MTI

Brit ufójelentések az interneten

A nyilvánosság elé tárta a brit Honvédelmi Minisztérium a korábbi ufójelentések titkait. A három éven át tartó munka eredményét bárki megtekintheti a Nemzeti Archívum honlapján.

A dokumentumok az 1987 és 1993 közötti időszak jelentéseit tartalmazzák, melyeket a védelmi erő hírszerzői készítettek, és most először teszik publikussá. Az anyagokat a minisztérium whitehalli épületéből kellett kimenteni, mivel több közülük már azbeszttel fertőződött meg, és a megsemmisülés veszélye fenyegette őket. Ahogy azt David Clark ufókutató elmondta, a legtöbb beszámoló nem más, mint teljesen hétköznapi dolgok nem mindennapi körülmények közötti megtapasztalása. Véleménye szerint nincs szilárd bizonyíték arra, hogy intelligens lények látogatták meg Földünket, de nem is zárhatjuk ki a lehetőségét. Nagyon sok rejtélyes, például a radarokon látott dolog van, ami még külön nyomozást igényel.

1992-ben például két, a londoni Heathrow reptéren dolgozó légiforgalom-irányító látott egy fekete, fordított bumeráng formájú repülő tárgyat az irányítótoronyból. Mozdulatlanul lebegett, majd határozottan elrepült a reggeli napfényben. Sok esetben magyarázatot találnak a jelenségekre. 1990-ben légvédelmi pilóták jelentették, hogy "óriási ufók" lepték meg őket, amikor épp Németország felett repültek. Róluk később kiderült, hogy műholdakat pályára állító szovjet rakéták égő roncsait látták. Ezek később kiégtek és elporladtak az Atlanti-óceán felett.

Egy másik alkalommal szemtanúk hada jelentkezett, hogy fényes, szivar alakú tárgyat látott csendben szállni az éjszakai égbolton London felett. Őket "majdnem biztosan" egy autót reklámozó kivilágított léghajó tévesztette meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)