Hunter

Leállt az űrállomás fő oxigén-generátora

A Nemzetközi Űrállomás lakói kénytelenek a tartalék oxigént használni, miután a főgenerátor meghibásodás következtében leállt, jelentette az orosz irányító központ csütörtökön. A legénység legalább három hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik, így most az állomás parancsnoka Jurij Onufrijenko és két amerikai társa Carl Walz és Dan Bursch a "gyertya" néven emlegetett szilárd üzemanyag tárolókból nyerik a szükséges oxigént, a "gyertya" elnevezés elég találó, mivel 1997-ben pont egy ilyen tároló borította lángba az egykori Mir űrállomás fedélzetét, ami akkor kis híján be is fejezte pályafutását.

A Zvezda lakómodulban található orosz gyártmányú Elektron oxigén-generátor, ami vízből állít elő oxigént, múlt héten kezdett rakoncátlankodni, legalábbis az orosz források alapján, az amerikai jelentések szerint már hetek óta szakaszos volt a működése, míg szerdán végleg felmondta a szolgálatot. A NASA szóvivője elmondta, hogy a generátor vízpumpája romolhatott el. Ez lehet maga a pumpa, vagy az azt ellenőrző szenzor hibája is, így lehet, hogy alkatrész cserére lesz szükség. A moszkvai irányító központ a szenzor meghibásodására gyanakszik és a probléma kiküszöbölése érdekében egy számítógépes szoftver fejlesztésén fáradoznak, amit a későbbiekben egyszerűen csak feltöltenek az állomás rendszerébe.

A Nemzetközi Űrállomás

Az asztronauták egyenként egy gyertyányi oxigént használnak el naponta, ez így 50 napra elegendő. További 50 napra elég oxigén van az állomás külsején található, a légzsiliphez csatolt tartályokban. Ezt általában az űrsétára induló űrhajósok ellátására használják, ám bevezethető magába az űrállomásba is. Mind az orosz, mind az amerikai fél higgadtan kommentálta az eseményt. A működési hiba ellenére a trió zökkenőmentesen végzi napi feladatait, egy csütörtöki élő interjúban alig tettek említést a témáról. A legénység folytatja tudományos munkáját is.

Az űrállomás lényege a folyamatos emberi jelenlét az űrben. A következő legénység a tervek szerint május 30-án startol el az Endeavour űrsikló fedélzetén friss oxigénkészlettel és az esetleges cserealkatrésszel, ha a szoftveres megoldás nem hozná meg a kívánt eredményt

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #12
    Az űrállomás eredeti. Csak a föld van alámontírozva.:-)))
  • Totya000 #9
    szerintem meg nincs is osszerakva ennyire az urallomas
  • pascal #8
    Csatlakozom! Mondjátok hogy paranoiás vagyok de én megszoktam "érzeni" az montázsokat, ez nekem annak látszik.
  • Ron Ragm #7
    Hát ha nem Windows a szoftwer akkor talán:)
  • Gabest #5
    Szerintem úgy értette hogy azzal fényképezték. Bár ez is elég valószinűtlen, 1. nincs ilyen közel hozzá, 2. nem tud(hat) ilyen közelre fókuszálni.
  • mir #3
    sztem igazi, és 1 éppen közelítő űrjárműről vagy 1 távozó űrrepülőről is lehet.
  • RpPRO #1
    Szerintetek ez egy igazi fenykep, vagy ugy "allitottak ossze"? Ha meg igazi, vajon ki keszitette? E.T.?