254
  • Kornan
    #254
    Jah és bocs, hogy ilyen későn válaszoltam, de dolgom volt. El kellett tüntetnem pár embert akik rájöttek az igazságra, az olajlobby megbízásából. Az olajvállalatok is nekünk dolgoznak és veszélyeztette az érdeküket néhány egyén.

    Praetort is eltüntettem, mert már idegesített és a rendszer ellensége volt, véletlenül ráhibázott egy dologra és biztosra kellett mennem.
  • Kornan
    #253
    Biztos az idegenek álltak bosszút az 1996-os ufó incidensen, amikor a brazíliai hadsereg elfogta a társaikat és valószínűleg fel lettek boncolva. Más nem lehet. Mivel sok brazil utazott a gépen, valószínűleg páran kötve voltak az ügyhöz.

    Erről beszéltem, mi az ami elsőnek az eszedbe jut? Hogy, valami összeesküvés, hátsó szándék van a dolog mögött.
    Tulajdonképpen ezért írtam másodszor a topicba, hogy megpróbáljam érzékeltetni, hogy túl könnyen születnek ezek az összeesküvés elméletek és csak erős fenntartással és szkepticizmussal szabad egyáltalán megvizsgálni. A biztosítékot az vágta ki ,hogy egyes emberek, mindenkit lerövidlátóznak, aki nem hiszi el, amit ők állítanak, mintha 100% biztosak lennének a dolgukban és tévedhetetlenek. Meg néhányan kijelentettétek, hogy kb ti vagytok az okosok és akik nem hiszik el azok...

    Nah szerintem telefonálok a tábornoknak és fizetésemelést kérek, különben nem vezetem tovább félre a népet.

    Üdvözlettel: Kornan ügynök a Cég alkalmazottja , félrevezetési osztály
  • polarka
    #252
    Képzelem az eddig eltelt idő alatt hányan és hányszor "várták ki a végét"...
  • Epikurosz
    #251
    "(egyes nyomok arra utalnak, hogy az emberiség ismert történelme előtt létezhetett valami civilizáció, ami megsemmisült, de az erre utaló nyomok eléggé szegényesek, talán nem mindig véletlenül..)"

    Én mindig a zárójelbe tett megjegyzéseket szerettem a legjobban. :-))
  • halgatyó
    #250
    :-)))))))))))
    Hmmm
    Ez a "sürgetés" sok mindent jelenthet, meg a "kellő válaszlépések" is.
    Szerintem az Észak-Koreát irányító embereknek nem ettől a két országtól kell tartania leginkább...
    Várjuk ki a végét.
    Hamarosan (szerintem 20 de nagyon max. 30 éven belül) eldől, hogy milyen fajta az a háttérhatalom: emberi eredetű-e vagy sem, és ha az előbbi akkor honnan eredhet (egyes nyomok arra utalnak, hogy az emberiség ismert történelme előtt létezhetett valami civilizáció, ami megsemmisült, de az erre utaló nyomok eléggé szegényesek, talán nem mindig véletlenül..)
  • polarka
    #249
    Mai Metróban írták, h Oroszo. és Kína sürgeti az ENSZ-t, h kellő válaszlépést tegyen.
  • halgatyó
    #248
    Nem Észak-Korea lőtte le, nagy valószínűséggel
  • halgatyó
    #247
    Visszatérve az Észak-Koreai ügyre: elhallgattak.
    Az okát nem értem. Mintha a fű alatt zajlana valami egyezkedés.
    15-20 év múlva jóval okosabbak leszünk a mai napi kérdésekben.
  • halgatyó
    #246
    Az "összeesküvés elméleteket" gúnyolók és ócsárolók 3 csoportba sorolhatók:

    1.) Képzett, az átlagosnál nagyobb tudású emberek, akik azonban fantáziátlan, szakbarbár tipusú, többnyire csak a megtanult anyagot alkalmazni tudó egyének.
    Ritka, hogy valamelyikük kiemelkedőt alkosson, ez esetben annyira leköti a saját szakterülete, hogy nem képes más területeken gondolatokat és ismereteket összerakni.

    2.) Totál bumburnyák, szerencsétlen, aki nem lát tovább a söröskorsó fenekénél és a következő félidő végénél. Nem az ő hibája, általában nagyon földhözragadt, fárasztó munkát végez (az otthoni 2. műszakban is) és már nem marad ereje és ideje töprengeni, információkat szerezni.

