IL-2 Sturmovik, CloD, BoS
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Az nyilvánvaló, hogy ilyen dédelgetett pengéket nem hagy az ember a fürdőszoba gőzeiben szottyosodni, de van valami tapasztalat a korrózióállóságukról?
Azt viszont megjegyezném, hogy a svéd késkészítők is, és a Ka-Bar-hoz hasonló katonai beszállítók is (Ontario, Camillus), a komoly cuccaikat, ha nem is az egyszerű, többszáz (ezer) éves szén-vas vegyületből készítik - ez ma már azért ritka - de mindenképpen magas széntartalmú ötvözetekből. Eddig akármit kotyvasztottak össze a korrodálási hajlamért felelős széntartalom kiküszöbölésére, megközelíteni sem sikerült a szénacélok éltartás-élezhetőség-rugalmasság kombóját.
Példának elég a Laca úr által említett, manapság egyik legjobban ünnepelt Vg-10. Az olvasottak alapján valami elképesztő éltartása van. Viszont az öröm, állítólag, pont addig tart, mivel olyan kemény munkát igényel az újraélezése, hogy "tábori körülmények közt" gyakorlatilag képtelenség.
A vicc az, hogy ha az ember folyamatosan használja (illetve ha nem, akkor bezsírozza) semmiféle roszdával nem fog találkozni egy szénacél pengén, a szép szürkére "beérése" pedig nekem speciel különösen gyengém.
Megjegyzés a megjegyzéshez: a svéd Fallkniven (ON: akik a Gripenhez árukapcsolt F-1 túlélőkést "gyártják" OFF😊 nem egyszerűen megveszik a Vg-10-et. A japánok nem adják el nyersanyag formájában. Az egész kést a Vg-10 magos laminált pengével japánban gyártják. Szóval ennyire svéd.
De, hogy ez mennyire - Laca úr kifejezését szabadon használva - földmíves emberek látásának gátlása, azt mutatja, hogy a jó drága japán manufakturális konyha-, és vadászkéseket ún. "Hitachi blue steel"-ből készítik, ami - talán már mondanom se kell - szénacél.
(őőő... elnézést a hosszú hsz.-ért, kicsit beboroztam.)
Ha nincs reakció a beírásaira, akkor érdeklődés hiányában előbb-utóbb eltűnik innen.
Amilyen jókat somolyogtam azon, mikor Sakkay pilóta úrral kapcsolatban felmerült a korrupció vádja, olyan komolyan gondolkoztat el ez a legújabb trolltámadás.
Lehet, hogy a 777 az ex-KGB-és kapcsolatait ilyen szinten is működteti?
A hivatalos fórumukon tapasztalt "nem tetszik - törlöm" stílusuk, és a borzasztó agresszív "értsd meg, hogy ez a legjobb" marketingjük alapján legalább is nem tudom kizárni.
Az már csak fűszer, hogy adminok is benne vannak.
Na de hát nekik is meg kell élni valamiből.
Irodalom
?(???)?
És? Régen is volt egy-két mod, aki el volt szállva magától, de a mostani felhozatal egészen elképesztő.
Barátom, a hatalommal élni kell és nem visszaélni.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Aki nem használ fészbúkot, az csináljon egy fake reget és lehet jönni.
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
Kicsihuszár, a kor nem érdem csak egy ideiglenes állapot. Nem mondták még neked?
\"Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait... \"
www.smart-bus.hu
Mondjuk semmi nagy dologra nem számítok-de talán most tévedek, ki tudja. Reményhal..
@Sakkay: No arra én is... tessék hozni az infókat... 😉
www.smart-bus.hu
Laca, bóklászik vagy nem a földön az ember, attól még így van. Az ütközés nagyon jó. Persze, hogy ez önmagában kevés, de attól még igaz<#wink>#wink>
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Ez tetszik "A földön minden eddiginél jobb"
Mert a talajon bóklászik a user.<#eplus2>#eplus2>
Amúgy szerintem is több az eladás meg eleve sokan abban az izében kampányokban hatajkodnak AI-k ellen plecsnikért.
Szóval biztos nagyobb az eladási szám ,de szvsz még a nullszaldót se hozták így se. Nem véletlen az a kampány amit kifejtettek a megjelenés után .
Na meg ha elpártolnak tőlük akkor a további azaz későbbi fejlesztéseket sem fogják megvenni a népek,így azért nehézkes a dolog.
Utoljára szerkesztette: Her Laca, 2015.01.31. 15:10:08
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
www.smart-bus.hu
Úgyis régen tettem, úgyhogy védem kicsit a BOS-t. A játék eladás többsége nem a steamon volt, úgyhogy nincsen pontos adat. Az fm az orosz gépeknél már egészen jó, a német nem. A dm, a földön minden eddigi szimnél jobb!!! a levegőben<#nevetes1>#nevetes1> értem itt a találatok fizikáját eléggé elnagyolt. Csak , hogy pontosítsam a dolgokat. Amúgy lehet tovább fikázni, majd fél éve én sem repülöm. Csak minden patch után megnézem, aztán ennyi.
Hagyják meg a jogot a házigazdának és ne csak igy kivülről belenyulva mindenféle ésszerüség nélkül.
www.smart-bus.hu
Te Pubi.
