SG.hu
Miért olyan nehéz a robotok számára a cipők legyártása?
Trump úgy látja, hogy a vámokkal fellendítheti az amerikai gyártást, de a Nike küzdelme az ázsiai üzemek áthelyezéséért elrettentő példa.
Trump elnök szerint az ázsiai és más alacsony költségű országokra kivetett magas vámok fenyegetése nyomást gyakorol az amerikai vállalatokra, hogy a gyártást - és a munkahelyeket - visszavigyék az USA-ba. De a magas amerikai munkaerőköltségek azt jelentik, hogy a vállalatoknak meg kell találniuk a módját, hogy az emberi munkásokat gépekkel helyettesítsék. Egyes iparágak esetében ez meglepően nehéznek bizonyult. A Nike évek óta tartó erőfeszítése, hogy gyártásának egy részét Kínából, Indonéziából és Vietnamból Észak-Amerikába helyezze át, jól mutatja, hogy az amerikai márkáknak milyen nehéz leszoktatniuk magukat a rugalmas hozzáállású és alacsony költségű bérgyártóktól, amelyek munkások seregeit használják arra, hogy előállítsák az amerikai fogyasztóknak szánt termékek széles skáláját.
2015-től kezdve a Nike milliókat ölt egy ambiciózus erőfeszítésbe, hogy részben automatizálja ezt a mindig is rendkívül munkaigényes iparágat. Akkoriban a Kínában emelkedő munkaerőköltségek és az olyan gyártási technikák fejlődése, mint a 3D nyomtatás, megnyitotta a lehetőséget, hogy olyan módot találjanak a cipők gyártására, amely kevesebb emberre támaszkodik. A cipőóriás a Flexhez fordult, egy amerikai gyártóhoz, amely segített az Apple-nek egy komplex texasi gyár felállításában a Mac Pro-k előállításához. A cél: 2023-ig több tízmillió Nike tornacipő gyártása a mexikói Guadalajarában található új csúcstechnológiás gyártóüzemben.
Az üzemben még mindig több ezer munkás dolgozna, de jóval kevesebb, mint amennyire Ázsiában van szükség ugyanennyi cipő előállításához. A vélekedés az volt, hogy ha a projekt sikeres lesz, az erőfeszítésben részt vevők szerint modellként szolgálhat az Államokba visszaköltözni akaró cégek számára. A Nike versenytársai is megérezték a lehetőséget, hogy újragondolják a hatalmas ázsiai létesítményekre épülő gyártási modellt, ahol alacsonyan fizetett munkások seregei varrják a szöveteket és ragasztják kézzel a cipőtalpat.
"A mai nem egy szupermodern megoldás, inkább olyan, mint egy Ford T-modell gyártósor kombinálva egy középkori suszterpaddal” - mondta 2015-ben Kevin Haley, az Under Armour ruhagyártó cég innovációért felelős ügyvezető alelnöke. Megfogadta, hogy automatizálni fogják a cipőgyártást Baltimore-ban, amit a társaság "Project Glory” névvel illetett. Ugyanebben az időben az Adidas Atlantában és a németországi Ansbachban „speedfactories” üzemeket indított, olyan csúcstechnológiás gépekkel, amelyek gyorsan kiköpik a cipőket, és „a lábbelik készítésének új korszakát” hirdették. "Ha ki akarnak mozdulni Kínából és Vietnamból, akkor olyan technológiával kell rendelkezniük, amellyel ezt meg tudják tenni” - mondta Mike Dennison, a Flex akkori elnöke 2016-ban.
A Nike erőfeszítése volt a legmerészebb. A vállalat nagyszabású automatizált gyártást tűzött ki célul kevesebb mint egy évtizeden belül, amivel nem csak a munkaerőköltségeken spórolnának, de lehetővé tenné, hogy gyorsabban kerüljenek a polcra az új cipőmodellek. Tom Fletcher, aki a Flex projektet felügyelte, magabiztosan vágott bele a munkába, mivel nemrég hozott létre egy rendkívül összetett Mac Pro gyárat az Apple számára a texasi Austinban. Abban az időben az Apple a gyártás egy részét haza akarta vinni. A Flex a gyártósorok átalakítását és automatizálást szorgalmazott, és igyekezett minél több módszert találni az emberi beavatkozás minimalizálására. Ez a tapasztalat jól jött.
