4159
UFO-k,szellemek,meg ilyenek...
  • patiang
    #4039
    "láma gondolkodik azon is, hogy nem Ázsiában születik újjá"

    Én millárdos akarok lenni legközelebb:)))
    A fene egye meg
  • patiang
    #4038
    Az ateista Kína:

    Míg mi, nyugatiak még kételkedünk a reinkarnáció tanában, addig a kommunista Kína elébe ment a problémáknak: egész egyszerűen pár éve alkottak egy törvényt, amely szabályozza az újjászületést.
    „Amíg Tibet kínai ellenőrzés alatt áll, nem vagyok hajlandó ott újjászületni!” – jelentette ki többször a dalai láma, aki ezzel akaratán kívül abszurd törvénykezési folyamatot indított el. A kínai vezetés ugyanis annak érdekében, hogy saját maguk választhassák ki a több mint fél évszázada megszállás alatt tartott Tibet leendő vallási vezetőjét, elkészítették a világ első reinkarnációs törvényét.

    A szabályozás szerint buddhista szerzeteseknek a kínai kormány engedélye nélkül hivatalosan tilos reinkarnálódni. A vallási ügyekben illetékes kínai hivatal semmi kivetnivalót nem lát a reinkarnáció intézményesítésében. Amerikai elemzők szerint Kína szándéka az, hogy a dalai láma halála után ők jelöljék ki az új – nekik tetsző – vallási vezetőt. Persze nagyon valószínű, hogy a dalai láma közvetlen környezetének az ilyenkor szokásos instrukciókban meghagyja, hogy hova fog újjászületni. Egyes amerikai lapok tudni vélik, hogy a láma gondolkodik azon is, hogy nem Ázsiában születik újjá ezúttal!
  • patiang
    #4037
    Bár olvastam, hogy az igazi ügynökök képesek becsapni a gépet.
  • patiang
    #4036
    Hazugságvizsgáló összehasonlítást végez. Bármennyire is próbál a személy kifelé nyugodt lenni, a teste olyan elektromos impulzosokat bocsájt, melyek az etalontól eltérnek. De azért szerintem ez is félrevezető lehet, mert pl, ha azt kérdezik, hogy gyilkolt-e, és azt mondja, hogy nem, mely a gépi eredménnyel tök ellentétes, akkor talán az is felmerülhet, hogy valóban nem "csupán" jelenvolt az esetnél. Ugye érted mire akarok kilyukadni.
    Véleményem szerint is egy egészséges test elektromos kisugárzása biztosan eltér egy bármely eltérő egészségi állapotban lévőétől. De hogy ezt tudják-e mérni, sőt fotózni, nem tudom. Az a baj, hogy igazából tudományos leírást nemigen találtam még róla
  • Anaid
    #4035
    Találtam vmit...
    Ezek szerint hasonló elven működik, mint egy hazugságvizsgáló?
    Vélemény?
  • patiang
    #4034
    Tetszett!
  • patiang
    #4033
    Ezt légyszi ne kérdezd tőlem, mert fogalmam sincs, s nem is nagyon hiszek benne. Én csak azt mondtam, hogy mindenkinek van valamilyen kisugárzása. S, hogy aurának, vagy tökfőzeléknek hívjuk másodlagos.
  • Anaid
    #4032
    Az volt a kérdésem, hogy hogyan működik az a szerkezet, amivel az "aurafotókat" készítik. Mit mér, mi alapján határozza meg a színeket...stb.
  • polarka
    #4031
    Kirlian photography
  • polarka
    #4030
    Kételkedem, tehát vagyok!
    Úgy a 3.perctől kezdődik és 6 részre van darabolva a film.
  • polarka
    #4029
    Ahhoz, h részletezni lehessen mit lehet bizonyítéknak tekinteni, ahhoz egy konkrét állításra/esetre is szükség volna. A kiírás meg gondolom általános, gyűjtőneveket használó megfogalmazás akart lenni.
  • Looooser
    #4028
    várjá' a BP Tv-t ne keverd bele az külön kategória... nem tudom hogy maradhatott eddig életben... a vezetői biztos trollok...
