SG.hu·

Négyszeres az Agent Orange által okozott szennyezés

Egy rég elfeledett amerikai katonai repülőgép repülési nyilvántartásáról frissen készült tanulmány meglepő fényben tünteti fel a vietnami háború egyik legsötétebb fejezetét.

A tanulmány felülvizsgálta az amerikaiak által szétszórt Agent Orange növényirtószert, amit az amerikai hadsereg arra használt a háború alatt, hogy a sűrű dzsungelben megbúvó vietnami gerillák rejtekhelyét felfedje. A szerben technológiai melléktermékként jelen volt a dioxin nevű anyag, amelyet költségmegtakarítási okokból nem vonnak ki a kész lombirtóból. A dioxin súlyos vese- és májbántalmakat okoz, igazából azonban idült hatása a félelmetes. Megrongálja ugyanis a DNS-t, tehát genetikai károkat okoz, továbbá az RNS-t és a fehérjéket is károsítja. Mivel bizonyos körülmények között évtizedekig tart, míg a szer lebomlik, a dioxin miatt a mai napig születnek Vietnamban súlyosan fogyatékos gyermekek, és a szétszórt anyagról szóló eredmények messze meghaladni látszanak a korábbi becsléseket. Más, korábban alkalmazott növényirtókkal együtt - melyek Agent Purple és Agent Pink néven váltak ismertté - a tanulmány szerint a háborúban szétszórt dioxin szennyezőanyag az eddigi becslések négyszeresére rúg.

A múlt hét végén napvilágot látott jelentésben az Egyesült Államok Gyógyászati Intézete beismeri, hogy az új tanulmány alapján célszerű lenne nagyméretű epidemológiai tanulmányokat végezni a növényirtószórás és a vietnami lakosság, valamint az amerikai veteránok egészségi állapota közötti kapcsolatról. Az intézet felszólította az Egyesült Államok kormányát a tanulmányok támogatására.

Az új elemzés, melyet a New York-i Columbia Egyetem kutatócsoportja végzett el Jeanne Mager Stellman vezetésével, minden eddiginél részletesebb, finomabb számítógépes feltérképezést ad a vietnami szennyezésről. Először számítható ki a szennyeződésnek való kitettség indexe az egyénekre és a lakosságra nézve, ami elég pontos egy epidemológiai kutatáshoz.


Az esőzések bemosták a szert a földbe,
és az ivóvízbe jutva az amerikai katonák is megitták

Stellman csoportja az indexet egy megdöbbentő mennyiségű, főként újonnan előásott adatokat tartalmazó adatbázis segítségével számította ki. Az adatok között szerepel a repülési útvonal, a szállított hatóanyagok mennyisége és típusa, beleértve a szivárgások, lezuhanás és ledobás következtében a környezetbe jutó mennyiséget, valamint a katonák mozgása, a terepviszonyok és a vietnami lakosság elhelyezkedése.

"Azt kell mondanom, bárcsak már korábban rendelkezésre álltak volna ezek az adatok" - mondta Alistair Hay, a brit Leeds Egyetem környezetvédelmi toxikológusa.

Az Agent Orange-ról a Nemzeti Tudományos Akadémia által készített, széles körben alkalmazott tanulmányon túl a kutatók főként a HERBS-re támaszkodtak, egy elektronikus nyilvántartásra, amit a hadsereg állított össze, és a nem kevesebb, mint 10 000 permetező repülés minden adatát tartalmazza. Ám az adatok előásása és letisztogatása során a csoport értékes archív adatokra bukkant, ami úgy tűnik eddig elkerülte mindenki figyelmét. Ennek segítségével jóval több adatot sikerült kinyerni a meglévő feljegyzésekből. A HERBS elemzése csupán annyit mutatott, hogy a repülések keresztül-kasul szelték Vietnamot, azonban semmilyen rendszert nem sikerült felfedezni a beszórt területekben.


Április 21-én az Agent Orange miatt meghalt négyszáz vietnami
veterán nevével bővítették az amerikai veszteséglistát

Az új tanulmány viszont megvizsgálta a pilóták repülés után leadott napi jelentését, melyekben projektszámokra bukkantak, amik halványan emlékeztettek a HERBS-ben mindeddig sehová nem tartozó számokra. Így sikerült megkapni egy eddig hiányzó adatot, a célpontok részletezését, ami segítségével a kutatók elkészíthették az első térképet, ami megmutatja, hogy mely területek pontosan mikor és mennyi permetet kaptak.

