és utána kapjuk az arcunkba nagy büdös semmit.

Az addig úgy ahogy lefektetett alapokat durván megkurtítják, összezsugorítják, és miközben a film újra meg újra ugrik egyet az időben, a motivációk és jellemek teljesen odavesznek, helyette kapunk béna dumákat, és üres frázisokat puffogtató ripacsokat. A befejezés is nélkülöz mindenféle katarzist, vagy értelmet... az addig hülyén felépített történetvezetés I-jére szépen felteszi nekünk Josh haver a pontot, azzal a gagyiba oltott mázgálmánnyal amit "end scene" címén elővezet.

A Bosszúállók 3 után megnézni egy ilyen filmet... te jó ég, nem vagyok normális... jobb lett volna ha kihagyom. Az eredmény jó közelítéssel olyan, mint Pesten az Üllőin 80-al belezanyálni egy kátyuba: egy másodpercig izgalmas, de utána már csak szitkozódunk.

2/10

Radioaktív kiscicák áron alul eladók vagy Playstation-re cserélném. Érdeklődni: Balatonalmádi, Nagymező u. 27.

IMYke2.0.0.0
#100006
Tikal: Jogos. Engem a vége kifejezetten nyomasztott. Képi világával, akciójával és a hősünk helyzetével.

Jim Morrison: <#vigyor3>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#100005
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
szép kis ték

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Tikal
#100004
Azert ilyen durva jelenetek nem sok mainstream akcio filmben vannak...

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

IMYke2.0.0.0
#100003
Értelek, és a rétegfilm is igaz rá.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#100002
Felreertettel, epp azt mondom, hogy abszolut megertem a 9/10-et is, szoval nem is kertem magyarazkodast, mert nincs mit.
Csak annyit mondtam, hogy vannak a tiedtol es enyemtol eltero preferenciaju emberek is akiknek ez nem fog tetszeni. Es ez inkabb egy megoszto film, mint a tipikus blockbusterek, amik majdnem mindenkinek tetszenek. Ez inkabb egy retegfilm. Kevesebb embernek tetszik, de nekik viszont nagyon.

#100001
Csak a fonokeit nem arulta be, de a drog reszrol nyiltan beszelt a rendorok elott is. Ha raszannak meg maximum 5 percet, akkor konyyen bemutathattak volna hogy mivel is bukott le pontosan, hogy bizonyitsak, nem csak egy segitokesz, bar kicsit brutalis jarokelo mentette a rendoroket...
Masik, meg ennel is erthetetlenebb az a film utolso szakasza...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
... a cellblock 99-ben. Itt tobb kerdes is felmerult bennem:
-Itt kiderul, hogy a celpontja nem is letezik. Szoval csak arra ment ki az egesz, hogy a fohost megkinozzak? Kicsit tul messzire mentek es tul bonyolult tervet csinaltak ahhoz kepest, hogy ez csak mindennapos biznisz volt. Ha csak kinozni akartak, akkor ezt ennel sokkal egyszerubben is megoldhattak volna.
-A fonok hogy kerult oda? Kozben ot is eliteltek valamiert, vagy csak beengedtek oda? Ismet csak azt mondom, hogy kicsit korulmenyes a celhoz kepest.
-Az asszonyt hetekig fogvatartottak, vagy csodaban remenykedtek, hogy 1 nap alatt athelyezteti magat, es bejott a csoda? Az athelyezes az egy jogi procedura, nem pedig csak fogjak es atkuldik mindenfele egyeztetes nelkul, mint ahogy itt tortent.


Szoval ez az oka ami miatt azt ereztem, hogy a hangulat es jelenetek kore huztak fel masodlagos jelleggel valami tortenetet. Ha a hangulat es a jelenetek a fontosak, akkor siman lehet egy 9/10, ha viszont szereted a logikat akkor az 1/10-et is megertem. En a ketto kozott vagyok valahol.

