IL-2 Sturmovik, CloD, BoS
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
Torgyán mondta ki egyszer nyíltan, mikor a Szabadi féle balhé zajlott, hogy miért trükköztek annyit ? Mert az MSZP-nek volt 40 éve a gazdasági hátterét kiépíteni, a rendszerváltozás utáni pártoknak pedig nem volt semmijük és valahonnan pénzt kellett szerezniük és ez alól egyik sem volt kivétel.
Tévedsz, a sofőr helyébe nem politikai okból nem vártam volna, hanem mert a tiltakozás módja, hogy önkényesen korlátoz másokat jogtalanul, ugyanolyan elítélendő, mint amiket Te kifogásolsz.
Kutatóként hogy látod, milyen irányba halad Magyarország ezen a téren?
Tisztulást nem nagyon látok, főleg ha a csúcson lévő korrupciót nézzük. Azt látom, hogy egyre profibban szerveződnek ezek a hálózatok, és a 2010-es Fidesz kormányváltással minőségi ugrás történt. A korrupció elvileg egy titkos alku, ami kijátssza a meglévő szabályokat, ezzel szemben most a korrupt ügyletekhez alakítják a szabályrendszert és az állami struktúrát. Korábban az erős gazdasági és politikai szereplők hálózatai be voltak kötve a rendőrséghez, az ügyészséghez vagy az adóhatósághoz, melyekkel egy-egy ügy esetén ki tudták kapcsolni a kontrollt. Azzal, hogy a Fidesz kézi vezérlésre állította a nagy kontrollszervezeteket és a „független” hatalmi ágakat, kikapcsolta az ellenőrzést. Itt már nincs szükség elintéző személyekre, mivel a rendszer szinte folyamatosan kikapcsolt állapotban van, és ez a tény óriási korrupciós kockázatot jelent.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Mindez persze azt is jelenti, hogy a kiszivárgott információk nagy valószínűséggel nem az amerikaiaktól kerültek ki. Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy az amerikaiak diszkréten próbálták meg kommunikálni az ügyet a magyar kormánnyal. Az USA-nak tehát valószínűleg nem Magyarország nyilvános megleckéztetése volt a fő célja. Ami biztos, hogy a rendkívül kevés eset során, amikor a 7750-et alkalmazták, leginkább afrikai diktátorok és klientúrájuk, valamint dél-amerikai drog- és emberkereskedők, és velük kapcsolatban álló állami tisztviselők ellen vetették be."
Utoljára szerkesztette: LeonSilver, 2014.10.24. 15:00:33
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Tényleg nem érted, hogy "véletlenül" szivárgott ki ez az egész szarkupac?
Ráadásul már az elején lehetett olvasni, hogy igen, valószínűleg máshol (Bulgáriát hozták fel éppen példának) történt hasonló, csak ott a kormány lapja nem baszta el és nem szivárgott ki a dolog. Nálunk meg elkúrták, nem kicsit. Nagyon 😄 HOgy a klasszikussá vált marhát idézzem.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Ui. Mondjuk én a teherautó sofőr helyébe nem biztos, hogy 10 percet vártam volna, főleg, hogy ott ült mellette a rakodó is...
www.smart-bus.hu
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
"...Hofi is megmondta, teljesen felesleges a sorompó, ha jön a vonat úgyis elzárja az utat. .."
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Egyébként senkinek nincs megtiltva egy szakszervezet létrehozása, de szerintem ezt úgy lejáratták az elvtársak - mi célból is ? - hogy ennek hosszú távon nincs realitása.
"Leon : Egy normális kormány, oldaltól függetlenül! "
+<#eljen>#eljen>, ehhez nincs is mit hozzáfűzni.
Utoljára szerkesztette: sakkay, 2014.10.24. 09:52:44
Mi lenne jó az országnak? Egy normális kormány, oldaltól függetlenül! Szerintem.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Jó lenne megint egy baloldali kormány? Szétvertek, eladtak mindent az országban. Valamiért belőlük is elegük lett az embereknek, 3x voltak hatalmon, 3x kaptak bizalmat, de én egyáltalán nem lepődtem meg,, hogy megint ennyire leszerepeltek. A szétaprózódott, több részre osztódott baloldal csak azzal van elfoglalva, hogy hogyan harapják el egymás torkát egy-két helyért a Parlamentben. Semmi erőt, egységet nem mutatnak a szavazók felé. Hőbörögnek állandóan, ahelyett, hogy szavazóbázist szereznének maguknak, de arra képtelenek. Elérték azt, hogy elfordultak tőlük a szavazóik, vagy el sem mennek szavazni, mert nincs kire. Ezt szépen meg is lovagolta a narancsos banda. Gusztustalan mindkét oldal.
Az meg érdekes, hogy diktatúrát emlegetnek egyesek. Nincs itt semmiféle diktatúra, nagyon is mindenki azt csinál amit akar. Milyen diktatúra az, ahol a fő kereskedelmi médiában a híradó csak a jelenlegi kormány szidásáról, hibáiról szól? Amióta megkapták a reklámadójukat, már nem a balesetek, meg a balhék a fő hírek náluk. Gyomorforgató ez is.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Az egész gazdaság mozgató rugója, bárki bármit is mond, nem más mint a Zemberek fizetése.
