SG.hu·

A koreai atomrobbantás hitelesítette a CTBT detektorait

A héten végrehajtott észak-koreai atomrobbantásnak volt egy pozitív kimenetele is, bebizonyította, hogy az Átfogó Atomcsend Szerződés (CTBT) még nem teljes robbantás detektor hálózata kis mérete ellenére megfelelően, nukleáris robbantásként azonosította a kísérlet során keletkezett földmozgást.

Az időzítés rendkívül fontos, Obama elnök ugyanis szeretné, ha a szenátus végre jóváhagyná az 1996-ban született egyezményt, ami minden atomrobbantási kísérletet megtilt, ezzel is demonstrálva az Egyesült Államok elkötelezettségét a nukleáris leszerelés mellett. A szenátus 1998-ban elvetette a CTBT-t, részben azért, mert szerintük a renitens országok könnyen kijátszhatták volna, titkos fegyverkísérleteiket egyszerű földrengésként állítva be. Az észak-koreai kísérlet pontos észlelése és besorolása azonban eloszlathatja az aggályokat és reményt ad, hogy a szenátus a továbbiakban már nem ellenkezik.

Észak-Korea kísérlete természetesen nem volt titok - Phenjan röviddel a robbantás után be is jelentette a történteket, viszont megmutatta, hogy a CTBT még csak részleges ellenőrző rendszere is képes 90 percen belül riasztani a tagállamokat, nyilatkozott Tóth Tibor, a bécsi központú Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezet (CTBTO) végrehajtó titkára.

A mostanit megelőző, 2006-os észak-koreai robbantást 22 CTBT szeizmográf követte, míg ezúttal 39 mutatta ki a robbanást "pár kilométerrel a 2006-os kísérleti területtől" - mondta Tóth. "A szeizmográfok különböző országokban helyezkednek el, így elég jó a geopolitikai eloszlás". Ez az egyik legfontosabb tényezője a rendszer politikai hitelességének. 2006-ban 12 napra volt szükség, hogy az árulkodó radioaktív elemek elérjenek egy CTBT detektort Kanadában. Mára a rendszer a duplájára nőtt, az észlelés pedig mindössze néhány napot vesz igénybe, magyarázta Tóth.

A legközelebbi szeizmográf jelzései a kínai Mudancsiangban "egyértelműen nagyon hasonlók a 2006-os kísérlet jelzéseihez, és különböznek ugyanazon terület földrengéseinek jeleitől" - szögezte le Paul Richards, a New York állambeli Lamont-Dohert Föld Obszervatórium szeizmológusa. A jelek erősebbek voltak, mint a 2006-os robbantásé, Richards szerint körülbelül ötszöröse lehetett a korábbinak, amit egyébként 0,6 kilotonnára becsültek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kornan2009. 06. 05.. 09:16||#254
Jah és bocs, hogy ilyen késõn válaszoltam, de dolgom volt. El kellett tüntetnem pár embert akik rájöttek az igazságra, az olajlobby megbízásából. Az olajvállalatok is nekünk dolgoznak és veszélyeztette az érdeküket néhány egyén.

Praetort is eltüntettem, mert már idegesített és a rendszer ellensége volt, véletlenül ráhibázott egy dologra és biztosra kellett mennem. <#nevetes1>
© Kornan2009. 06. 05.. 08:53||#253
Biztos az idegenek álltak bosszút az 1996-os ufó incidensen, amikor a brazíliai hadsereg elfogta a társaikat és valószínûleg fel lettek boncolva. Más nem lehet. Mivel sok brazil utazott a gépen, valószínûleg páran kötve voltak az ügyhöz.<#vigyor4>

Errõl beszéltem, mi az ami elsõnek az eszedbe jut? Hogy, valami összeesküvés, hátsó szándék van a dolog mögött. <#crazya>
Tulajdonképpen ezért írtam másodszor a topicba, hogy megpróbáljam érzékeltetni, hogy túl könnyen születnek ezek az összeesküvés elméletek és csak erõs fenntartással és szkepticizmussal szabad egyáltalán megvizsgálni. A biztosítékot az vágta ki ,hogy egyes emberek, mindenkit lerövidlátóznak, aki nem hiszi el, amit õk állítanak, mintha 100% biztosak lennének a dolgukban és tévedhetetlenek. Meg néhányan kijelentettétek, hogy kb ti vagytok az okosok és akik nem hiszik el azok...

