Hunter

Szombaton indul Simonyi

Este, magyar idő szerint 19 óra 31 perckor startol el a magyar származású szoftvermérnök a Nemzetközi Űrállomás felé. Az ötödik űrturista a 450. ember, aki földkörüli pályára áll.

Két profi társával már az utolsó előkészületi műveleteken esnek át a bajkonuri Kozmodrom karantén egységében. Simonyi nem bánja az elszigeteltséget, így ugyanis azon túl, hogy nem szedhet össze semmilyen betegséget, saját bevallása szerint jobban tud koncentrálni az előtte álló feladatra, amely hat hónappal ezelőtt vette kezdetét.

Azóta, mint már többször is beszámoltunk róla, számos kiképzési programon átesett, melyek közt szerepelt egy igen kimerítő erőnléti program, több szigorú orvosi vizsgálat, és a többség által nehezen viselhető centrifuga, ami Simonyival sem tett kivételt, alaposan meggyötörte. Ezek mind arra a mindössze nyolcpercnyi utazásra készítették fel a milliárdost, ami alatt űrhajója elhagyja a Föld légkörét. A jelenlegi előkészületek már az űrállomáson ráváró tartós súlytalanságra készítik elő az 58 éves "űrrepülésben résztvevőt", ahogy az orosz kiképzők titulálják. Az utóbbi napokban már az éjszakai alvást is különleges pozícióban töltötte, ágyát fokozatosan döntve, lába egyre magasabbra és magasabbra került, ez is a fej telítettségi érzetét szimulálja, amit a súlytalanság állapota okoz.

Charles Simonyi és két orosz társa, Fjodor Jurcsikin és Oleg Kotov két nap alatt érik el az ISS-t, ahol további tíz napot töltenek. Ez idő alatt 200 kört írnak le a Föld körül, ami 8 millió kilométernek felel meg. Az április 20-án esedékes visszaút mindössze két órát fog igénybe venni.

Simonyi szerepet kap az űrkapszula kezelésében, a légkondicionálást és az oxigénellátást fogja kézben tartani, melyek egyike sem kritikus eleme a repülésnek, ha elhanyagolják, akkor azonban igen kellemetlenné válhat az utazás. Mindenekelőtt azonban azt kell majd megoldania, hogy ne legyen terhére hivatásos kozmonauta társainak.

Az űrállomáson több kísérletet is el kíván végezni, melyek között egy sugárzásmérés is szerepel. A mérési adatokból elvileg elkészül majd az űrállomás pontos sugárzási környezetének térképe, szabadidejében pedig igyekszik folyamatosan frissíteni weboldalát, a charlesinspace.com-ot, illetve az alatt elterülő nagy kékséget, a Földet szeretné bámulni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #30
    A kedves magyar-tagadók remélem nézték most a NASA TV-t, és hallották a két Simonyi testvér és Farkas Bertalan magyar nyelvű beszélgetését az élő adásban.
  • JimKirk #29


    Azonnal!
  • Balu0 #28
    Miért van az az érzésem hogy páran itt csak akkor lennének boldogok, ha Simonyi egy árpádsávost lobogtatna?

    na mind1.... ezt a "2. magyar űrhajós" dolgot a magyar sajtó sütötte rá, ne Simonyit szidjátok miatta.

    Nekem teljesen mind1, ŰRTÚRISTA, és ez itt a lényeg. Egy civil.. már az 5. Megy a biznisz.. és ha jól megy akkor még talán én is egyszer feljutok..

    nem erről szól ez az egész ?

    Az tegye fel a kezét aki nem menne fel ha lenne pénze rá...
  • Emmegki #27
    oopsz, nem szóltam #13-ban...
  • Emmegki #26
    A DunaTV űrrepülőgépet írt ki a képernyő aljára, no comment.
  • mrzool #25
    Jobban jártál vele, én csak pár percig bírtam nézni a dilletáns magyar közvetítést... Lámák. NTV stream azért nem olyan gagyi:)
  • Sanyix #24
    Dunatv? Erről nem is tudtam, a szokásos gyagyi minőségű nasatv streamet néztem.
  • WinG #23
    Szerintem elég megnézni a saját honlapját, mely az űrutazásával foglalkozik. A http://charlesinspace.com/-on nagyjából 15 kérdésre válaszolt - természetesen angolul. Azonban a kérdések közé betett olyat is, amit magyarul kérdeztek, és természetesen ő magyarul válaszolt rá - olyan fogalmazáskészséggel és helyesírással, amiből a legtöbben tanulhatnának itt is.

    Én büszke vagyok rá :)
  • Emmegki #22
    Fellőtték :) Remélem minden simán megy továbbra is!
  • DooDoo #21
    Annak aki nem tudná: 5 perc múlva a kilövés élőben a DunaTVn