4159
UFO-k,szellemek,meg ilyenek...
  • Irasidus
    #4159
    Ez a sokféle magyarázat annyira nem különbözik egymástól, mindegyik plázámra épít, csak különböző módon létrejövő, és egybemaradó szerkezetekkel magyarázza. Kivétel persze itt is van, a hihetetlen de senki által nem komolyan vett magyarázatok, inkább tekinthetők publikációs szemétnek, mint valódi elméletnek, gondolok itt a fekete lyukas elég masszív agyfárasztásra. Szóval, mint írtam többféle gömbvillám létezik, és van olyan amit leírtak, megfigyeltek, és kísérletileg is elő tudunk állítani, sőt a mindennapokban használunk (pl.: szikra), és van olyan aminek a leírására több (kulcsszó) párhuzamos elmélet is létezik, de mint írtam van egy közös vonásuk. Szóval nem Tar Domonkos szintvonalas, de elég régi, és kissé naiv rövid írását (vagy beszámolóját) tanítják, hanem az elektromosság és plazma jelenségét, és az ebből már feltárt jelenségeket, és a feltárásra váróakat. Az általad szilíciumosnak nevezett pár éves publikáció, egy elég komoly versenyző, az utolsó még feltáratlan gömbvillámtípus leírására. Kicsit csaltam, mert úgy állítottam be, mintha ez már tény lenne, természetesen ez az utolsó még nem tény, csak nagyon jó magyarázat rá, jobb mint az eddig elfogadott mikrohullám gerjesztésű pláza-villám. A lényeg, hogy van magyarázat, csak ki kell válogatni (tesztelni), hogy melyik a befutó... vagy akár több is lehetséges.

    Arra meg nem igazán tudok mit mondani, hogy a wiki amit unatkozó biztonsági őrök írnak, minek nevezi a gömbvillámot. Hiszen ez nem mérvadó, hogy a wiki minek nevezi... Annyit tudok tanácsolni, ne olvasd, mert borzasztó hülyeségek keverednek a tényekkel a wikin, és ember legyen a talpán aki kiválogatja.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.26. 11:38:08
  • fonak
    #4158
    Én csak a wikire tudtam hirtelen hagyatkozni: melyik akkor az elfogadott? A szilíciumos? Azonkívül itt is említik a parajelenséget. Az angol cikk meg tucatnyi elméletet sorol fel. Említ egy bizonyos Tar Domokost is, az ő elméletét tanítják esetleg nálunk?
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.07.24. 22:15:16
  • Irasidus
    #4157
    Hogyne lenne elfogadott tudományos magyarázat, az eltén is tanítják, fizikus szakon. Amúgy milyen bizonyíték győzne meg téged, hogy a mikróban látott plazma-gömbvillám a természetben is létezik? Csak mert van hőmérsékleti és spektroszkópiai adat is róla, vagyis tudjuk miből áll a gömbvillám. Mellesleg ilyen plazma gömbvillámokat csillagok is kibocsátanak, szóval nem csak amolyan földi jelenség. Amúgy többféle típusú gömbvillámot figyeltek meg *, mint a mikrós plazma gömbvillám, amit amúgy gyöngy-gömbvillámnak neveznek, egész jó látvány ahogy villámcsapás után szétgurulnak. Persze a percekig létező gömbvillám már egy speciális eset, ugyanis ott fontos a plazma összetétele is, ami talajfüggő. Viszont ha ez mind nem így volna, tehát nem tudnák mi fán terem egy gömbvillám, akkor sem lenne paranormális jelenség, legalábbis elég durva lenne, ha valamit nem tudnánk az minden paranormális lenne, azt hiszem be is zárhatnák a tudomány nevű "boltot". Ez egy elég idióta felfogás.