A tanulmány heves reakciókat válthat ki mind a vietnami kormány, mind az amerikai veteránok részéről, hiszen mindkét fél a mai napig kompenzációt követel az Agent Orange miatt. A számítások szerint 2-4 millió ember volt kitéve a szer hatásainak, a kutatók hamarosan közzé teszik az amerikai katonai állásokra vetített szórások térképét is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Benedekco2003. 04. 25.. 03:15||#18
Amerika kinyírja az egész rohadt Emberiséget!
De levan szarva mi megdöglünk pénz nélkül õk meg(amcsik) megdöglenek 1 rakás pénzzel.
mi a különbség?
JA
NATO? AMERIKA? mi a különbség?
aszzed van az EU és Amerika közt különbség? apróságok pl. euba kevesebb a lóvé
tetü banda az összes nagyhatalom
© b2003. 04. 24.. 04:37||#16
nézdd, yetike elvtárs. kacsón fogod simicskó elvtársat és elbandukoltok moszkvába. és pássz!

én azt mondom magyarországnak nagy-britannia, németország és franciaország mellett a helye! nekik pedig egymás mellett a jenkik nyakában.
© Yetike2003. 04. 24.. 02:25||#15
A kurva anyjukat rohadt büdös nagyképû faszkalapok!! Összekéne már fogni Európának meg esetleg Oroszországnak és megmutatni ezeknek a hamburgerzabáló seggfejeknek hogy nem õk az Isten!! De egyszerûen már nincs más választás! Ha ez így megy tovább... A fél világ romokban fog állni és sugározni fog a lövedékektõl... Nem jó ez így.
© Archenemy2003. 04. 23.. 21:41||#14
Mellesleg miért nem a pénztárcáját dagasztaná? A háború hatalmas üzlet, ezt könnyû belátni. Ha valaki azt hallja, hogy a háború x milliárd dollár, az nem azt jelenti, hogy ez a pénz titokzatos úton "elköltõdik", elégetik, a tengerbe szórják... Ezt a pénzt valakik megkapják, elsõsorban a fegyverfejlesztõ és gyártó vállalatok, másodsorban a "romeltakarító brigád". Nekik nem kerül pénzbe a háború: õk egy iszonyú nagyot kaszálnak rajta. Ennek a háborúnak a "költsége" az amerikai adófizetõk pénzébõl megy a magántõke zsebébe. Nyílt titok, hogy Bush jó kapcsolatot ápol több fegyvergyártó céggel. Lehet kombinálni.

bye
Archenemy
© Archenemy2003. 04. 23.. 21:35||#13
Loader: Ja, biztos le fog szerelni. Ismerjük az embereket.
© Archenemy2003. 04. 23.. 21:33||#12
Nosza dugjuk a fejünket a homokba, hadd lövöldözzenek szegényített urániumot civilekre, hadd használjanak mérgesgázokat, hadd tapossanak el tankokkal békeaktivistákat, itt semmi gond kérem, magyarországon biztonságban vagyonk... ehh.
© Troll2003. 04. 23.. 12:55||#10
Na ne legyünk már ennyire demagógok. A mindenféle diktátorok nem jelentenek globális veszélyt, mind-mind csak helyi problémák. Ezzel szemben az USA az egész Földön tevékenykedik, mindenhová elér a keze.
A diktátorok nem jelentenek veszélyt a zanyádra és a kishúgodra, legfeljebb ezt sugallja a média.
A nemzetközi terrorizmus mint olyan, nem létezett, amíg nem volt ki ellen csinálni. És amikor az USA arca már akkorára nõtt, hogy beterítette az egész világot, akkor a terroristák elkezdtek nemzetköziesedni. Ha mefigyelitek, csak az USA és Izrael érdexférájába robbantanak bele. Hogy már mi is azok vagyunk? Hja kérem, szervilizmus meg globalizáció, meg minden...
© b2003. 04. 23.. 05:47||#7
no addig örüljél amíg bushnak a viszketõ mutatóujja remeg a gomb felett. binláden, kasztro, kim jong, kadafi meg a többi diktátorbácsi már biztos beletenyerelt volna, hogy legyilkoja édesanyádat meg a kishúgodat.
© zippofcy2003. 04. 22.. 17:09||#2
De mivel ezt a vilag jelenlegi vezeto hatalma alkalmazta megtehette buntetlenul. A haboruban MINDIG a gyoztes felnek van igaza ... neha meg akkor is ha veszit, mivel vereseget mindenkire csak a sajat orszagaban lehet merni.
© Zedas2003. 04. 22.. 16:49||#1
Ez igen, ez aztán a vegyi fegyver.
Szadi elbújhat mellettük...