SG.hu·

Valami nincs rendben a Holddal

Eddig azt hittük, hogy a Hold csontszáraz, vulkanikus kőzetminták azonban arról árulkodnak, hogy a felszín alatt víz rejtőzött, ami megingatja az égitest kialakulásáról szóló elméleteket.

A Rhode Islandi Brown Egyetem kutatói az Apollo 15 és 17 küldetések által gyűjtött mintákat vizsgálták meg újból, melyeken vulkanikus üveggömböcskékbe zárva 50 ppm vizet észleltek. Ez összehasonlíthatatlanul kis mennyiség ugyan a Föld köpenyének 500-1000 ppm vizéhez képest, ami azonban nem tekinthető mérvadónak, mivel a láva kitörésekor, körülbelül 3 milliárd évvel ezelőtt, rendkívül forró volt.

Hőmérséklete feltehetőleg elérte a 7000 Celsius fokot, így a kezdetben jelenlevő víz többsége kipárolgott a magmából, csupán egy kis rész maradt a lehűlt, vulkanikus kőzetté szilárdult anyagban. A magma tényleges víztartalmának megállapításához az Alberto Saal által vezetett csoport megvizsgálta a víz és az illékony gázok koncentrációját az üveggömböcskék magjában, majd összevetette a külső perem szintjeivel, hogy megállapíthassák milyen gyorsan távoztak.


Ezek a megközelítőleg 0,2 mm átmérőjű zöldes színű gömböcskék az Apollo 15 leszállóhelyének közeléből származnak

Ami a Hold kialakulását illeti, az általános nézet szerint a Föld és egy másik bolygóméretű objektum ütközéséből jött létre. A tudósok szerint a becsapódás hője az összes vizet elpárologtatta, viszont a Brown tanulmánya szerint a víz a kezdetektől jelen volt a Holdon, a számítások alapján a köpeny 260-700 ppm vizet tartalmazott. "Ez rendkívül meglepő mivel a holdkőzeteket 40 éve tanulmányozzák és senki sem talált vizet" - tette hozzá Saal. "Szerencsénk volt."

A korábbi vizsgálatok ugyanúgy kutattak a víz nyomai után a parányi színes gyöngyökre emlékeztető üveggömbökben, azonban nem hoztak egyöntetű bizonyítékot, ami alapvetően egybeesett az általános nézettel, miszerint a Hold mindig is száraz volt. A Brown Egyetem kutatása másodlagos iontömeg spektrometriával (SIMS) vette szemügyre a gömböcskéket, ami egészen parányi vízmennyiségek kimutatására is alkalmas az üvegekben és ásványokban. Az eljárást kidolgozó Carnegie Intézet szerint a SIMS akár 5 ppm vizet is képes kimutatni, ezért is okozott meglepetést, hogy a mintákban ennek a tízszeresét találták.

A kutatók vizsgálatai hidrogént is kimutattak, ami végig a vízzel együtt volt jelen. Ez alátámasztja azt a megállapítást, hogy a víz egészen mélyről, a köpenyen belülről származik, Saal szerint kizárható hogy ez egy másodlagos folyamat, mint szennyeződés vagy napszél eredménye lenne. "Ez arra az érdekes lehetőségre utal, hogy a Hold belseje ugyanannyi vizet tartalmazhatott, mint a Föld felső köpenye, de ennél is érdekesebb kérdés: ha a Hold vulkánjai a víz 95%-át kieresztették, vajon hová tűnt ez a mennyiség?" - fejtegette az eredményeket Erik Hauri, a Carnegie munkatársa, aki maga is részt vett a kutatásban.

Mivel a Hold gravitációja túl gyenge egy légkör fenntartásához, ezért valószínűleg a kitörésekkel kijutó vízpára egy része távozott az űrbe, a fennmaradó rész azonban elsodródhatott a Hold hidegebb sarkvidéki területeire, ahol a tartósan árnyékban levő kráterekben pihenhet mind a mai napig.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2008. 07. 22.. 16:41||#50
Én nem láttam a Sunshine c. filmet, lehet, hogy csak a reklámfilmjét.
© moikboy2008. 07. 22.. 01:05||#49
ez a jelenet a sunshine-ban van.
© Epikurosz2008. 07. 16.. 17:00||#48
gybfefe!

Te vagy az n-edik, akit le kell tolnom ezen a fórumon.

Általános tévhit, hogy a világûr kb. -269 Kelvin fokos hidege annyira borzasztó lenne. Ez a hideg nem az a hideg, ugyanis amint alább írta a kedves fórumkolléga, nincs közvetítõ közeg, így a hõátadás kizárólag konvekcióval, hõkisugárzással történik, tehát annyira nem vészes az a világûr. Sõt, a Nap felé forduló oldalon hûteni kell az ûrruhát, mert annyira felmelegszik.Volt egyébként egy érdekes sci-fi film, amelyben a manus visszatartja a lélegzetét, és mindenféle ûrruha nélkül átevickél egyik dokkoló nyílástól a másikig, és nagy baja nem lesz. Igazából, a sugárzás a gond, és a test belsõ nyomása, de rövid ideig kibírnánk. Hogy mennyi ez a rövid, én sem tudom.
© gybfefe2008. 07. 16.. 14:21||#47
Igaz, ha a nap a zeniten van lehet 100 célzó fok is, de a 14 napos esték oda teszik a -150-et
© ng0ofy2008. 07. 16.. 13:37||#46
Igaz lehet a hír... Most olyan nagy és sárga múlt héten meg még olyan kicsi volt... <#vigyor2>
(add #22: Ilyen kavicsok minden vulkáni kõzetekben turkáló bányában vannak. add #33: Plussz a barátnõm minden holdfogytakor megbetegszik... :D add #44: izzad gondolom meg épp pisikél... nem elég hõátadó??? Hogy néz ki a holdtündér??)
© Epikurosz2008. 07. 16.. 12:52||#45
Nem olyan gyorsan.
© chungey2008. 07. 16.. 11:21||#44
Arra gondolsz, hogy hõátadó közeg nélkül nem fagy le a fütyülõje? :)
© Epikurosz2008. 07. 16.. 00:05||#43
© Epikurosz2008. 07. 15.. 19:31||#42
Ebben biztos vagy?
© gybfefe2008. 07. 15.. 15:06||#41
Asszem pár másodperc alatt elfagyott volna a cerkája ha elõveszi, max a holdtündérkéknek tudott volna villantani a spaceviagrával mire hazaér asszonynak nem sok mindent tartogathatott volna