IL-2 Sturmovik, CloD, BoS

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

VO101Tom
#43598
Ezt most találtam, COD-ban a reptéri kis táblák közt így lehet eligazodni:
Sárgától balra: felszállómezõ (ott a start vonal, felszállómezõbe csak az mögött lehet betaxizni.
középen: gurulóút (taxi)
Pirostól jobbra: leszállómezõ
T jel: ott kell(ene) földet érnie a gépnek, egy fesztávra jobbra a jeltõl.
IT jel esetén a jeltõl balra.

www.pumaszallas.hu

Willenbrock
#43597
Jó ez az UP3 RC4,jók lettek a térképek meg a mûszerfalak.

#43596
off: Lenne egy kérdésem, ami már régóta foglalkoztat, az olyan kétüléses vadászokban mint a phantom vagy tomcat, ahol két fõs a személyzet, egy pilóta és egy fegyverkezelõ, volt lehetõség hogy adott esetben mondjuk a pilóta tüzeljen, vagy a fegyveroperátor irányitsa a gépet? Ha csak korlátozottan is, de át tudták jobban mondva át tudták volna venni egymás helyét?

Aki másnak vermet ás, az sírásó vagy földmunkás.

Her Laca
#43595

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

LeonSilver
#43594
Egyébkét meg aki meghallgatja meg megveszi, az meg is érdemli. Annak leginkább forró ólmot kellene önteni a fülébe és egyéb testnyílásaiba.

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Willenbrock
#43593
Zsülike? <#wow3>Eddig ezt nem is hallottam,errõl a névrõl és az éneklésrõl a Lüszike ugrott be 😊

#43592
Laca! Ami nem kínai az hamisítvány!

A Béna.

LeonSilver
#43591
Jézus ...

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Her Laca
#43590

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#43589
Az 1946-on a Mustang MK III. belsõ nézetben és a Fi-156 lövész nézetben másnál is szinte lefagy a program ? Fent van már az RC 4, de elõtte sem ment ez a két nézetben.

Amikor kihozták a Win 95-öt, amire milliárdos marketing költséget áldoztak, a nép meg vitte, mint a cukrot, no akkor jöttek rá, hogy a pénzt inkább marketingre kell költeni, mint fejlesztésre, mert úgy is el lehet adni minden fost. Azóta nem gyártanak normális hûtõt, mosógépet, autót...A kihordási idõ általában 3-5 év, oszt irány a kuka.
Zpogi
#43588
Oks,megbeszéljük,de valamit azért kérjél érte. 😊

Edit:Ja már látom 😊

Her Laca
#43587
Eljössz érte viheted😊 Egy sör,félbarna,vagy lehet teljesen barna is😊 Mostanában rákattantam😊

MONDTAM!! Egy SÖR😊 Mi a retket kérjek érte még? Számomra hasztalan egy portéka😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Zpogi
#43586
Te Laca,Savas említette,hogy eladnád a Red Orchestra-dat,engem érdekelne,ha mondasz rá valami jó árat. 😊

Willenbrock
#43585
Mig vs sabre szerverhez más sem tud most csatlakozni?

Her Laca
#43584
Ezt egy forumozó aláírásában találtam a PH-n

"A Nõ olyan,mint a parkoló!A jó foglalt,a többi vagy nyomorék,vagy fizetõs😄"

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Her Laca
#43583
De a Hithachi-t megnézed (van nekem is) madein japan😊 Na az a nem mindegy😊))
Én sem barkács cuccokról beszélek,de pl a Hilti cuccaim ,se bírják már úgy mint a régiek. Na mind1😊 még öt év ,veszek a balaton felvidéken egy házat és tojok a világra😊

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

LeonSilver
#43582
Nem csak téged bosszant, mindenki mást is.

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

#43581
Mint iparos emberke: ehhez képest a Hitachi flexjeim igencsak bírják a strapát. A Makita már nem annyira, de annak sincs égbekiáltó baja.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak igen jó termékek a mai napig is, ezek az ipari szerszámok. (Hitachi, Flex, DeWalt, Fein, kék Bosch, stb...)
A barkács szerszámok meg... inkább nem mondok semmit...

