SG.hu·

Új világok tárulnak fel a jég eltűnésével

Két déli-sarki jégpárkány összeomlása nyomán egy rendkívüli tengeri ökorendszer került napvilágra, soha nem látott rákféléket, tengeri pókokat és csalánozókat tárva a kutatók elé.

Az Antarktisz rejtett vízi világa a Larsen A és B jégpárkányok leválásával bukkant elő. Előbbi 12, utóbbi 5 évvel ezelőtt szakadt le a jeges kontinensről, hatalmas jéghegyekké alakulva. Összeomlásukkal 10 000 négyzetkilométernyi olyan tengerfenék vált láthatóvá, amit eddig évezredeken át vastag jégtakaró borított. Robot tengeralattjárók ereszkedtek alá egy tízhetes nemzetközi expedíció keretében, feltérképezve a jég fogságából - vagy inkább védelméből - kiszabadult terület egy részét.

A Larsen A esetében legalább 5000 év telt el a jégtakaró megjelenése és eltűnése között, míg a Larsen B-nél ez az időszak akár a 12 000 évet is elérheti, vélekedett az expedíció tudományos vezetője, dr. Julian Gutt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Eddig a kutatók csak fúrások segítségével pillanthattak bele a jég alatti világba, most azonban hatalmas terület áll a rendelkezésükre, ahol a bolygó legérintetlenebb tengeri ökorendszerét tanulmányozhatják. A német Polarstern kutatóhajó fedélzetén dolgozó, 14 ország 52 szakértőjéből álló csoport közel 1000 fajt katalogizált, nem egy közülük teljesen új a tudomány számára. Az új lények között találunk két polipot, 15 rákszerű állatot, de találtak teljesen új, korallokkal, medúzákkal és tengeri liliomokkal rokonítható fajokat is.

Akadt olyan csalánozó is, ami egy csiga hátán él teljes szimbiózisban. A csiga biztosítja a mozgást a csalánozó számára, míg az védelmet nyújt a csigának. A felfedezéseket gazdagítja az a kék jéghal, ami legyezőszerű uszonyaival és különleges, vörös vértestek nélküli, jóval folyékonyabb vérével vívta ki a kutatók figyelmét. A különös vér könnyebben cirkulál a hal testében, ezzel is energiát takarít meg az alacsony hőmérsékletű vízben. Számos tengeri csillagot is találtak, melyek általában a szokásos ötnél több és hosszabb végtagokkal rendelkeznek, illetve megfigyeltek jókora tengeri uborka falkákat is, melyek tagjai mind egy irányba haladtak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az ökorendszernek otthont adó tengerfenék is rendkívül változatos. A kemény kőzetektől egészen az egyszerű sárig szinte minden előfordul, így a növény- és állatvilág is nagyon sokszínű. A viszonylag sekélynek mondható 800 méteres mélységben számtalan mélytengeri liliomra, tengeri uborkára és sünökre bukkantak, ami azért is meglepő, mert ezek a fajok többnyire a jóval nagyobb, 2000 - 2500 méteres mélységben fordulnak elő. A jégpárkányok eltűnésével megnyílt az út más fajok számára is, hogy meghódítsák az új területet. Ezt elsőként a zselés tengeri zsákállatok és üvegszivacsok használták ki, majd több emlős is megjelent.

"Meglepő milyen gyorsan és milyen nagy számban települtek meg az új lakók, mint például a csukabálnák, ami azt jelzi, hogy a terület élővilága jelentős változásokon megy keresztül" - nyilatkozott dr. Meike Scheidat, az egyik német specialista az ausztrál ABC hírcsatornának.