    3.) Na, ezt a fajta figurát nagyon utálom és nagyon megvetem. Aki sejti az igazságot, de érdekből irkál a vitafórumokba. Vagy direkt fizetett beírogatóként (jó lenne víz alá nyomni az ilyet 10 percig) vagy csak símán önszorgalomból, egy-egy, a társadalomra nagyon kártékony de őt magát támogató, előnybe helyező csoport iránti rokonszenvből

    Jelen topicban egy-két vitatársunk jól azonosíthatóan az 1. csoportba tartozik, a többiekről nem tudom.
  • halgatyó
    #245
    én se hittem volna hogy még most is él ez a topic:-))
  • szlovákiai hun
    #244
    Pedig villámcsapástól szimplán nem zuhan le gép, mivel felvannak ellene készitve, és itt a részletes riport, ezt akartam betenni...

    Csak találgatják a tényeket a szakértők

    Van mit találgatniuk...
  • szlovákiai hun
    #243
    Off téma

    Érdekes információkat adott ma a telaviv2, vajon véletlenül zuhanhatott le az Brazíliából elindult Airbus 300 repülőgép, mikor igen nagy, nem is akármilyen rangos emberkék utaztak azok a gépen, oszt csak mindenki találgat, pedig ha a radar látóköréből kikerül a gép, műholdas GPS van bennük....Kedves Kornan, hivatalos média állította, rakd össze a mozaikot....

    Tények Teljes adás 2009.06.02.
  • Praetor
    #242
  • Praetor
    #241
    Igen, csak az benne az érdekes, hogy nem olyan drasztikus jelentőségű volt az ügy. És ha egy kisebb jelentőségű ügy esetében is ezt teszik, mennyivel inkább jelentősebb ügyekben (argumentum a minore ad maius). Persze ez önmagában nem bizonyíték a háttérhatalomra, de a mozaiknak egy része.

    Amúgy egyetértek. 9 éve én sem nézem a híradót, hazugságokra nem vagyok kíváncsi.
  • Epikurosz
    #240
    Wikipédia:
    "+999 – reserved for future global service"

    Lehet, hogy a jövőből hívtak. :-)
  • Epikurosz
    #239
    Amúgy, éccaka hívott. Az előbb felvettem, de nem szólt bele senki. Lehet, hogy süketek. 4 hívás van a listámon 2 nap alatt.

    Lehet, hogy ET velem akarja felvenni a kapcsolatot. Én vagyok a kiválasztott. :-))
  • Epikurosz
    #238
    Mellesleg visszahívtam, mert most csak 300 Ft van a kártyámon, úghyogy velem nem tudna kibacni, de azt mondja a tel.kisasszony, hogy a hívott szám nem megfelelő. Ki a Jóisten hív engem? Lehet, nyertem valamit, és értesíteni akarnak. LOL
  • Epikurosz
    #237
    Több kútról lehet szó, és újságírói pongyolaságról.

    apropó:
    Mind hív valaki: +99990047 és 47-es számról.

    Mi a fac ez?
    Csak nem valami újabb csalás...
    Műholdas telcsi, hívjam vissza percenként 1k ft-ért?
    Gyanús, nagyon gayanús :-)
  • polarka
    #236
    Az.

    "...amelyre 5 db paksi atomerőműnyi kapacitás telepíthető..."
    "Az elkészül tanulmány szerint 64 MW-os erőmű telepíthető a kútra..."
    "Ha igen, akkor rövid időn belül elkészülhet az 5 MW-os villamoserőmű.” – mondta Vén István."
    Én eddig úgy tudtam, h egy paksi atomerőmű blokk 440-470MW-ot termel.
  • Epikurosz
    #235
    Szemét MOL!
  • Molnibalage
    #234
    És ebben mi az összeesküvés. Ez szimpla hazugság. A hírdató már fél éve nem nézem. Minek? Úgyis csak hazudnak belpolitikai hírekben..
  • Kornan
    #233
    Egyetlen dolgot említettél nagyvonalakban, és az elfogultságod miatt még ha abból is indulok ki ,hogy itt a fórumon mindenki szavahihető, erősen kételkedem benne ,hogy teljesen igaz lenne. Ha igaz is az csak egy eset, az aligha vetíthető ki a többi esetre.

    "A folyamatok túlságosan összeillenek, és túlságosan logikusak is."