\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról

Her Laca
#43580
Mért más? Én is megtervezem a lakásod élettartamát,mert kell a munka késõbb is.😊Persze tudom ,hogy sarkítok ,de engem ez az egész nagyon bosszant.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Willenbrock
#43579
Kár hogy a mig vs sabre szerveren mindenféle géppel lehet repülni,lehetett volna egy jó kis koreai háborús szerveret csinálni,de így kicsit illúzióromboló hogy mig-15 mellett mig-17 is repülhetõ.Remélem csinálnak majd történelmi jellegû koreai háborús pályákat ahol lekorlátozzák a használható géptípusokat.Akkor lesz jó a jetes szerver.

LeonSilver
#43578
Nem lehet hanem biztos 😉 De ez a két dolog (egy mûszaki cikk és a kisiparos munka) teljesen más, nem lehet õket összehasonlítani. Megjegyzem ilyen esetben éppen fordítottan mûködik. Van egy ismerõsöm, ilyen burkeszoló (hideg, meleg, langyos, mittudomén). Nem dolgozik olcsón mégis annyi munkája van, hogy ha most akarnál vele dolgoztatni lehet idén el sem tudná már vállalni. Hogy miért? Mert faszán dolgozik. Ha megcsinál valami az meg van csinálva. Ráadásul nem csak szereti a szakmáját de élvezi is amit csinál. Nincs 30 éves a srác ..

Ha elfogadod ha nem, ma már megtervezik a mérnökök, hogy egy adott fogaskerék ami szaros mûanyagból készült mennyi idõ múlva kopjon szarrá. Régen is volt ilyen csak enm ekkora mértékû és azért régen egy adott márkában meg lehetett bízni. Sajnos ma már nem garancia a név. Sõt.
Én is utálom, hogy ez van de nem tudok ellene tenni, vagy nem sokat.

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Her Laca
#43577
Leon😊
Mit szólnál ,ha elmennék kiburkolni a lakásod,mondjuk ,most jó nyomottak az árak ,tehát ocsón,és mondjuk 5 év múlva leesik a falról minden burkolat ,a padlót meg felsöpröd. Én annyit mondanék,hogy hát fogyasztói társadalom van bakker,azt akarod ,hogy éhen haljak? Lehet el is ásnál a kert végében 😊

mert ha a kis sárgának lehet ,akkor nekem is😊

Jut eszembe. Hoztak olyan Gránitot kínából,hogy az ország legjobb csiszoló brigádja nem vállalta el a fényezését sem. Besza,behu😊 Már a követ is onnan hozzák.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Her Laca
#43576
Régebben megérte? Persze értem a dolgot😊 csak nem szeretem.
A fogyasztói társadalom,meg egy jó kitalált humbug, mivel nem a mi melósaink viszik haza a fizut a termék legyártásáért,hanem a kis sárgák egy marék rizset kapnak ,és a cég egyre gazdagabb. Ha itt gyártanánk bármit és abból jól élne a melós akkor még el is fogadom ezt az érvet ,de így nem.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

#43575
"Ma már megtervezik egy-egy cucc élettartamát"

Sajnos pontosan a fején találtad a szöget.

A jó pilóta egyik szemével céloz, a másikkal a 6 óráját nézi. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Gut,Besser,Messer. Magyarán, a Messer messze a legszebb

LeonSilver
#43574
Ma már megtervezik egy-egy cucc élettartamát, de gondolom ezzel tisztában vagytok ti is. Ha ma is oylan cuccokat gyártanának mint "régen" (az én, ~15-16 éves? pana kétszeres cd-romom ma is megy annál aki megvette tõlem), akkor éhen halnának a gyártók. Fogyasztói társadalomban élünk, fogyasztani kell és ennek az az ára, hogy csupa szart gyártanak. Hiába mondod vagy gondolod annyit nem tudnál fizetni, hogy megérje mondjuk 20 évig tökéletesen mûködõ fejhallgatót gyártani. Nekünk éppen most ment tönkre az alig 5 éves Whirlpool mosógépünk..