A megnyílt terület egyben egyfajta változásmérőként is szolgál, jól példázva, hogy a déli-sarki partvidékeken jóval nagyobb ütemben megy végbe a globális felmelegedés, mint a világ többi részén. Éppen ezért fontos minél gyorsabban és alaposabban feltérképezni az "új világot", hogy legyen valami támpontunk az elkövetkező évtizedekben végbemenő változásokhoz, melyet a tenger lakói és a globális klímaváltozás fog előidézni az ökorendszerben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Runo2007. 11. 23.. 14:35||#115
Te jól vagy összerakva?!
© SHARK132007. 03. 13.. 18:38||#114
A romlott élelmiszerrõl annyit,hogy el kellene adni a nálunk szegényebb országokba. Innen eltûnne,ott meg úgyis megeszik...
© szivar2007. 03. 06.. 13:23||#113
Nem kellene semmit sem parancsolni. A mûanyagoknak több mint a felét újra lehet(ne) hasznosítani, csak nem éri meg a cégeknek. Az újonan elõállított csomagolóanyagokra környezetvédelmi adót kellene kivetni, az újrahasznosított anyagokból készültre pedig ezen adóból lehetne támogatást adni. Elõbb-utóbb jóformán csak újrahasznosított csomagolóanyagokat tudnának beszerezn a gyártó cégek. Persze nem lenne 100%-os az újrafelhasználási arány, de a szemét termelése jelentõsen csökkenne.

Más kérdés a szelekítív hulladékgyûjtés kérdése, de azt a szemetet amit a jelenlegi társadalom termel, gazdaságosan fel lehetne dolgozni, szinte 99% hatékonysággal, pláne ha megérné a cégeknek. Legyen szó akár a mûanyagokról, akár építési hulladékról, akár elektronikus és háztartási eszközökrõl, stb.

Ez alól kivételt jelentenek a növényvédõszerek, gyógyszerek, tisztítószerek. Jelenleg ezen utóbbi csoport tagjai szinte nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre és a társadalomra, mint a co2 kibocsátás vagy a szemét. Ha egyesével megvizsgáljuk ezen kemikáliák csoportjait és az álltaluk bejárt utakat, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a 90%-uk a taljba, folyókba, ivóvízhálózatba, stb kerül.

A nyugatot meg nem kellene megfogni, viszont majmolni sem kellene a hülyeségeiket, pláne nem megengedni hogy idekerüljön tõlük a sok szemét, méreg, lejárt szavatosságú élelmiszer, stb. Ezek ellen kellene fellépnie a kedves államnak (pártfüggetlenül) és lazítani a szabadpiacot megfojtó adó- és jogszabályok gyûjteményén.
© SHARK132007. 03. 06.. 11:59||#112
Nyugatot meg azzal lehetne megfogni,hogy nem megvenni a sok szarjukat. Kínával és Indiával kellene szövetkezni,mert ott még van jövõ és ki nem alakult felvevõpiac...
© SHARK132007. 03. 06.. 11:56||#111
Rendet rakni és környezetbarát módon élni nem lehet jelenleg. Például:
Szegeden szelektíven gyûjti a szemetet az egyetem,de a TESCO elõtt is van többfajta kuka. Az emberek meg becsületesen külön is válogtaják,mindent ahová kell. DE!!! A szemétszállító meg egybeönti az egészet,mikor jön a kukásautó és megy ki a szabadban álló szemétdombra!!! Na akkor kérdem én,mi értelme van az egésznek? Még a papírt is benyomják a többi közé és megy ki a picsába a tárolóba. Recylcling zero!!!!
De hatalmas akadály a demokráciának mondott szarság is!!! Állami szinten meg kellene parancsolni a cégeknek,hogy mit mibe és hogyan csomagolhatnak. Máris kevesebb lenne a szemét...bazezg egy sima szendvicset csinálok vacsorára és keletketik 3 nylon-szemét...és ez ellen nem tudok mit tenni,mert 1 adagot csomagolnak csak. 2-3 adagos csomagolás nincs is. Pedig egy jól záró dobozban semmi baja nem lenne a frigóban a sonkának másnapig...sajtnak sem.
A természetben való szemetelést meg kõkeményen börtönnel kéne büntetni.
© who am I 72007. 03. 06.. 02:52||#110
:)
Itt nincs jéghegy csúcsa...majd lesz :D
Én pl. szelektíven gyüjtök, az máskérdés, h az fkfet nem érdekli ez csak disznek vannak a szelektív gyüjtõk is...
Én pl. bkv-val járok dolgozni igen.
Nincs kutyám.Ha lesz a saját kertemben lesz, nem szaratom össze vele az utcát.
Nem nyúlok hozzá más leprás szemetéhez, ez buta hasonlat.Nem feltétlen fertõzött, de ilyen butaságoknak nem teszem ki magam.