    *
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.24. 20:22:37
  • fonak
    #4156
    Elfogadott tudományos magyarázat nincs rá, csak hipotézisek. Az, hogy a mikróban előállított "gömbvillámoknak" bármi köze lenne a természetben megfigyeltekhez, az is csak hipotézis.
  • Irasidus
    #4155
    Azt ugye tudod, hogy a gömbvillám nem paranormális jelenség, hanem egy valóban létező, de ritka jelenség? Ma már ismerjük is a fajtáikat, és némelyik típust még te magad is előállíthatod otthon, vagy ha látni szeretnél akkor az Alföld, illetve a Mátra a legjobb célpont ilyenek megfigyelésére.
  • Kepek
    #4154
    Gömbvillámot láthattak lecsapni Szombathelyen
  • maki85
    #4153
    gondoltam ez eléggé paranormális
    egy csoda nyelvtanuláshoz egy hozzászóló

    .. megvettem a Ling Fluent tanulókártyákat apukámnak az 57. szülinapjára. Gondoltam úgyis állandóan mondja: "elmennék ide-oda", de folyamatosan csak a babérjain ül. Talán ha megtanul egy nyelvet, akkor ki fog mozdulni. Apukám átvette az ajándékot, megköszönte és bevágta a szekrénybe. Nem rég megint voltam nála, bemegyek, az meg olyan szabatosan beszél németül telefonon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mintha az osztrák határnál élne a túloldalon. Le voltam döbbenve, megkérdeztem: Apu, te honnan tudsz németül? Honnan-honnan? A tanfolyamodtól – mondta. Egy hónap alatt megtanultál németül a semmiből? Mért is ne – mondja – most megvettem a franciát is, mert mindig is el akartam menni a Loire menti borpincékbe...

    Csak néztem. Az apukámból azt hiszem poliglott lett. Annyira rákattant a nyelvtanulásra, hogy másról sem tud beszélni. Teljesen le vagyok döbbenve. Ezek szerint még egy 57 éves nyugdíjas szerelő is meg tud tanulni 2 idegen nyelvet... ki gondolná
  • slycoop
    #4152
    Üdv.
    Mostanában valahogy pár helyen könyvekben/játékokban találkoztam a lidércfényekkel.
    Az lenne a kérdésem hogy Magyarországon van esély valahol látni őket?
    Próbáltam ezekről infót keresni de semmi értelmeset nemtaláltam, még egy normális képet sem.
  • Amiga
    #4151
    Megfogtam a Saintgerman és a maki kezét és lerántottam őket a mélybe. Obama egymillió dolcsit fizetett érte, hogy kicsit kivonjam őket az NWO-ról, megérte.

    A dal amúgy olyan, hogy a Neoton ma is százszor jobbat csinálna ingyen. De ez van, ki kell osztani a milliókat és milliárdokat, nehogy úgy tűnjön, hogy van az országnak pénze és kevesebbet kelljen adóznunk.
  • maki85
    #4150
    bocsánatot kérek, hogy hebehurgya módon hallgattam a médiára, ugyanis, a magyar származású szerzőnek a műve, melyet egy korábbi amerikai sporteseményre készített, csak 50 millió forintba került
    a dal szövege echte hazai gyártmány:)))
    Utoljára szerkesztette: maki85, 2016.08.19. 13:45:34
  • BladeW
    #4149
    Beszivárgó gyíkemberként mit vártál?? Egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb lelepleződsz.
  • maki85
    #4148
    tudom, de ki vagyok tiltva:)))
  • BladeW
    #4147
    NWO-ba mehetett volna, hátha lelepleztek valami összeesküvést.
  • maki85
    #4146
    gondolkoztam, hova is tegyem be ezt, de úgy gondolom, hogy ez nem normális
    mármint, hogy az 1956-os év hivatalos dala: 13,5milliárd forint?????

  • Irasidus
    #4145
    Tényleg a photoshop és CGI korában egy felvétel még hitelesnek minősül? Én is összeszedek - jó pénzért - 20 szakértőt akik váltig állítják, hogy eredeti. Ha nagy felbontáson megnézitek, és képkockánként akkor látszik, a buhera. Nem a legjobb. Amúgy lehetne akár eredeti is a felvéltél, de egy egy bűvészmutatvány látunk éppen, azaz a jól bevált mit látunk, szóval ezek semmit nem bizonyítanak, csak arra jók, hogy kattintást generáljanak. Az összes itt mutatott videóra IS értem.
  • maki85
    #4144
    vizsgálatban egyedül az érintett egyházmegye nem kívánt részt venni. Az illetékesek arra sem volt hajlandók, hogy egyáltalán megnézzék a videót.