A Nike és a Flex olyan új gyártósorokat hozott létre, amelyek az elektronikai gyártásban gyakran, de a cipőkészítésben ritkán használt gépekből álltak - ilyen volt például a "pick and place” gép, amely az alkatrészek áramköri lapokra való szereléséhez ismert. A gépeknek a cipők felsőrészét kellett volna megépíteniük, szövetet varrniuk, logókat hozzáadniuk és a talpat ragasztaniuk. Az erőfeszítés hamar problémákba ütközött. A robotok nehezen birkóztak meg a cipőkészítéshez elengedhetetlenül szükséges puha, nyúlós és rugalmas alkatrészekkel. A cipőszövetek a hőmérséklettől függően is tágulnak és összehúzódnak, a cipőkészítésben pedig nincs két egyforma talp.
Az emberi dolgozók képesek alkalmazkodni az ilyen kihívásokhoz, de a gépek számára ez nehéznek bizonyult. "Ha valamit nagyon precízen próbálsz csinálni, és egy kicsit hidegebb vagy melegebb van, akkor az anyag megváltozik” - mondta Fletcher. "Erre nem számítottunk.” Ennek eredményeként a gyári termelés soha nem vált annyira automatizáltá, mint ahogyan azt eredetileg elképzelték. A cipőgyártás növekedésével a gyár személyzete 5000 főre duzzadt, ami körülbelül kétszerese volt az eredetileg tervezettnek, és többe került, mint a hasonló munkaerő például Vietnamban.
Az automatizálásnál egymás után jelentek meg a kihívások, mint például a talpnak a cipő felső részéhez való ragasztása. "Ha nem a megfelelő módon ragasztottuk le, akkor a cipő észrevehetően megcsavarodott, olyan elferdülés keletkezett, amely azt jelentette, hogy a cipő esztétikailag megbukott a minőségvizsgálaton” - mondta Fletcher.
Alapvető problémát jelentett a Nike által gyártott cipők hatalmas választéka is. Az amerikai fogyasztói cégek évtizedek óta szinte korlátlan szabadságot adnak a tervezőknek, hogy megálmodják a legmenőbb termékeket, és az ázsiai gyártókra bízták azok szállítását. És ellentétben az autókkal vagy az iPhone-okkal, a cipőmodellek folyamatosan változnak. A gyártás automatizálása azonban azt jelenti, hogy olyan egyszerű termékeket kell tervezni, amelyeken való munkát a gépek újra és újra el tudják végezni. Az elektronikai gyártás kemény, szabványosított anyagokat használ, ami lehetővé teszi, hogy a gépek milliószor megismételjék ugyanazt a lépést.
"Áldozatokat kell hozni a tervezés módjától kezdve az anyagok és modellek összetettségéig, amelyekkel dolgozni fogunk” - mondta Michael Newton, a Nike korábbi vezetője, aki a projektet felügyelte. "Ez ellentétes azzal, amit a fogyasztó akar. Ők hihetetlenül sokféle terméket akarnak". Egyszer a Flex csapatának nyolc hónapba telt, mire rájöttek, hogyan lehet automatizálni a Nike logójának, a pipának a felhelyezését egy cipőre, majd a vállalat egy új cipőcsaládra váltott, amelyhez a Flex által kifejlesztett módszer már nem működött.
Newton szerint könnyebb lett volna egyszerűbb cipők tömeggyártása, például olyanoké, amelyeknek a felsőrésze gépi varrású, és egyszerű, öntött aljjal párosított. A Nike azonban nem volt hajlandó korlátokat szabni a tervezőknek, és elvárta, hogy a gyártók bármilyen új cipőt legyártsanak, amit a csapataik megálmodnak. "A gyártás sok szempontból nem volt jól képviselve a tárgyalóasztalnál” - mondta Fletcher. 2017-re a Flex befektetői problémázni kezdtek a vállalat növekvő költségei miatt, és egyesek megkérdőjelezték, hogy egy elektronikai termékeket gyártó cég miért vesz részt a cipőgyártásban.