Nincs jobb dolgod mint pontocskákat osztogatni?
Egyszer azért szívesen szájon verdesnélek😊<#integet2>#integet2>
Na jöhet a sok pontocska ,ne fogd vissza magad .
Mindenkinek további jókat kívánok,nekem ez nem fekszik,rettegni az idióta modikoktól,meg a friss reggel idejövő okoskáktól , úgy hogy sok sok év után srácok asszem fájú búcsút intek ennek az SG nek.
Mondjuk most úgy is kitiltanak örökre😊
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
www.smart-bus.hu
Múltkor olvastam itt vagy valahol,hogy mecsoda remek teljesítményt ért el valaki kampányban😊) már vagy 30 gépet lelőtt mittudom én hány küldetés alatt😊
Vannak itt páran akik két felszállásból megkapnák a Tölgyfalombokat gyémántokkal😊)
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
www.smart-bus.hu
Én már megvettem volna, ha a repmodell rendben lenne.... szerintem vagyunk még ezzel így egy páran.
www.smart-bus.hu
Eleve ez a repszimes dolog amúgy is kis tömegeket mozgat meg,ahelyett hogy összeállnának az érdekeltek mint a gecis bugyi és együttes erővel csinálnának egy ütős cuccot ,inkább egyénileg próbálkoznak. A CLOD is hol tartana már ha a forráskódot odaadnák nekik .
Na mind egy engem anniyra ez nem érdekel mostanság,és bár véleményem az van de az senkit sem érdekel😊 Eleve mindenkinek van 😊 És engem sem érdekel másé😊
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Sokkal többen a CloD-l sem játszanak...
www.smart-bus.hu
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
De amúgy érdekel ez itt valakit,hogy mit mondanak?
Nem tudom az anyagukat de megkérdezem.
A japókban van írás de azt fehér ember nem érti😊
Egy a biztos. A solingeni cuccok sem mind egyformák,de eddig a spanyol a svéd és a japó pengék szerintem a legjobbak.Most van valami amit kezdenek borotvákhoz használni a Vg 10 de az nem jellemző.Úgy tudom japó a cucc,még a svédek is veszik nem egy késük abból van.
Na azért arcot nem ugyan az beretválni mint karon a szőrt.A szakáll az olyan mint a drót ,komolyan.Sokkal sokkal erősebb. Nem mintha nem lehetne késsel leszedni ,de azért van az úgynevezett komfortérzet is a világon😊
Utoljára szerkesztette: Her Laca, 2015.01.31. 13:49:38
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Milliók mennek el ,csak azt nézd mennyi egy programozó fizuja ,ne hidd,hogy gombokért melóznak. A többi dologról nem is beszélve.
Ez nyereséget csak igen nagy eladási számoknál tud hozni,még ilyen árakon is.
Szerintem azért több fogyott ,de azzal sincsenek kint a vízből.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
www.smart-bus.hu
LACA, korábban írtad, hogy a svéd pengék a kedvenceid a japánok mellett.
A svéd penge az 1920-as évek óta változatlan, 12C27 kódnéven ismert rozsdamentes acélból készül.
Én eredeti svéd Mora tőröket használok ebből az anyagból, amikor a 10centis penge nem számít kkv-nek (horgászat, erdőjárás).
A közelmúltban vásárolt KA-BAR bicskám (amerikai cég, Taiwanon gyártatja az olcsóbb cuccait) pengéje viszont japán AUS-8A acél.
A japó beretváid is lehet, hogy ebből készültek? Van bennük valami anyagjelzés?
Mind a tőreim, mind a bicskám simán borotválnak. (Nincs szőr a karjaimon... <#idiota>#idiota>)
\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról
Szerinted tolják beléjük a pénzt vödörszám,hogy hátha sikerül? Gyanítom nem volt akkora nagy durr a profit (már ha volt) ,hogy ne húznák a szájukat a pénzemberek. Még egy kicsit molyolnak vele aztán ennyi volt. Ott a ROF.Megállt mint a szeg ,abban sincs már haszon ,nem is nagyon csinálják,egyszer egyszer kiadnak valami lehúzást ,még kicsavarják az uccsókat és ennyi volt.De az legalább elhúzta évekig. Ez nem fogja.
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.
Mondjuk azt nem tudom, hogy steam nélkül lehet ezt játszani?
Utoljára szerkesztette: Solt, 2015.01.31. 13:32:14
www.smart-bus.hu
A Béna.
www.smart-bus.hu
Most tegyem be Besenyőt?
Kár ezen rugózni,meg kár a miérteket keresni. Ott a CLOD az szép lassan fejlődik,abban úgyis több van mint a BOS ban már csak a komplexitását ha nézzük,meg a DX et,és ott a DCS .Meg valaki majd csak csinál egy jó rep szimet ,de azok nem ezek a 3*7 esek lesznek abban biztos vagyok.
Soltom😊 Elmúlik a kezdeti varázs rádöbbennek,hogy ez kicsit hiányos,és szépen elpárolognak a népek.
Lezs ez még kevesebb is hála az égnek,ugye nem titok,hogy én szurkolok ellenük😊
Utoljára szerkesztette: Her Laca, 2015.01.31. 13:30:02
Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.