  • Pluskast
    #4143
    Egész jó kis videóik vannak a srácoknak. Ez pedig egész érdekes. Úgy 18:30-tól kezdődik a lényeg.

  • Kepek
    #4142
    ezen nagyon látszik hogy fake

    Ha­tal­mas UFÓ-t vi­de­óz­tak le az Ant­ark­ti­szon
  • ZilogR
    #4141
    Hello, a Gyatlov-rejtélyről jelent meg dokumentum regény Magyarországon?! Előre is köszi!
  • Wreck86
    #4140
    Hős :S
  • hihy
    #4139
  • hihy
    #4138
  • Piszke01
    #4137
    Jópofa videó. Filmtrükk?
  • hihy
    #4136
    Ha nem fake---------????????

  • Looooser
    #4135
    nah nem volt mostanság semmilyen észlelés? olyan ami kicsit is közel áll a valósághoz?
  • hihy
    #4134
    "Tudományosan", hiteles tanúkkal körítve azoknak, akik nem hinnének benne.
  • hihy
    #4133
    "ruháit egy halomba rendezték"----paff, azt hittem összehajtogatták
  • hihy
    #4132
    Nem is olyan rosszak:D
  • gothmog
    #4131
    Nagyon hideg téli napokon, jellemzően időjárás-változás előtt (magaslégköri jégkristályok kellenek hozzá) a saját szemeddel is láthatsz, egy kis szerencsével.
  • Looooser
    #4130
    videón még nem láttam....
  • qetuol
    #4129
    de ez normális, a jelenség neve napkutya
  • icetihi
    #4128
    Ez sem normális
  • patiang
    #4127
    Ez is paranormális:

    "Állítása szerint egy cápa mentette meg az életét annak a kiribati halásznak, aki három és fél hónapon át hánykolódott a Csendes-óceánon egy facsónakban - közölte az AFP (Kiribatiról itt olvashat bővebben). A hatgyerekes családapát egy áramlat sodorta el, és állítása szerint az egyik délután arra ébredt, hogy egy kétméteres cápa köröz a csónak körül.

    "A cápa néha megkocogtatta a csónakot, és elvezetett egy halászhajóig. Amikor távolról megpillantottam a hajót, láttam, hogy a legénység távcsövekkel figyel" - mondta az esetről Toakai Teitoi, aki szerint a cápa ezután elúszott.

    Teitoi kálváriája még májusban kezdődött, amikor rendőrré avatásán vett részt a kiribati fővárosban, Tarawában. A ceremónia után 52 éves sógorával beszálltak a halászcsónakba, hogy hazautazzanak a kétórányira fekvő lakhelyükre. Azonban mindketten elaludtak, és amikor felébredtek, már nem látták a szárazföldet, ráadásul hamarosan a benzinből is kifogytak.

    A férfi azt mondta, hogy az élelemmel nem volt gond a halak miatt, de semmilyen innivalójuk nem volt. Sógora kiszáradás miatt július elején meghalt, neki azonban az esővíznek köszönhetően sikerült életben maradnia."
  • commissioner
    #4126
    promóvideó
  • Büdös Bohóc
    #4125
    de amúgy szép munka, pl a teleportálás helyén van egy folt egy ideig, ami felszívódik meg minden
  • Büdös Bohóc
    #4124
    egy teljesen átlagos elhagyatott kereszteződésben 30+ FPS-es nagyfelbontású megfigyelő kamera, igen, hihető
  • ForzaInter
    #4123
    http://tudtad.osztod.hu/index.php/2012/09/18/teleportalas-tortent-kinaban-vagy-valakinek-a-megmentese-terfigyelo-kamera-elott/
  • ForzaInter
    #4122
  • bcrics
    #4121
    Naponta kerülgeted a burzsuj dagadt celeb cigó picsákat?
    Hát a Katinkáék hogy vannak e?

    De..!!!


    http://www.vopus.org/hu/gnozis/erdekes-cikkek/van-elet-a-marson.html
  • patiang
    #4120
    Nem a csajokra gondoltam :-))