IMYke2.0.0.0
#100000
Tekintettel arra, hogy az erőszak, nem 133 percen keresztül folyik, és van történet is (ráadásul, a főszereplőnk szemszögéből "megélve" erős), én nem értem, hogy miért kéne megmagyaráznom az ajánlást.
Legfeljebb a sikongató kisfiúk eltakarják a szemüket...
Bezzeg a többi (sokkal több vérrel operáló) eksön múvinál nincs annyira érzékenyre állítva a mérőműszer...

Mindegy. Uff.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#99999
En megertem a 9/10-et, mert ha bejon a stilus, es a tortenet annyira nem erdekel, akkor a vallalasat felulteljesito filmet kapunk.
A "Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani" megjegyzest viszont nem ertem meg. Akinek nem jon be a stilus, es mindenhol eletszeru logikat keres a filmben, vagy siman csak nem szereti a tuzlott eroszakot, az utalni fogja...

Tikal
#99998
Egy két jelenet örökre a retinámba égett 😄

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

LasDen
#99997
Vaughn brutális volt benne. A nyers erő igen durva, de ennyi nem volt elég, hogy megmentse a filmet...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

IMYke2.0.0.0
#99996
"<2017> - (imdb) - "Brawl in Cell Block 99" / (---) - 9/10
(2017.10.14) (133 perc, amerikai) - Action, Crime, Thriller

Vince Vaughn, Jennifer Carpenter, Don Johnson

Röviden és mindenek előtt: Az 1 méter 96 centis Vince Vaughn kétségkívül legjobb, és fesztiválokat megjárt filmje.

Egykori bokszolónk, aki számos munka után sem jutott igazából egyről a kettőre, történetünk kezdetén egy igen csak szar napra ébredt - kezdetnek kirúgják a tisztes állásából, az utcájában és a háza előtt szeméthegyek, a korai haza érkezés miatt lebukik az asszony és kiderül, hogy már 3 hónapja mással hetyeg, és még mindig mardossa a lelkét az elvetélt gyermek emléke.
Hogy jobbra forduljanak a dolgok, elvállal egy nem túlságosan tisztességes munkakört, ami kellőképpen jövedelmező ahhoz, hogy az asszonyt és az eljövendő kis generációt jólétben tartsa - cserébe, rohadt fráterekkel, drogosokkal és maffiózókkal kell egy levegőt szívnia, amit a tisztességtudata alig bír elviselni.
S nem is kell sokáig, mert egyik balhé után ő maga is komoly választása elé kerül, és a Jó mellett dönt... ami csak a társadalomnak, és nem neki jó.
A nem várt fordulatot tetőzi egy behajtásra váró 3,2 milliós tartozás, melynek fejében valamit el kellene intéznie... de egy másik, szigorú(bb)an őrzött fegyházban...

//A film BRUTÁLIS. Tény és való, hogy lassan indul be, az is, hogy nem kell kapkodó vágásokra számítani, de amikor eljön az ideje, akkor nincs lacafacázás - és a kellékesek hozták amit kell. Sőt, a 80-90-es években már filmezők számára remek kis kaleidoszkóp lesz az egész, azt garantálom 😊
//Már akkor lehetett sejteni valamit, amikor Vince Vaughn puszta kézzel nekiesik az ártatlan autónak... 😊 S utána is, amit produkál... le a kalappal.
//A kilenc pont részben a címnek is szól 😊, de az élmények is, amit adott. (Szinte biztos, hogy egyedül leszek ezzel a pontszámmal, de vállalom)
//Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, a hossza ellenére is."

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

LasDen
#99995
ez az, hogy nem vallott be semmit. Az a nyomozás során derült ki, hogy neki is köze van hozzá...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

#99994
En is erre jutottam, de ez nem indokolja, hogy miert vallotta be a droguzletet meg mindent. O csak epp arra jart, megtalalta a foldon a bunozok ellopott fegyveret, es besegitett a rendoroknek.
Sok sikert az ellenkezojenek bebizonyitasahoz...