Elég kis dolgokban gondolkozol, és nagy dolgokat nem látsz át :) ne akadj fenn" egy csikken...szerinted, egy vulkán kitörés mekkora szennyezéssel jár?
Márpedig a kormányok/maffia/multik irányítják az országokat, ha tetszik, ha nem :) és ha a kormány befarsul nem korruptál stb (ilyen nem valószinû) akkor az emberek ugyanúgy elfogadnák, és szinte a nagytömeg csettintésre változtatna az életén...persze kivételt képzenének a gengszterek biztos, meg a többi ökör, akik nem adnák fel, azt, hogy ne az új 4.2-es ajudi Ányócasukkal vagy kúhetesükkel guruljonak le, a többi hatökörrel ebédelni az étterembe és fittneszezni.ehe.ezeknek gyorsan ajánlanám inkább a börtönt.lehet gyúrni,sovány kaja stb.és még a környezetet sem károsítják.De sajnos mindenhol rendet kellene rakni, keleten is meg nyugaton is....Meglátjuk mit reagál a természet a jövõben, ezekre a dolgokra :)
© tothzozo2007. 03. 03.. 13:11||#109
Elolvastam a kommenteket, és mindenki általánosít.
Persze a hozzászólásokban sok az igazság.
Csakhogy ez a jéghegy csúcsa!
DE TI mit tesztek azért, hogy ne így legyen?????
Pl: A szemetet amit kidobtok, szelektíven gyûjtitek?
Az a sok autósok miért nem BKV- val járnak?
Akinek kutyálya van a szart felszedi utána?
Vagy ha mész az utcán "vagy erdõbe" és szemetet látsz csinálsz-e valamit?

És még sorolhatnám, az egyik oldalon a procikról vitatkoztok meg a Pc-rõl
itt meg kiselõadást tartotok, holott a a számítógépekben lévõ összes alkatrész környezetszennyezõ amivel semmit nem lehet csinálni.
Amúgy meg az USA-ban sokkal jobban figyelnek a környezetvédelemre, mint nállunk.PL: Ott ha a szemetet nem szelektíven gyûjtöd nagyon ráfázhatsz.

Én csak azt akarom mondani, hogy nem arra kell várni hogy a kormányok megoldják egycsapásra a problémákat, AZ EMBEREKNEK KELL VÁLTOZNIA
"lehet itt naphosszat irogatni de TE amikor élsz biztos megteszel mindent, hogy egy lakható földön éljünk"
igyenis minden egyes eldobott csikk környezet szennyezõ, és miért dobod el?
LUSTASÁG!!!!!
© Penge42007. 03. 03.. 12:53||#108
"Nem lovaskocsi kell ennyire barom nem lehet az ember.Csak ne 5-6-7ezer cm3es motorral szaladgáljanak (esetleg dugo ellen jobb megoldások + a tömegközlekedés legyen igényesebb ezzel sokat lehetne sporolni)."

Ha igényesebb lenne, akkor drágább is. Meg amíg a kocsira mindenképpen ki kell fizetni a súlyadót és a kötelezõt, ha csak a garázsban áll, akkor is, akkor ha valahova valaki nem egyedül megy, gazdaságosabban kijön a kocsi, mint a jegy.
A gazdagok meg (fõleg azok, akik a nagy dög kocsijukban egyedül mennek át dudálva a pesti dugókban <#hehe>) általában azért lettek gazdagok mert mindent leszarnak, csak a saját és esetleg szûk családjuk érdekeit tartják szem elõtt, egy ilyentõl ne várja el senki, hogy egy buszon utazzon, ahol ki van téve a zsebtolvajlásnak, esetleg nem jut neki ülõhely, illetve ha nem a fõvárosban lakik, akkor esetleg 20-30 percet is várhat a buszára.
Valami kis elektromos közlekedési eszköz lenne a megoldás, pl egy ilyen:
© szivar2007. 03. 03.. 03:30||#107
Megcéloznak azok mindent, de sajnos elfogulatlanul gondolkodni szinte képtelenek.
© AranyKéz2007. 03. 02.. 18:09||#106
Halkan megjegyzem hogy a zõdek pont nem ezeket a problémákat célozzák.