Hunter

A szem mozgásából is kiolvashatók az emlékek

Állítólag a szem mozgásának nyomon követéséből is kinyerhető információ a múlt eseményeiről rögzített emlékekről. Egy amerikai kutatásból kiderült, hogy agyunk sokkal több emléket őriz meg, mint amit tudatosan képesek vagyunk felidézni. A Neuron szaklapban megjelent kutatás a hippokampusz, a szemmozgás, valamint a tudatos és a tudatalatti emlékezés közötti kapcsolatokat tárja fel.

A hippokampusz elvileg a múlt eseményire való tudatos emlékezés agyterülete, az emlékfelidézésben betöltött szerepe azonban jelenleg sem egyértelmű. Egy elmélet szerint, ha a tudatos emlékfelidézés kudarcot vall, a hippokampusz akkor is támogathatja a kapcsolódó emlékek kinyerését, például a keresett emlékhez kapcsolódó körülmények, helyek vagy események felidézésével.

Az elmélet kipróbálásához dr. Deborah Hannula és dr. Charan Ranganath, a davisi Kalifornia Egyetem Agytudományi Központjának munkatársai fMRI letapogatást alkalmaztak egy arc-helyszín párosításos feladattal megbízott önkéntesek csoportján. A letapogatás során egy már látott helyszínt mutattak a kísérlet résztvevőinek három arccal, melyek közül be kellett azonosítaniuk azt az arcot, ami ténylegesen kapcsolódott az adott helyszínhez. A vizsgálat során az alanyok szemmozgását is megfigyelték, ami az emlékfelidézés egy közvetett módjához vezetett.

Minden teszt során a résztvevők jóval több időt töltöttek annak az arcnak a tanulmányozásával, ami ténylegesen a képhez tartozott - még akkor is, ha végül egy másik arc mellett döntöttek - ami egy szemmozgás alapú memóriahatás. Ami még meglepőbb, hogy a hippokampusz aktivitása is szorosan kapcsolódott a fenti tendenciához, illetve a döntéshozásban szerepet játszó prefrontális kéreg aktivitása is érzékeny volt a résztvevők választásaira, a prefrontális kéreg illetve a hippokampusz közötti kommunikáció ugyanis élénkebb volt a helyes válaszok esetén.

A felfedezést azt sugallja, hogy amikor az embereknek nem sikerül összeszedniük egy múltbeli esemény emlékeit, a hippokampusz továbbra is biztosítja az emlék kifejezésre juttatását a szemmozgásokon keresztül. Mitöbb az eredmények arra is következtetni engednek, hogy a tudatos memória akkor is függ a hippokampusz és a prefrontális kéreg interakcióitól, együttműködésétől, ha a hippokampusz elvégzi a feladatát.

A kutatók szerint a fentiek alapján megoldható az emlékek nyomon követése az amúgy együttműködésre nem képes, vagy nem hajlandó egyéneknél is. "Elképzelhető, hogy a szem nyomon követése használható lehet a múlt eseményeiről történő információszerzéshez azoktól, akik nincsenek a kívánt információ tudatában, vagy eltitkolják azt" - nyilatkozott dr. Hannula. "Más szavakkal, lehetnek olyan körülmények, amikor a szem mozgása jóval szilárdabb igazolást ad a múlt eseményeivel vagy tapasztalataival kapcsolatban, mint amit a viselkedési jegyekből leszűrhetünk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #57
    "az előbbiben az utolsó, magas hangrendű szótag megtöri az utóbbi csupa mély hangrendű monotonitását."

    Igen, ez utólag nekem is eszembe jutott, hogy ha figyelmeztetni akarsz valakit, akkor kifejezetten jó, ha kicsit kellemetlenül hangzik.
  • johnsmitheger #56
    Kérdés, hogy van-e alkotmányos jogod napszemüveget viselni kihallgatáskor... Illetve pisloghatsz-e tetszőleges sebességgel, ha akarsz :D Valszeg egy "telefonkönyves" kihallgatáshoz nem kell ennyi speckós cucc és a könyv is sokkal olcsóbb :)
  • Molnibalage #55
    Nekem 4. évig tanítottak olaszt. Utáltam. Nem volt semm dallamos, sem könnyű nyelv, pedig sokan annak tartották.
  • KillerBee #54
    Az olasz nyelv tele van mássalhangzó-torlódásokkal és affrikátákkal, mégis harmonikusnak és dallamosnak tartják. Nem attól lesz egy szöveg "dallamos" vagy "harmonikus", hogy kiiktatsz egy zárhangot. Egy szó ismételt, folyamatos hallgatása meg tényleg elég agyament ötlet, ritka az ilyen beszédszituáció.

    Konkrétan a támaszkodjék azért is előnyben részesítendő a támaszkodjon alakkal szemben, mert az előbbiben az utolsó, magas hangrendű szótag megtöri az utóbbi csupa mély hangrendű monotonitását.
  • Epikurosz #53
    Tévedés ne essék, nem vagyok a hagyományok vagy a választékosság ellen, de a lelkem mélyén mindig is a harmóniára, a dallamosságra vágytam, emiatt jobban kedvelem a lágy, simulékony szószerkezeteket a darabos, kopogós, recsegő megoldásokkal szemben.
    Vö.
    támaszkodjék <-> támaszkodjon

    Te melyiket hallgatod szívesebben?
    (Esetleg, végezz egy kísérletet: rögzítsd hangfelvételen a két változatot, és hallgasd meg őket ameddig bírod. Amelyiket képes vagy tovább hallgatni, az a nyerő. :-)
  • KillerBee #52
    A somogyi vagy vazsi tájszólázsban beszílő amerikai cowboygyerök sem lenne kevésbé mulatságos.
  • bermuda3 #51
    off: én azt utálom amikor az utolsó parasztgyereket úgy szinkronizálják a filmben, hogy perfekt beszél. például ami leginkább böki a fülem ilyenkor, az a "bennünket".
    on: drága biztosúr kérem, rángatózik a szemem :D (shrek1ben a szamárnak rángatózott, de annyira hogy 90 fokban rángatta közben a fejét is. ezt képzeljétek el a szöveg mellé :))
  • tamasmester #50
    Mi a kurva anyjáért kellett nekem egy reklámfilmet letöltenem, ami több megabájtnyi adatforgalmat generált nekem, azért, hogy a cikket elolvashassam!!!
    Kérem mellőzni az elkövetkezendő időben a fölösleges adatforgalomnövelő mozgófilmeket!!!
  • KillerBee #49


    Vagy ott van pl. a főnévi igenév ragozása, amely szintén kezd kikopni a köznyelvből. Egyre gyakoribb a ragozás elhagyása, pl. "a diáknak el kell olvasnia a könyvet" helyett a slampos "a diáknak el kell olvasni a könyvet" változat. Logikával meg lehetne indokolni, miért fölösleges ragozni a főnévi igenevet, de a nyelv és a stílus nem kizárólag a logikán alapul.

    Sajnos elég szomorú Epikurosz hozzáállása - s ezzel kivételesen nem cikizni akarom őt.
  • Tetsuo #48
    Szerintem meg fontos a hagyomanyapolas.
    Ha a nyelvunk teljesen logikara epulne, nem lenne benne sok szepseg, csupan praktikus lenne. Olyan mint pl az eszperanto.
    Ha redukalnank a szokincset, kb cigany-nyelv szintre, silany koltemenyek szuletnenek es nem ertenenk meg 1 Arany v Radnoti verset sem.