Ha sokat keresel (mondjuk 500e Ft-ot a példa kedvéért), akkor sokat költhetsz. Ha sokat költhetsz, akkor lehet drágább a termék. Ha drágább a termék nem mész el tizedannyi fizetésért dolgozni ergo több lesz a fizetésed. Ha több lesz a fizetésed sokat költhetsz. Ennyi.
Fogyna az élelmiszer, a paraszt (nem pejoratív értelembe vett paraszt) többért adhatja a gabonát, a állattenyésztő a húst. Neki is lenne pénze, elkezdene JD mezőgazdasági eszközöket venni. Stb.. lehetne ragozni, de érted miről van szó.
De az emberek zöme örül ha megél valahogy ma.
MIt kellene - lehetne csinálni? Én azzal kezdeném, hogy az ÁFA csalókat, mutyizókat, megvesztegetőket és megvesztegetetteket hosszú-hosszú évekre bezárnám a picsába. Azért az mégis nonszensz, hogy ha én, alkalmazottként tartozom 1000Ft-al az adóhatóságnak, akkor küldik a csekket mellette meg a fenyegetést, és akkor ma Magyarországon vannak emberek és cégek, akik több száz milla adóval tartoznak apám!
Vagy trükköznek az áfával. mert papíron kiviszik meg behozzák meg mit tudom én mi. Faszán leírta az az apehes pali, mégis Őt kezdték húzkodni, ahelyett, hogy csináltak volna valamit.
Ja! És a börtön mellett még mindenét elvenném, de a gyerekétől nejétől, kutyájától. Mert a lopott zsetont ráírják másra oszt' jó napot.
De egy ilyen országban, ahol az folyik ami... trafikmutyi, földmutyi. Mert lehet vetíteni meg megmagyarázni de a trafikok és a föld is mutyiba ment.
Ahol a megvádolt apehes vezető, aki TŐLEM meg TŐLED kapja a fizetését nem nyilatkozik? Elmegy nyaralni a másik megvádolttal karöltve?
Tudod mi történne a világnak a jobbik felén ezekkel a szarokkal, ugye?
A gengszertváltás óta felállt összes kormány sara ez barátom! maszop, szadesz, fütyesz. Egy kutya mind és egyik sem jobb a másiknál.
A térség összes országa, akik valaha mögöttünk kullogtak, már rég elhúztak mellettünk és integetnek vissza.
Kíváncsi leszek ma André Goodfriend sajtótájékoztatójára.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Ha a TF így folytatja és valóban jön új térkép ,gépek stb akkor a 3*7 le is húzhatja a rolót.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
És a fidesz sem kivétel ez alól.Egyik sem az. Árak nyugati színvonalon,bérek Indiai.Azért él a paraszt,hogy fenntartsa magát ,a minimális szinten.
Ruhát a bolha piacokon a turkálókba vesznek az emberek,már eszükbe sem jut bemenni egy ruha boltba.Bárki bármit mond ez az ország úgy szar ahogy van.Mért van az,hogy nyugatabbra ugyan az a bank jóval kevesebb kamatra adja a hitelt mint itt? De még az OTP is!!! De lexarom az egészet.
Ha a lidl-t hoztad fel példának akkor miért van az,hogy Bécsben megközelítőleg ugyan ezek az árak vannak a termékeknek?És 10x es a fizetés?
Érdekes,hogy ott így is megéri?
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Őszintén mondom, hogy én megvenném szívesen, de nemhogy 24e Ft-ot nem ér a drágább verzió, de még 15-öt sem.
Ha a drágább lenne 10 vagy max 12, megvenném. De 24K-t, néhány géppel??
Be vannak ezek baszva, nem kicsit.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Xarni rájuk.
Ekézzük a BOST! az a biztos😊 Ahhoz legalább konyítunk.<#eplus2>#eplus2>
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
asw27 : Horn bátyó anno eladta a gázszektort 250 milliárd Ft-ért, majd az új tulajok kivettek és kivittek a rendszerből 750 milliárd Ft-ot. A második lépésük majdnem nagyobb baj, mint az első, ha érted a különbséget.
Elejétől fogva sejtettem,hogy a náci konferenciájuk provokáció volt.
www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
"Ezen felül bevallottan nem hardcore pilótáknak szánják (az egyjátékos hadjáratban pl. egy kitalált század névtelen pilótája vagy, aki XP-t gyűjt, "level"-t ugrik és "kilockol" felszreléseket, fegyverzetet a gépekhez miközben kitalált kitüntetéseket gyűjt - mindezt úgy, hogy amíg offline nem szerzed meg, addig online sem használhatod)"
Meg is van a válasz amiről múltkor beszéltünk.
Sim és a level-kilockol,XP-t gyűjt ,az számomra nem összeegyeztethető fogalmak.
És mindezt 20 -on párezerért.
Lesz ott vakarózás én azt hiszem nem is olyan sokára.
Utoljára szerkesztette: Her Laca, 2014.10.23. 22:23:46
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Mán megint
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Érdemes elolvasni.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Addig inkább offoljuk szét a topikot és beszéljünk a repülésről <#nezze>#nezze>
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.