Napi Online

Atomerőműveket építene a republikánus jelölt

Utolsó erejükkel kampányolnak a jelöltek. Kedden Obama és McCain is a keleti parton tartott kampánybeszédet - a fókuszban most is a gazdaság és a válságból való kilábalás volt.

Az adócsökkentést és az állami kiadások lefaragását tartja a válság elleni leghatékonyabb gyógyszernek a republikánus jelölt. McCain a pennsylvaniai Hersheyben tartott beszédében a szokásosnál is keményebben támadta Obama gazdasági elképzeléseit s ezen belül is azt, hogy a demokrata jelölt nem akarja mérsékelni az adókat. McCain ezt tenné, ugyanakkor erőteljesen csökkentené az állami kiadásokat is.

A republikánus jelölt szerint Obama a gazdagságot akarja kontrollálni, míg ő gazdagságot akar teremteni - éppen az adómérséklések révén. Népszerűnek szánt bejelentése szerint nem segítené ki sem 700 milliárd dollárral, sem ennél kevesebbel a bajba jutott Wall Street-i pénzintézeteket, stabilizálná a hanyatló ingatlanárakat és -piacot, ráadásul új energiapolitikát hirdet. Ez utóbbi keretében 45 új atomerőmű építését kezdené el - ez önmagában 70 ezer új állást jelentene - és a hazai szénre épülő tiszta energiatermelő beruházásokat indítana.

A munkanélküliség elleni küzdelem mindkét jelölt első számú témája. McCain a kis- és középvállalkozásokat akarja támogatni, mert azok alkalmazzák a munkaerő 84 százalékát. Obama ugyanakkor egy 50 milliárd dolláros csomagot hirdetne meg, amelynek révén egymillió új munkahely létesülne. A demokrata politikus egy másik, 25 milliárdos csomagot is javasol, amelyből egy munkaügyi és adóalapot hoznának létre, a munkaadókat pedig 3000 dolláros adókedvezménnyel ösztönöznék új munkahelyek létesítésére 2009-ben és 2010-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • snorbi #7
    GUSÁNYI :)
  • Tetsuo #6
    te biztos liberalis vagy, megismerlek a rohogesedrol! :P
  • highpoint #5
    Ez egy nagyon értékes hozzászólás volt
  • akyyy #4
    :DDDD

    2-3:LOL
  • rigidus #3
    Hat kerlek, 100%-ban azt irtad le amire gondoltam a cikk olvasasa kozben/utan.

    A masik meg, hogy ebbol a gazdasagi valsagbol, emellett a piramisjatek elvu monetaris rendszerbol - mint mindig - csak haboruval van kiut. A hitelpiac telitett, nincs egyre gyorsulo igeny hitelre mert mar nincs mit eladositani. Minden jelzalog alatt van a gatyanktol egesz orszagokig, minden. Ahhoz, hogy emellett az elmebeteg penzrendszer mellett ujabb ideiglenes gazdasagi "fellendules" kovetkezzen be, mesterseges deficitet kell teremteni. Erre a haboru a leghatekonyabb () eszkoz: a hadviseles es foleg az ujaepites oriasi osszegeket emeszt fel amely egy ujabb igeny egy rovidtavu nagyerteku hitelre ami 10-15 evig megint biztositja a hitelrabszolga-tarto bankok eletteret.

    A gond itt az (hal' isten), hogy nincs ellenseg! Nincs kibe belerugni. Iran huzza, halasztja, Eszak Korea magasrol tesz ra, az orosz nem akar uj hideghaborut - akkor se ha penzeljuk es fegyverrel tamogatjuk az ossze'tokat, hogy provokaljak az oroszt. Kinaval meg nem nem jo haragba lenni mert jelentos ertekpapir tulajdona van az USA-ban. Eleg ha csak kivonja azt a $1500bn dollarjat aztan az USA-nak onnettol kezdve tenyleg kakukk.

    A masik meg, hogy meg egy osszebeszelt, megrendezett haborut se lehetne levezetni mert egyik masik orszag multinacionalis vallalatai egymas orszagaban vannak jelen es ez biztositja a legfobb eletteruket. Ha egy haboru kirobban egymas kozt, az egyszerre visz mindenkit a csodbe.

    Ugyhogy remenykedem, hogy ezuttal a bankok hatalma megroppan es lesz vegre valodi lehetoseg ennek a rendszernek a vegetvetesere.
  • halgatyó #2
    Nagy kár ha (valószínűleg) nem őt fogják "megválasztani" (nem véletlenül tettem idézőjelbe, de hadd ne ragozzam most)

    A világ válsághelyzet előtt áll, melynek fő (az igazi!) területei: ENERGIAVÁLSÁG, DEMOGRÁFIAI VÁLSÁG, KÖRNYEZETI VÁLSÁG. (a sorrend is szándékos volt) Ezek így együtt: CIVILIZÁCIÓS VÁLSÁG!

    Ezekhez képest ez a mostani kisválság, amikor néhány szarházi gazember,
    túlmohó, másokat, a középosztályt egyre jobban eltipró,
    elektronikus kamatpénzt a világra erőltető,
    egyre nagyobb EMBERtömegeket, jóravaló országokat adósrabszolgaságba hajtó,
    akit szép szóval nem lehet "meggyőzni" azt katonai erővel eltipró,
    korábban soha nem látott méretekben és aljassági fokban HAZUDOZÓ
    nos, most, amikor ezek az irtózatok egy kicsit megrendültek,
    ez hosszútávon csak jó a világnak. A rövid távú hátrányok, nehézségek ellenére!

    Nekem úgy tűnik, hogy a várható "választási" győztes a válságokat pénzügyi eszközökkel próbálja meg orvosolni, míg a másik -- a várható vesztes -- IGAZI orvosságokat próbál alkalmazni.

    Az USA és a világ tragédiája, ha a várható győztes később is azt teszi, ami most várható tőle. Kb hasonló hangulatban vagyok most, mint amikor az általam leírhatatlanul gyűlölt schrőder nyerte meg a németországi "válastzásokat" Akkor már látszott, hogy rettenetes pusztítást fog végezni, és nem csupán a német gazdaságban, de a társadalomban és sajnos Németország határain kívül is.

    Most a helyzet kismértékben hasonló, csupán sokkal nagyobb az ország és sokkal nagyobb a tét is. Évről évre rövidül az emberiség számára hátralévő idő, és a "környezetvédelemről" meg a "megújuló energiaforrások"-ról szóló átlátszó hazugságok közepette pusztul a civilizáció, pusztul a középosztály, pusztul a reményünk és az életminőségünk!

    Asszem már csak Kínában reménykedhetünk. Ha ez az irtózatosan aljas, gyaklázatos háttérhatalom még nem tudta eluralni, akko rázsiában van a jövő. (Pedig megpróbálnak ás Kínába is beszivárogni, sokezerféle trükkel, folaymatosan! Mézesmadzaggal, gazdasfági "szak" emberek beültetésével, exportjával és importjával, emberi jogok álarcába bújtatott álszent dumákkal, a vezetőknek juttatott kedvezményekkel és ajándékokkal, tanácsadókkal, technológia-átadással, stb...)

    Ha ez a ál-libernyálas háttérhatalom, amely minket már rabigába hajtott, eluralja Kínát is, akkor újabb középkor előtt állunk. De ez a "középkor" sokkal sötétebb és hosszabb lesz, mint a történelemből ismert középkor. Ha egyáltalán feléled belőle az emberiség valaha...
  • npityusk #1
    BEZZEG A GYURCSÁNY:D