Nah szerintem telefonálok a tábornoknak és fizetésemelést kérek, különben nem vezetem tovább félre a népet. <#papakacsint>

Üdvözlettel: Kornan ügynök a Cég alkalmazottja , félrevezetési osztály
© polarka2009. 06. 04.. 14:26||#252
Képzelem az eddig eltelt idõ alatt hányan és hányszor "várták ki a végét"...
© Epikurosz2009. 06. 03.. 17:23||#251
"(egyes nyomok arra utalnak, hogy az emberiség ismert történelme elõtt létezhetett valami civilizáció, ami megsemmisült, de az erre utaló nyomok eléggé szegényesek, talán nem mindig véletlenül..)"

Én mindig a zárójelbe tett megjegyzéseket szerettem a legjobban. :-))
© halgatyó2009. 06. 03.. 16:37||#250
:-)))))))))))
Hmmm
Ez a "sürgetés" sok mindent jelenthet, meg a "kellõ válaszlépések" is.
Szerintem az Észak-Koreát irányító embereknek nem ettõl a két országtól kell tartania leginkább...
Várjuk ki a végét.
Hamarosan (szerintem 20 de nagyon max. 30 éven belül) eldõl, hogy milyen fajta az a háttérhatalom: emberi eredetû-e vagy sem, és ha az elõbbi akkor honnan eredhet (egyes nyomok arra utalnak, hogy az emberiség ismert történelme elõtt létezhetett valami civilizáció, ami megsemmisült, de az erre utaló nyomok eléggé szegényesek, talán nem mindig véletlenül..)
© polarka2009. 06. 03.. 12:14||#249
Mai Metróban írták, h Oroszo. és Kína sürgeti az ENSZ-t, h kellõ válaszlépést tegyen.
© halgatyó2009. 06. 03.. 02:10||#248
Nem Észak-Korea lõtte le, nagy valószínûséggel
© halgatyó2009. 06. 03.. 02:08||#247
Visszatérve az Észak-Koreai ügyre: elhallgattak.
Az okát nem értem. Mintha a fû alatt zajlana valami egyezkedés.
15-20 év múlva jóval okosabbak leszünk a mai napi kérdésekben.
© halgatyó2009. 06. 03.. 02:05||#246
Az "összeesküvés elméleteket" gúnyolók és ócsárolók 3 csoportba sorolhatók:

1.) Képzett, az átlagosnál nagyobb tudású emberek, akik azonban fantáziátlan, szakbarbár tipusú, többnyire csak a megtanult anyagot alkalmazni tudó egyének.
Ritka, hogy valamelyikük kiemelkedõt alkosson, ez esetben annyira leköti a saját szakterülete, hogy nem képes más területeken gondolatokat és ismereteket összerakni.

2.) Totál bumburnyák, szerencsétlen, aki nem lát tovább a söröskorsó fenekénél és a következõ félidõ végénél. Nem az õ hibája, általában nagyon földhözragadt, fárasztó munkát végez (az otthoni 2. mûszakban is) és már nem marad ereje és ideje töprengeni, információkat szerezni.

3.) Na, ezt a fajta figurát nagyon utálom és nagyon megvetem. Aki sejti az igazságot, de érdekbõl irkál a vitafórumokba. Vagy direkt fizetett beírogatóként (jó lenne víz alá nyomni az ilyet 10 percig) vagy csak símán önszorgalomból, egy-egy, a társadalomra nagyon kártékony de õt magát támogató, elõnybe helyezõ csoport iránti rokonszenvbõl

Jelen topicban egy-két vitatársunk jól azonosíthatóan az 1. csoportba tartozik, a többiekrõl nem tudom.
© halgatyó2009. 06. 03.. 01:56||#245
én se hittem volna hogy még most is él ez a topic:-))