Szoval nem csak hogy eletszerutlen hogy szuletendo gyerekkel bortont vallal 1-2 rendor ketseges sikeru megmenteseert, de meg csak nem is indokolja a kesobb tortenteket. Es ezzel egyutt meg mindig ez a legkevesbe rossz magyarazat😊

Valoszinuleg az alkotok fejeben megvolt hogy mi legyen felallas a bortonben, es hogy mi tortenjen a film masodik feleben, es eltoltottek kb 10 percet annak kitalalasaval, hogy hogyan jutott oda...

LasDen
#99993
mert ő bizony igazi hazafi és nem tűri tétlenül, hogy a város őreit ily' csúful lelűjjék. Baromság volt...

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár

#99992
Brawl in Cell Block 99 (2017)

Eleg komor es igencsak eroszakos film. A tortenete eleg egyszeru, viszont cserebe erthetetlen😄 En legalabbis egyaltalan nem ertem, hogy a srac miert vallalta be a bortont ahelyett hogy siman csak eltunt volna es tagadott volna mindent. Onnan viszont a tortenet szolgalja az eroszakot, es nem forditva.
Viszont eleg hangulatos, es latvanyos film. A kuzdelmek eleg realisztikusak, annak a mozis ertelmeben. Az egesz film egyebkent eleg lassu, es hagy idot beleelni magunkat a srac helyzetebe, ami a film eleje-kozepe fele inkabb asitasokat okozott nalam, de a vegere beert a dolog. A vegere pedig az eroszak maga is exponencialisan no...

Aki szereti a nyers, latvanyos, de celtalan (legalabbis mondvacsinalt celu) eroszakot a filmekben, annak tetszeni fog, de masoknak lehet megfekszi a gyomrat.
Mindenesetre nehezen felejtheto film, annak a pozitiv(?) ertelmeben.


6/10

Zephyr Retiring
#99991
Message in a Bottle (Üzenet a palackban) 1999 IMDb

Ez egy olyan film, amire vagy a felénél futottam be, vagy a végére estem be mindig..
Üdítő élmény volt végre egyszer elejétől a végéig látni teljes egészében.
Nagy meglepetés nem volt (hisz tudtam már a végét), de ettől függetlenül, érzelmileg ugyanúgy hatott rám, mintha most láttam volna először.
Voltak persze ennek is apróbb hibái (pl. szerintem az ennyire nehezen a szerelmét el nem engedő ipsék csak filmeken léteznek, mert a legtöbb pasi nem a fejével gondolkodik nőügyekben) de ezeket leszámítva korrekt kis mese volt.
Legyen 10/5. (mert kissé túl csöpögős lett minden értelemben)

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Jim Morrison
#99990
Anon

Érdekes koncepció, kb Black Mirror egyik epizódjából (~white christmas) csináltak egy másfél órás filmet. Sajnos a megvalósítás kicsit gyengécske. A film nagy részében valaki visszanézi, hogy xy mit csinált az illető szemszögéből. Itt egy kicsit gagyi kameramozgás van jelen minden esetben. Amúgy meg a színészeknek nem sok dolguk volt, csak egy szobában ültek, néha váltottak pár mondatot. Valamiért azonban mégis le tudott kötni. Talán Amanda Seyfried miatt <#alien2>
Netflix szereti a sorozataiban/filmjeiben levetkőztetni a színeszeit, annyi biztos.

