Hunter

Konspiráció volt a II. János Pál elleni merénylet?

Egy portugál vallási szobor új fényt vethet a II. János Pál pápa ellen 1981-ben elkövetett merényletre és leleplezhet egy másik lehetséges gyilkost is, állítja az olasz La Repubblica napilap.

Az olasz hatóságok soha nem vizsgálták meg azt a töltényt, ami éppen csak elkerülte az egykori pápát. Ezt egy vatikáni tisztviselő találta meg abban a nyitott tetejű terepjáróban, amiben II. János Pál meglátogatta a római Szent Péter téren 1981. május 13-án összegyűlt több mint 10 000 zarándokot. Miközben a pápát a Gemelli klinikára szállították, hogy elvégezzenek rajta egy öt órás életmentő műtétet, a rendőrök letartóztatták a 23 éves török Mehmet Ali Agcát. A Vatikán elvégezte saját vizsgálatát, azonban nem értesítették az olasz hatóságokat a terepjáróban talált lövedékről, írja a La Repubblica.

János Pál lelkes híve volt Szűz Máriának, aki 1917-ben állítólag megjelent három gyermeknek a portugáliai Fatimában. A jelenést később szoborba is öntötték. A néhai pápa a merénylet utáni napokban a terepjáróban talált töltényt átadta az őt meglátogató Fatima érsekének, aki azt a szobor fején található koronában helyeztette el. A szobor június 4-én érkezik a Vatikánba, ahol a hatóságok alaposan megvizsgálják új nyomok reményében.

A gyilkossági kísérlet során több golyót is kilőttek, megsebesítve két amerikai turistát. Két golyó hatolt át a pápán, egy a hasán, éppen csak elkerülve a létfontosságú szerveket, egy pedig a jobb karján. Mindazonáltal csak egy pisztolyról esett szó, Agca 9 milliméteres Browningját, egy lövedéket és egy töltényhüvelyt mutattak be.

Ha a szoborban található töltény mérete más, mint Agcáé az átírhatja a szomorú nap történetét. Rosario Priore, a harmadik nyomozással megbízott felügyelő szerint a második lövést nem Agca adta le, hanem egy másik török, bizonyos Oral Chelik.


Agca több változatot is előadott a merényletről. A legismertebb szerint mindez egy bulgár terv volt, melyben részt vett a KGB is, ami nem lett volna kizárt a szocialista rendszert belülről ismerő lengyel pápa anti-kommunista törekvéseinek fényében. Két tárgyalás igyekezett bizonyítani a bulgár kapcsolatot, mindkettő sikertelenül zárult. Azonban a szervezett konspiráció bizonyítékaként továbbra is létezik egy fénykép melyen egy fegyveres férfi látható, amint elhagyja a Szent Péter teret. Az alak pedig egyértelműen nem Agca. A képen látható fegyver egy kisméretű pisztoly, ami a nyomozást vezető Priore szerint nem az Agca által használt Browning, sokkal inkább egy 7,65-ös Beretta.

A merénylet évfordulóján, azaz múlt héten XVI. Benedek bejelentette, hogy halála után 26 nappal elindította a néhai pápa szentté avatási procedúráját. Ha bebizonyosodik az összeesküvés, akkor II. János Pált mártírnak nyilvánítják, mivel a merényletet odium fidei, azaz a hit iránti gyűlöletből követték el. Ez leegyszerűsítheti és meggyorsíthatja a szentté avatást, sőt még a csodákat (a boldoggá avatáshoz egy, a szentté avatáshoz kettőt) sem kell bizonyítani. Az utolsó pápa, akit szentté avattak, az 1914-ben elhunyt X. Piusz volt, aki 40 évvel halála után kapta meg a címet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AranyKéz #53
    "Nem négerek, hanem feketék."

    Baromi sokat számít ám.
  • AranyKéz #52
    Francokat.
  • Tetsuo #51
    A máj, nem sok mindent tud tenni a HIV ellen..
    Ejakuláció análisan? Az igen! :)
    Nem négerek, hanem feketék.
  • janez132 #50
    Veszélyesen tájékoztlan vagy.
    A négerek sohasem használtak gumióvszert,ennek tiltása nem lehe oka az AIDS terjedésénwek.

    Ellenben bevált népi gyakorlat volt a terhesség elkerülésére -hasonlóan mint régebben nálunk a "coitus interruptus".Ellenben

    AZ EGYENLITŐTŐL DÉLRE ÉLŐ NÉGEREK AZ EJACULÁCIÓT ANNÁLISAN VÉGEZTÉK.

    A végbél igen érzékeny,nincsen természetes védekező képesége mint a vaginának.Pl. a csecsemők láz elleni gyógyszere a lázcsillapitó végbél kúp.Igen bő ,vérerekkel dúsan ellátott nyálkhártya ,a májat megkerülve,direkt a vénába viszik a gyógyszert,jelen esetben az AIDS virusokat.
  • janez132 #49
    Kivétel erősiti a szabályt.
  • HUmanEmber41st #48
    Jééé valaki rajtam kívül is olvasta ???
  • Tetsuo #47
    Ez így van. Az ókorban, a középkorban (sok helyen napjainkban is), a nőknek nem volt politikai v társadalomformáló szerepük, sok esetben a férfi tulajdona volt.
    A dolguk a családi béke őrzése és az utódok nevelése volt.
    Az 1800as évekig általánosan a női gondolkodást nem tartották egyenrangúnak a férfiével szemben.
    Ez teljesen elfogadott volt, legtöbbször törvénybe iktatva.
    Az Ó-szövetségben Mózes 5 könyvében és a próféták könyveiben is bőven vannak sorok, amik a női szerep határaira utalnak.
  • HUmanEmber41st #46
    Le van írva ott minden...
    A zsinagógákba sokáig nő még a lábát sem tehette be, most is csak felülről a karzatról "leskelődhetnek".
  • HUmanEmber41st #45
    Mint írtam, ez a Biblia véleménye nem az enyém!!!!!!!!!
    Olvassátok már végig a mondatokat légyszi !!!!!!!!!
  • HUmanEmber41st #44
    Akkor olvasd el szorgalmasan Mózes könyvét elejétől végéig !!!!