    Csak a korábbi kijelentésemet igazolod, csupán ez alapján nem lehet eldönteni valamiről, hogy igaz-e vagy sem.

    "Morális aggályok csak az egyén esetében merülnek fel, de szervezet esetében ezek teljesen feloldódnak az érdekben"

    A szervezetek mögött is emberek állnak, nem mondanám ,hogy ez pl igaz lenne. De ez csak az egyik ok, ami az érdekkel ellentétes cselekvésre irányítja a szervezeteket. Meg az érdek összetett dolog, létezik személy szintjén is és sokszor ellenérdek is társul hozzá.

    "Emberi hülyeség a moralizáláshoz hasonlóan csak az egyén, vagy abszolút kis közösség szintjén működik"

    Ezt én is hasonlóan gondoltam. Pl Michael Moore lehet jó példa rá. Az emberi hülyeséget és az emberi természetet az összeesküvés elméletek egy forrásának akartam beállítani, neked ez nem nagyon jött le. Mert szerintem a legtöbb mögött ez áll. Tehát azt állítom ,hogy akik gyártják ezeket, akiknek hiszel azok sokkal jobban megbízhatatlanok ,mint a hivatalos források, hiába nem vezérli őket érdek. Jobban nem tudom elmagyarázni. Pl Michael Moore mögött érdek is áll, hogy rád sózza a DVD-it. Több ilyen filmet láttam már, lehet a corporationt is. Sokszor teljesen abszurd dolgokat állítanak.



  • Epikurosz
    #232
    "amerikai elnöknek azt igyekeznek megtenni, aki engedelmes. Nem kell okosnak lennie, mert úgysem ő dönt"

    Erre jó példa volt Nixon elnök kikészítése. A végén még neki kellett bocsánatot kérni. Valami olyasmi volt ez is, mint a "királynő gyémántnyakéke".
  • Praetor
    #231
    Ember, beakadt a bakelit? Leírtam, hogy konkrétumok győztek meg erről, és nem hipotetikus felvetések. Ezt hívják empíriának, és a mai tudomány ennek "hisz".
    Ne magadból indulj ki, hogy mindent a világképemhez igazítok. Nekem folyamatosan változik a világképem, de sajnos nincs bizonyíték arra, hogy gyökeresen át lehessen rajzolni ezt a képet. A folyamatok túlságosan összeillenek, és túlságosan logikusak is.

    "Ahol értelmet látsz, hogy hazudjanak akkor már egyből tuti hazudnak."
    Értelme ott van a ferdítésnek, ahol érdek húzódik meg mögötte. Ahol érdek húzódik meg, ott viszont nincsenek véletlenek. Ha valami logikus, akkor morális aggályok nem léteznek. Mindent megtesz az ember, ami az érdekében áll, és logikus. Morális aggályok csak az egyén esetében merülnek fel, de szervezet esetében ezek teljesen feloldódnak az érdekben, és így negligálódik. Moore filmjét (corporation) meg kéne nézned, részben ezt is taglalja.

    "Sok mindent nem az érdekek irányítanak, hanem az emberi hülyeség, az emberi természet."
    Az emberi hülyeség a moralizáláshoz hasonlóan csak az egyén, vagy abszolút kis közösség szintjén működik. Az igazán fontos szervezetek vezetői közé nem kerülnek idióták. Gátlástalan és ravasz de lojális emberek választódnak a döntési kulcspozíciókba. Ezek a pozíciók nem feltétlenül vannak szem előtt, és nem is feltétlenül publikusak (Pl.: amerikai elnöknek azt igyekeznek megtenni, aki engedelmes. Nem kell okosnak lennie, mert úgysem ő dönt.)
    Mivel a kulcspozíciókba nem engednek mindenféle félnótást, ezért az emberi idiotizmusra kenni a dolgot erős naivitásra utal. Sok mindenre igaz lehet ez, csak meghatározó funkcióknál nem, és ilyen a tájékoztatásban a "hivatalos állásfoglalás".

    Nem látsz bele még csak ebben az országban folyó dolgokba sem, és még olyanoknak sem hiszel, akik legalább átélték, saját bőrön tapasztalták a folyamatokat. De végül is azt hiszel amit akarsz, csak ne várd, hogy ezért bölcsnek tartsanak.
  • Kornan
    #230
    Erre nem tudok mit mondani, csak ismételni tudom önmagam.

