Soha nem látott felvételeket tett közzé a NASA, melyek jóval vadabbnak és erőteljesebbnek mutatják be a Nap felszínét, mint azt a korábbi megfigyelésekből feltételezték volna.

A csillagászokat lenyűgözték a nemzetközi Hinode űrtávcső képei, melyek ugyanolyan áttörést hozhatnak a Napról megszerzett ismereteinkben, mint egykor a Hubble a Naprendszeren túli világról.

A japán "hinode" szó magyarul napfelkeltét jelent - az űreszköz 2006. szeptember 23-án állt pályára, feladata a Nap mágneses mezejének és kiáramló energiájának tanulmányozása. Az eszköz, mint a japán név is mutatja, elsősorban a Japán Űrrepülés Kutatási Ügynökség munkája, melyhez a NASA mellett csatlakozott az Európai Űrügynökség és a Brit Részecskefizika Csillagászati Kutató Tanács is.


A kromoszféra a Hinode felvételén. A kinyúló szerkezet a forró ionizált gáz és egy mágneses mező kölcsönhatásának eredménye
Az űrtávcső három elsődleges műszere, a japán fejlesztésű Optikai Napteleszkóp (SOT), az amerikai Smithsonian Asztrofizikai Obszervatóriummal közösen kidolgozott Röntgensugarú Távcső (XRT) és egy ultraibolya tartományban dolgozó spektrométer, a csillag különböző rétegeit tanulmányozza. Megfigyelései elsősorban a látható felszín, azaz a fotoszféra és a korona, a Nap atmoszférájának csúcsa közötti területre összpontosul. A szonda a Föld homályzónájában kering, a nappal és az éjszaka között, így folyamatos a rálátása a Napra.

"A három műszer méréseinek koordinálásával a Hinode bemutatja, hogyan idézi elő az űridőjárást a Nap a mágneses mezejének szerkezetében bekövetkező változásokkal és az alsó atmoszférából kiáramló mágneses energiával, ami a korona felé terjedve végig fut a bolygóközi űrön" - magyarázta a projekt tudósa John Davis, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának munkatársa.

A szakértők szerint minden eddigi tudásanyag, amit a röntgensugarú felvételekből szereztünk a Napról, idejétmúltnak tekinthető. A Hinode megfigyelései annyi új és váratlan adattal gazdagították az ismereteket, hogy már csak ezért is sikeresnek nevezhető küldetése. A szonda megdöbbentő felvételeket sugárzott vissza az eddig viszonylag nyugodtnak vélt kromoszféráról, a látható felszín felett közvetlenül elhelyezkedő, csak teljes napfogyatkozáskor látható gázhalmazállapotú burokról, melyről kiderült, hogy valójában egy fortyogó massza.


Napfoltból függőlegesen kiemelkedő mágneses mezők, melyek a napfolt széleinél meghajlanak és újrakapcsolódnak az ellentétes polaritású mezőkkel
"A Hinode felvételei cáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgálnak azon turbulencia által táplált folyamatokról, melyek a mágneses mezőket visszarántják a napfelszín felé, ami egy rendkívül dinamikus kromoszférát eredményez" - nyilatkozott a NASA sajtótájékoztatóján Alan Title, a Lockheed Martin elnökségének tagja, a Stanford Egyetem fizika professzora.

Szintén a furcsaságok sorát szaporítja az a megfigyelés, miszerint a korona sokkal forróbb, mint az alatta húzódó, a maghoz közelebb fekvő alsóbb rétegek. A tudósok szerint a Napot körülölelő kusza mágneses mezők valahogy energiát pumpálhatnak a koronába, a mechanizmust azonban még homály fedi, sőt korábban maga a megtekeredett, összevissza szerkezetek is csak az elméletekben léteztek, az XRT-nek sikerült elsőként észlelnie a valóságban. A csillagászok pillanatnyilag értetlenül állnak az új eredmények többsége előtt, reményeik szerint a szonda további adataiból rájöhetnek a rejtélyek nyitjára.