    ez az ezo tv tényleg hasonlóan működik mint ahogy leírtam, szimpla placebo hatás... baromi drágán :D
  • patiang
    #4027
    A BP TV-n az a bizonyos "professzor" a képernyőn keresztül csavargatta az illető lábát. Mivel én is a TV előtt ültem, akkor nekem is kellett, hogy szóljon a gyógyítás. Vagy amikor az EZOTV-n frankó suskáért küldenek áldást, az akkor nekem is bizonyára használ.
    III. évezred nesze neked
    Az ókori emberek viszonylagosan okosabbak voltak:(((((((((((((
  • patiang
    #4026
    Talán azt mondanám, hogy létezik az a bizonyos aura, hiszen biztos Te is voltál már úgy, hogy útálsz, vagy kedvelsz valakit, annélkül, hogy egy szót is váltottatok volna. Szimpátia.
    De, hogy fényképezni lehet-e? Hát nem tudom.
    Az úgynevezett negatív aura pedig nagyon ragályos tud lenni, hiszen egy vidámabb társaság jókedvét egy depis pillanatok alatt el tudja rontani.
    Az aura csak egy elnevezés.
  • Anaid
    #4025
    Sokszor próbáltam választ találni a kérdésemre, mert érdekesnek tartottam a dolgot: hogyan is műkszik ez az aura-fotózás?
  • Anaid
    #4024
    Nem szoktam Ezos dolgokat nézni. Egyszer írogattam egy ezós fórumra kiakasztottam pár embert a kijelentéseimmel. Pl., hogy egy sárgán világító tányér amelyet tisztánlátók látnak még nem tesz senkit külömb emberré, ez marhaság...stb. (Azt nem közöltem, hogy az ún. aura-fotón az enyém körül is ott volt:-) akkor is marhaságnak tartom, hogy ilyesmik alapján kategorizáljanak embereket. Szentek feje körül ábrázolták a régi képeken...stb. Hát én nem vagyok szent az tuti. Na szóval eléggé kiakadtak pár megjegyzésemen (ehhez hasonlókon), úgyhogy elhúztam onnan a csíkot.:-) Ez van, van amiben hiszek, de egyedi módon.:-)
    Hol a hívőktől kaptam a pofonokat, hol a nem hívőktől, de jó nekem középen, legalább egyenesen állok, ha két oldalről is pofoznak, kiegyenlítődik.:-)
  • Anaid
    #4023
    Mi volt benne annyira egyértelmű? Ja, tényleg az a rész, hogy minden eredményről készült dokumentumról ők rendelkezhetnek, meg az, hogy semmilyen kárért nem vállalják a felelősséget az részletes. A tesztelés, a bizonyítéknak tekintés részletezése meg hibádzik.
    Bár nekem mindegy nem vagyok parafenomén, vagy hogy nevezik az ilyesmit, szal nem áll szándékomban jelentkezni, csak a tisztesség kedvéért azt is illett volna részletezni, milyen elvárásoknak is kellene megfelelni és milyen körülmények között...stb. Nekem spec az a kifejezés, hogy ellenőrzött körülmények között nem sokat mond....
  • Looooser
    #4022
    azok csak a reményt adják el, most percenként 400 forintért vagy mennyiért egy megvezethető embert (mert aki betelefonál az megvezethető) be etetek arról hogy jobbra fog fordulni az életek, akkor a szimpla placebó hatás miatt annak a szerencsétlen baromnak tényleg jobb lesz egy kicsit mert másképp kezd hozzá állni a dolgokhoz >>pozitív hozzáállás = pozitív élmények<< (és a hülye mellékesen elhiszi hogy egy táltossal beszél telefonon no comment -.-')
  • patiang
    #4021
    Amikor nem tudok aludni, szoktam nézni az EZOTV-t. ( nem kötelező, tudom )
    Hát basszus, az emberi végtelen hülyeség tárháza.
    Sírva hahotázom.
  • patiang
    #4020
    Azonkívül az első szabályzat nagyon mezei volt, egyértemű
  • patiang
    #4019
    Mert sok:)
  • Anaid
    #4018
    Mellesleg alapvetően:
    1. kiírás: csórók kizárva
    2. kiírás: csórók és nem híresek kizárva