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

tigeroo
#99989
így van.

szerintem ahhoz képest, hogy 10 éve indult ez az egész az első iron man filmmel, nagyon messze jutottunk. sok az egybit, fú harc, blabla.

a 9gagen is ki vannak akadva hogy
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
peter quill jól szájbabaszta thanost, ezzel elrontva azt az egyetlen lehetséges esélyüket is a 14 millióból... lehet, hogy pont ebben az egyben fognak győzni, dr strange nem véletlenül adhatta át a követ... gamora meg szerintem a lélekkőbe zárult be, a csettintés után azért került a "pagodába" a fiatalkori gamorával. tuti hogy a kis gamorának lesz szerepe hogy "meggondolja magát".
Zephyr Retiring
#99988
Meet the Spartans, azaz Spárta a köbön akart lenni a 300 paródiája. Bár inkább önmaga paródiája lett.
(Egy vicc maga az a film is..)

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#99987
Ez korrekt válasz.
Nem fogom védeni: a legtöbb filmje tényleg nézhetetlen még számomra is 😊

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Kongy
#99986
Láttam az általad felsorolt filmeket pont, és kifejezetten gyűlölöm őket. Talán a Cipőbűvölővel nem volt bajom igazán, az csak szimplán semmilyen volt.
Utoljára szerkesztette: Kongy, 2018.05.05. 10:44:34

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

Jim Morrison
#99985
Ja, azzal nem is volt sok gond, Skyfallban is a már személyes ügy motiválta a főgonoszt, jó is lett (ergó ha valaki nem a világot akarja elpusztítani, az már plusz pont 😄)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
nem volt szuper erős, mivel a küzdelmek előtt mindig 'kivették' belőle a szupert

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Tikal
#99984
Viszont végre volt benne egy olyan "gonosz" aki nem a világot akarta elpusztítani, és szerintem nem is sikerült túl gecinek beállítani, hiszen joga volt a trónra, és ki is érdemelte, bár azt nem értem hogy tudta legyőzni a szuper erős black panther-t azon a próbán... Szerintem messze nem volt olyan szar, egy Ironman 2-t vagy 3-at simán hozott 😄

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

Jim Morrison
#99983
Black Panther
Te jó ég. Tudtam, hogy helyén kell kezelni a bevételi adatait, de azért erre én se számítottam. Legszarabb marvel film (legalábbis az elmúlt 10 évben biztosan). Akcentustól eltekintettem, mert gondoltam max az lesz a legrosszabb, de nem. Az első törzsi harcnál azt hittem, hogy a 300 paródia filmjét nézem (301 talán a címe?). A párbeszédek is olyanok, amiket gyorsan ki lehet mondani az akcentussal, így a nézőnek kevesebbet kell hallania. A legtöbb jelenet úgy volt meganimálva, hogy az iron man 2 színvonalát se hozta. Látszik, hogy muszáj volt elkészíteni a filmet. Stáblista utáni jelenetek pont ugyanolyan érdektelenek mint maga a film.

3/10 (Andy Serkins, Martin Freeman, Michael B Jordan miatt + 1 1 1 pont).

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Zephyr Retiring
#99982
Ebben a retro horror féleségben is vannak pop zenék a 80-as évekből?
A "popkultúra" ugyanis itt zenei és nem filmes műfaji jelző akarna lenni. Szerintem.
Mivel horror nem igen akad az RPO filmben..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.05.05. 06:33:37

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

Zephyr Retiring
#99980
Azért akadnak kivételek...
Sátánka, 50 első randi, Nagyfiúk és mondjuk a Cipőbűvölő egész humoros alkotások lettek.
Persze a humort értelmezni is tudni kell, mert mindenkinek más a vicc.
Lásd a lentebbi "Galád család" példát. De számomra ugyanúgy gusztustalan és cseppet sem vicces film mondjuk a Macskajaj is. Mások fogyatékosságából tréfát csinálni amúgy is bunkóság.
(Ezt értelemszerűen nem rád, hanem az ilyen jellegű filmek készítőire értem...)

"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

CSOCSO
#99979
netflixen lattam valamelyik nap Adam Sandlers and Chris Rock legujabb filmjet. The Week Of

szar/10

Szamomra volt kinos es kellemetlen.
Neha Chris pofajan lehetett rohogni oszt kesz.