SG.hu·

Csak minden második ember tudja, hol is van a szíve

Az emberei test anatómiája a legtöbb ember számára továbbra is rejtély, egy kutatásban a megkérdezetteknek csak a fele tudta megmutatni, hol helyezkedik el a szíve.

Annak ellenére, hogy az internet segítségével bármilyen információhoz sokkal könnyebb hozzáférni, az emberek nagy része nem tudja, főbb szervei hol találhatók a testében, olvasható a brit BMC Family Practice című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányban.

A vizsgált embereknek a harmada tudta megmutatni, hol a tüdeje, és a 772 megkérdezettnek átlagosan csak a fele válaszolt helyesen a feltett kérdésekre. Ez akkor is így volt, ha olyan szervet kellett "helyére tenniük", amellyel egyébként egészségügyi problémájuk volt. A londoni King's College kutatói a brit főváros több kórházának betegeit és másokat kérdeztek meg a kutatás során.

Legutóbb 1970-ben végeztek hasonló felmérést, de a mostani eredmények nem jobbak, mint a negyven évvel ezelőttiek. "Azt gondoltuk, az azóta eltelt időszakban a javuló oktatás az orvosi és egészségügyi témákra a korábbinál nagyobb figyelmet fordító médiával és az internethez való hozzáféréssel karöltve növeli a betegek anatómiai ismereteit" - mondta el John Weinmann kutatásvezető. "De az derült ki, az eltelt időszakban nem javult a helyzet."

Az embereknek egy férfi és egy női test rajzát mutatták, amelyen a szervek eltérően voltak ábrázolva, és mindig csak az egyik rajzon voltak a megfelelő helyükön. Néhány ábra könnyű volt, a belek helyét a megkérdezettek 85,9, a hólyagét a 80,7 százaléka eltalálta. A nők ügyesebbnek mutatkoztak a női test részeinek felismerésénél.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2009. 06. 15.. 23:51||#9
Az atlag angol joval primitivebb mint az atlag magyar, hidd el, nagyon durva..
© Vorpal2009. 06. 15.. 11:42||#8
Na gyerekek ahogy én kinézek itt a kerületemre - nem vagyok benne biztos hogy egy ember tudná hol van a szíve vagy hol Magyarország a térképen.

Nem szabad túlterhelni az embereket.
Most azt tudják, hogy cigány bûnözés van és a jobbik megoldja - és ez is már valami 😊
© torcipepe2009. 06. 14.. 21:35||#7
"Az angolok hülyék, nemcsoda hogy Isten egy szigetre számûzte õket."

reméljük egy itthoni kutatás jobb eredményeket adna.
© Hunreal2009. 06. 14.. 12:40||#6
Mit vártok... Angolok...
© Narxis2009. 06. 14.. 10:54||#5
nekem sincs
© jhetedikj2009. 06. 14.. 10:46||#4
nekem nincs szívem
© savior2009. 06. 14.. 08:23||#3
lehet azert nem tudtak, mert nincs is szukseguk arra hogy tudjak?
© Sir Ny2009. 06. 13.. 21:57||#2
a cím egy kicsit megtévesztõ, mert nem azt nem tudták, hogy hol van a saját szívük, hanem, hogy hol van az ábrának a szíve.
© Sir Ny2009. 06. 13.. 19:38||#1
a sok <#lama>