A Flex és a Nike 2019 elejére lezárta a projektet. Addigra az Under Armour már nem említette a befektetőknek a „Project Glory” küldetést, miszerint a cég cipőket akar gyártani az Egyesült Államokban. Abban az évben az Adidas - amely szintén kihívásokkal szembesült a komplex cipők robotokkal történő gyártása során - közölte, hogy bezárja létesítményeit Atlantában és Németországban. A „speedfactory” technológiáját ázsiai beszállítóknak adta át. A három cipőgyártó ragaszkodott eredeti offshore telephelyeihez - Vietnám, Kína és Indonézia - még azután is, hogy a világjárvány idején leállított gyárak megmutatták, milyen kockázatokat rejt egy ilyen koncentrált termelési csomópont.
Most Kína, Vietnam és Indonézia került Trump célkeresztjébe. Az elnök a hónap elején 46%-os, illetve 32%-os vámot vetett ki Vietnamra és Indonéziára, mielőtt 10%-ra csökkentette azokat, és 90 napos haladékot adott nekik. Az USA 145%-ra emelte a Kínából származó importra kivetett vámokat. Howard Lutnick kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy a kormányzat azt szeretné, ha a munkaigényes iparágak visszatérnének az Egyesült Államokba. "Milliók és milliók serege fog apró csavarokat betekerni, hogy iPhone-okat gyártsanak” - mondta egy nemrégiben a CBS-nek adott interjúban. Az Apple gyakorlatilag az összes iPhone-ját alacsony költségű országokban, például Kínában és Indiában gyártja.
Az új vámok fenyegetése egyeseket arra a felvetésre juttat, hogy a Nike-nak és másoknak végül újra kell-e gondolniuk a gyártás automatizálására irányuló erőfeszítéseket, és vissza kell-e vinniük a cipőgyártást az Egyesült Államokba. Newton és Fletcher szerint ez megoldható, bár nem lenne könnyű. "Mély zsebekre és némi türelemre van szükség, mert ez nem fog gyorsan megtörténni” - mondta Fletcher. "A korábbi tapasztalat egyértelműen megalázó volt."
Trump elnök szerint az ázsiai és más alacsony költségű országokra kivetett magas vámok fenyegetése nyomást gyakorol az amerikai vállalatokra, hogy a gyártást - és a munkahelyeket - visszavigyék az USA-ba. De a magas amerikai munkaerőköltségek azt jelentik, hogy a vállalatoknak meg kell találniuk a módját, hogy az emberi munkásokat gépekkel helyettesítsék. Egyes iparágak esetében ez meglepően nehéznek bizonyult. A Nike évek óta tartó erőfeszítése, hogy gyártásának egy részét Kínából, Indonéziából és Vietnamból Észak-Amerikába helyezze át, jól mutatja, hogy az amerikai márkáknak milyen nehéz leszoktatniuk magukat a rugalmas hozzáállású és alacsony költségű bérgyártóktól, amelyek munkások seregeit használják arra, hogy előállítsák az amerikai fogyasztóknak szánt termékek széles skáláját.
2015-től kezdve a Nike milliókat ölt egy ambiciózus erőfeszítésbe, hogy részben automatizálja ezt a mindig is rendkívül munkaigényes iparágat. Akkoriban a Kínában emelkedő munkaerőköltségek és az olyan gyártási technikák fejlődése, mint a 3D nyomtatás, megnyitotta a lehetőséget, hogy olyan módot találjanak a cipők gyártására, amely kevesebb emberre támaszkodik. A cipőóriás a Flexhez fordult, egy amerikai gyártóhoz, amely segített az Apple-nek egy komplex texasi gyár felállításában a Mac Pro-k előállításához. A cél: 2023-ig több tízmillió Nike tornacipő gyártása a mexikói Guadalajarában található új csúcstechnológiás gyártóüzemben.