    Röviden, tömören ennyi is elég, nem?
    A tesztelésről, ellenőrzésről, mit tekintenek bizonyítottnak..stb. meg semmit nem ír konkrétan.

    Sztem "poszthumusz" Nostradamust illeti.:-)
  • Anaid
    #4017
    Ha már másoltál a cikkből miért nem másoltad be tovább is?

    Az eddigi tapasztalatok nyomán James Randi módosításokat jelentett be a szabályokban 2007 januárjában:

    "2007. április elsejétől a jelentkezőktől két fontos kvalifikációt követelünk meg. Először, minden jelentkező rendelkezzen médiaprofillal, ezen azt értjük, hogy a média részéről létezzen valamiféle reakció - tévéinterjú, újságcikk, sajtóvisszhang vagy nyomtatott sajtótermékben való hivatkozás a pályázó állítólagos képességeinek a részleteire vonatkozóan… A második követelmény pedig abban áll, hogy a pályázó rendelkezzen valamiféle szakmai kvalifikációval, amit valamilyen megfelelően akkreditált szakmai intézmény adott ki…

    Egy további fontos változás a kihívásban az a körülmény, hogy a JREF rendszeresen és hivatalosan meg fog keresni ezen a területen működő, széles körben ismert személyeket és névre szóló kihívással fordul hozzájuk állítólagos képességeik bizonyítására. A kihívott személynek 6 hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, amely idő alatt a kihívás tényét és a fejleményeket folyamatosan publikálni fogjuk. A tervek szerint a kihívást április 1-től Uri Geller, James Van Praagh. Sylvia Browne és John Edward személyével fogjuk kezdeni."

    http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2007/tv0707/randi.html
    Ez meg a felhívás fordítása:
    http://xaknak.hrasko.com/20020707egymilliodollar
    Azért vannak a feltételekben érdekes dolgok...
  • patiang
    #4016
    (érdekes módon ez a hazai "szakemberekre" is érvényes):

    ugye rád nem??
  • patiang
    #4015
    Kedves szellem2, itt sok pénzt kereshetnél:

    "A James Randi Oktatási Alapítványnál egymillió dolláros díjat ajánlunk fel annak, aki szabályszerű megfigyelési feltételek mellett bármilyen paranormális, természetfeletti, vagy okkult képességre vagy eseményre vonatkozóan bizonyítékkal szolgál" - szól a kihívás, amelyre az elmúlt több mint egy évtized folyamán többen is jelentkeztek, azonban mindmáig senki nem járt sikerrel. A jelentkezők listáját az érdeklődők az alapítvány honlapján (www.randi.org) megtekinthetik, ami azonban első pillantásra feltűnik, a "nagy nevek" valami oknál fogva távol maradnak a nemes vetélkedéstől.
    Mi lehet az oka ennek az ódzkodásnak? Az eddig megkérdezett parafenomének tipikusan az alábbiakkal okok valamelyikével indokolták érdeklődésük hiányát (érdekes módon ez a hazai "szakemberekre" is érvényes):

    - nem akarok magasabb jövedelmiadó-kategóriába kerülni,
    - már elég gazdag vagyok,
    - nincs szükségem a pénzre, csak spirituális dolgok foglalkoztatnak,
    - úgysem fizetnék ki a pénzt,
    - hazugság az egész, nincs is díj,
    - ez csak a CIA trükkje, hogy azonosítsanak, és aztán megöljenek,
    - a pénz a CIA-tól (vagy a kommunistáktól) származik,
    - Isten megtiltotta nekem, hogy munka nélkül pénzt keressek (!),
    - ha elnyerem a díjat, megölnek, hogy ne kelljen kifizetni,
    - túl sok az a pénz (túl kevés ez a pénz),
    - előre kérem a díjat készpénzben.
  • szellem2
    #4014
    Sziasztok Ismét!

