SG.hu·

Európában is készülnek háztartási robotok

Általában Japán számít a robotkészítés fellegvárának, azonban ezen a területen nekünk, európaiaknak sincsen szégyenkezni valónk.

Az aacheni Rajnai-Vesztfáliai Műszaki Egyetemen (RWTH) kutatók egy olyan robot prototípusát fejlesztették ki, amely egy napon segíthet a háztartási munkák elvégzésében. A Cäsar nevű robot elkészítésének ötlete hat évvel ezelőttről származik. "Viszonylag könnyű volt átállnunk a háztartási robotok létrehozására, mert korábban focirobotokat terveztünk, így építhetünk a már meglévő tapasztalatunkra" - jelentette ki Stefan Schiffer, az RWTH munkatársa.


Robotfociban jelenleg a németek a világbajnokok

Cäsar 1,7 méter magas, szélessége és mélysége egyaránt 40 cm, súlya pedig 80 kilogramm. A robot beépített tolószék-motorja segítségével 12 kilométer/órás maximális sebességet érhet el. Fogókarjának köszönhetően képes különböző tárgyak felemelésére, ezenkívül megérti a kimondott parancsokat és reagál is rájuk. Fedélzeti szoftverét az egyetem kutatói fejlesztették ki, a használt beszédfelismerő programot viszont a Carnegie Mellon Egyetem munkatársai alkották meg.

A szakemberek most azzal foglalkoznak, hogy javítsanak a robot beszédfelismerési képességén. Cäsar ugyanis jelenleg csak meghatározott hangokat ismer fel és nem képes annak megkülönböztetésére, hogy az adott személynek van-e joga őt irányítani vagy sem. Ráadásul a vele való társalgás is rendkívül vontatott és kizárólag angolul ért. Hiányzik belőle még a gördülékeny beszélgetés folytatásának és a kérdések feltevésének képessége.

"Szeretnénk, ha a robot megtanulna németül és a jelenleginél jobban közlekedne. Ugyan most is elboldogul egy teremben, ehhez azonban előtte meg kell neki mutatni mindent. A környezetét egy lézerszkennerrel tapogatja le és ismeri fel, azonban nem képes például lépcsőkre felmenni. Javítani szeretnénk a tanulási képességén is" - nyilatkozta Stefan Schiffer.

A robot persze még koránt sem alkalmas a sorozatgyártásra, de arra, hogy egyszer a boltokban is kapható termékké váljon, megvan minden esély. "Tíz éven belül akár már meg is vásárolhatjuk majd a háztartási robotjainkat. Ehhez azonban az kell, hogy megfelelő szabványelemekből épüljenek fel. Az áruk 10 000 euró körül lesz" - tette hozzá a német kutató.

A Grazi Műszaki Egyetemen is létezik másfél éve egy hasonló projekt. Az osztrák szakemberek egy Flea nevű, nőies felsőtestű, hosszú barna hajú robotot szeretnének létrehozni. A magassága szintén 1 méter 70 centi lesz, a súlya azonban csupán 50 kilogramm. Flea is képes lesz tárgyak és arcok felismerésére, objektumok és eszközök felemelésére és meg fogja érteni a beszédparancsokat. A "Go to the secretary" parancsra például a robot el fog menni a titkárságra és elhozza a leveleinket. Egy számára ismeretlen személlyel való találkozáskor Flea megkérdezi az illető nevét és más fontos információkat, majd létrehozza a személy profilját.

A beszédfelismerési funkció a Microsoft SpeechSDK programjára épül, míg az arcfelismerési program saját fejlesztésű.

"Flea elsősorban tesztelési célokra készült" - hangsúlyozta Horst Bischof professzor, a Grazi Műszaki Egyetem Gépi látás és megvalósítás Intézetének kutatója.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2007. 09. 19.. 10:08||#48
Pontosan. Talán toys volt a címe.
Brr!
© Falatka20032007. 09. 19.. 00:06||#47
Azt hiszem, Chucky-ra, a gyilkos bábura gondolsz.
© eclipse052007. 09. 13.. 21:41||#45
michael jacksonos XD
© Epikurosz2007. 09. 13.. 19:05||#44
Az a baj, hogy külön-külön van jó mozgás, mimika, arcfelismerés, nyelvkészség, tapintás, szaglás, kézügyesség, lépcsõmászási képesség stb. stb. de mivel különálló csapatok fejlesztették ki, nem sikerül õket egyetlen robottípusba integrálni.
© kvp2007. 09. 13.. 10:59||#43
"AMi meg tud "dolgozni" azok bumszlik egyenlõre."

Peldaul ezek:


© Inquisitor2007. 09. 13.. 10:08||#42
Vannak u.n. "Actor" robotok, azoknak ennél sokkal élethûbb a kinézete és a mozgása is. Viszont ezen kívûl mást nem is tudnak. AMi meg tud "dolgozni" azok bumszlik egyenlõre.
© Prof William2007. 09. 13.. 09:44||#41
Hát fogalmazzunk úgy hogy az Osztrák és a Japán robotnõ között azért van egy hangyányi különbség... 😊
© nickelbolha2007. 09. 13.. 05:27||#40
Ez azért jobb, persze japán.
© Stiff2007. 09. 12.. 23:31||#39
kettõt találhatsz!<#action>Melyik "iparág" a legkifizetõdõbb?<#law>