MTI

Sürgeti az EP a Galileo megvalósítását

Az európai műholdas rádiónavigációs rendszer, a Galileo késlekedéseinek megszüntetését sürgette az Európai Parlament abban az állásfoglalásban, amelyet mások mellett a parlamenti témafelelős, Barsiné Pataky Etelka (Fidesz-MPSZ) kezdeményezésére fogadtak el a strasbourgi plenáris ülésen.

A képviselők arra szólították fel az EU-tagországok kormányait képviselő tanácsot és az Európai Bizottságot: biztosítsák, hogy ne szenvedjen további késedelmet a projekt. A Galileo-program célja egy polgári hasznosítású, világméretű műholdas rádiónavigációs rendszer létrehozása, amely helymeghatározáson alapuló szolgáltatásokat nyújt majd. Ezeket mindenekelőtt a közlekedés, a mezőgazdaság, a környezet- és katasztrófavédelem, valamint a határvédelem területén lehet majd felhasználni.

Az állásfoglalás szerint "a Galileo az első olyan európai infrastruktúra, amelyet a közösség kezel, ezért új kihívásokat jelent mind szabályozási, mind finanszírozási szempontból". A Galileo a képviselők szerint stratégiai projekt, és nagy lehetőségeket kínál a kis és közepes vállalatok számára. Az EP úgy véli, hogy "az első kísérleti műhold, a Giove-A már teljesítette legfőbb küldetését", az európai űrügynökség és az űrkutatás területén dolgozó európai mérnökök és fejlesztők pedig remek munkát végeztek.

A parlament arra szólítja fel az Európai Bizottságot, vizsgálja meg, hogyan lehet - adott esetben kreatívabb, megfelelőbb jogi és eljárási megoldásokkal - támogatni a projekt előrehaladását. A képviselők a tanácstól is azt várják, biztosítsa, hogy a Galileo megvalósítása ne szenvedjen további késedelmet. Az EP "üdvözli a koncesszió jogosultjaival folytatott tárgyalásokban elért előrelépést", és "felszólítja az európai űrkutatásban érintett, a konzorciumban részt vevő feleket, hogy konstruktív módon törekedjenek a megegyezésre, hogy a közös európai projekt a lehető leghamarabb betölthesse szerepét a lisszaboni célok elérésében".

Barsiné Pataky Etelka a plenáris ülésen azt mondta, hogy a program jelentős késésben van. "Látjuk a jelentős nehézségeket, amelyekkel a bizottság naponta szembesül: európai jogrendünk és szabályozásunk nehezen alkalmazható egy közös projekt megvalósításakor. Továbbá úgy tapasztaljuk, hogy a megvalósításra kiválasztott európai űripar számára is új és nehéz a feladat, ami a finanszírozást, a kockázatokat és az üzemeltetést illeti" - fogalmazott a magyar képviselőnő.

Barsiné arra kérte az Európai Bizottságot, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Galileo-programot a célkitűzésnek megfelelően kétharmad-egyharmad arányban a magántőke, illetve a közösség finanszírozza. A képviselőnő azt kérdezte a bizottságtól, milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy ne szenvedjen további késedelmet a Galileo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!