    Ide is beírok, hogy ha van kérdésetek keressetek bátran. De ne az keressen aki azért keres hogy hülye vagyok, meg nincsenek is szellemek!!!
    A weboldalam folyamatosan frissítem
    www.szellemelengedes.hu
    Üdv:
    szellemelengedes.hu
  • patiang
    #4013
    ez is para
  • bcrics
    #4012
    Vílágítsál.
  • qetuol
    #4011
    ha kell egy szkeptikus fizikus, aki majd rávilágít arra, hogy nem úgy van az ám, ahogy azt gondolnátok, akkor én jelentkezem
  • polarka
    #4010
    A paranormális jelenségek magyarázata avagy miért látjuk azt amit
  • Katarn576
    #4009
    Üdv mindenkinek.
    Egy hatalmas kéréssel fordulnék hozzátok. Szeretnék alapítani egy speciális csapatot, akikkel a Cryptozoológiát és egyéb, paranormális jelenségeket lehet kutatni. FIGYELEM!!! Ez nem amatőr kezdeményezés. Jelenleg azért lobbizok hogy a Magyar Tudományos Akadémia elfogadja ezt a meg nem értett tudomány ágat. Ám ahhoz hogy bizonyítsunk nekik, embereket kell toboroznom, akik VALÓBAN értik a munkájukat. Biológusok, történészek, zoológusok, botanikusok, és természetesen ufo kutatók jelentkezését várom. Csak azon emberekkel tudok tárgyalni, akik elmúltak 18 évesek, és tudják igazolni hogy birtokukban van valamilyen, az adott szakmához tartozó felsőfokú papír vagy diploma. Ja és még valami. Olyan ember jelentkezését is várom, aki mestere különböző videokameráknak, mikrofonoknak, és egyéb képi, illetve hanggal operáló szerkezeteknek. Mivel ez a csapat még csak most állna fel, ezért szponzorokat is keresek, akik támogatnák ezt a kezdeményezést. Viszonylag szépen haladok, tehát van pár olyan cég akik látnak fantáziát a dologban, ezért, természetesen, aki jelentkezik a csapatba, rendes fizetést is fog kapni.
    Kérek mindenkit, hogy aki tud ilyen ismerősről, rokonról, vagy barátról, akinek a kisujjában van ezen szakmák közül valamelyik, az jelentkezzen az alábbi elérhetőségen.

    E-Mail: [email protected]

    Előre is köszönöm szépen mindenkinek az együttműködését.
  • Dj Faustus #4008
    "pedig dejó lett volna történik már vmi szokatlan:D"
    Erre van egy mondás:
    Mundus vult decipi, ergo decipiatur.
    vagyis:
    A világ azt akarja, hogy becsapják, tehát becsapatik.
  • bcrics
    #4007
    hát jah,pedig még video is volt róla ahogy átlohol a lény 1 úttesten,pedig dejó lett volna történik már vmi szokatlan:D
    http://www.haon.hu/kiderult-az-igazsag-az-erdoben-fotozott-lenyrol/news-20110415-12252844
  • Desiderata #4006
    naja :) csak lehetne már valami hajtóvadászatos balhé :))
  • 7th uwu
    #4005
    Hozzászokhattál volna...
  • Desiderata #4004
    wow, durva fake ezekszerint
  • Dj Faustus #4003
    Resistance 3 nevű játékhoz készült reklám
  • 7th uwu
    #4002
    tiszta descent
  • Desiderata #4001
    melyik film?
  • AntiHero
    #4000
    "Ez egy film reklám"