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Her Laca
#43573
Ez ne igaz. Mondhatom ,nagyon komoly szerszámokkal dolgozom és régen is havi fizuk mentek el egy egy jobb darabra. De azt megvetted és ha Gazsit nem engedted a közelébe se,akkor az unokád is használhatja majd.
Annyi változott,hogy pl a jó szerszám ma is drága,csak nem tart sokáig.
És igenis hajlandó lennék én többet is fizetni a termékért ,ha minõséget adnának. Cimbim hûtõ gép szerelõ,a lent nevezett hûtõnket asszony állandóan le akarja cserélni, a haver ,meg nem gyõzi lebeszélni. Azt mondja , a legjobb a világon. 17 év alatt egy izzót cserélt benne. Ma veszel 100 ezerért és max 5 év. És még javíthatatlan is.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

VO101Tom
#43572
Talán mert Günter 17 éve még odaállt a szerelõasztal mellé, ma meg csak a kínaiak hajlandók annyi pénzért csavarhúzót fogni a kezükbe, amennyiért te hajlandó vagy megvenni <#whatever><#zavart1>

www.pumaszallas.hu

Zpogi
#43571
Itt az új Jafa sound mod:

Her Laca
#43570


Nekem meg ilyen,és én nagyon meg vagyok elégedve vele,de a kis sárgák akkor is pusztuljanak ki. Bezzeg a siemens mosogató gépem,a Bosch sütõm,a Lehel (eredeti 17 éves) hûtõm ,mért nem látta még szerelõ? Megmondom. Mert a kis retkes sárga kezüket nem érintették hozzá!!!
Ja pl az eredeti,22 éves FLEX márkájú flexembe,mért nem kellett még semmit sem cserélni ( minden nap gyilkolva van!!!!) ,a két éves makita(mert már ezt is kínában gyártják) meg már volt szervízbe. Van egy japó is,na azt se látta még szakember.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

acidrain
#43569
Nekem ilyen van, meg vagyok vele elégedve, asszem 3000 Ft volt.

"Rácsapott, mint Kukori a műmenyétre."

Her Laca
#43568
Bakker. Van ez a Roccat fülesem. Hazajövök melóból,mondom reppenek egyet.
A mikrofonját állítgatom ,valamiért nem akar szólni. Mondom kiveszem. Erre kijött a belével együtt. Másfél órát matekoltam rajta ,de megcsináltam,viszont ez is megerõsített abban ,hogy ma már minden egy ipari hulladék. Mindegy mi a márkája.
A sárgák pusztulnának már ki,amire ráteszik a kezüket abból jó nem fog kisülni.

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

VO101Tom
#43567
Mikre lehet majd számítani:
MG-FF/M és Hispano (unofficial) MOD.

http://forum.1cpublishing.eu/showthread.php?p=317125#post317125

www.pumaszallas.hu

acidrain
#43566
Rosszul tudod barátom, simán feltettem az RC3-ra.

"Rácsapott, mint Kukori a műmenyétre."

#43565
Ez a cikk picit nekem olyan médiahajszász izû. Nem egy mondatával lehetne vitatkozni. PL: "a személyzet tagjai pedig a jól bevált, régi légierõs szokás szerint nem kérdõjelezték meg a fõnök döntéseit"
Megnézném azt a civil légitársaságot, ahol a kapitánnyal elkezd valaki vitatkozni...
A kijelentéseinek egy része valószínûleg igaz, csak éppen mások is ugyanúgy repülnek balesetmentesen.
Egyébként, ha már Szmolenszk.

Si vis pacem, para bellum.

LeonSilver
#43564
"Megdöbbentõ jelentést tett közzé a 2010. április 10-én Szmolenszkben lezuhant Tu-154-es katasztrófájával kapcsolatban az eset kivizsgálására felállított lengyel bizottság."

