Hunter
Leszállóhelyeket tanulmányoznak a Holdon
A NASA megtette az első tapogatózó lépését a Hold visszahódítása felé. A New Frontiers űrhajó tervek részeként a NASA indítványokat kért egy Déli Sark-Aitken (DSA) Medence mintavételező projekthez.
A múlt Hold körül keringő űrszondái vízjég rejtekeket fedeztek fel. Ezek a tárolók látszólag a kráterek napsugaraktól védett mélyén találhatók. A Hold déli sarkáról számos tudós hiszi, hogy vízjég tonnáit hordozza, ami ha hozzáférhető, jelentős támogatás jelent a Holdra visszatérő expedícióknak. Ehhez feldolgozó gépeknek kell átalakítani a vízjeget oxigénné, iható vízzé és rakéta-üzemanyaggá. Ha ezek a készítmények kivonhatók a jégkészletekből a Hold lakhatóvá tehető a jövő felderítői számára.
A DSA a legnagyobb, legősibb holdmedence. A keletkezés hatására a medence pereme a Hold alsó kérge és feltehetően a felső köpenye anyagát tartalmazza. Az ott található egyedi összetételű minták betekintést nyújthatnak a Föld-Hold rendszer korai történetébe. Ha megkapja a jóváhagyást, a mintavételező szonda talán még az évtized végén elindulhat a Hold felé. Ez az utazás mindössze három napot vesz igénybe, ellentétben a Marsig vezető hat hónapos úttal. A küldetés a Hold agresszívebb Földhöz csatolásának kezdete lehet, először fejlett robotok, majd emberek felküldésével.
A Hold déli sarka
"A déli-sark megfontolandó a DSA medencéhez való közelsége és illékony anyagai, mint például a víz miatt az állandó árnyékok által borított területeken" - fejtegette a leendő leszállóhelyek kapcsán Philip Stooke űrtudós. Ugyanezen a tájon található az "örök fény csúcsa" néven is emlegetett terület, egy a kráterek pereme között létrejött hegyorom, mely szinte folyamatosan kap napfényt, bár egyetlen pontja sincs tartósan megvilágítva. Ez a hely viszont nagy hasznára lehet a napcellás robot gépezeteknek, ezért ez a terület az elsődleges célpont a leszálláshoz. Közel vannak a kráterek, remek a megvilágítása, és jól látható a Föld is erről a részről. Stooke hét leszállózónát jelölt meg a Pentagon Clementine műholdja által 1994-ben készített felvételek felhasználásával, olyan helyeket, ahonnan a holdjárók elérhetik a közeli folyamatosan árnyékba burkolózott területeket.
A 2-es, 5-ös és 7-es pontok megegyeznek az ESA jelenleg felfüggesztett EuroMoon 2000 tervezete által is fontolóra vett pontokkal. Az 1-es és 2-es pontok a Shackleton kráter peremén vannak, azonban fiatal képződmény lévén falai túl meredekek lehetnek a holdjárók biztonságos közlekedéséhez. A 3-as, 5-ös és 6-os pontok azonban könnyű elérést biztosítanak egy közeli kráterhez, azonban kis mérete lekorlátozza a lehetséges készleteket. A 7-es pont számos utat jelent a de Gerlache kráterbe, míg a 4-es egy a Shackleton-tól idősebb kráterbe enged bejutást, mely jóval lankásabb lehet fiatal társánál, itt azonban csak akkor van rádió kapcsolat a Földdel, ha a holdjáró a pont közelében marad, vagy megoldják az átjátszást. Stooke véleménye szerint a 4-es és 7-es pont a legalkalmasabb a vízjég kiaknázására.
Az árnyékok miatt a topográfiáról csak igen korlátolt ismeretanyag áll a földiek rendelkezésére, ami jelentősen megnehezítheti az expedíciók kibontakozását. Az ötlet nem új keletű, az oroszok már 1955-ben tervezgettek holdjárót küldeni erre a vidékre, míg a Nobel-díjas amerikai Harold Urey 1961-ben ismerte fel a lehetőséget.