Az üzemben még mindig több ezer munkás dolgozna, de jóval kevesebb, mint amennyire Ázsiában van szükség ugyanennyi cipő előállításához. A vélekedés az volt, hogy ha a projekt sikeres lesz, az erőfeszítésben részt vevők szerint modellként szolgálhat az Államokba visszaköltözni akaró cégek számára. A Nike versenytársai is megérezték a lehetőséget, hogy újragondolják a hatalmas ázsiai létesítményekre épülő gyártási modellt, ahol alacsonyan fizetett munkások seregei varrják a szöveteket és ragasztják kézzel a cipőtalpat.
"A mai nem egy szupermodern megoldás, inkább olyan, mint egy Ford T-modell gyártósor kombinálva egy középkori suszterpaddal” - mondta 2015-ben Kevin Haley, az Under Armour ruhagyártó cég innovációért felelős ügyvezető alelnöke. Megfogadta, hogy automatizálni fogják a cipőgyártást Baltimore-ban, amit a társaság "Project Glory” névvel illetett. Ugyanebben az időben az Adidas Atlantában és a németországi Ansbachban „speedfactories” üzemeket indított, olyan csúcstechnológiás gépekkel, amelyek gyorsan kiköpik a cipőket, és „a lábbelik készítésének új korszakát” hirdették. "Ha ki akarnak mozdulni Kínából és Vietnamból, akkor olyan technológiával kell rendelkezniük, amellyel ezt meg tudják tenni” - mondta Mike Dennison, a Flex akkori elnöke 2016-ban.
A Nike erőfeszítése volt a legmerészebb. A vállalat nagyszabású automatizált gyártást tűzött ki célul kevesebb mint egy évtizeden belül, amivel nem csak a munkaerőköltségeken spórolnának, de lehetővé tenné, hogy gyorsabban kerüljenek a polcra az új cipőmodellek. Tom Fletcher, aki a Flex projektet felügyelte, magabiztosan vágott bele a munkába, mivel nemrég hozott létre egy rendkívül összetett Mac Pro gyárat az Apple számára a texasi Austinban. Abban az időben az Apple a gyártás egy részét haza akarta vinni. A Flex a gyártósorok átalakítását és automatizálást szorgalmazott, és igyekezett minél több módszert találni az emberi beavatkozás minimalizálására. Ez a tapasztalat jól jött.
A Nike és a Flex olyan új gyártósorokat hozott létre, amelyek az elektronikai gyártásban gyakran, de a cipőkészítésben ritkán használt gépekből álltak - ilyen volt például a "pick and place” gép, amely az alkatrészek áramköri lapokra való szereléséhez ismert. A gépeknek a cipők felsőrészét kellett volna megépíteniük, szövetet varrniuk, logókat hozzáadniuk és a talpat ragasztaniuk. Az erőfeszítés hamar problémákba ütközött. A robotok nehezen birkóztak meg a cipőkészítéshez elengedhetetlenül szükséges puha, nyúlós és rugalmas alkatrészekkel. A cipőszövetek a hőmérséklettől függően is tágulnak és összehúzódnak, a cipőkészítésben pedig nincs két egyforma talp.
Az emberi dolgozók képesek alkalmazkodni az ilyen kihívásokhoz, de a gépek számára ez nehéznek bizonyult. "Ha valamit nagyon precízen próbálsz csinálni, és egy kicsit hidegebb vagy melegebb van, akkor az anyag megváltozik” - mondta Fletcher. "Erre nem számítottunk.” Ennek eredményeként a gyári termelés soha nem vált annyira automatizáltá, mint ahogyan azt eredetileg elképzelték. A cipőgyártás növekedésével a gyár személyzete 5000 főre duzzadt, ami körülbelül kétszerese volt az eredetileg tervezettnek, és többe került, mint a hasonló munkaerő például Vietnamban.
Az automatizálásnál egymás után jelentek meg a kihívások, mint például a talpnak a cipő felső részéhez való ragasztása. "Ha nem a megfelelő módon ragasztottuk le, akkor a cipő észrevehetően megcsavarodott, olyan elferdülés keletkezett, amely azt jelentette, hogy a cipő esztétikailag megbukott a minőségvizsgálaton” - mondta Fletcher.
