SG.hu·

A számítógépvezérlés fényes jövője

Fényérzékeny szálakból szőtt anyagok a számítógépek képernyőibe történő beágyazásával hamarosan lehetővé válhat a gép lézer pointerekkel vagy más fényforrások nyomon követésével való irányítása, jelentették be a kutatók.

A Massachusettsi Technológiai Intézet kutatója, Yoel Fink és csapata a száloptikai iparágból kölcsönözte azt a technikát, mellyel hosszú, fényérzékeny fonalakat állítottak elő. A csapat egy pár centiméteres vastagságú rúddal kezdte, ami alapvetően egy műanyag tokba foglalt, fémvezetékekkel bélelt félvezető mag. Ezután a rudat 300 Celsius-fok fölé hevítették, majd egy több száz méteres, kevesebb mint egy milliméter széles szállá húzták szét.

A művelet nehézségét a különböző anyagok a rúd nyújtása közbeni összetapadásának elérése adta. "Volt jó pár balesetünk, ami nem kis felfordulással járt" - mondta Fink, azonban amint a csapat megtalálta azokat az anyagokat, amik azonos hőfokon olvadtak és ugyanabba az irányba folytak, minden tökéletesen működött. A műanyagot, félvezetőket és fémeket tartalmazó szálak jelenlegi eljárásai jóval összetettebbek, a különböző anyagokat külön lépésekben egyesítik.

A Fink csapata által előállított szálak reagálnak a fényre, mert a félvezető maggal találkozó fotonok elektromos töltéseket mozdítanak ki, ezáltal befolyásolva a szál fémvezetékeinek feszültségét. Az áram változásai a szálakban pontosan behatárolják hol érte a fényforrás a felületet. A szálakból készült rácsok beültetése a számítógépek monitorjaiba egy új típusú interfészt eredményeznek, hangoztatta Fink. "Egy mechanikus egér helyett egy fénysugárral is kommunikálhatunk a számítógéppel, mivel a képernyő pontosan tudja hova mutatunk" - tette hozzá.

A szálak átszabhatók úgy, hogy egy bizonyos színű fényre reagáljanak, amennyiben egy rést hagynak a félvezető réteg és a polimerbevonat között. Ez egyfajta szűrőként működik, ami csupán egyetlen fény hullámhosszt enged át. A kutatók egy közel 30 négyzetcentiméteres szövetté fonták össze a szálakat, de meggyőződésük, hogy a technika alkalmazásával sokkal nagyobb fényérzékeny struktúrák előállítása is lehetséges. Azon is gondolkoznak, hogy a szálszerkezetekbe tranzisztorok beépítésével számítási erővel ruházzák fel alkotásukat. "Igen izgalmas jövőt jósolunk a technikának" - mondta Fink.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hungi2004. 10. 21.. 13:18||#8
még a végén újrafeltalálják a fénypisztolyt?
© [HUN]PAStheLoD2004. 10. 21.. 13:05||#7
mint régen a szuper nintendóhoz is járt mûanyag puska 😄D
© Xantia2004. 10. 21.. 00:05||#6
Egyetlen haszna van: Quake-hez lehet fénypisztolyt is használni. Rulezzz.
© HUmanEmber41st2004. 10. 20.. 21:43||#5
A jó kis optikai egeret még sokáig nem váltja fel semmi szerintem. Ha azt vesszük, hogy még szinte mindenhol használják még a floppyt is..
© Csatti2004. 10. 20.. 21:23||#4
Hosszútávon elfárad a kezed tõle arról nem is beszélve, hogy jó koszos is lesz a képernyõ tõle, ráadásul elég pontatlan is, persze lehet használni stylust is de a kézfáradás akkor is marad.
© janos6662004. 10. 20.. 20:22||#3
Nekem a sima 'ujjal maszatolós' érintõképernyõ jobban tetszik.
© Keroo2004. 10. 20.. 19:22||#2
Felesleges? Kinek? Neked biztos....
© Lacc2004. 10. 20.. 19:05||#1
Újabb felesleges technológia. De legalább nem unatkoznak 😊