    "Amilyen témában értelme lehet a ferdítésnek, ott ferdítenek"
    Ez egy tipikus összeesküvés elmélet hívő kijelentés. Ahol értelmet látsz, hogy hazudjanak akkor már egyből tuti hazudnak.

    "Kispistának kisebb érdeke van ferdítésre"
    Sok mindent nem az érdekek irányítanak, hanem az emberi hülyeség, az emberi természet.

    Te vagy a birka ha minden elhiszel ami beleillik a világképedbe.
  • Praetor
    #229
    Nézd, erre csak annyit mondanék hogy az egyik kuzinom a BM-nál dolgozott pár évet, és azért elég komoly sztorijai voltak. Volt, hogy tolmácsolt az egyik nap, és aznap este pont az ellenkezőjét adták le hírként az esti híradóban. Direkt hazugság, és erről kb 1 tucatnál több ember nem tudott. Amilyen témában értelme lehet a ferdítésnek, ott ferdítenek, és soxor teljes baromságot adnak le. Persze van olyan is, hogy a tényeket majdnem azt mutatják, ami volt, csak mondjuk durva újságírói beállítással vagy nagyítással/kicsinyítéssel/torzítással.

    Szóval innentől kezdve sztem a birkák elhiszik a hivatalos maszlagot, akinek agya van az meg nem vesz semmit készpénznek ami hivatalos forrásból jön. Kispistának kisebb érdeke van ferdítésre, mint amilyen ganékeverés megy soxor a "nagypolitikában".
  • polarka
    #228
    Jó oldal.
  • Kornan
    #227
    Igaz, de itt most nem olyan lényeges dolgokra gondoltam. Illene konkrét példát mondanom ,de most nem jut eszembe egy eset sem.
  • Epikurosz
    #226
    "Pl vannak tabuk, amiket nem tehetnek bele egy hírbe."

    Ezzel az a baj, hogy más forrásból úgyis kiderül, és akkor az eredeti forrás szavahihetőségén máris rontottam 2 pontot lefelé.
  • Epikurosz
    #225
    A Hírlistán lehet csoportosítani a híreket téma szerint, ezt csak most vettem észre.
  • Kornan
    #224
    Ez az összeesküvés elméletektől független.

    Ferdíteni néha ferdítenek nem tagadom. Pl vannak tabuk, amiket nem tehetnek bele egy hírbe. Talán mostanában előfordulhat sok olyan hír, aminek egyes részletei fajgyűlöletre adnának okot, ezért kihagyják... Azért nem beszélhetünk komplett hazugságokról.

    "A magam részéről jobb ha nem a hivatalos forrásoknak hiszek... "

    Nem jársz jobban szerintem.
  • Kornan
    #223
    "Az info, akkor valszeg "igaz" ha egymástól független, ellentétes érdekű források is azt, vagy hasonlót mondanak."

    Ez nem egészen igaz. Nem mindegy ,hogy a Nasa-t és mondjuk a változatosság kedvéért xy személyt egynek kezelünk vagy súlyozzuk őket.

    "Szal a helyes módszer nem a "vagy-vagy", hanem hanem az "is-is"."

    Ezzel egyetértek, lehetőleg minél több nézőpontot érdemes megvizsgálni, amikor el akarod dönteni mi a helyes.
  • Epikurosz
    #222
    Ezzel a hsz-eddel nem vitázom, egyetértünk. A Hírlistára kb. fél éve iratkoztam fel, nagyon megérte. Csoda, hogy még ingyenes, bár ne kiabáljuk el.

    Amit hibaként felrovok nekik:
    -ömlesztettségen (téma szerinti csoportosítás hiánya) -> RSS technológia hiányossága
    - ugyanaz a hír többször is szerepel, több hírforrásból - ami önmagában nem lenne rossz, sőt, jó! - de nem egymás után, hanem szétszórva -> RSS technológia hiányossága (ide AI kellene!)
    - vannak megtévesztő címek, de ez megint nem az ő hibájuk - ezt talán az AI sem oldaná meg. (Olyan bulváros, olvasócsalogató címekre gondolok, amikor a tartalom nem arról szól, amiről a cikk maga)
  • Kornan
    #221
    Ez a hírlista egész jó, lehet nézegetem majd.