A múlt Hold körül keringő űrszondái vízjég rejtekeket fedeztek fel. Ezek a tárolók látszólag a kráterek napsugaraktól védett mélyén találhatók. A Hold déli sarkáról számos tudós hiszi, hogy vízjég tonnáit hordozza, ami ha hozzáférhető, jelentős támogatás jelent a Holdra visszatérő expedícióknak. Ehhez feldolgozó gépeknek kell átalakítani a vízjeget oxigénné, iható vízzé és rakéta-üzemanyaggá. Ha ezek a készítmények kivonhatók a jégkészletekből a Hold lakhatóvá tehető a jövő felderítői számára.
A DSA a legnagyobb, legősibb holdmedence. A keletkezés hatására a medence pereme a Hold alsó kérge és feltehetően a felső köpenye anyagát tartalmazza. Az ott található egyedi összetételű minták betekintést nyújthatnak a Föld-Hold rendszer korai történetébe. Ha megkapja a jóváhagyást, a mintavételező szonda talán még az évtized végén elindulhat a Hold felé. Ez az utazás mindössze három napot vesz igénybe, ellentétben a Marsig vezető hat hónapos úttal. A küldetés a Hold agresszívebb Földhöz csatolásának kezdete lehet, először fejlett robotok, majd emberek felküldésével.
A Hold déli sarka
"A déli-sark megfontolandó a DSA medencéhez való közelsége és illékony anyagai, mint például a víz miatt az állandó árnyékok által borított területeken" - fejtegette a leendő leszállóhelyek kapcsán Philip Stooke űrtudós. Ugyanezen a tájon található az "örök fény csúcsa" néven is emlegetett terület, egy a kráterek pereme között létrejött hegyorom, mely szinte folyamatosan kap napfényt, bár egyetlen pontja sincs tartósan megvilágítva. Ez a hely viszont nagy hasznára lehet a napcellás robot gépezeteknek, ezért ez a terület az elsődleges célpont a leszálláshoz. Közel vannak a kráterek, remek a megvilágítása, és jól látható a Föld is erről a részről. Stooke hét leszállózónát jelölt meg a Pentagon Clementine műholdja által 1994-ben készített felvételek felhasználásával, olyan helyeket, ahonnan a holdjárók elérhetik a közeli folyamatosan árnyékba burkolózott területeket.
A 2-es, 5-ös és 7-es pontok megegyeznek az ESA jelenleg felfüggesztett EuroMoon 2000 tervezete által is fontolóra vett pontokkal. Az 1-es és 2-es pontok a Shackleton kráter peremén vannak, azonban fiatal képződmény lévén falai túl meredekek lehetnek a holdjárók biztonságos közlekedéséhez. A 3-as, 5-ös és 6-os pontok azonban könnyű elérést biztosítanak egy közeli kráterhez, azonban kis mérete lekorlátozza a lehetséges készleteket. A 7-es pont számos utat jelent a de Gerlache kráterbe, míg a 4-es egy a Shackleton-tól idősebb kráterbe enged bejutást, mely jóval lankásabb lehet fiatal társánál, itt azonban csak akkor van rádió kapcsolat a Földdel, ha a holdjáró a pont közelében marad, vagy megoldják az átjátszást. Stooke véleménye szerint a 4-es és 7-es pont a legalkalmasabb a vízjég kiaknázására.
Az árnyékok miatt a topográfiáról csak igen korlátolt ismeretanyag áll a földiek rendelkezésére, ami jelentősen megnehezítheti az expedíciók kibontakozását. Az ötlet nem új keletű, az oroszok már 1955-ben tervezgettek holdjárót küldeni erre a vidékre, míg a Nobel-díjas amerikai Harold Urey 1961-ben ismerte fel a lehetőséget.