SG.hu·
Segwayre épülhetnek a jövő robotjai
A kétkerekű robogóiról ismert Segway egy DARPA program keretében készítette el az úgynevezett Robot Mobil Platformját (RMP), ami lehetővé teszi a robotok fejlesztői számára, hogy inkább gépeik gondolkodási erejére fókuszáljanak, mivel a haladás egy gyors módját már eleve készen kapják.
Egy okosabb robotok megépítését céljául kitűző katonai projekt megadta azt a kezdőlökést a kutatóknak, amivel útnak indíthatták automatáikat. "A platform által biztosított mozgási sebesség igen meggyőző" - mondta Manuela Veloso, aki a Carnegie Mellon Egyetem CORAL fejlesztő csapatát vezeti. "A mozgás szempontjából nézve rendkívül megbízható a rendszer."
A DARPA MARS (Mobil Autonóm Robot Szoftver) programja 14 különböző kutatócsoportnak juttatta el a Segway RMP rendszerét. "A kutatók többsége egy hét leforgása alatt mobillá tette robotját az RMP-vel" - nyilatkozta John Morell, a Segway RMP projektjének műszaki igazgatója. "Érdekes volt látni mikkel állnak elő az emberek." Volt olyan csapat, amely focizásra programozta a rendszert, míg mások az emberi agy modellezését tűzték ki céljukul.

A Segway robotplatformjával a kutatóknak már nem kell a mozgással foglalkozniuk
A Segway önkiegyensúlyozó robot talapzata körülbelül 0,2 négyzetméter területű, és magában foglalja a ráhelyezett robottól kapott parancsok befogadásához, feldolgozásához és végrehajtásához szükséges szoftvert és interfész elektronikákat. "Csupán egy apró módosítást kellett elvégeznünk a már rendelkezésünkre álló rendszeren" - magyarázta Morrell. "A kihívás inkább abban rejlett, hogy ne bonyolítsuk túl."
A 45 kilogramm súly szállítására és óránkénti 12 kilométeres sebességre képes talapzat két különböző üzemmóddal rendelkezik. A kutatók választhatnak, hogy egy robot kerekeiként viselkedjen, vagy mint egy vontató, ami rakományát maga után húzza. "A cél hogy levegyük a kutatók válláról a mozgás gondját" - mondta Morrell. Mivel az RMP megoldja magát a mozgást, a kutatóknak több idejük marad a szoftveres és hardveres kihívásokra, mint az akadályok felismerése és kikerülése, valamint a videokamera alapú navigáció és a tanulási képességek leküzdése.

Segway RMP-re épített focizó robotok - csak a gondolkodást kell leprogramozni
Veloso laboratóriumában két RMP és két hagyományos Segway robogó található, melyekkel az emberek és a robotok együttműködését tanulmányozzák oly módon, hogy két focicsapatba osztják őket. Mindkét oldalon egy robot és egy hús-vér játékos foglal helyet, céljuk hogy betaláljanak az ellenfél kapujába. "Fontos egy jármű számára, hogy megtanulja azt a komplexitást, ami olyan dolgok jelenlétéből adódik, amit nem képes irányítani" - mondta Veloso.
Jeffrey Krichmar a kaliforniai La Jolla Agytudományi Intézet kutatója egy úgynevezett agyalapú eszköz mozgatására használja az RMP-t. A robotot úgy alakították ki, hogy az az agyfunkciók szimulálásával segítsen a kutatóknak megérteni, hogyan ismeri fel az agy a tárgyakat és építi fel az emlékezetet. "Az RMP lehetővé tette hogy kijussunk a laboratóriumból és tesztelhessük a robotot a külvilágban, egy szabályozatlan környezetben" - mondta Krichmar. "Ez nagy előrelépés volt számunkra."

Az ajtónyitásra is képes egykarú Cardea robot teherhordóként funkcionál
A Segway robotkész talapzatának mindenesetre van még hova fejlődni, vélik a kutatók. A jelenlegi RMP modellek ugyanabból az alaptervezésből lettek kiollózva, amiből az emberek szállítására alkalmas társaik születtek, így maradt némi hardverfelesleg ott, ahol általában az emberek szoktak állni. Az év végére várható új kialakítás megszabadítja az RMP-t ettől a feleslegtől, több helyet biztosítva a robotok hardverének. "Úgy vélem a veszélyes környezetek lesznek a végső felhasználási helyei ezeknek a robot eszközöknek" - összegzett Morrell. "A Segway platform nagyon jól bírja a megpróbáltatásokat."