    Lehet az előbb nem tettem egyértelmű különbséget a szándékos hazugság és a meggondolatlan információkiadás, tévedés között, (több árnyalata is van), ahogy te is említetted.
    Szerintem a szándékos félreinformálás ritka és főleg hivatalos információforrásokra lehet jellemző, a mértéke szerintem elenyésző. A tévedés és meggondolatlan információkiadás viszont gyakori, szándék sem biztos ,hogy egyértelműen rossz.Ez ugyanúgy hamis információkat szolgáltat és többnyire a nem hivatásos, ad-hoc információforrásokat jellemzik.

    "A hivatalos hírforrásokkal az a probléma, hogy mindig valaki fizeti őket. Emiatt biztosan valamilyen érdekeket is szolgálnak"

    Ha az információ egyetlen forrásból származik , akkor természetesen nagyobb a valószínűsége ,hogy az általad említett ok miatt torzul.Ha több ,akkor ez a források számával arányosan csökken.

    "Megbízhatatlan alatt itt olyant kell érteni, amely szándékosan félreinformál, mert a legmegbízhatóbb forrás hírei közé is beeshet hamis infó."

    Én azt is idesoroltam ,ami nem szándékosan informál félre, hanem tudatlanságból, meggondolatlanságból, saját tévhitei miatt. Pl homemade site-ok, blogok tulajdonosai.

    A hírek mintavételezése, csak hivatásos, rendszeres információszolgáltatókat jellemzi, ők is több forrásból szedik az infót. Akkor közelítheti meg jól a valóságot ha az adott szolgáltatón belül is nézzük a forrást, bár még így sem fedi teljes mértékben. Ha egy összeesküvés elmélet megjelenik egy tévhitterjesztő hír portálon(nemtom van-e ilyen) , akkor ezen logika szerint abból kell kiindulni ,hogy hamis. Bár szerintem az összeesküvés elméletek többsége nem ilyen jellegű oldalakon terjed,amik nem jellemezhetőek ezzel a módszerrel.
  • Epikurosz
    #220
    Hasonlítsuk össze az index.hu-t, például, a kuruc.info-val:

    Az Index egy nagyon sok hírt közlő, nagyon naprakész - kivéve, ha egyes híreket szándékosan el nem hallgatnak! - hírportál. Hasamra ütök: 70%-ban igazat írnak, 30%-ban dezinformálnak. (Egyébként, zárójelben jegyzem meg, hogy minél nagyobb hazugságot akarsz tartósan eladni, annál több pénzre van szükséged, mert csak így tudod biztosítani a szépséget, a vonzó formát, amely nélkül a hazugság nehezen fenntartható!)
    A Kurucinfó 70%-ban hülyeséget ír, 30%-ban igazat. Namármost, ha csak egyik forrásból tájékozódsz, torz kép alakul ki benned a világról.

    A másik dolog: a túlinformáltság, az információdömping, amikor az ember annyi információt kap, hogy képtelen feldolgozni emiatt már az is banálisnak tűnik, ha valahol mindig emberek halnak meg valami miatt, vagy egyéb szörnyűségek történnek. Kialakul az érzéketlenség, amely egy nagyon veszélyes jelenség. Ezen csak szelekcióval lehet segíteni. A hírek szelektálását úgy értem, hogy ma például csak a sport érdekel, és csak ilyen híreket olvasnék szívesen, de a mai RSS erre nem alkalmas, mármint téma szerint - tudtommal - nem szűr.
  • szlovákiai hun
    #219
    Valamelyik este a TV2-őn vagy hol volt a hír, MO-i ismerősünk mondta, mert nem láttam azt a híradót, nos a magyar gárdával volt kapcsolatos más témában, de ugyanazt a 2 héttel ezelőtti felvételeket játszották be csak más kameraállásból így nem tűnt fel annyira, hogy azt már láttad, ennyit a hiteles médiáról....

    Persze elő kellene keresni a TV2 hírarchívumából, hogy bizonyitsam amit állitok, ha lesz időm talán majd megkeresem, a hír úgy áprilisban volt.....tudom most olyat állitottam amivel saját magamnak is ellentmondok kornan szempontjából, mivel hiányzik a forrás az érvelésből....
  • Praetor
    #218
    Hát tudod, valahol igazad van. A hivatalos forrás bizonyos szempontból "megbízhatóbb". Róla lehet tudni, hogy bizonyos kérdésekben mindig ferdít, ezért ez megbízható. A kispistáról meg nem lehet tudni, hogy mikor lő mellé, és mikor találja ez az igazat.