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

#43563
Hmm hát lehet ,de már errõl annyi mindent összehordtak hogy már az ember azt se tudja melyiket higyje el ! :/

World of Tank és WoWs :Hanna_Justina_Marseille War Thunder : Zoli105 Armored Warfare : Zoli105

LeonSilver
#43562

\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"

Willenbrock
#43561
Milyen "jó" hogy csak sima UP3 RC-re megy fel és RC3-ra nem...

Willenbrock
#43560
Köszi!Azt hiszem így csináltam de mégsem indult el,nem baj kísérletezek tovább.

#43559
A Hystory Chanel Párbaj az égen (Dogfight) sorozatát látta valaki? Megéri elmenni érte e virágbótba?

Si vis pacem, para bellum.

VO101Tom
#43558
Ilyen hiba nálam nem volt, csak azt tudom mondani, hogy az input alatt próbálkozzon nagyobb érzékenységet állítani. Kampányt passzolom.

www.pumaszallas.hu

repvez
#43557
ja igen 1946 alap telepités még nem volt rajta állitva semmi és alapbol igy mozog az egér.
VO101Tom
#43556
Gondolom ez il-2...
Az input alatt van egér érzékenység beállítás. Nem az van levéve?

www.pumaszallas.hu

repvez
#43555
Az egyik kolégám megvette a játékot, de valamiért nagyon lassu neki az egér is a menüben , régebben nekem is volt valami hasonlo gondom, de már elfelejtettem hogy mit kell állitani ehhez.illetve ha a locale=HU-ra álitja kkaor müködni fog a kampány?A video modot átálitottam vele direcx-re de nem tudom hogy ez megjavitja e a dolgot.

amd2000+os proci,1gb ram,gforce5200 vga.
#43554
Jaj ne már! Egy újabb?

Azért köszi.

A jó pilóta egyik szemével céloz, a másikkal a 6 óráját nézi. Ha az ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is. Gut,Besser,Messer. Magyarán, a Messer messze a legszebb

PhantomAss
#43553
hmmm akkor ezek szerint mindenki aninek vörös a farka az néger pilóta?
<#wave><#eplus2>

GOOBY, pls

Hecker007
#43552
Így már értem, akkor mind a ketten a G940-est ajánljátok inkább 😊

acidrain
#43551
Köszi. UP 3.0 RC4

"Rácsapott, mint Kukori a műmenyétre."

VO101Tom
#43550
Hali.

Ezt írja európai kiadású Mig Alley lassú lehet US XP-n.
1. Ne hagyd, hogy a CD autorunnal induljon (Nyomd a Shiftet, mikor behúzza).
2. A setup.exe-rõl csinálj egy parancsikont az asztalra (Jobb klikkel ráklikkelsz, nyomvatartva kivonszolod az asztalra, ott felengeded, akkor megjelenik egy helyi menü, ott válaszd ki, hogy parancsikon készítése).
3. Ezután jobb klikk a parancsikonon, válaszd ki a kompatibilitás fület, és ott állítsd be, hogy Win98 módban futtassa.
4. Ugyanitt tiltsd le az asztali témákat, meg az "advanced text services for this programme" - ezt nemtom melyik lehet magyarul, W7 alatt ilyen nincs.
5. indítsd el ezt a parancsikont.
6. feltelepítés után indítsd el egyszer a játékot, de ne állíts be semmilyen kompatibilitást.
7. Tedd fel a hivatalos 1.23-as patchet, jobb klikkel azon is beállítva a win98 kompatibilitást (ehhez valszeg a CD-rõl, Mountolt file-ból ki kell másolni a fileokat winyóra).
8. A feltelepített játék könyvtárában keresd meg a "msvcrt.dll" fájlt, és töröld ki.
9. A NO-CD megoldást leírja késõbb (másold be azt is)
10. Ezután futtathatod a játékot úgy, hogy NEM kell kompatibilitási módot váltani rajta.

www.pumaszallas.hu

Willenbrock
#43549
Már UP3 RC4 is van,most látom hogy átállt rá a mig vs sabre szerver.