Alapvető problémát jelentett a Nike által gyártott cipők hatalmas választéka is. Az amerikai fogyasztói cégek évtizedek óta szinte korlátlan szabadságot adnak a tervezőknek, hogy megálmodják a legmenőbb termékeket, és az ázsiai gyártókra bízták azok szállítását. És ellentétben az autókkal vagy az iPhone-okkal, a cipőmodellek folyamatosan változnak. A gyártás automatizálása azonban azt jelenti, hogy olyan egyszerű termékeket kell tervezni, amelyeken való munkát a gépek újra és újra el tudják végezni. Az elektronikai gyártás kemény, szabványosított anyagokat használ, ami lehetővé teszi, hogy a gépek milliószor megismételjék ugyanazt a lépést.
"Áldozatokat kell hozni a tervezés módjától kezdve az anyagok és modellek összetettségéig, amelyekkel dolgozni fogunk” - mondta Michael Newton, a Nike korábbi vezetője, aki a projektet felügyelte. "Ez ellentétes azzal, amit a fogyasztó akar. Ők hihetetlenül sokféle terméket akarnak". Egyszer a Flex csapatának nyolc hónapba telt, mire rájöttek, hogyan lehet automatizálni a Nike logójának, a pipának a felhelyezését egy cipőre, majd a vállalat egy új cipőcsaládra váltott, amelyhez a Flex által kifejlesztett módszer már nem működött.
Newton szerint könnyebb lett volna egyszerűbb cipők tömeggyártása, például olyanoké, amelyeknek a felsőrésze gépi varrású, és egyszerű, öntött aljjal párosított. A Nike azonban nem volt hajlandó korlátokat szabni a tervezőknek, és elvárta, hogy a gyártók bármilyen új cipőt legyártsanak, amit a csapataik megálmodnak. "A gyártás sok szempontból nem volt jól képviselve a tárgyalóasztalnál” - mondta Fletcher. 2017-re a Flex befektetői problémázni kezdtek a vállalat növekvő költségei miatt, és egyesek megkérdőjelezték, hogy egy elektronikai termékeket gyártó cég miért vesz részt a cipőgyártásban.
A Flex és a Nike 2019 elejére lezárta a projektet. Addigra az Under Armour már nem említette a befektetőknek a „Project Glory” küldetést, miszerint a cég cipőket akar gyártani az Egyesült Államokban. Abban az évben az Adidas - amely szintén kihívásokkal szembesült a komplex cipők robotokkal történő gyártása során - közölte, hogy bezárja létesítményeit Atlantában és Németországban. A „speedfactory” technológiáját ázsiai beszállítóknak adta át. A három cipőgyártó ragaszkodott eredeti offshore telephelyeihez - Vietnám, Kína és Indonézia - még azután is, hogy a világjárvány idején leállított gyárak megmutatták, milyen kockázatokat rejt egy ilyen koncentrált termelési csomópont.
Most Kína, Vietnam és Indonézia került Trump célkeresztjébe. Az elnök a hónap elején 46%-os, illetve 32%-os vámot vetett ki Vietnamra és Indonéziára, mielőtt 10%-ra csökkentette azokat, és 90 napos haladékot adott nekik. Az USA 145%-ra emelte a Kínából származó importra kivetett vámokat. Howard Lutnick kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy a kormányzat azt szeretné, ha a munkaigényes iparágak visszatérnének az Egyesült Államokba. "Milliók és milliók serege fog apró csavarokat betekerni, hogy iPhone-okat gyártsanak” - mondta egy nemrégiben a CBS-nek adott interjúban. Az Apple gyakorlatilag az összes iPhone-ját alacsony költségű országokban, például Kínában és Indiában gyártja.
Az új vámok fenyegetése egyeseket arra a felvetésre juttat, hogy a Nike-nak és másoknak végül újra kell-e gondolniuk a gyártás automatizálására irányuló erőfeszítéseket, és vissza kell-e vinniük a cipőgyártást az Egyesült Államokba. Newton és Fletcher szerint ez megoldható, bár nem lenne könnyű. "Mély zsebekre és némi türelemre van szükség, mert ez nem fog gyorsan megtörténni” - mondta Fletcher. "A korábbi tapasztalat egyértelműen megalázó volt."