    Csak a dologgal az a gond, hogy ha valami hazugságot soxor hajtogatnak, akkor a végén nem csak a hallgató hiszi el, hanem az is, aki hazudja. De ez a hitelesség kérdése felé menne el.
    Szal kispista ugyan egy-egy hírnél dezinfomál, de összességében nem következetesen, és nem irányítottan. Ezért kispista esetében agymosás mentes lesznek a hírek összességében, míg a hivatalos hírforrások meg bizonyos kérdésekben irányítottan igyekeznek agymosottá tenni a népet.

    A magam részéről jobb ha nem a hivatalos forrásoknak hiszek...
  • NEXUS6
    #217
    :)
    Na a végén ez is csak összecseng!
  • NEXUS6
    #216
    Kivéve, ha tudod, hogy kispista, mint volt rendőr, Cia ügynök, katona valszeg nem azt fogja mondani, amit az adott szervezetek sajtóosztálya a szájába ad!

    Az információ definiciója: feldolgozott adat.
    Minden információ bizonyos mértékig tehát elve szubjektív.
    A nagy médiumokkal az a helyzet, hogy azért tűnnek objektívnek, mert nagyjából hozzászoktál az ő általuk közölt információ torzítási módjához. Gondolod, hogy újságírónak felveszik hozzájuk, azt aki összeesküvés mániás meg ilyenek? Akiben nincs meg az az öncenzúra, ami "politikailag korrekt" anyagot eredményez, anélkül, hogy az emberke állandó felügyeletre szorulna?

    Viszont hiába ismerjük a torzítás módját, annak mértékét más info források igénybevételével kell megállapítanunk, és erre jó kispistajóska.
    Szal a helyes módszer nem a "vagy-vagy", hanem hanem az "is-is".

    Az adott információ valóságtartalma a valóságot reprezentáló infohálózaton belül elfoglalt helyzeteként értelmezhető. Az info, akkor valszeg "igaz" ha egymástól független, ellentétes érdekű források is azt, vagy hasonlót mondanak.
  • Epikurosz
    #215
    Közöttünk nincs vita, én sokszor azért is nem reagálok arra, amit írsz, mert magaménak érzem, hozzátenni meg nem mindig van időm. Ami még fontos, hogy van humorérzéked, és ez mindennél értékesebb.

    Inkább Kornannak írnám le a következőket:

    A hivatalos hírforrásokkal az a probléma, hogy mindig valaki fizeti őket. Emiatt biztosan valamilyen érdekeket is szolgálnak. Az informális hírforrásokkal viszont az a baj, hogy nem érvényesülnek szerkesztési irányelvek, vagy ha vannak ilyenek, akkor azokra csak utólag, több szöveg elolvasása után derül fény, és vannak még biztos más, teljes mértékben alátámasztható kifogások is.
    Azonban, nagyobb a spektrumuk, vagyis a társadalom nagyobb szegmensét fedik le, de ez annyira eltérő álláspontokat is tükröz, hogy rengeteg ilyen hírforrás elolvasására lenne szükség - közöttük olyanokra is, amelyek szándékosan vagy akaratlanul ferdítik a valóságot - ami egy ember kapacitását meghaladja. Ilyenkor a legjobb módszer az, hogy az ember mintákat vesz, megvizsgálja őket, hogy mennyiben felelnek meg az általa támasztott elvárásoknak, majd besorolja az adott forrást a megbízható vagy megbízhatatlanok közé. Megbízhatatlan alatt itt olyant kell érteni, amely szándékosan félreinformál, mert a legmegbízhatóbb forrás hírei közé is beeshet hamis infó.

    Én a fentiek szerint szoktam szelektálni, és meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon kevés közöttük a személyes jellegű hírforrás: blog, például, bár van olyan blog, amelyet kifejezetten kedvelek, és vissza-visszatérek.

    Egyébként meg, jó féléve a hirlista.hu a kiindulópontom, ott választom ki, hogy melyik hírt olvasom el éppen. Ezen a portálon nincs rajta a kurucinfó, ahová szintén néha - hetente-kéthetente 1x - benézek, sem a külföldi média.
    Amúgy meg sokkal jobb volt, amikor kevesebb hírforrás állt rendelkezésre. Hiába volt cenzúra, mert a lényeges információk suttogó propagandával úgyis eljutottak mindenkihez. Úgy értem, azért volt jobb, mert több idő volt magánéletre.